Az Alkotmánybírók különvéleménye a bíróságok kijelöléséről szóló AB határozathoz - 36/2013. (XII. 5.) AB határozat

Dr. Balsai István alkotmánybíró különvéleménye
[72] Az Alkotmánybíróság döntésével – a rendelkező rész 1. és 2. pontjával, valamint az Indokolás egyes részeivel – nem értek egyet, ezért az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 66. § (2) bekezdése alapján ahhoz az alábbi különvéleményemet csatolom: [73] 1. Az alkotmánybírósági eljárás során végig hangsúlyoztam, hogy az alkotmányjogi panaszok eleve nem voltak befogadhatók.  [74] 1.1. Jelen ügyben az indítványozók az OBH elnökének bíróság kijelölése tárgyában hozott határozatát, és azon keresztül a sérelmezett jogszabályi rendelkezéseket támadták. Azonban, ahogyan azt a többségi határozat is elfogadja, az OBH elnökének határozata nem tekinthető olyan érdemi, az eljárást lezáró döntésnek, mely alkotmányjogi panasz benyújtására alapot szolgáltathatna. Az OBH elnökének bíróság kijelölése tárgyában hozott határozata az eljárás során, annak részeként hozott igazgatási jellegű határozat, amely tehát nem felel meg az Abtv. 27. §-ában rögzített törvényi feltételeknek (az OBH elnöke azt nem bírói minőségében hozta, nem az ügy érdemében hozott döntés, vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés).  [75] 1.2. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti kritériumok sem állnak fenn jelen alkotmányjogi panaszok esetében, tekintve, hogy az eljárást lezáró érdemi döntés még nem született meg, ugyanakkor álláspontom szerint az eljárást befejező érdemi döntések elleni jogorvoslat keretében akkor is lehetőség lett volna a bíróság összetételének, pártatlanságának kifogásolására, mikor az OBH elnökének határozata ellen önálló fellebbezési jogot nem tartalmazott a joganyag (időközben a jogalkotó beiktatta az önálló fellebbezhetőséget). Tehát a folyamatban lévő eljárásokra (a jogorvoslati lehetőség kimerítésének hiányára) tekintettel az Abtv. 26. § (1) bekezdése értelmében sem voltak befogadhatók a jelen alkotmányjogi panaszok.  [76] 2. További aggályom, hogy a többségi határozat figyelmen kívül hagyja az alkotmányjogi panasz célját, azaz, hogy az milyen joghatás elérésére irányulhat.  [77] 2.1. Jelen ügyben az általános illetékességi okoktól eltérő bíróság kijelölése megtörtént („teljesedésbe ment”). A törvény szövege szerint a bíróság kijelölésére csak egyszer kerülhetett sor egy adott ügyben, nem értelmezhető tehát, hogy mire irányul a hatályban nem lévő jogszabály alaptörvény-ellenesnek minősítése, annál is inkább, mivel az Abtv. 41. § (3) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenessége csak akkor állapítható meg, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kellene. Erre tekintettel álláspontom szerint – az eljárás ezen szakaszában – az alkotmánybírósági eljárás megszüntetésének lett volna helye.  [78] 2.2. Ugyanezen okból értelmezhetetlen a többségi határozat azon kitétele, mely szerint: „A Bszi. és Be. támadott rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességének megállapítása tehát elvileg a törvény erejénél fogva maga után vonja azok alkalmazása kizárását az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyekben…”, hiszen azok alkalmazásának kérdése már fel sem merülhet. A többségi határozat valójában nem bír jogkövetkezménnyel, arra az eljáró bíróságok semmilyen lépést nem alapozhatnak, annak alapján az eljárás érintettjei jogi igényt nem támaszthatnak.  [79] 3. Amint azt az alkotmánybírósági eljárás során többször hangsúlyoztam, elengedhetetlen lett volna annak tisztázása, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzítettek alkotmányos alapjogként, vagy az állam intézményvédelmi kötelezettségeként értékelendők-e. Álláspontom szerint az alapvető jogok tiszteletben tartásán túl jelen esetben az államot aktív intézményvédelmi kötelezettség terheli, azaz gondoskodnia kell az alapjogok érvényesülésének feltételeiről. Ezt pedig csak oly módon tudja megtenni, hogy adott esetben az egyéni igényeket a többi alapjog érvényesítésére vonatkozó kötelezettségével összehangoltan kezeli. Sajnálatos módon ennek kibontása elmaradt, ehelyett a korábbi alkotmánybírósági határozatok kerültek felhasználásra, méghozzá oly módon, hogy figyelmen kívül maradt az Alkotmány 57. §-a és az Alaptörvény XXVIII. cikke eltérő szövegezése. Míg az Alkotmány 57. §-a ugyanis az ésszerű időn belüliséget csak a jogorvoslati jog korlátozhatósága körében említette meg, addig az Alaptörvény kifejezetten szól az ügyek ésszerű határidőn belüli elintézéséről. Ily módon tehát az ésszerű időn belüli elbírálás ma már nem csupán egy a tisztességes eljárás – értelmezéssel kibontott tartalmi – elemei közül, hanem éppen a nemzetközi kötelezettségvállalásnak eleget téve, önállóan nevesítve szerepel. Tehát a korábbi (az Alkotmány 57. §-ára épülő), hatályát vesztett alkotmánybírósági határozatok értelemszerűen a jelen ügy elbírálása során nem bírnak relevanciával. [80] 4. Végezetül aggályosnak tartom, hogy a határozat a nemzetközi szerződésbe ütközést és az Alaptörvény sérelmét egy szinten, gyakorlatilag szinonimaként kezeli. Meg sem kísérli az Alaptörvény vonatkozásában kibontani a jogi (alkotmányossági) tartalmat, hanem szinte kizárólag a strasbourgi esetjog alapján ítéli meg a kérdést, ezzel mintegy megkérdőjelezve az Alkotmánybíróság szuverenitását. Budapest, 2013. december 2.
