Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. és 10.

2/6 II-es vádpont, a nokiás-doboz vádja

Védőbeszéd a Kecskeméti Törvényszéken Hagyó Miklós és társai ellen
1.B.213/2014. számon folyó büntető ügyben Hagyó Miklós I. rendű vádlott védelmében

A teljes védőbeszéd leirata

Videó szövege

Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. és 10.

2/6 II-es vádpont, a nokiás-doboz vádja

 

III. A Hagyó Miklóst terhelő II. vádpont

1) A vádról:

A) Hagyó Miklóst az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja, melynek vádbeli történeti tényei a II. pontban olvashatók. Mivel az eredeti vádirat 25. majd a 2015. szeptember 16-án történt vádmódosítást kísérő feljegyzés 32. oldalán található tényállás igen rövid, szó szerint idézem:

„Hagyó Miklós I. rendű vádlott, mint Budapest Főváros Önkormányzatának Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettese, hivatali helyzetével visszaélve 2008 márciusában arra utasította B.. Zsolt József IV. rendű vádlottat, mint a BKV Zrt. megbízott vezérigazgatóját, hogy évente 15.000.000,- Ft-ot adjon át részére.

Követelésének nyomatékosítása érdekében Hagyó Miklós I. rendű vádlott kilátásba helyezte, hogy amennyiben B.. Zsolt József IV. rendű vádlott nem adja át a kért összeget, akkor az általa a C.C. Soft. Kft. számára 2007. decemberében Hagyó Miklós I. rendű vádlott utasítására szabálytalanul kiállított teljesítésigazolás miatt ellehetetleníti. Hagyó Miklós I. rendű vádlott e fenyegetéssel, valamint az általa folyamatosan tanúsított erőszakos, ellentmondást nem tűrő viselkedéssel félelmet keltett B.. Zsolt József IV. rendű vádlottban, aki ennek hatására jogtalan előnyként 2009. évben 15.000.000,- Ft-ot juttatott Hagyó Miklós I. rendű vádlottnak.”

B) A bizonyítékok értékelését megelőzően szükségesnek tartok néhány megállapítást előre bocsátani.

A már három és fél hónapja előzetes letartóztatásban lévő Hagyó Miklóst 2010. augusztus 30-án gyanúsították meg egy rendbeli, az akkor hatályos Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontja szerint minősülő hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettével. A gyanúsítást azután szó szerint azonos tartalommal foglalta magában a 2012. január 10-én kelt vádirat II. pontja, melyet az ügyészség 2015. szeptember 16-án módosított mellőzve azt a vádbeli kitételt, hogy a IV. rendű vádlott 2008. évben 15 millió forintot jutatott el Hagyó Miklósnak.

 

Bár a vádirat történeti tényállása betűhíven azonos volt a gyanúsítás szövegével, a gyanúsítás és a vád minősítése eltért és ma is eltér egymástól. A gyanúsításban a zsarolás bűntette egyedül állt, ezt a vád részint azzal egészítette ki, hogy zsarolás nem egy, hanem két rendbeli, részint azzal, hogy a II. tényállási pontban leírt tényállás két rendbeli, a Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntetteként is minősül. Amint az ügyészség 2015. szeptember 22-én kelt beadványából kiderül, a 2015. szeptember 16-án kelt vádmódosítás a büntetőjogilag releváns eseménytörténet megváltoztatása ellenére nem érintette Hagyó Miklós cselekményének jogi minősítését, amit nem értettem akkor és nem értek ma sem, annak a védelem számára nem kedvezőtlen fejleménynek a dacára, hogy az erőszakos vagyon elleni bűncselekményt az ügyészség a végső vádból mellőzte. Nem megyek bele az ügy lényegét nem érintő és ahhoz képest jelentéktelennek tűnő részletek elemzésébe, azt azonban szóvá kell tennem, hogy – túlmenően azon, hogy a vádat a bizonyítási eljárás nem igazolta – a vád jelenlegi szövege nincs összhangban a minősítéssel. A vádbeszédben utalást hallottunk ugyan arra, hogy Hagyó Miklós az ügyészség szerint a gödöllői találkozón elhangzott kijelentését követően milyen nyomás alá helyezte a IV. rendű vádlottat, ennek a bűncselekmény rendbeliségét befolyásoló történeti tényei azonban a végső vádban nem jelennek meg, ezért a vád a jelenlegi formájában nem alapozza meg a bűnhalmazatot.

 

C) A végindítványban fenntartott vádat sajátos, meggyőződésem szerint annak igazolására alkalmatlan minimalizmus jellemzi. Terjedelmi és tartalmi értelemben egyaránt.

