Hagyó Miklós fogvatartásának elfogadhatatlanságáról

Ahhoz, hogy ezeket az iratokat a jogi ismeretekkel nem rendelkezõk is értelmezni tudják, szükség van néhány alapvetõ fogalom tisztázására. Meggyõzõdésünk, hogy ezt követõen azok számára, akik e dokumentumokat elolvassák, világossá válik, miért döntöttünk az iratok nyilvánosságra hozatala mellett.

Az elõzetes letartóztatás nem elõrehozott büntetés, hanem a bûnösnek - már csak az ártatlanság vélelme okán - sem tekinthetõ gyanúsított, illetve vádlott (a jogi szaknyelvben összefoglaló néven: "terhelt") szabadságának elvonása annak érdekében, hogy a büntetõeljárás eredményesen lefolytatható legyen. Vagyis az elõzetes letartóztatás egy még ártatlannak minõsülõ személy letartóztatása, melyre csak a büntetõeljárási törvény által megszabott feltételek között kerülhet sor. Az elõzetes letartóztatás úgynevezett "általános" feltétele, hogy az érintett személy ellen olyan bûncselekmény megalapozott gyanúja álljon fenn, amelyért szabadságvesztés szabható ki. Ez azonban önmagában nem elég. Ahhoz, hogy valakit jogerõs ítélet nélkül "börtönbe" lehessen zárni, arra is szükség van, hogy megállapítható legyen az elõzetes letartóztatás valamelyik, úgynevezett "különös" feltétele. A magyar jog e feltételek négy csoportját ismeri, ezek közül Hagyó Miklóssal szemben - elõzetes letartóztatásának 2010. májusi kezdete óta - a hatóságok kettõt hoznak fel: a szökésveszélyt és az eljárás meghiúsításának, illetve megnehezítésének kockázatát. Azt állítják, ha Hagyó Miklóst nem tartanák a legszigorúbb körülmények között fogva (tehát akkor is, ha házi õrizetbe helyeznék), megszökne, elrejtõzne, és/vagy különbözõ eszközökkel - a tanúk vagy más gyanúsítottak befolyásolásával, különbözõ bizonyítékok megsemmisítésével, elrejtésével - megnehezítené az eljárás eredményes lefolytatását.

Szilárd meggyõzõdésünk, hogy mindenféle jogi képzettség nélkül, pusztán józan ésszel belátható ezeknek az indokoknak a tarthatatlansága.

 

Hagyó Miklós elõzetes letartóztatásának indokairól

Hagyó Miklós védõje az eljárás kezdete óta már-már mantraszerûen - és teljesen eredménytelenül - ismételgeti az alábbi, igen nyomós ellenérveket a szökésveszéllyel kapcsolatban:

- A BKV-ügyet a média kezdettõl fogva kiemelt figyelemmel követte. 2010 elsõ hónapjaiban több olyan interjú jelent meg az ügyben már gyanúsítottként szereplõ személyekkel, amelyekben az interjúalanyok azt állították, Hagyó Miklós súlyos bûncselekményeket követett el. A teljes magyar közvélemény számára nyilvánvaló volt, hogy Hagyó Miklóst a BKV-ügyben meg fogják gyanúsítani. Ennek ellenére nem szökött meg, nem hagyta el az országot, noha ebben mentelmi joga miatt a hatóságok nem akadályozhatták volna meg. Hagyó Miklóst 2010. május 14-én, kora délután vették õrizetbe, miután az új országgyûlés megalakulásával mentelmi joga megszûnt. Hagyó Miklós még e nap délelõttjén is repülõre szállhatott volna bármely olyan külföldi ország irányába, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal. A hatóságok akkor sem gátolhatták volna meg ebben, ha egész oldalas újsághirdetésben hozza e szándékát ország-világ tudomására.

- Ezzel szemben Hagyó Miklós nem szökött meg, hanem három nappal õrizetbe vétele elõtt maga kereste meg ügyvédje útján a rendõrséget, jelezve elérhetõségeit és azt, hogy kész vallomást tenni. 2010. május 14-én otthonában, a hatóság elõtt ismert lakcímén várta a hatóság megjelenését.

- A bíróságok több alkalommal említik a szökésveszélyt megalapozó érvként, hogy Hagyó Miklós nagy értékû ingatlanait eladta, átruházta, és ezért rendelkezik a szökéshez szükséges anyagi eszközökkel. A védelem többször jelezte: az ingatlanátruházásokat Hagyó Miklós olyan idõpontban bonyolította le (2009 novemberében), hogy az azokból származó pénzt - amennyiben akarta volna - 2010 májusáig bármikor fel tudta volna használni a szökésre. Az ingatlaneladások tehát éppen az ellenkezõjét igazolják annak, mint amilyen következtetést a bíróságok levontak belõle.