Dr. Balsai István s. k., alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye
[81] Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. és 2. pontjával és azok Indokolásával. [82] 1. Kiindulási pontom: a tárgybani alkotmányjogi panaszt 2012. október 8-án (és előtte 2012. szeptemberében az azonos tárgyú IV/2809/2012. számú ügyben érkezett alkotmányjogi panaszt) már be sem lett volna szabad fogadni. [83] A visszautasítás okait és indokait az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a, illetőleg a 29. §-a képezik. Egyfelől tehát az, hogy igazgatási-szervezési, nem pedig érdemi döntésről van szó, másfelől az, hogy az Alaptörvény átmeneti rendelkezésein (Aár.) alapuló felhatalmazás, illetőleg annak a végrehajtása kizárja a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, mint befogadási feltételek fennállását. [84] 2. Az alaptörvény-ellenességet tehát az előző pontban hivatkozott, az OBH elnökének érvényesen adott és végrehajtott alkotmányos felhatalmazás önmagában kizárja. (Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az Aár. 11. cikk (3)–(4) bekezdéseit utóbb – már az ügyáthelyezés után – az Alkotmánybíróság formai alapon megsemmisítette. A negyedik alaptörvény-módosítás ugyanis ezeket a rendelkezéseket lényegében változatlan tartalommal az Alaptörvénybe beépítette, annak 27. cikk (4) bekezdéseként. Ez utóbbi rendelkezés ötödik alaptörvény-módosítással történt hatályon kívül helyezésének viszont nincs szerepe ebben a kérdésben.) [85] 2.1. Következésképpen az Alkotmánybíróságnak nem volt hatásköre az alkotmányos felhatalmazó normát támadó alkotmányjogi panasz vizsgálatára, így azt az Abtv. 64. § a)pontja alapján vissza kellett volna utasítani. [86] 2.2. Fenti álláspontom hangsúlyozásán és annak fenntartásán túl, a kérdés érdemében is megjegyzem még a következőket. [87] Magyarországon a bírói függetlenséget az Alaptörvény kinyilvánítja és megteremti végrehajtási jogszabályai segítségével annak garanciáit is. A határozat indokolásában méltánytalanul kelti azt a látszatot, mintha ez nem így lenne a támadott jogintézmény bevezetése folytán. Az ezzel összefüggésben felhozott ún. „fegyveregyenlőség” elvét illetően hangsúlyoznom kell: az ügyáthelyezés (az OBH elnök bíróság-kijelölési joga) sem eredeti, sem módosított (korlátozott) formájában ezt az elvet nem sérti, mivel az a perbeli szereplők jogai szempontjából közömbös és semleges, bárminemű érdemi büntetőjogi hatás kifejtésére alkalmatlan jogintézmény. (Az eljárás gyorsítása pedig az érintettek tisztességes határidőn belüli befejezéshez való jogát szolgálja!) [88] 3. Az Alkotmánybíróság határozata hivatalból foglalkozik a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatával. Valójában az Alaptörvény sérelmét is szinte kizárólag ezen a címen kísérli meg indokolni, egybemosva ezzel a kétféle jogsérelmet, ami önmagában kifogásolható. Ráadásul az Alaptörvény negyedik módosításának 19. cikk (2) bekezdésében foglalt tilalom, illetőleg korlátozás ellenére az Alaptörvény hatálybalépése előtt létrejött 166/2011. (XII. 20.) AB határozat ezirányú megállapításait változatlan tartalommal és szöveggel tekinti irányadónak jelenleg is, jóllehet abban az ügyben az ügyész illetékesség-meghatározási jogosultsága volt a vizsgálat tárgya és nem bírósági szervezeten belüli ügyáthelyezésről volt szó. [89] 3.1. A nemzetközi szerződésbe ütközés múltra nézve szóló megállapításával összefüggésben az első és alapvető probléma eljárási természetű. Az Abtv. 64. § e) pontja alapján, ha az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálata során megállapítja a vizsgált jogszabály hatályvesztését, úgy végzésben kell visszautasítania az indítványt, kivéve az alkotmányjogi panasz, illetőleg bírói kezdeményezés esetét. Ezen szabályok alapján jogilag vitatható egy alkotmányjogi panaszra indult eljárásban a hatályát vesztett jogszabályra hivatalból kiterjeszteni a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát és arra nézve – álláspontom szerint érdemben is megalapozatlanul – megállapítani a nemzetközi jogsértést.  [90] 3.2. Abban az esetben, ha a hivatalbóli vizsgálat lehetséges volna, megállapítható, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében való részesség önmagában a szuverént megillető hatáskörök átadását nem jelenti és nem eredményezi. Az Egyezményben foglalt alapvető jogok sérelmének orvoslására létrehozott, kizárólag konkrét ügyekben ítélkező Emberi Jogok Európai Bírósága eseti döntései sem a magyar jogalkotást, sem a magyar Alkotmánybíróságot nem kötik. A bíróság gyakorlatának követése ugyan számos szempontból indokolt, sőt költségvetési terhet jelentő kérdés, tisztán jogi szempontból azonban annak nem lehet az Alkotmánybíróság döntéseit meghatározó súlya és nagyobb ereje, mint az Alkotmánybíróság – Alaptörvényen alapuló – saját érvkészletének és határozatainak. [91] 3.3. Fenti megállapítások különvéleményemben való ismételt rögzítése után hangsúlyozni szeretném még a következőket: – a határozat által felhozott strasbourgi példák túl távoliak, nézetem szerint nem alkalmasak közvetlenül alátámasztani a Bszi. 62. § (1) bekezdésének, illetőleg a Be. 60/A. §-ának az Egyezmény 6. Cikk 1. pontjával való összhangja hiányát, amit az Egyezmény megsértésének kellene tekinteni. Sőt állítható, hogy Magyarország az itt szereplő jogintézmény létrehozásával éppenséggel a hivatkozott egyezményi rendelkezésnek való megfelelőségét kívánta elősegíteni, hiszen a Bíróság hazánkat több alkalommal elmarasztalta a bírósági eljárások elhúzódásáért. – kétségtelen ugyanakkor, hogy a magyar Kormány az ügyek elhúzódásának megakadályozására, az ügyterhek csökkentésére, arányosságuk javítására más utakat is keresett és talált, ezért az ügyáthelyezés jogintézményének megszüntetése mellett döntött. A tárgyalt jogintézmény megszüntetése több okból is történt, de a támadott jogintézmény eredeti létrehozásának jogi helytállóságát Magyarország nem tagadta meg.  – a Velencei Bizottságra történő hivatkozásokat illetően külön is megjegyzem, hogy e tanácsadó szerv tényleges szerepe a Magyarország körül kialakult sajátságos légkörben átmenetileg megnőtt, és erre – elsősorban politikailag – figyelemmel kellett lenni. A magyar Alkotmánybíróság alapjogi döntéseinek indokolásában azonban – megítélésem szerint – a Velencei Bizottság ügydöntő szerepet nem tölthet be. Budapest, 2013. december 2.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., alkotmánybíró
[92] A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre alkotmánybíró különvéleménye
[93] A határozat rendelkező részének 1. és 2. pontjával, illetve az azokhoz fűzött indokolással nem értek egyet az alábbiakban kifejtettek szerint: [94] 1. A többségi határozat az Abtv. 32. § (1) bekezdésére hivatkozással hivatalból vizsgálja a Bszi. 62–63. §-ai – 2012. január 1. napja és 2012. július 16. napja között hatályos –, valamint a Be. szövegének – 2011. január 7. napja és 2013. július 31. napja között hatályos –nemzetközi szerződésbe ütközését.  [95] 1.1 Egyrészt az Alkotmánybíróság Ügyrendje 2. § (2) bekezdésének a) pontja a teljes ülést hatalmazza fel a hivatalból történő eljárás megindítására, amire jelen ügyben nem került sor. Kérdéses, hogy a tervezet elfogadása megalapozza-e utólag az ex officio eljárást. Álláspontom szerint törekedni kellene az Ügyrend idézett rendelkezésének következetes betartására, azaz az Alkotmánybíróság teljes ülésének az érdemi vizsgálat előtt formális döntést kellene hoznia a hivatalbóli eljárás megindításáról. Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy a jelenlegihez hasonló ad hoc döntések nyomán egy contra legem gyakorlat alakul ki.  [96] 1.2 Másrészt – az Abtv.