 

Terjedelmi értelemben azért, mert három bővített mondatban, összesen alig több mint tizenegy sorban igyekszik összegezni a halmazati szabályok alapul vételével egy nap híján tizenkét évi fegyházbüntetés kiszabására alapot adó eseménytörténetet. Ez a tömörség azonban látszólagos, mert nem egy bőséges bizonyítási anyag ésszerű sűrítésének tudható be, hanem – amint azt később igazolom – annak a kényszerű következménye, hogy a vád ügyfelemet terhelő ítélet megalapozására alkalmatlan, hiányos, érdemi információkban szegény, ráadásul olyan igazolhatatlan kijelentéseken alapszik, melyek hitelességéről – amint azt ki fogom mutatni – a vádló maga sem volt meggyőződve.

 

A Be. 2. § (2) bekezdése határozza meg a vádelvet. Eszerint akkor törvényes a vád, ha az arra jogosult a bírósághoz intézett indítványában „meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatta bírósági eljárás lefolytatást kezdeményezi.”

 

„A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a meghatározott személy ellen vádban ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a vád szerinti minősítésben megjelölt bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket, az elkövetési magatartást, a cselekmény elkövetési helyét és idejét stb.” – ahogy ezt a Kúria 1. Bkv. 2.b) pontja tartalmazza.

 

Kételkedem abban, hogy a vád a most idézett tartalmi követelménynek minden tekintetben megfelel. A történeti tényállás konkrét tényei ugyanis nincsenek egyértelműen megjelölve, különösen annak a bizonyítási anyagnak a tükrében, amelyet az ügyészség az eredeti vádirat 31. oldalának utolsó bekezdésében a szóban forgó tényállás igazolására hivatott bizonyítékként megjelölt, s amelyhez a tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás nemhogy hozzátett bármit is, hanem azt meggyőződésem szerint kifejezetten megcáfolta.  Nem tartalmazza a vádirat az állítólagos elkövetés helyét, a 2009. évi előny-nyújtásának helyét, idejét, módját. A történeti tényállás utolsó mondatának igei állítmánya („juttatott”) igen általános jelentéstartalma miatt alkalmatlan arra, hogy értelmezni lehessen magát a vádat, mert nem derülnek ki belőle az állítólagos előny továbbításának konkrét részletei (a juttatás közvetlen volt, vagy közvetett, ha közvetett, kinek a révén és milyen körülmények között, hogyan történt).

 

Amellett, hogy a vád szűkkeblűsége jogos kételyeket ébreszt a vád törvényességét illetően, a végindítvány szövegének elnagyoltsága bizonyítási kérdéseket is felvet. Ezekről később természetesen részletesen is szólok, most csupán azt jegyzem meg, hogy meggyőződésem szerint a vád szófukarsága a bizonyítási kényszer alatt álló vádhatóság által produkált bizonyítási anyag szegényességének az értelemszerű következménye.

A vádhatóság kiindulópontja láthatóan az, hogy minél rövidebb, csonkább a vád szövege, annál kevesebb bizonyítási kötelem kérhető az ügyészségen számon, annál kevésbé róható fel neki, ha a vád fontos tényei bizonyítatlanok maradnak. Ha ugyanis a vád állításának részmozzanatait a bizonyítékok megcáfolják vagy pedig – ami ezzel büntetőeljárási szempontból egyenértékű – nem igazolják, akkor a vád egésze válik kérdésessé.

 

A vádhatóság ezért egyszerűbb, de a vád törvényességével szemben támasztott követelmények szempontjából több, mint kétséges megoldást választott, fontos és szükséges konkrétumokat nélkülöző vádat állított össze és olyan, a vádelv szempontjából lényeges részleteket mellőzött, melyek elhagyása az ügyészség saját mérlegelési tevékenységével sem egyeztethető össze (gondolok itt például arra, hogy miközben az előnykérés a vád álláspontja szerint Gödöllőn történt, ez a helyszín sem a gyanúsításban, sem a vádiratban, sem pedig a végindítványban nem jelenik meg). A gyanúsítás, a vádirat, majd a végső vád szerkesztőit nyilván az a szempont vezette, hogy amit a vád nem állít, azt nyilván bizonyítani sem köteles, amiről nem szól, azt a bíróság nem kérheti rajta számon.

 

D) Szembetűnő, hogy a Hagyó Miklósnak az eljárás folyamatában felrótt konkrét tényállásokból (gyanúsítás, eredeti vád, végindítványban fenntartott vád)  mindvégig hiányoznak a tényállás teljességéhez és a vád törvényességéhez szükséges részletek.

 

Ennek oka kettős. Egyrészt a Hagyó Miklóst terhelő, egyetlen, ám annál kétségesebb forrásból származó bizonyítékok szegényessége, ami nem mellesleg jottányit sem csökkenti az ügyészségre háruló bizonyítási feladat súlyát, másrészt az a feltűnő körülmény, hogy az ügyészség maga is érzékelhetően kételyeket táplált az általa egyébként meggyőzőnek nevezett bizonyítékok eredetének megbízhatóságát illetően.