A bíróságok a védelem ezen érveit mintha meg sem hallanák. A mai napig nem kevesebb, mint tíz bírói döntés született Hagyó Miklós elõzetes letartóztatásáról - a mentelmi jog kérdése legelõször a tizedik végzésben merül fel, amely 2010 novemberében, az elõzetes letartóztatás hetedik hónapjában született. Arra pedig, hogy Hagyó Miklós az õrizetbe vételét megelõzõen megpróbálta felvenni a kapcsolatot a rendõrséggel, egyetlen egy bírósági dokumentumban sem találjuk a leghalványabb utalást sem - mintha ez a tény egyáltalán nem is léteznék.

A bíróságok a szökésveszély igazolására rendszeresen hivatkoznak egy közelebbrõl meg nem határozott, rejtélyes bizonyítékra, amely - legalábbis a hatóságok szerint - arra utal, hogy Hagyó Miklós az õrizetbe vétele elõtt szökést készített elõ. Az ügy kezdeti szakaszában hozott bírói döntésekbõl úgy tûnik, valamilyen rendõri jelentésrõl van szó. Ám sem a bíróságok, sem az ügyészi szervek nem biztosítottak lehetõséget a védelemnek arra, hogy ezt a jelentést megismerhesse, noha a magyar jogszabályok alapján ez a lehetõség fennáll, a strasbourgi bíróság pedig kifejezetten kimondja: a védelemmel meg kell ismertetni a fogvatartás alapjául szolgáló bizonyítékokat, hiszen csak így biztosítható a tisztességes eljárás, tehát az, hogy a védõ érdemben érvelhessen a letartóztatás ellen. A védõnek erre a strasbourgi gyakorlatra is hivatkozó panaszát, amelyben kéri a szökésveszélyt állítólag alátámasztó bizonyítékok hozzáférhetõvé tételét megtagadó ügyészi döntés felülvizsgálatát, a Legfõbb Ügyészség immár hét hónapja nem válaszolta meg, noha a büntetõeljárási törvény szerint a panaszról 15 napon belül kellett volna döntenie.

Nem jobb a helyzet az eljárás meghiúsításának veszélyével kapcsolatos érvek terén sem. A védõ itt is nyomós indokokat hoz fel - újra meg újra - annak igazolására, hogy Hagyó Miklós részérõl ez a veszély nem áll fent:

- Semmilyen adat nem merült fel arra nézve, hogy Hagyó Miklós az õrizetbe vétele elõtt bármilyen módon - akár a tanúk befolyásolásával, akár a többi már meggyanúsított, vagy gyanúsítottként szóba jöhetõ személlyel összebeszélve - megpróbálta volna meghiúsítani az eljárás sikerét, pedig ekkor még politikai pozícióinak birtokában és informális hatalmának teljében volt. Kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezõ fõpolgármester-helyettesként és parlamenti képviselõként erre lehetett volna reális esélye, de ilyen kísérletrõl a rá nézve egyébként terhelõ állításokat megfogalmazó személyek sem számoltak be.

- Emiatt valószínûtlen, hogy a kérelmezõ éppen most kísérelné meg valamilyen módon hátráltatni az eljárást, amikor már semmilyen formális vagy informális befolyással nem rendelkezik, saját egykori politikai szövetségesei is megtagadták, a sajtó és a közvélemény egyaránt megbélyegezte.

A bíróságok rendszeresen azzal igyekeznek alátámasztani az elõzetes letartóztatás szükségességét, hogy "ellentmondást nem tûrõ" személyisége miatt Hagyó Miklós képes lenne befolyásolni az eljárás többi szereplõjét. Ehhez képest a Hagyó Miklóst súlyos bûncselekményekkel "megvádoló" sajtóinterjúkat az érintettek még bõven olyankor adták, amikor Hagyó Miklósnak volt közéleti súlya. Ha akkor nem féltek tõle, miért félnének most, amikor a helyzete, érdekérvényesítõ képessége gyökeresen megváltozott?

- A nyomozás hosszú ideje tart, a tárgyi bizonyítékokat, okiratokat és elektronikus adathordozókat a rendõrség már régen lefoglalta. A korábbi funkciói elveszítésével Hagyó Miklósnak az ügy szempontjából fontos dokumentumokhoz való hozzáférése is értelemszerûen megszûnt, õrizetbe vételekor pedig házkutatást tartottak nála. Ha akarná, sem tudna megsemmisíteni a terhelõ bizonyítékokat, mert nincs rá semmilyen lehetõsége.

A bírósági döntéseket figyelmesen olvasó érdeklõdõk látni fogják, hogy a védelem érdemi választ ezekre a felvetésekre sem kapott.