-nek az alkotmányjogi panaszra, a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára és az alkotmánybírósági határozatokhoz fűződő jogkövetkezményekre vonatkozó szabályait összevetve – úgy vélem, hogy hatályon kívül helyezett jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését nem lehetett volna megállapítani. Ugyanakkor az Abtv. valóban lehetőséget ad hatályon kívül helyezett jogszabályok alaptörvény-ellenességének megállapítására abban az esetben, ha a vizsgált jogszabályt az alkotmánybírósági eljárásra okot adó konkrét ügyben még alkalmazni kellene [Abtv. 41. § (3) bekezdés]. Az Abtv. 64. § e) pontja kivételként szabályozva ugyan, de egyértelműen kimondja, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabály konkrét esetben történő alkalmazására csak az Abtv. 25–27. §-ban szabályozott eljárások keretében (bírói kezdeményezés, alkotmányjogi panasz) kerülhet sor. A fentiek alapján megállapítható, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság – nem az Abtv. 25–27. §-aiban szabályozott – egyéb hatásköreiben eljárva észleli, hogy az általa vizsgált jogszabályt hatályon kívül helyezték, úgy az indítványt az Abtv. 64. § e) pontja alapján vissza kell utasítania. Az sem vitatható, hogy Abtv. 32. § (1) bekezdése alapján jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát az Alkotmánybíróság bármely eljárása során hivatalból elvégezheti, így bírói kezdeményezés vagy alkotmányjogi panasz alapján eljárva is. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy az Abtv. – az alkotmánybírósági határozatok jogkövetkezményeire vonatkozó – 17. címe külön-külön paragrafusokat szentel az alkotmányjogi panasz [41. § (3) bekezdés, 45. §], illetve a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló eljárások (42. §) lehetséges jogkövetkezményeinek. (Míg alkotmányjogi panasz esetében az Alkotmánybíróság megállapítja az alaptörvény-ellenességet, illetve rendelkezik a hatályos jogszabályi rendelkezés megsemmisítéséről, addig a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítása esetében megsemmisíti az adott jogszabályt, illetve az ellentét feloldása érdekében felhívja a jogalkotót a szükséges intézkedések megtételére.) Véleményem szerint tehát megállapítható, hogy a jogalkotó egyértelműen csak a konkrét normakontroll tekintetében nyitotta meg a lehetőséget a már hatályon kívül helyezett, de a konkrét ügyben még alkalmazni rendelt jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatára. Mindezek alapján vitatom a többségi határozatnak azt a megállapítását, amely szerint a Bszi. és a Be. vizsgált, de már hatályon kívül helyezett rendelkezései nemzetközi szerződésbe ütköztek, mivel az Abtv. alapján az Alkotmánybíróság hatásköre nem terjed ki a hatálytalan jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésnek vizsgálatára. [97] 2. A többségi határozat az Indokolás [32]–[34] bekezdéseiben a törvényes bíróhoz való jog értelmezésekor megállapítja, hogy annak fogalmi eleme az ügyelosztási rend, amely biztosítja az objektivitást és a személytelenséget. E körben az Indokolás hivatkozik a 993/B/2008. AB határozatra, amely szerint az önkényes ügyelosztási renddel szembeni egyik biztosíték a szolgálati beosztás szisztémája. A magyar jogban a Bszi. 8. §-a rögzíti, hogy senki sem vonható el törvényes bírájától. A Bszi. 9. § (1) bekezdése szerint pedig az ügyelosztási rendet – a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében – a bíróság elnöke határozza meg legkésőbb a tárgyévet megelőző év december 10. napjáig. Ugyanakkor az ügyelosztási rend a tárgyévben szolgálati érdekből vagy a bíróság működését érintő fontos okból módosítható. Álláspontom szerint az ügyáthelyezés esetén is arról volt szó, hogy az áthelyezést kérő bíróság elnöke azt nyilvánvaló szolgálati érdekből, vagy a bíróság működését érintő fontos okból kezdeményezhette, és annak a bíróságnak az elnöke, ahová az ügy áthelyezésre került – az ügyelosztási rendet módosítva – jelölte ki az eljáró tanácsot. [98] Véleményem szerint a törvényes bíróhoz való jog nem értelmezhető mereven, ezzel ugyanis kiüresedik a bíróság elnökének szignálási joga. A szignálás során az elnök nyilvánvalóan olyan szempontokat is érvényesíthet, amelyek az egyes bírók speciális (szak)ismereteivel, vagy a jogtudomány adott ágának kiemelt szintű ismeretével függnek össze. Hangsúlyozom továbbá, hogy az ügyeket bíróságok között helyezték át, így tehát az ügyáthelyezéssel érintett bíróság elnöke saját hatáskörében szignálta ki az ügyet, ugyanúgy, mintha az rendes ügymenetben került volna a bíróság elé. [99] Mindezek alapján álláspontom szerint az Alkotmánybíróság a Bszi. és a Be. jelen ügyben vizsgált rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét a törvényes bíróhoz való jog sérelmére alapozva, illetve nemzetközi szerződésbe ütközésre hivatkozva nem állapíthatta volna meg. [100] 3. A többségi határozat nem ad kimerítő választ a tárgyi döntés jogkövetkezményeit illetően. Ezzel kapcsolatban nem osztom azt az álláspontot, amely szerint az alaptörvény-ellenesség konzekvenciáit a folyamatban lévő büntetőeljárás során majd a másodfokon eljáró bíróságnak kellene levonnia – megvizsgálva, felemerült-e az ügyben olyan relatív eljárási szabálysértés, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vonhatja maga után. Ez az értelmezés feltételezné, hogy az ügy áthelyezése folytán az ügyben eljáró bíróságot nem lehet törvényesen megalakított bíróságnak tekinteni. Álláspontom szerint azonban a fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság e körben csakis azt vizsgálhatja, hogy az ügyben eljáró konkrét bíróság törvényesen került-e megalakításra. Ezzel ellentétes értelmezés ugyanis oda vezetne, hogy a másodfokú bíróság – a hatásköri szabályokon túllépve – a bírósági szervezetrendszert, konkrétan annak igazgatási mechanizmusát vizsgálná. Ezen túlmenően, végső soron az első fokon eljárt bíróság elnökének jogkörét átvéve, a másodfokú bíróság határozná meg az ügyelosztási rendet.  [101] A fentieket alátámasztandó megjegyzem, hogy véleményem szerint a Be. jogorvoslati rendszere csak a bíróságok ítélkezési tevékenysége során hozott végzések és ítéletek vonatkozásában értelmezhető, de semmiképp nem terjeszthető ki az OBH elnökének döntésére, amely – mint azt a többségi határozat is megállapítja – egy általános igazgatási-szervezési tevékenység során hozott aktus. Budapest, 2013. december 2.
Dr. Juhász Imre s. k., alkotmánybíró

Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
I.
[102] 1. Egyetértek a határozat rendelkező részének 1–4. pontjaiban meghatározott rendelkezésekkel. [103] 2. Hiányolom ugyanakkor a világos és egyértelmű iránymutatást arra nézve, miként rendezhetők az Alkotmánybíróság e döntése nyomán – a jogsérelem orvoslása érdekében – a folyamatban levő eljárások. [104] 3. Álláspontom szerint a határozat rendelkező részének 5. pontjában elbírált 22/2012. (II. 16.) OBHE határozat (a továbbiakban: OBHE határozat) érdemi döntés, s erre figyelemmel ennek az aktusnak is osztania kellett volna a támadott és megsemmisített törvényi rendelkezések sorsát, hiszen a határozat érvényessége e törvényi normákon alapult. Azaz az Alkotmánybíróságnak e tekintetben is nem visszautasító, hanem alaptörvény-sértést megállapító és megsemmisítő határozatot kellett volna hoznia.
II.
[105] Vár-e feladat a törvényalkotóra, s ha igen, akkor miben áll annak a lényege?  [106] 1. Alapos okkal tartok attól, mivel a folyamatban levő ügyekben a jogsérelem lehetséges orvoslására nézve a határozat rendelkező része, illetve annak többségi indokolása semmiféle iránymutatást nem tartalmaz, a jelen ügyből könnyen a rendesbírák függetlenségének megsértését megállapító „bírói nyugdíj-korhatár 2.” ügy válhat.  [107] Emlékeztetőül: bár a fent említett, 33/2012. (VII. 17.) AB határozat ex tunc hatállyal semmisítette meg a bírói függetlenséget alaptörvény-sértően korlátozó szabályokat, nem minden esetben került orvoslásra az alapjog-sértés – hiszen nem minden esetben állt vissza az eredeti helyzet, így például az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény alapján csak azok a bírósági vezetők kerültek visszahelyezésre, akiknek a posztja betöltetetlen volt, és a rendesbírósági gyakorlat sem egységes ez utóbbi kérdésben.  [108] Álláspontom szerint ezért – az alapjog-sérelem önrendelkezési jogot tiszteletben tartó reparálása érdekében – az Alkotmánybíróságnak ex officio mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet kellett volna megállapítania.  [109] Nézetem szerint az Alkotmánybíróság határozatának külön rendelkező részi pontban ki kellett volna mondania a következőket: „[a]z Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország Alaptörvényében és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26–27. §-aiban szabályozott alkotmányjogi panaszt illetően is mindenkor érvényesülnie kell az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdése XXVIII. cikk (1) bekezdése által megkövetelt hatékony jogorvoslat követelményének. Az Alaptörvény II. cikkébe foglalt emberi méltósághoz való jog részét képező önrendelkezési jogból, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljáráshoz való jogból származó alkotmányos követelmény, hogy a megalkotandó törvény lehetőséget biztosítson az alaptörvény-ellenes ügyáthelyezésekkel érintett indítványozók számára annak eldöntésére, hogy az eljárás az általános hatásköri szabályok szerint illetékes bíróság előtt újrakezdődjön-e.” [110] Úgy gondolom, hogy ilyen (vagy ehhez hasonló) tartalmú világos iránymutatás nélkül – éppúgy mint a „bírói nyugdíj-korhatár” ügyben – a jelen határozatokkal érintett esetekben sem áll majd vissza az eredeti és alkotmányos állapot. [111] 2. Ahogyan az OBH elnökének személyes meghallgatásán jeleztem, nézetem szerint a határozat rendelkező részének 5. pontjában elbírált 22/2012. (II. 16.) OBHE határozat érdemi döntés, mivel az alaptörvény-ellenesen korlátozta a jogorvoslathoz és a törvényes bíróhoz való jogot. Így annak alkotmányosságáról az Alkotmánybíróságnak érdemben kellett volna döntenie.  [112] A határozat többségi indokolása – osztva az OBH elnöke és a Kúria által követett értelmezést – amellett érvel, hogy a támadott határozat igazgatási jellegű határozat, amely az alapügy részeként, de önálló eljárási rendben zajlik és így az eljáró bíróság kijelölésének kérdése nincs befolyással az alapügy mikénti eldöntésére.  [113] Álláspontom szerint az eddigi gyakorlat alapján egyértelmű az, hogy a jogorvoslathoz való jog érvényesülése érdekében nemcsak az alapügy érdemi eldöntésére hatást gyakorló döntésekkel szemben kell jogorvoslatot biztosítani, hanem minden olyan döntéssel szemben is, amely „az érintett helyzetét, jogait lényegesen befolyásolta”.  [114] A mérlegelendő szempontokat legutóbb a 9/2013. (III. 6.) AB határozat foglalta össze. A döntés alapján „az Alkotmányhoz hasonlóan az Alaptörvény is valamely személy jogát, jogos érdekét érintő bírósági, hatósági és más közigazgatási döntések ellen teszi lehetővé a jogorvoslatot. […] A jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a hatóságok érdemi, ügydöntő határozatai tekintetében tegye lehetővé a valamely más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.]. Az Alkotmánybíróság szerint a jogorvoslat biztosításának követelménye az érdemi határozatokra vonatkozik. Annak vizsgálata során, hogy mely döntés minősül ilyennek, a döntés tárgya és a személyre gyakorolt hatása a meghatározó, vagyis az, hogy az érintett helyzetét, jogait a döntés lényegesen befolyásolta-e [részletesen például 1636/D/1991. AB határozat, ABH 1992, 515, 516.; 5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 74.; 46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 2003, 488, 502.]. Azaz [a]z alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.]. Így alkotmányjogi értelemben, a jogorvoslathoz való jog alapjogkénti gyakorlásakor érdemi határozatnak minősülhetnek kivételesen nem ügydöntő határozatok is [legutóbb összefoglalóan a 114/2010. (VI. 30.) AB határozatban, ABH 2010, 579, 585–586.] Abban is egyértelmű a gyakorlat, hogy a jogorvoslathoz való jogból, mint alapjogból az adott hatósági, illetve bírósági döntés ellen biztosított rendes jogorvoslati eszközök igénybevétele következik (1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690, 691.).” (Indokolás [27]–[28]) [115] Aligha férhet kétség ahhoz, hogy az OBH elnökének ügyáthelyező határozata (figyelemmel a „döntés tárgyára és az eljárás résztvevőire gyakorolt hatására”) érdeminek minősült, az „érintettek helyzetét és jogait lényegesen befolyásolta”. Számomra nem kétséges, hogy ilyenként érdemi, nem pedig igazgatási karakterű a döntés. A határozat rendelkező részének 1. és 2. pontjába írt alaptörvény-ellenesség megállapítása és a támadott törvényhelyek megsemmisítése is a támadott OBHE döntés érdemi karakterére enged következtetni.  [116] Mindezekre tekintettel a támadott OBHE határozatnak is osztania kellett volna a támadott és megsemmisített törvényi rendelkezéseknek a sorsát, hiszen érvényességét azokból nyerte, így az Alkotmánybíróságnak azt is meg kellett volna semmisítenie.  Budapest, 2013. december 2.
Dr. Kiss László s. k., alkotmánybíró

Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye
[117] A határozathoz fűzött különvéleményekből is kiderülően a tizennégy, döntést meghozó bíró közül hét nem fogadta el a határozatot, és ezek között számomra is elfogadhatatlanok voltak mind a rendelkező rész törvényi rendelkezéseket alaptörvény-ellenesnek nyilvánító pontjai, mind az indokolás néhány érdemi megállapítása. [118] Az alkotmánybírósági törvény (Abtv.) értelmében be sem fogadhattuk volna az indítványozók alkotmányjogi panaszát, mivel ez egy büntető eljárás közben hozott határozat ellen került benyújtásra, és az Abtv. 27. §-a szerint ilyen panaszt csak az ügy érdemében hozott határozat ellen lehet benyújtani, vagy az eljárást befejező határozat ellen. De ez a határozat az Abtv. egy másik rendelkezését sem vette figyelembe. Feltéve, de meg nem engedve, hogy jogos lett volna a befogadás, időközben hatályon kívül helyezték az indítvánnyal támadott törvényi rendelkezést, és erre az esetre az Abtv. 41. § (3) bekezdés szabja meg döntésünk kereteit. E szerint „Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét akkor állapíthatja meg, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kell.” A jelen esetben a már hatályon kívül helyezett és a szavazó alkotmánybírák fele által most alaptörvény-ellenesnek nyilvánított törvényi rendelkezéseket nem kell sem ebben az eljárásban, sem másban többé alkalmazni. El kellett volna tehát utasítani e rendelkezés értelmében az alkotmányjogi panaszt, ahogy a 27. § értelmében pedig eleve vissza kellett volna utasítani ezt. [119] Az Alkotmánybíróság döntése ellen a jogrenden belül már nincs fellebbezés, és az alkotmánybírák felett az állami-politikai rendszerben sem áll semmilyen döntést ellenőrző szerv. Egyetlen ellenőrzést és felügyeletet felettük az alkotmányozó hatalom írott Alaptörvénye és az alkotmánybírósági törvény rendelkezései jelentik, így amikor elszakadnak az Alaptörvénytől, annak előírásaitól, illetve az alkotmánybírósági törvény rendelkezéseitől, akkor minden ellenőrzést levetnek magukról, és kilépnek a jogrendből. Ezt a lépést nem kívántam megtenni a határozat megszavazásával, és szavaztam ellene, és megnyugtatónak tartom, hogy a szavazó alkotmánybírák mintegy fele ugyanígy tett. [120] Az alkotmánybíróság alkotmányoligarchiává válik, ha az írott alaptörvényi előírások és az alkotmánybírósági törvény rendelkezései helyett saját döntéseiben kifejtett normákat tekinti alapnak a törvényi rendelkezések és bírói határozatok megsemmisítésénél. A törvényhozást és az alkotmányozó hatalmat gyakorló országgyűlési minősített többséget az állampolgárok milliói választják meg, és az ettől elszakadó alkotmánybírákat semmi nem legitimálja, amikor önmaguk hoznak létre saját „láthatatlan alkotmányt” és „láthatatlan alkotmánybírósági törvényt”, melyet elegendőnek vélnek az igazságszolgáltatás, az állam és a társadalom legfelső irányítására. Különvéleményemben a leghatározottabban elutasítom az ebben való részvételt. Budapest, 2013. december 2.
Dr. Pokol Béla s. k., alkotmánybíró

Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye
[121] Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. és 2. pontjával. [122] Álláspontom szerint nem voltak alaptörvény-ellenesek és nem ütköztek nemzetközi szerződésbe az 1. és 2. pontban hivatkozott törvényi rendelkezések, ezért az Alkotmánybíróságnak az ezekre vonatkozó indítványokat el kellett volna utasítania. [123] A határozat indokolása szerint sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített törvényes bírótól való elvonás tilalma, valamint az ugyanezen cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog.
I.