 

Ha ugyanis a IV. rendű vádlott ügyészség szerint konzekvens vallomásai igazak voltak, megválaszolatlan marad egy egész sor evidens kérdés: miért nem tette a vádhatóság az idevágó büntetőeljárási alapelvek és felsőbírói gyakorlat ellenére a vád részévé az állítólagos elkövetés helyét, miért nem olvashatóak a vádban a 2008. évben történt pénzátadás állítólagos visszaigazolásának körülményei (amelyekre egyébként az ügyészség a vádbeszédben úgy hivatkozik, mintha a 2008-as pénzátadás a tételes vád része lenne), miért nincs megjelölve a 2009. évi pénzátadás helye, ideje és módja, illetőleg mely okból nevezi az ügyész a váddal szemben okkal megkövetelt konkrétság követelményén nagyvonalúan felülemelkedve „juttatás”-nak azt, amit a IV. rendű vádlott az ügyészség által elfogadhatónak tartott nyomozati vallomásában különböző változatokban mond el. Az ésszerű magyarázat erre nem lehet más, csakis az, hogy miközben az ügyészség kételkedik egyetlen bizonyítékforrásának a szavában, azaz maga is kétségesnek tartja a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásait, mégis azt indítványozza, fogadja el a bíróság tényként azt, aminek valóságáról maga sincs meggyőződve.

 

2) A vádirat bizonyítékai:

 

A) A jelen vádpont bizonyítására az ügyészség a vádirat 31. oldalán olvasható bizonyítékokat jelöli meg.

1) B.. Zsolt IV. rendű vádlott nyomozás során hat különböző időpontban tett vallomását;

2) a IV. rendű vádlott és T.. K.. szembesítéséről készült jegyzőkönyv anyagát;

3) a felismerésről készített jegyzőkönyvet;

4) T.. K..; továbbá

5) T.. Sz.. A.. és

6) L.. G.. vallomásait. (zárójelben jegyzem meg, hogy a bizonyítékok között különös módon nem szerepel az I. és a IV. rendű vádlott 2010. szeptember 14-én megtartott szembesítéséről készített jegyzőkönyv).

 

A IV. rendű vádlott vallomásával (1) később foglalkozom. A felismerésre bemutatás (3) nem volt bizonyításra alkalmas eljárási cselekmény, mivel a nyomozó hatóság hibájából történt névelírás miatt a fényképkiválasztás is tévesnek bizonyult. Miután azonban a találkozó tényét és a benne részes személyek kilétét az érintettek nem vitatták, a nyomozati melléfogásnak érdemi következménye nincs, mindössze azt állapíthatjuk meg, hogy a IV. rendű vádlott a fényképről történt személykiválasztás során tévedett és a nyomozó hatóságnak sem sikerült ezt a rutinszerű nyomozati cselekményt hibamentesen végrehajtania.

 

A vádiratban felsorolt tanúk vallomásai (4-6) a gödöllői találkozón történtekre vonatkoznak. Ketten hármójuk közül a Hagyó Miklós által soha senki által nem vitatott eseménysor megtörténtét voltak hivatva bizonyítani úgy, hogy a vallomásaik a vád állításai szempontjából irrelevánsak, hiszen pusztán Hagyó Miklós 2008. március 8-án, a gödöllői megbeszélését megelőzően elvégzett egészségügyi kezelés tényét igazolják.  Egyikük, az I. rendű vádlott kezelését végző intézet tulajdonosa volt és nemhogy a IV. rendű vádlottal, de még Hagyó Miklóssal sem találkozott, a másik tanú magát a kezelést végezte és az orvosi iratok alapján megerősítette Hagyó Miklós intézeti jelenlétét a gödöllői találkozót megelőzően. T.. K.. Hagyó Miklós akkori barátnőjének vallomása a vád alátámasztására alkalmatlan volt, mert hiszen a tanú a Hagyó Miklós és a IV. rendű vádlott között lezajlott beszélgetést szokványos hangvételűnek és indulatmentesnek írta le, ami nemigen áll összhangban a IV. rendű vádlott idevágó vallomásának a tartalmával.  E vonatkozásban a tanú és a IV. rendű vádlott szembesítése (2)  nem döntött el semmit.

 

Az előzőekben felsorolt bizonyítékok kivétel nélkül a 2008. március 8-án történt gödöllői találkozóhoz kapcsolódnak, ezért utalásszerűen szólnom kell erről a megbeszélésről. Az I. és a IV. rendű vádlott a találkozó okáról és céljáról a nyomozásban egymástól eltérően számoltak be. Miután két egymással homlokegyenest ellenkező történetről van szó, melynek megítélése annak függvénye, miképpen foglal állást majd a Tisztelt Törvényszék a IV. rendű vádlott nyomozás során tett vallomásainak egészéről és részleteiről, mennyiben tekinti az I. rendű vádlottat terhelő állításokat hitelesnek, a gödöllői találkozóra vonatkozó védői álláspontot az ügyész úr vádbeszédében elhangzottakra tekintettel, azokkal összefüggésben fejtem majd ki.