A tisztességes eljárás elemi követelménye, hogy a bíróságok meghallgassák, ténylegesen megfontolják és megfelelõen mérlegeljék azokat az érveket, amelyek egy jogerõsen el nem ítélt ember fogvatartása ellen szólnak, és ha ezen érvek ellenében mégis az elõzetes letartóztatás mellett döntenek, úgy az álláspontjukat indokolják meg részletesen, kitérve mindazon indokokra, amelyeket a védelem felhozott, és arra is, hogy ezeket mi cáfolja.

A végzések áttekintése alapján világos lesz az olvasóknak, hogy például egyetlen bírói fórum sem magyarázta meg, milyen bizonyítékokat, iratokat rejthetne el Hagyó Miklós, aki - errõl ne legyen kétségünk - a lábát sem tehetné be a BKV, vagy a Fõpolgármesteri Hivatal irodáiba, és akinek lakását a rendõrség már hónapokkal ezelõtt a pincétõl a padlásig átkutatta.

Részletes bírói indokolás hiányában a gyanúsított úgy érzi, nem ismerheti meg a döntés igazi okait, és nem marad más számára, mint azt gondolni: a bíró azért nem cáfolta érdemben az érveit, mert valójában nem tudna mit mondani rájuk.

 

Hagyó Miklós egészségi állapotáról

Az üggyel kapcsolatban még egy elemre érdemes felhívni az érdeklõdõk figyelmét: Hagyó Miklós folyamatosan romló egészségi állapotára.

A védelem már az elõzetes letartóztatás elrendelése kapcsán jelezte, Hagyó Miklós több súlyos, krónikus betegségben szenved, és már az eljárás kezdetekor kérte a hatóságokat, rendeljenek ki szakértõt annak megállapítására, megfelelõen kezelhetõk-e ezek a betegségek börtönkörülmények között. A magyar hatóságoknak csaknem négy hónapjába került ennek a kérelemnek a teljesítése. Ez idõ alatt Hagyó Miklós testsúlyának 25%-át elveszítette, korábban nyugalmi állapotban lévõ betegségei aktivizálódtak, súlyos tüneteket okozva.

A védõ újra és újra kérte, hogy a folyamatos és egyre súlyosabb egészségromlást a bíróságok vegyék figyelembe, és ha Hagyó Miklós teljes szabadságának visszaadását nem is tartják lehetségesnek, a fogságát legalább házi õrizetre enyhítsék. A bíróságok rendszeresen visszatérõ válasza az, hogy Hagyó Miklós egészségügyi panaszai megfelelõen kezelhetõk a büntetés-végrehajtás keretei között.

A bíróságok ezen álláspontját a valóság nyomatékosan cáfolja, hiszen Hagyó Miklós mostanra több, mint 40 kilogrammot fogyott (azaz eredeti súlyának több mint egyharmadát elveszítette, és a folyamat még mindig nem állt meg). Az elmúlt év õszén a büntetés-végrehajtás központi kórházának orvosa írta le, hogy tüdõgyógyászati állapota (asztmája) a júniusi vizsgálathoz képest jelentõsen romlott, korábban nyugalmi állapotban lévõ krónikus középfülgyulladása pedig olyan mértékben lobbant fel, hogy Hagyó Miklóson a közeljövõben több fülészeti mûtéteket kell végrehajtani.

A kérdés az, hogy amennyiben a bíróságoknak igazuk van, és Hagyó Miklós betegségei megfelelõen kezelhetõk a börtönben, akkor miért egyre rosszabb az egészségi állapota? És meddig kell még rosszabbodnia ahhoz, hogy a bíróságok is elhiggyjék: fogvatartási körülmények között nem lehet még stabilizálni sem, nemhogy javítani rajta? A válasz - e tekintetben is - várat magára.

 

Záró gondolatként

Azért döntöttünk az itt olvasható dokumetumok nyilvánosságra hozatala mellett, mert úgy látjuk, a hatóságoktól a védelem nem kap tényleges válaszokat a felvetéseire - nyersebben fogalmazva: mintha a falnak beszélne. A fejlemények arra mutatnak, hogy a hagyományos úton, azaz részletesen kifejtett, megindokolt védõi beadványokkal nem lehet elérni, hogy a hatóságok érdemi kommunikációt folytassanak a védelemmel. Maradt tehát ez a - büntetõ ügyek eme szakaszában - kevéssé szokványos megoldás: a teljes átláthatóság biztosítása.

Meggyõzõdésünk, hogy aki elfogulatlanul olvassa el az itt közzétett iratokat, arra jut, amit a védelem folyamatosan hangsúlyoz: Hagyó Miklós esetében sem a szökés, elrejtõzés lehetõsége, sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem áll fent, ezért fogvatartása - függetlenül attól, hogy õt milyen jellegû és súlyú cselekményekkel gyanúsítják, és hogy milyen a társadalmi megítélése - a Magyar Köztársaság alkotmányos jogszabályai alapján megindokolhatatlan.