[124] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése mindenki számára alapjogként fogalmazza meg, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. Az Egyezmény 6. Cikk. 1. pontjának jelen ügyben releváns első mondata szinte szó szerint megegyezik az Alaptörvény hivatkozott rendelkezésével; tartalmilag azzal azonosan rendelkezik.  [125] A törvény által felállított és a tisztességes eljárás követelménye szerint működő bíróság azt jelenti, hogy a bíróságoknak olyan, a jogállami követelményeknek megfelelő rendes bíróságnak vagy különbíróságnak kell lenniük, melyeket törvény (és nem más alacsonyabb szintű jogforrás) létesít, azaz tilos alacsonyabb jogforrási szinten, rendkívüli, jogállami garanciákkal nem rendelkező (pl. statáriális) bíróságok – vagy bármilyen egyéb elnevezéssel, de funkciójában ítélkezést végző grémium – létrehozása és működtetése. Ehhez tartalmilag szorosan kapcsolódik az is, hogy a bíróságok hatáskörét szintén kizárólag törvényben lehet megállapítani. Az OBH elnökének kijelölési jogosítványa e követelményeknek megfelelő bíróság kijelölésére vonatkozott. [126] Az eljáró bíróság kijelölését – mint külső igazgatási aktust – a törvényes bíróhoz való jog biztosítását szolgáló belső – a bíróság elnöke által eszközlendő – igazgatási aktustól meg kell különböztetni. A törvényes bíróhoz való jog olyan, a bírói függetlenség elvének követelményéből következő, a tisztességes eljáráshoz való jog alapjogának fogalmi körébe tartozó elem, melynek biztosítása a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságok elnökeire hárul az ezt szolgáló (irányított bíró kijelölést kizáró, ügyelvonási tilalmat biztosító) szabályok érvényesítése útján.  [127] Ezt tükrözi a Bszi. is, mely az Alapelvek között rögzíti a törvényes bíróhoz való jogosultságot, és meghatározza a törvény által rendelt bíró fogalmát. E szerint a törvényes bíró az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bíró.  [128] Nem fogadható el az az érvelés, mely a bíróság kijelölésére vonatkozó sérelmezett szabályt nem tekinti illetékességet megalapozónak. [129] A Bszi. és a Be. támadott rendelkezései speciális illetékességi szabályt határoztak meg. A kijelölésre csak akkor kerülhetett sor, ha az adott ügy elbírálása a bíróság rendkívüli és aránytalan munkaterhe miatt ésszerű időn belül nem volt biztosítható. A kijelölés csak azonos hatáskörű bíróságra vonatkozhatott, és arra csak új ügy esetén kerülhetett sor (ez nem azonos a határozat indokolásában említett, több nemzetközi jogesetben is hivatkozott „bírói átszignálással”). A kijelölést nem az OBH elnöke kezdeményezte, az indítvány megtételére 15 nap állt rendelkezésre, azt részletesen indokolnia kellett az előterjesztőnek. A kijelöléssel érintett bíróság véleményét ki kellett kérni, a kijelölés nem járhatott a kijelölt bíróság aránytalan megterhelésével, és természetesen az eljáró bíró kijelölése a kijelölt bíróság elnökének jogkörében maradt (Bszi. 62–64. §). [130] Fentiekből megállapítható, hogy az anyagi és eljárásjogi szabályok előre és világosan rögzítették a kijelölés feltételeit, a diszkrecionális jogkör igen szűk körben érvényesült, a folyamatban a bírósági rendszer intézményei vettek részt, és a kijelölt bíróságon a Bszi. rendelkezéseinek megfelelően, az ügyelosztási rend alapján kijelölt bíró járt el. [131] Az sem merülhet fel, hogy a kijelölés az eljáró bíró pártatlanságát veszélyeztetheti, mert az adott ügyekben eljáró bírók esetében érvényesült a pártatlanság intézményi biztosítéka, a bírák kizárására vonatkozó büntetőeljárási szabályrendszer. [132] Az eljárás egészének figyelembevételével semmiképpen sem lehetett volna arra a következtetésre jutni, hogy a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenesek, mert sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot. Megjegyzem, hogy különvéleményemet külön is alátámasztja a többségi határozat azon megállapítása, miszerint az OBH elnökének a bíróságot kijelölő döntése olyan „igazgatási jellegű határozat, mely az alapügy részeként, de önálló eljárási rendben zajlik, és így az eljáró bíróságok kijelölésének kérdése nincs befolyással az alapügy mikénti eldöntésére”. (Indokolás [64])
II.
[133] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése mindenki számára biztosítja, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Egyezmény 13. Cikke hasonló tartalmú szabályozással biztosítja ezt a jogot. [134] Álláspontom szerint az OBH elnökének döntése nem minősül sem bírósági, sem hatósági, sem közigazgatási döntésnek, ennek következtében ezen döntésre a hivatkozott alaptörvényi rendelkezés nem vonatkozik. Az OBH elnökének az eljáró bíróság kijelölése tekintetében biztosított döntési jogköre a bíróságok működését szolgáló külső igazgatási jogkört képezett, mellyel kapcsolatban az Alkotmány, illetve az Alaptörvény nem írta elő a jogorvoslati jog biztosításának kötelezettségét. A jogorvoslat intézményesítésének kérdésében a jogalkotót – alaptörvényi előírás hiányában – teljes szabadság illeti meg. Ebből következik, hogy jelen kérdés megítélése kapcsán nincs jelentősége annak, hogy utóbb a jogalkotó külön jogorvoslatot biztosított az OBH elnökének döntésével szemben, mert ez a jogalkotói elhatározás a jogalkotó szuverén döntésén alapul, nem pedig az Alaptörvény rendelkezésén.
III.
[135] Az alkotmányjogi panaszokban kifogásolt Bszi. és Be. rendelkezéseket a jogalkotó 2013. augusztus 1-jével hatályon kívül helyezte. Ennek következtében az Alkotmánybíróságnak alkalmaznia kellett volna az Abtv. 41. § (3) bekezdésében foglaltakat, mely szerint az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét akkor állapíthatja meg, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kellene, vagyis a hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (lásd: 335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261.) [136] Az alkalmazhatóság tekintetében figyelemmel kell lenni a Be. vonatkozó rendelkezéseire, ugyanis csak azok ismeretében ítélhető meg, hogy a támadott rendelkezéseket alkalmazni kellene-e.  [137] A hatásköri és illetékességi szabályok megsértésének eljárásjogi következményei eltérőek. A Be. 373. § (1) bekezdésének II. c) pontja szerint hatályon kívül helyezéssel járó eljárási szabálysértés, ha a bíróság a hatáskörét túllépte, katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó vagy más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el. Az illetékességi szabályok esetleges más irányú megsértése olyan relatív eljárási szabálysértés [Be. 375. § (1) bekezdés], mely nem jár ilyen súlyos következménnyel. Mivel a tárgyalás megkezdése után olyan illetékességi okokból, melyek esetleges megsértése relatív eljárási szabálysértésnek minősülne, az ügy más bírósághoz történő áttételének nincs helye [Be. 308. § (1) bekezdés], nyilvánvaló, hogy ilyen természetű illetékességi szabályok sérelme esetén az ügyben hozott ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhet sor. [138] Ebből következően a támadott törvényi rendelkezések feltételezett megsemmisítése következtében nem áll elő olyan jogi helyzet, hogy a Be. előírásai alapján – a relatív eljárási szabálysértésnek minősülő illetékességi szabály megsértése miatt – a bírósági eljárást újra kellene, vagy lehetne kezdeni. Vagyis a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenesnek nyilvánítása nem felel meg az Abtv. 41. § (3) bekezdésében írtaknak, mert azokat már nem kell alkalmazni. [139] Fentiek alapján eljárásjogi akadályát is látom az 1. és 2. pont kapcsán az alaptörvény-ellenesség, és ennek következtében a nemzetközi szerződésbe ütközés megállapításának. Budapest, 2013. december 2.
Dr. Salamon László s. k., alkotmánybíró

Dr. Szívós Mária alkotmánybíró különvéleménye
[140] Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával, amely kimondja, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek (a továbbiakban Bszi.) a 2012. január 1. napjától 2012. július 16. napjáig hatályban volt 62–63. §-ai alaptörvény-ellenesek voltak és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütköztek, valamint a határozat rendelkező részének 2. pontjával sem, amely szerint a Be. a 2011. január 7-étől 2013. július 31-éig hatályban volt 20/A. §-a alaptörvény-ellenes volt és ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütközött. [141] Az elfogadott határozatnak a rendelkező rész 1. és 2. pontjaihoz fűzött indokolásával sem értek egyet. Ugyanakkor a rendelkező rész 3., 4. és 5. pontjaival egyetértek.
I.