 

B) A vádirat előterjesztésének időpontjában a II. vádpontra nézve a bizonyítási helyzet a következő volt. Hagyó Miklós az őt terhelő vesztegetési (akkor még zsarolási) gyanúsítást a nyomozás során mindvégig határozottan, következetesen és – az ügyész úr vádbeszédben kifejtett megállapításával szemben – ellentmondásmentesen tagadta. Nyilván akkor és úgy, amikor és ahogy erre törvényes lehetősége és módja volt. A II. vádpontban írt bűncselekmény elkövetésével a már több, mint három hónapja előzetes letartóztatásban lévő Hagyó Miklóst csak 2010. augusztus 30-án gyanúsították meg, jóllehet tudott róla, hogy a IV. rendű vádlott 2010. március 6. és 7. napjára keltezett, de mint azt B.. Zsolt korabeli védőjének sajtónyilatkozatából tudjuk, jóval korábban elkészített interjúkban a IV. rendű vádlott milyen váddal illette őt. Az I. rendű vádlottnak a gyanúsításra tett vallomása sokkal bővebb és érdemibb volt, mint a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsításában állított – indokolatlanul lakonikus – tények egyszerű tagadása.

 

Beszélt a B.. Zsolttal való megismerkedéséről, benyomásairól és a benne a IV. rendű vádlottról kialakult képről, a IV. rendű vádlott kinevezésének előzményeiről és körülményeiről, a kinevezésre jogosult igazgatóság elhatározásáról és annak szempontjairól, a gödöllői találkozójukról, intenzív munkakapcsolatukról, és természetesen arról is, hogy a IV. rendű vádlottal szemben nem tanúsított fenyegető fellépést. Állításait a szembesítésen is fenntartotta.

 

Már itt megjegyzésre érdemesnek tartom, hogy a vallomástételre mindvégig kész, a kérdésekre az előzetes letartóztatása miatt felkészülési lehetőségeiben erősen korlátozott, de a kimerítő tájékoztatást ambicionáló, legjobb tudása szerint konkrét és odaillő válaszokat adó Hagyó Miklóshoz  a II. tényállási ponttal kapcsolatban a Synergon Nyrt.-hez, a cég 2008-2009. évben, tehát a vád szempontjából jelentős időszakában vezérigazgatói posztot betöltő személyhez kapcsolódó egyetlen kérdést sem tettek fel, az ügyészség a történések eme ágának a tisztázását sem tartotta fontosnak. Annak ellenére nem, hogy a IV. rendű vádlott egyik nyomozati vallomása szerint a Synergon Nyrt. vezérigazgatója beszélgetéseik során arról tájékoztatta őt, hogy az I. rendű vádlottat személyesen ismeri, sőt kapcsolatban is áll vele (már most jelzem, hogy a IV. rendű vádlottnak ezeket az állításait minden utóbb beszerzett bizonyíték cáfolta).

 

C) A vádirat előterjesztésekor a II. vádpont érdemi megállapításait igazolni látszó más bizonyíték nem állt a Központi Nyomozó Főügyészség rendelkezésére, mint a IV. rendű vádlott nyomozás során tett vallomása. Ilyen bizonyítási helyzetben szükségképpen adódik a kérdés: mennyiben elegendő a vád, illetőleg a marasztaló ítélet ténybeli megalapozásához egy önmagában álló terhelő vallomás, ha azt nem támasztják alá más adatok, bizonyítékok? Erre a kérdésre a választ éppen ügyész úrtól kaptuk meg a vádbeszédben, amikor kijelentette, szó szerint idézem: „önmagában egy beismerő vallomás nem sokat ér, kellenek mellé azok a közvetetett bizonyítékok, amik a vallomásokat hitelessé teszik” (12)

 

A most utalásszerűen említett, a nyomozás során beszerzett bizonyítékok egyike sem tekinthető érdemi jelentőségűnek, olyannak, amely összefüggésbe hozható a vádirat II. tényállási pontjában megjelölt vád lényegével, a Hagyó Miklós által a IV. rendű vádlotthoz intézett állítólagos felszólítással, a nyomásgyakorlással, és az egyszeri, 2009. évben történt pénzátadással. Az, hogy Hagyó Miklós és B.. Zsolt Gödöllőn találkoztak egymással, önmagában ugyancsak semmit sem igazol, és kizárólag akkor szólhatna némileg az I. rendű vádlott szavahihetősége ellen, ha Hagyó Miklós a találkozó tényét az eljárás során tagadja, vagy ha a IV. rendű vádlottal a szóban forgó eseten kívül nem találkozik rendszeresen a Városházán. Miután a vád szerint Hagyó Miklós a Városháza folyosóján a hivatal munkatársai szeme láttára gyakorolt a IV. rendű vádlottra állítólagos félelemkeltő pressziót, nincs ésszerű magyarázata annak, miért lett volna szüksége arra, hogy a szóban forgó utasítás közlésének helyszínéül a saját irodája vagy a nevezetes városházi folyosó helyett Gödöllőt, időpontjául pedig a számára is becses hétvégét válassza ráadásul olyankor, amikor gyógyászati kezelésre szorul.

 

Így azonban, hogy a vádirat még a vesztegetésre vonatkozó felhívás helyét sem rögzíti, annak, hogy az egymással amúgy is gyakorta személyes megbeszélést folytató főpolgármester-helyettes és a BKV megbízott vezérigazgatója a hivatali helyiségen kívül Gödöllőn is találkozott egymással, a vád szempontjából érdemleges bizonyító ereje nincs.

 

3) A II. vádpontot érintő úgynevezett közvetett bizonyítékok:

 

A) Mielőtt ezekkel az úgynevezett közvetett bizonyítékokkal kissé részletesebben foglalkoznék, felhívom a Tisztelt Törvényszék figyelmét arra a nem vitatható tényre, hogy a vádiratban meghatározott amúgy is szegényes bizonyítási anyag a tárgyaláson továbbszűkült és még erőtlenebbé vált. Az ügyészség új bizonyítást nem ajánlott fel, még a 2008. évi pénzátadás körülményeire vonatkozó bizonyítás kezdeményezését sem tartotta szükségesnek, s mivel a bíróság a vádat megalapozó bizonyítás lefolytatására ügyészi indítvány hiányában nem köteles, ebben a körben érdemleges eljárási cselekmény nem történt, a bizonyítás az érintett két vádlott nyomozati vallomásának és szembesítési anyagának a felolvasására, illetőleg a felvétel lejátszására és a IV. rendű vádlott ennek hatására tett észrevételének jegyzőkönyvi rögzítésére, és bizonyos formális bizonyítási cselekmények (felismerésre bemutatási anyag ismertetése, gödöllői tanúkihallgatási jegyzőkönyvek felolvasása stb.)  korlátozódott.  

 

A bizonyítási anyag azáltal lett bővebb, hogy Hagyó Miklós a vádiratra az ellentmondások megvilágításával részletes észrevételeket tett, B.. Zsolt a nyomozati vallomását előbb nem tartotta fenn, majd a szembesítésről készült felvétel megtekintése után a Hagyó Miklóst terhelő állításait kifejezetten visszavonta, a gödöllői tanúk közül egyedül a vádat már a nyomozati vallomásával sem támogató T.. K.. meghallgatására került sor, aki a korább állításaihoz képest új információkkal értelemszerűen nem szolgálhatott.

 

Más nem történt. Azt már most jelzem, hogy a vádbeszéd közvetett bizonyítékokra vonatkozó hivatkozásai (a megszüntető határozatot figyelembe nem véve, mert azt önállóan értékelem) egytől-egyig olyan nyomozati részmozzanatok, lényegében elhullatott és még a nyomozás időszakában keletkezett bizonyítási „morzsák”, amelyek bizonyító ereje jelentéktelen.

 

B) A vádbeszéd szerint Hagyó Miklóssal szemben a vád egyik közvetett bizonyítéka, hogy a pénz eredete összefüggött a BKV informatikai szerződéseivel. Miután vádbeszédében ügyész úr ebben a körben az I. rendű vádlott bűnelkövetésének igazolására alkalmas bizonyítékként hivatkozott A.. Attila és R.. Miklós vallomásaira, továbbá a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást megszüntető határozatára, ezzel az állításával annak ellenére foglalkoznom kell, hogy meggyőződésem szerint az itt felhozott állítólagos bizonyítékok nem igazolnak semmit, hamis látszatot keltenek és a perbeszédben felhozott érvelés nem a tényállás tisztázását, hanem kifejezetten és kizárólag a Tisztelt Törvényszék befolyásolását célozza. Régi retorikai fogás egymással valós kapcsolatban nem lévő dolgok között látszólagos összefüggést létrehozni, majd erre a virtuális viszonyra alapozva olyat állítani, ami önmagában sem igaz és más tényekkel egybevetve sem állja meg a helyét.

 

Mindenekelőtt szögezzük le: sem az eredeti vádirat nem mondott, sem a végindítványban fenntartott vád nem tartalmaz a pénz eredetéről semmit. Ezért az a vádbeszédben kifejezetten nem állított, de sejtetett és ezért érzékelhetően sugalmazott összefüggés, amely az állítólagos vesztegetés tárgyáról, mint a Synergon Nyrt.-től származó, vagy a BKV informatikai szerződéseivel kapcsolatba hozható pénzről beszél, nemhogy bizonyítva nincs, hanem hipotézisnek is erőtlen. Márpedig, ami a büntetőeljárásban nincs bizonyítva, az hivatkozási alapul nem szolgálhat, arra ténymegállapítás nem építhető, egyszerűen fogalmazva, az a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából nem létezik. Ügyész úr valamennyi idevágó kijelentését ennek a vitathatatlan eljárásjogi elvnek a tükrében kell vizsgálni.