[142] 1. Álláspontom szerint az indítványokat nem lehetett volna befogadnia az Alkotmánybíróságnak. Az Alkotmánybíróság más büntető ügyek kapcsán már állást foglalt abban a lényeges kérdésben, hogy az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti és a 27. § szerinti alkotmányjogi panasz akkor fogadható be, ha az érintett panaszos a büntető ügyet lezáró végső (érdemi) döntés alapját érintő alapjogi sérelem miatt fordul az Alkotmánybírósághoz. [143] Az Alkotmánybíróság egyrészt a 3003/2012. (VI. 21.) AB végzésében kifejtette, hogy „[a]z alkotmányjogi panasz nem befogadható, mert az Abtv. 26. § (1) bekezdése, illetve a 29. §-a szerinti, az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott tartalmi követelménynek nem felel meg. A panasz […] nem büntetőügyet lezáró végső döntés alapját érintő kérdésre […] irányul.” (Indokolás [3], [4]) [144] Az Alkotmánybíróság másrészt a 3036/2013. (II. 12.) AB végzésében pedig kimondta, hogy „»[a]z előzetes letartóztatásról szóló, a személyes szabadság elvonásával járó bírói döntés a terhelt szempontjából az eljárás során hozható legsúlyosabb „közbenső” határozat.« (ABH 2007, 211, 221.) A jelen ügyben támadott, az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról rendelkező végzést helybenhagyó döntés tehát nem az adott büntető ügyet érdemben lezáró végső döntés, ezért az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. §-ában előírt követelménynek.” (Indokolás [6], [7]) [145] Jelen eljárásban ennél sokkal kevesebbről döntött az OBH elnöke, nevezetesen nem a kényszerintézkedés elrendeléséről, vagy szakértői kérdésről, csupán igazgatási kérdésről, az ügy áthelyezéséről, melynek semmi köze az ügy érdemi elbírálásához, a bűnösség megállapítása esetén a büntetés kiszabásához, vagy annak kizárása esetén a felmentéshez. Ha az Alkotmánybíróság következetes, és az általa hozott határozataiban kimondott többségi álláspontot magára nézve is kötelező erejűnek ismeri el, akkor nem fogadja be a panaszokat, figyelemmel az Abtv. 26. § (1) bekezdésére, a 27. és a 29. §-okra.  [146] Az elfogadott határozat rendelkező részének 5. pontjához kapcsolódó indokolás leszögezi, Abtv. 27. §-a az ügy érdemében hozott döntés, vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés ellen teszi lehetővé az alkotmányjogi panasz benyújtását. Az Alkotmánybíróság az OBH elnökének a bíróságot kijelölő döntése jogi minősítését illetően osztja a Kúriának a – jogorvoslati eljárásokban kifejtett – következetes álláspontját, miszerint az OBH elnökének a Bszi. 62. §-a és 63. §-a alapján meghozott határozata igazgatási jellegű határozat, amely az alapügy részeként, de önálló eljárási rendben zajlik és így az eljáró bíróság kijelölésének kérdése nincs befolyással az alapügy mikénti eldöntésére. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért az OBH elnökének az eljáró bíróságot kijelölő határozata nem felel meg az Abtv. 27. §-ában előírt feltételnek. Ezen helyes indokolás alapján a panaszok teljes mértékben visszautasításra kerültek. Álláspontom szerint arra nincs hatásköre az Alkotmánybíróságnak, hogy az Abtv 27. §-a alapján nem befogadhatónak minősített panaszokat mintegy utólagos normakontrollnak tekintse és elvégezze az érdemi vizsgálatot a Be. 20/A. §-a és a Bszi. 62–63. §-ai vonatkozásában, és megállapítsa, hogy azok alaptörvény-ellenesek voltak, valamint nemzetközi szerződésbe ütköztek. Utólagos normakontrollt az Abtv. 24. § (2) bekezdése alapján az alapvető jogok biztosa, valamint az Alaptörvény 24. cikk (5) bekezdés b) pontjában meghatározott indítványozásra jogosultak nyújthatnak be. Jelen eljárás panaszosai nem tartoztak az indítványozásra jogosultak körébe. Az, hogy az Alkotmánybíróság a rendelkező rész 5. pontjában kifejtettek ellenére vizsgálta a jogszabályokat, álláspontom szerint törvénysértő, valamit az Alaptörvénybe is ütközik.  [147] 2. A többségi állásponttal ellentétben szerintem az Alkotmánybíróság a következők miatt sem volt jogosult az alkotmányjogi panaszok érdemi vizsgálatára. [148] Az Alkotmánybíróság főszabályként a hatályos jogszabályok alaptörvény-ellenességét vizsgálja. Az Abtv. 41. § (3) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét akkor állapíthatja meg, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kellene, vagyis a hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak további alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. [149] A Be. és Bszi. támadott rendelkezéseit a kijelölés tárgyában lefolytatott „igazgatási eljárásban” alkalmazták, amely az OBH elnökének határozatának meghozatalával befejeződött. A panaszosok ügyében az ellenük felhozott vádak megalapozottságát illetően jelenleg is folyik a büntetőeljárás, amely az ügyüket érdemben fogja eldönteni. A büntető ügyet tárgyaló bíróságoknak abban kell döntenie a bizonyítási eljárás lefolytatása után, hogy a vád tárgyává tett cselekményekben a terheltek bűnösek, vagy ártatlanok.  [150] A büntetőeljárás során a Be. és a Bszi. támadott rendelkezései, melyeket igazgatási jellegű határozatok meghozatala során alkalmaztak, a továbbiakban nem kerülnek, és nem kerülhetnek alkalmazásra. Amennyiben az ügyet érdemben elbíráló elsőfokú bíróság által hozott határozat bármelyik félnek nem megfelelő, úgy fellebbezést nyújthat be, melyet a másodfokú bíróság fog felülvizsgálni. [151] Fontos még kiemelni, hogy az Országgyűlés alkotmányozó hatalomként eljárva Magyarország Alaptörvényének negyedik módosításával beemelte az Alaptörvénybe a bíróságok közötti ügyáthelyezés intézményét. Az Alaptörvény 27. cikk (4) bekezdése értelmében az ésszerű határidőn belüli bírói döntéshez való alapjog érvényesülése és a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelése érdekében sarkalatos törvényben meghatározottak szerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke sarkalatos törvényben meghatározott ügyek tárgyalására az általános illetékességű bíróságtól eltérő, azonos hatáskörű bíróságot jelölhetett ki. Az Alkotmánybíróság hatásköre az Alaptörvényre nem terjed ki, így nem volt felhatalmazása arra, hogy Be. 20/A. §, valamint a Bszi. 62–63. §-ainak Alaptörvénybe ütközését vizsgálja. [152] 3. Az Alkotmánybíróság feladata az Alaptörvény védelme, és nem a bírálata. Az Alkotmánybíróság határozata ellen nincs helye fellebbezésnek. Erre is tekintettel az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvényben foglaltakat, valamint a jogszabályokat szigorúan be kell tartania. Szükségesnek tartom azt is kiemelni, hogy az ügyet érdemben felülbíráló másodfokú bíróságnak nincs hatásköre arra, hogy a 22/2012. (II. 16) OBHE határozatot is felülvizsgálja, tekintettel arra, hogy a Be. 371. §, 372. §, 373. § és 375. §-ai pontosan szabályozzák, hogy a másodfokú bíróságoknak hogyan kell eljárni a felülvizsgálat során, és milyen esetben kell helybenhagyni, megváltoztatni, vagy hatályon kívül helyezni az elsőfokú bíróságok ítéletét.  [153] A tárgyalás megkezdésével a bíróság hatásköre és illetékessége rögzül, vagyis áttételnek kizárólag akkor van helye, ha az ügy elbírálása a bíróság hatáskörét meghaladja, katonai büntetőeljárás alá tartozik, vagy az ügy elbírálása más bíróság kizárólagos illetékessége alá tartozik [Be. 308. § (1) bekezdés]. A panaszosok ügyében azonos hatáskörrel rendelkező bíróság járt el.  [154] Az illetékességet pedig az akkor hatályos törvény alapján jelölte ki a 22/2012. (II. 16.) OBHE határozat, mely határozat jelenleg is hatályos, tekintettel arra, hogy jelen határozat 5. pontja a 22/2012. (II. 16.) OBHE határozat alaptörvény-ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasította. [155] A Be. 375. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 373. § (1) bekezdésének II. pontjában fel nem sorolt, és a másodfokú eljárásban nem orvosolható olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, illetőleg a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetőleg a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályokat megsértették, az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek gyakorlását korlátozták. A panaszosok ügyében ilyen körülmények nem merültek fel, mert az OBHE határozat igazgatási, szervezési jellegű, és nem az ügyet érdemben eldöntő határozat volt.
II.