 

C) Az ügyészség A.. Attila 2010. január 28-án és március 19-én tett vallomását, mint közvetett bizonyítékot jelöli meg annak igazolására, hogy „Hagyó Miklós valamilyen formában érdekelt volt abban, hogy a BKV a Synergonnal kösse meg a…kiszervezési szerződést” (szó szerinti idézet). Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy már a felvetés is kifejezetten megtévesztő, mert nem bizonyított, ezért büntetőjogilag nem létező tények között próbál meg ugyancsak nem igazolt, ezért ugyancsak nem létező összefüggést kimutatni. De még ha az ügyészség állítása igaz is volna – amit határozottan vitatok – akkor sem bizonyítana semmit, hiszen a pénzforrás ténybelileg a Synergon Nyrt.-vel sem kapcsolható össze, Hagyó Miklós személyével pedig végképp nem.

 

A vádbeszéd A.. Attila két nyomozati vallomását említi meg, mint ami „távolról ugyan” (ezek ügyész úr szavai), valamiképpen igazolni látszanak ezt az – ismétlem nem valóságos – kapcsolatot. E vallomások, melyek hitelességét itt a tárgyaláson legmarkánsabban éppen az erre leginkább hivatott III. rendű vádlott vonta kétségbe 2012. szeptember 25-én, majd később többször is, nem alkalmasak érdemi következtetés levonására.  A.. Attila 2010. január 28-án, tehát őrizetbe vételének harmadik napján, amikor még nem tudhatta, mi lesz a sorsa, fogság vagy szabadság, s mint később vallotta, kihallgatóinak mindenképpen meg akart felelni, a következőket mondta: „tudomásom szerint 2008-ban lényegesen magasabb áron kötöttek szerződést a pályázat nyertesével IT szolgáltatásra. Azt nem tudom, hogy a magasabb árun szerződést melyik céggel kötötték meg.”. Ez a kijelentés a tények pontos ismeretének hiányára utal, ráadásul nem is felel meg a valóságnak, hiszen amint azt a BKV korabeli közleményével igazoltuk, az IT szerződés magasabb szolgáltatási minőséget adott kedvezőbb áron.

 

A.. Attilának a nyomozó hatósággal közölt információját mindamellett annak, a vallomás meggyőző erejét aligha növelő ténynek az ismeretében kell értékelnünk, hogy a III. rendű vádlott 2008. február 19-én dolgozott utoljára, a BKV a Synergon Nyrt.-vel a szoftver szerződést 2008. június 30-án, az IT kiszervezési megállapodást pedig 2008. november 19-én, tehát napra pontosan 9 hónappal a III. rendű vádlott munkából történő kiválása után kötötte meg. 2010. január 28-án jegyzőkönyvezett vallomása aligha származhatott autentikus forrásból, és az elhangzottak többet mondanak kihallgatói szándékáról, mint saját ismereteiről.

 

D) R.. Miklós a másik hivatkozási alap. A VIII. rendű vádlott a 2012. november 6-án tartott tárgyaláson részletesen beszámolt kihallgatásának körülményeiről, a nyomozó hatóság pszichikai kényszeréről, ezért nyomozati vallomását erre figyelemmel kellő kritikával szükséges értékelni. Ettől függetlenül is látni kell, hogy 2010. március 9-én jegyzőkönyvbe vett vallomásában a városházi kívánalom forrásaként nem személy szerint Hagyó Miklósra, hanem a főpolgármester-helyettesi titkárság egyik azonosítatlan tagjára utalt. Ügyész úr vádbeszédében minden Hagyó Miklós titkárságától származó kérést, közlést, kívánságot, vagy elvárást egyenesen az I. rendű vádlott utasításaként értelmezett, ami azon túl, hogy logikailag is súlyosan kifogásolható, semmiképpen sem fogadható el, mert összeegyeztethetetlen a büntetőjogi felelősség szigorúan személyes jellegével.  Ezért R.. Miklós nyomozati vallomása Hagyó Miklós felelősségét illetően semmit sem bizonyít.

 

E) A vád szerint a nyomozást megszüntető határozat is alkalmas a pénzeredet, a Synergon Nyrt. és Hagyó Miklós összekapcsolódásának az igazolására. A megszüntető határozatról később szólok, most ennek az állításnak a cáfolatára szorítkozom. Az ügyészi állítás szerint a nyomozást megszüntető határozat, amely mint ügyész úr kijelentette, B.. Zsoltnak a pénz eredetére vonatkozó nyomozati vallomását nem igazolja ugyan, de nem is cáfolja. Ebből a vádbeszéd arra a megállapításra jut, hogy a határozat alkalmas a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásának a megerősítésére.

 

Ez az állítás önmagában és a főügyészségi határozat tükrében is valótlan és logikailag is hibás. 

 

Annak érdekében, hogy a helyzet világos, tiszta és egyértelmű legyen, felhívom a figyelmet a nyomozást megszüntető határozat rendelkező részére, amely ekként szól: „A gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult bűnügyben a nyomozást a Be. 190. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján – mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény – megszüntetem.”

 

Hangsúlyozom, a Központi Nyomozó Főügyészség nem azt állapította meg, hogy bűncselekmény történt, ám annak elkövetőjét nem sikerült felderíteni, hanem azt, hogy bűncselekmény elkövetése sem igazolható. A IV. rendű vádlott a jelen eljárás nyomozása során azt vallotta, hogy a Synergon Nyrt. vezérigazgatója neki vesztegetési pénzt ajánlott, s ezt az ajánlatot ő mind 2008-ban, mind pedig 2009-ben elfogadta, előbbi esetben nem kapott ugyan előnyt, de ő határozta meg a pénz címzettjét, utóbbi esetben pedig a vesztegetési pénzt is átvette.

 

Ehhez képest a megszüntető határozat szerint a két ember szükségképpeni együttműködését feltételező bűncselekmény, amelynek B.. Zsolt nyomozati vallomása szerint maga is tevékeny részese volt, nem igazolható, lehet, meg sem valósult. Miután az egész nyomozás annak ellenőrzésére szolgált, hogy a IV. rendű vádlott pénzeredetre vonatkozó korábbi kijelentései mennyiben felelnek meg a valóságnak, és a nyomozás során beszerzett bizonyítékok sem egyenként, sem pedig együttesen nem voltak alkalmasak a vallomás alátámasztására, logikailag kizárt az újabb eljárást lezáró határozat nemleges következtetésével homlokegyenest ellentétes ügyészi konklúzió. Mindennek tükrében tehát ügyész úr azon megállapítása, hogy a megszüntető határozatban elfoglalt jogi álláspont nem gyengítette a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásának hitelét, illogikus és amellett nyilvánvalóan nem is igaz.

 

Nem lehet nagyvonalúan túllépni végül azon a körülményen sem, hogy Hagyó Miklós kifejezetten és határozottan tagadta, hogy a Synergon Nyrt. korabeli vezérigazgatójával bármilyen kapcsolatban állna. Ezt a védekezését soha senki nem cáfolta. Nem tudjuk, a nyomozás során végeztek-e nyomozati cselekményeket ennek tisztázására, mindenesetre ellenkező adat soha nem merült fel. Ha már a vádbeszédben hivatkozás történt az újabb nyomozás során beszerzett bizonyítékokra, akkor most védőként a Tisztelt Törvényszék figyelmébe ajánlom L.. Márknak, a Synergon vezérigazgatójának a Központi Nyomozó Főügyészséghez eljuttatott írásos beadványát, amely mindenben megerősíti Hagyó Miklósnak védekezését. 

 

F) A közvetett bizonyítékok sorába illeszkedik – hallhattuk a vádbeszédben – M..-H.. Éva nyomozati vallomása is, amennyiben az ügy VI. rendű vádlottja „…beszámolt olyan magatartásmintákról Hagyó Miklós viselkedésében, amik megfelelnek B.. Zsolt elmondásának…” 

 

A IV. rendű vádlott nyomozati vallomásaiban a folyosói beszélgetéseket kísérő testi kontaktust, mint Hagyó Miklós erőszakos, félelemkeltő viselkedésének megnyilvánulását írta le, és az ügyészség egyebek között részben erre a vádlotti állításra alapította korábban a zsarolás, jelenleg pedig a vesztegetés vádját.  M..-H.. Éva 2011. április 20-án a Központi Nyomozó Főügyészségen tett vallomása mindössze annyiban támasztja alá az ügyészi hivatkozást, hogy ilyen folyosói sétálgatást az V. rendű vádlott láthatott, mert „vagy úgy mentek, hogy Hagyó úr B.. Zsoltot a vállánál fogva átkarolta, vagy éppen mind a ketten egymáshoz hajolva beszéltek.” Miután az V. rendű vádlott által leírt jelenetben a félelemkeltő elemnek nyoma sincs, M..-H.. Éva vallomása sem alkalmas a vád állításának igazolására, akkor pedig különösen nem, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a vádlott még a nyomozás befejezése előtt, 2011. szeptember 14-én valamennyi nyomozati vallomását visszavonta, így azt is, hogy Hagyó Miklóst és B.. Zsoltot látta együtt Lelovits Ottó szobájában, megjegyzem nem 2009-ben, amikor az állítólagos pénzátadás történt, hanem még 2008-ban.

 

4) A IV. rendű vádlott szavahihetőségének ügyészségi megítéléséről:

 

A) Ügyész úr azt indítványozza, hogy a Törvényszék fogadja el valónak a IV. rendű vádlott Hagyó Miklóst terhelő nyomozati vallomásait, amelyek – így a vád képviselője – lehetnek ugyan egyes részleteikben ellentmondásosak, találhatók bennük eltérések, de a lényeget illetően határozottak és következetesek. Ezek szerint az ügyészség a IV. rendű vádlott vallomásait alkalmasnak tartotta és tartja arra, hogy nyomozások kiindulópontjául szolgáljanak, hogy vádemelést eredményezzenek, sőt arra is, hogy rájuk bűnösséget megalapozó ítéleti tényállást lehessen építeni.