[156] A fentiekben a befogadással kapcsolatban kifejtetteken túl, nézetem szerint a határozat az ügy érdemében sem jutott helyes következtetésre. [157] 1. A Be. 20/A. §-ának vonatkozó szabálya (az ügyek ésszerű határidőben történő elbírálása és a bíróságok munkaterhének csökkentése céljából) az ügy áthelyezésének a lehetőségét nevesíti.  [158] Ez a normaszöveg önmagában nem lehet alaptörvény-ellenes, hiszen csak megjelöli az áthelyezésről döntésre jogosultat, illetve az áthelyezés okát, célját. Márpedig a határozat többségi indokolása is arra az álláspontra helyezkedett, hogy bizonyos szűk körben lehet alkotmányos alapja az áthelyezésnek: „[…] egy, az általános illetékességi szabályok szerint eljáró bíróság helyett egy adott ügy, vagy ügycsoport ügyeinek egy másik bíróság illetékességébe történő áthelyezése csak abban az esetben egyeztethető össze az Egyezménnyel, ha annak anyagi jogi és eljárásjogi szabályait, illetve előfeltételeit átlátható, előre rögzített, világos, objektív paraméterek felhasználásával rögzíti a törvényhozó, amely nem (vagy csak minimálisan) hagy teret a diszkrecionális jogkörnek” (lásd határozat Indokolása [41] bekezdés).  [159] Annak megítélése, hogy a Be.-ben nevesített áthelyezés megfelel-e e mércének, csak a normát tartalommal megtöltő Bszi. vizsgálata alapján lehetséges, hiszen az áthelyezések pontos okát, feltételeit és eljárási rendjét e szabályok határozzák meg. Ezt implicite a határozat indokolása is elismeri, hiszen úgy fogalmaz, hogy „az OBH elnökének a Bszi. 62. §-a alapján meghozott határozata”. (lásd Indokolás [64] bekezdés). [160] 2. Álláspontom szerint nem ütköznek az Alaptörvénybe a Bszi. 62–63. §-aiban foglalt szabályai sem. A Bszi. támadott rendelkezései ugyanis – a Be. 20/A. §-a által – a büntetőügy áthelyezésének a lehetőségét nevesítik a fentiekben említett célból. A támadott jogszabályok a az általános és speciális illetékességi szabályok közé egy új illetékességi szabályt illesztenek. Az alaptörvény-ellenesnek kimondott szabály – csakúgy, mint bármely más hatáskört, vagy illetékességet meghatározó norma – a bírósági hierarchiában azonos szinten elhelyezkedő, teljesen azonos módon felépülő és jogosítványokkal rendelkező, azonos eljárási szabályok szerint eljáró bíróságok közül jelöli ki azt, amelyik az adott ügyben eljár. Teszi pedig mindezt azért, mert az egyébként illetékes bíróság rendkívüli munkaterhe miatt az eljárást ésszerű időn belül nem tudja befejezni. A büntetőperek – napjainkban tapasztalható többéves – elhúzódásának a megakadályozása nem csupán közérdek, de a terheltnek is érdekében áll. A vádlottak számára az a kedvezőbb, ha nem állnak hosszú évekig büntetőeljárás hatálya alatt. A szóban forgó ügyek ésszerű időn belül történő befejezésének biztosítása érdekében szükséges volt a Be. és a Bszi. jelen ügy tárgyát képező rendelkezéseivel a büntetőeljárások illetékességi szabályrendszerét úgy módosítani, hogy az igen jelentős terjedelmű ügyek esetén lehetőség nyíljon a büntetőeljárás kevésbé leterhelt bíróságok előtt történő megindítására. [161] 2.1. Álláspontom szerint – a többségi véleménnyel ellentétben – nem ütközik a Bszi. 62–63. §-a az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdésébe sem. Az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdése rögzíti, hogy „[m]indenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. […]” A Bszi. támadott rendelkezései éppen az eljárások ésszerű határidőben történő befejezése nemzetközi követelménynek való megfelelést hivatottak szolgálni. Mind az Egyezmény, mind az Alaptörvény előírja, hogy az ügyeket ésszerű időn belül kell befejezni. Amennyiben nem történik meg az ügyek áthelyezése, úgy ez az alapvető jog sérül. Az ügyáthelyezéssel érintett ügyek ugyanis nagy terjedelmű iratanyaggal rendelkező, sok vádlottas, úgynevezett „mega ügyek” voltak, melyre a Be. soron kívüli eljárást ír elő. Már az ügy tárgyalására való felkészülés is jóval időigényesebb, mint az egyszerűbb megítélésű ügyekben. A legtöbb marasztalás Magyarország ellen éppen az ügyek elhúzódása miatt volt a Bíróságon. Magyarország ellen eddig körülbelül 100 ítélet született az Egyezménye 6. Cikkében foglalt „ésszerű időn belüli tárgyaláshoz” való jog megsértése tárgyában. Ebből több mint 90 esetben megállapította a Bíróság az Egyezmény 6. Cikkének megsértését. Az eljárások elhúzódása miatt Magyarország ez idáig több mint 700 millió forintot meghaladó összegű kártérítést fizetett. [162] 2.2. Az Egyezmény 46. Cikk 1. pontja szerint a Bíróságnak egy-egy eseti határozata kizárólag az érintett, az eljárásban félként szereplő tagállamra kötelező. Az Egyezmény azonban program és keretjellegű. Az egyes emberi jogok lényegi tartalmát tehát a Bíróság esetjoga bontja ki és határozza meg kötelező jelleggel. Az állandósult, több eseti döntés nyomán kikristályosodott, elvi éllel rögzített bírói gyakorlat kötelezi az egyes tagállamokat, nem pedig egy adott ügyben, más részes állam vonatkozásában hozott, az eset összes körülménye által ihletett – és ezért speciálisnak tekinthető – konkrét döntés. A Bíróságnak nincs olyan elvi és ezért valamennyi részes államra kötelező gyakorlata, amelyet a határozat rendelkező részének fenti pontjai által érintett Be. és Bszi. rendelkezések bármelyike is sértene. [163] 2.3. A határozat által idézett strasbourgi ügyek, illetőleg a támadott jogszabály és annak alkotmányossági vizsgálata közötti bárminemű összefüggés teljes hiányára jó példa a Coëmekontra Belgium ügy, amelynek lényege a következőképpen foglalható össze:  [164] A belga alkotmány előírja, hogy a kormány tagja elleni büntetőeljárást a belga Semmítőszéknek kell lefolytatnia. Előírja továbbá azt is, hogy a Semmítőszék előtti eljárás egyes szabályait külön törvénynek kell megállapítania. A belga törvényhozás azonban elmulasztotta megalkotni a kormány tagjai elleni büntetőeljárásra vonatkozó szabályok megalkotását, és így került sor vádemelésre a bűncselekmény elkövetése idején miniszteri tisztséget betöltő Coëme úrral, valamint ilyen tisztséget soha be nem töltött társaival szemben. A belga büntetőügy terheltjeinek éppen azáltal sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, hogy nem ismerhették előre azokat az eljárási szabályokat, amelyek alapján az ellenük emelt vád felől a Semmítőszék dönteni fog. Coëme úr – miniszteri tisztséget be nem töltött – terhelttársainak a tisztességes eljáráshoz való joga sérelmét okozta továbbá, hogy a büntetőeljárás során az ügyész minden terhelttel szemben egységesen a Semmítőszék előtt emelt vádat, amely azonban kizárólag a miniszteri tisztséget betöltött személyek büntetőügyének elbírálására rendelkezett hatáskörrel. [165] Meglátásom szerint az idézett ügy – figyelemmel arra, hogy azt a belga belső eljárásjogi szabályok hiánya és emiatti előzetes megismerhetetlensége, illetőleg a hatáskörre vonatkozó szabályok konkrét megsértése generálta – semmilyen összefüggésbe nem hozható az ebben a határozatban tárgyalt jogi problémával. [166] Kiemelendő, hogy az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdése kifejezetten a büntetőeljárás során a vád megalapozottságára vonatkozóan mondja ki a törvény által létrehozott független és pártatlan bírósághoz, a tisztességes, nyilvános eljáráshoz való jogát a terhelteknek, valamint az ésszerű időn belül befejezését az ügynek. Jelen ügyben a panaszosok nem a büntetőeljárás során az ellenük felhozott vádakat érdemben tárgyaló bíróság eljárása miatt fordultak alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, hanem az OBH elnökének igazgatási jellegű határozata miatt. [167] 3. Sajnálatos módon a határozat nem tartalmazza azokat az objektív szempontokat (garanciális feltételeket), amelyeket az ügyek áthelyezése során az OBH elnöke figyelembe vett. Ha az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtott dokumentumokat, valamint az OBH elnöke által az Alkotmánybíróság általi meghallgatásán elmondottakat a határozat figyelembe vette volna, más következtetésekre kellett volna jutnia. Ezért téves a határozatban kimondott azon állítás, hogy az OBH elnöke szabad belátásán múlt az ügyek áthelyezése, illetve hogy az áthelyezések gyakorlata a pártatlanság látszatával kapcsolatban jogos kételyeket ébresztene. [168] Az ügyek áthelyezésére – a határozat indokolásában kifejtettekkel szemben – előre meghatározott feltételek és szempontok alapján, objektív alapon került sor, mivel a döntés meghozatalánál figyelembe vették az ekkor már elfogadott, de csak néhány nappal később közzétett, az ügyáthelyezések feltételeiről és eljárási rendjéről rendelkező 3/2012. (II. 20.) OBHE ajánlást. Ennek megfelelően az áthelyezésekre azért került sor, mert a panaszosok ügyében illetékes bíróság – a Fővárosi Törvényszék – elnöke kérelemmel fordult az OBH elnökéhez, hogy az illetékes bíróság helyett más, azonos hatáskörű bíróságot jelöljön ki az ügyek elbírálására, mert a Fővárosi Törvényszék bírái a rendkívüli munkateher miatt az ügyek ésszerű időn belül való elbírálására képtelenek. Kérelmét alátámasztotta a Fővárosi Törvényszéken készült, a Büntetető Kollégium bíráira vonatkozó statisztikai adatokkal. Ebből egyértelműen megállapítható volt, hogy az egy bíróra jutó folyamatban lévő ügyek száma messze meghaladta az országos átlagot. Az OBH elnöke az országos statisztikai adatok alapján megkereste a legkevésbé leterhelt bíróságok vezetőit, akik közül többen úgy nyilatkoztak, hogy az adott bíróságon biztosítható az ügyek ésszerű határidőn belüli befejezése. Ezek után hozta meg a határozatot az OBH elnöke a panaszosok ügyében más bíróság kijelölésére. Míg az ésszerű időben lezajló eljáráshoz fűződő jog közvetlenül jelenti az ügyfél érdekét, addig a kiegyensúlyozott ügyteher biztosítása közvetve szolgálja ugyanezt. A bíróságok közötti ügyteher különbség nem elsősorban azért jelent problémát, mert az egyik bírónak több ügye van, mint a másiknak, hanem azért, mert ezáltal a leterheltebb bíróságokon az ügyfelek később juthatnak hozzá a bírói döntéshez, ami sérti a bírósághoz való hozzáférés egyenlőségét. [169] Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az OBH elnöke által kijelölt bíróságokat is törvényesen hozták létre, ezek a bíróságok hosszú évtizede működnek. Nem bírókat jelöltek ki az ügyek elbírálására, hanem az azonos hatáskörrel rendelkező bíróságokat. Ezek az ügyek új ügyek voltak, még egyetlen bíróra sem voltak kiszignálva. Az OBH elnöke által kijelölt bíróságok vezetője szignálta ki az ügyeket az általános ügyelosztási rend alapján az ugyanolyan hatáskörrel, képzettséggel, és gyakorlattal rendelkező bírókra, mint amilyen bírók a Fővárosi Törvényszéken bíráskodnak. Azt még közvetve sem mondhatja ki az Alkotmánybíróság, hogy azok a bírók, akikre az ügyeket kiszignálta a bírósági vezető nem függetlenek, nem pártatlanok. Magyarországon minden bíró személyében független és nem utasítható, döntését a jogszabályok és a legjobb szakmai meggyőződése alapján hozza meg. Amennyiben az ügyet érdemben elbíráló bíró elfogultságát feltételezi bármelyik terhelt, úgy elfogultsági kifogást (kizárási indítványt) terjeszthet elő az eljárás során. Ilyen kifogást eddig egy terhelt sem adott be az eljáró bíróságon. Jelenleg az ügyek befejezés előtt állnak és eddig nem merült fel kifogás a tárgyalás menete, az eljáró bíró pártatlansága, tárgyalásvezetése ellen.  [170] Megítélésem szerint a jelen határozat azon megállapításán keresztül, miszerint a szóban forgó illetékességi szabály a „pártatlanság látszatával” kapcsolatosan jogos kételyeket ébreszt, egy nem kívánatos értelmezéshez, illetve értékeléshez vezethet az áthelyezéssel érintett ügyek vonatkozásában: táptalajul szolgálhat olyan téves feltételezéseknek, mely szerint esély van arra, hogy a büntetőjogi főkérdések tekintetében más-más döntés szülessen attól függően, hogy a büntetőügyet az ország melyik részén, melyik bíró tárgyalja és ez alapján a döntés kimenetele „megjósolható”. [171] Összefoglalva megállapítható, hogy a sérelmezett jogszabályok által lehetővé tett ügyáthelyezések – figyelemmel azok objektív, előre lefektetett szabályaira, valamint az esetleges elfogultság vonatkozásában fennálló jogorvoslati lehetőségekre (kizárási indítvány) – nem ébresztenek semmilyen kételyt a pártatlanság látszatát illetően, ennek megfelelően nem sértik az Alaptörvényben, valamint az Egyezményben biztosított tisztességes eljárás követelményének részét képező törvényes bíróhoz való jogot. [172] 4. Az indítványozók hivatkoztak a fegyveregyenlőség elvének a megsértésére is, ezért fontosnak tartom kifejteni a véleményemet ezzel kapcsolatban is. Az OBH elnökének azon joga, hogy a büntetőper helyét meghatározza, a fegyverek egyenlőségének elvét nem sérti, ez a jog önmagában a büntetőper érdemét egyáltalán nem befolyásolja. A fegyverek egyenlőségének elvét csak olyan eljárásjogi szabály sérti, amely az eljárásban részt vevő egyik fél számára több jogot biztosít olyan sarkalatos eljárásjogi kérdések tekintetében, amelyek érdemben befolyásolják a bizonyítást, az eljárás végkimenetelét. [173] A hatáskörre, illetőleg az illetékességre vonatkozó szabályok azonban a perbeli szereplők jogai és érdekei szempontjából közömbös, bárminemű – a büntetőjogi fő kérdések szempontjából – érdemi hatás kifejtésére alkalmatlan rendelkezések. Ebből fakadóan a fegyveregyenlőség elve a jelen alkotmányossági vizsgálat során szempontként fel sem merülhet. [174] A fentiekben kifejtettekre tekintettel tehát a Be. 20/A. §-a és a Bszi. 62–63. §-ai nem sértik a fegyverek egyenlőségének elvét, az Alaptörvénnyel összhangban állnak. [175] 5. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban [pl.: 5/1992. (I. 30.) AB határozat, 22/1995. (III. 31.) AB határozat] már több alkalommal is rögzítette, hogy a jogorvoslati jog alkotmányos követelménye csak az érdemi, ügydöntő (az elítélt helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló) határozatokra vonatkoztatható. A tárgyalt határozatok viszont igazgatási jellegű döntések voltak, az ügy érdemi elbírálását nem befolyásolták. Az áthelyezéssel érintettek jogorvoslati joga az ügyben kijelölt bíróság, vagy a bíróságon belül kijelölt bíró vonatkozásában kizárási indítvány előterjesztésének a lehetőségével biztosítva volt. [176] 6. A határozat Indokolásának [62] bekezdése röviden szól a határozatban alkalmazott jogkövetkezményről. E pontban a határozat többségi indokolása szerint a megsemmisített jogszabályok vonatkozásában azért nem került sor alkalmazási tilalom megállapítására, mert a Bszi. és Be. támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének kimondása „a törvény erejénél fogva maga után vonja azok alkalmazása kizárását az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyekben […]” (lásd Indokolás [62]). [177] Ezzel kapcsolatban röviden utalok a különvéleményem [147]–[151] bekezdéseiben kifejtettekre, ami szerint az említett jogszabályokat már nem kell/lehet alkalmazni a még folyamatban lévő büntetőeljárás során.  [178] Fontosnak tartom ismételten megjegyezni azt is, hogy az Alkotmánybíróság a 22/2012. (II. 16.) OBHE határozatot nem semmisítette meg, így az a büntetőeljárás során továbbra is irányadó az eljáró bíróság részére. Mindezek alapján szükségesnek tartom ismét hangsúlyozni, hogy a panaszosokat érintő, az illetékességet kijelölő OBHE határozat igazgatási jellegű döntés, amely a büntetőeljárás mikénti lefolyását érdemben nem érinti. Budapest, 2013. december 2.
Dr. Szívós Mária s. k., alkotmánybíró
[179] A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., alkotmánybíró

Forrás:   36/2013. (XII. 5.) AB határozat
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/C89E70BD4E261A16C1257ADA00524D2...