 

Szeretnék emlékeztetni rá, hogy a IV. rendű vádlott a nyomozás során nemcsak Hagyó Miklóssal szemben tett súlyosan terhelő állításokat. Mindazon vallomásaiban, amikor a vesztegetési pénz forrásáról is nyilatkozott, pontosan megnevezte, hogy a pénz a Synergon Nyrt. vezérigazgatójától érkezett (pl. 2010. február 24-én, március 16-án, vagy augusztus 23-án), azonosíthatóan és részletekbe menően megjelölte az átadás körülményeit, az összeget és a célt is. A IV. rendű vádlott a C.C. Soft Kft. ügyvezetőjére nézve a büntetőeljárás megindítására és lefolytatására és az ügyvezető büntetőjogi felelősségre vonására alkalmas vallomásokat adott elő, nem is egyszer (pl. 2010. február 24-én, március 16-án) olyannyira, hogy vallomásának az ügyvezető büntetőjogi felelősségére következtetési alapot adó kis részlete még a vádiratba is bekerült (19. oldal 3. bekezdés). Konkrét és további mélyreható nyomozást lehetővé tevő állítások hangzottak el a IV. rendű vádlott kihallgatásakor Hagyó Miklós állítólagos és néven nevezett, utóbb sem a rendőrség, sem pedig az ügyészség által tudatosan figyelemre nem méltatott és gondosan elhallgatott, soha többé szóba nem hozott tanácsadójáról (2010. február 24.). Ugyanezen a napon, majd 2010. április 23-án a IV. rendű vádlott az ismeret forrását is megjelölve arról beszélt, hogy a BKV igazgatóságának volt elnöke egy bizonyos szerződés megkötését követően olyan összegű vesztegetési pénzhez jutott, amely sokszorosan meghaladta a jelen ügy I. rendű vádlottja által az eredeti vád szerint átvett összeget. Ugyancsak 2010. április 23-án hangzott el a IV. rendű vádlott szájából állítás arról, hogy a BKV igazgatósága elnökének tanácsadója miként akarta megvesztegetni őt. És akkor még nem ejtettünk szót a BKV egykori informatikai vezetőjéről, aki a IV. rendű vádlott 2010. augusztus 23-án tett jegyzőkönyvezett kijelentése szerint korrupciós megállapodást kötött a Synergon Nyrt. előbb említett vezető állású dolgozójával.

 

A IV. rendű vádlott ezeket a vallomásait nem vonta vissza, s egyetlen sor sem olvasható a nyomozati jegyzőkönyvekben arról, hogy most említett állításait nem tartja fenn. A vallomások – így az ügyészség - tárgyszerűek és következetesek.  Mégis, a IV. rendű vádlott által bűncselekményekkel összefüggésbe hozott hat személy közül mindössze egyet, T..Györgyöt vonták később megszüntetett eljárás alá, amúgy nem a IV. rendű vádlott közléseivel összefüggő, hanem más bűncselekmények gyanújával, ketten, F.. Sándor és a BKV informatikai vezetője csak, mint tanúk szerepeltek az ügyben, a többieket, E.. Ajtonyt, H-Sz.. J..-t és L.. Márkot pedig még tanúként sem hallgatták meg.

 

B) Most tekintsünk el attól, hogy a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásaiban jócskán található belső, és az eljárás egyéb tényeivel történt összevetés útján kimutatható ellentmondás, ezeket később részletezem. Tegyük félre a vallomások keletkezésének szabályszerűségével és befolyásmentességével kapcsolatos kételyeinket is. Induljunk ki abból, hogy a IV. rendű vádlott nyomozati vallomása valóban a valóságot tükrözi, ezért egy ilyen bizonyítási anyag további nyomozati cselekmények forrásaként szolgál. E körülményt – amennyiben Hagyó Miklóst illették – evidenciaként kezelte az ügyészség a nyomozás elrendelésekor, lefolytatásakor, befejezésekor, a vádemeléskor és így értékeli ma is, hiszen a IV. rendű vádlott nyomozati állításai képezik az I. rendű vádlottal szemben fenntartott vád bizonyítási fundamentumát. 

 

Az ügyészségnek ezért, amennyiben hivatásbeli kötelezettségeit a rá vonatkozó törvény normái és a büntetőeljárásban betöltött szerepét szabályozó rendelkezések szellemében és betűje szerint teljesíti, ugyanilyen következetességgel kellett volna fellépnie mindazon személyek ügyében, akikre a IV. rendű vádlott terhelően vallott. Hangsúlyozom, nem csip-csup ügyekről van szó, hanem fajsúlyos  bűncselekményekről, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésről, a vesztegetés  legkülönfélébb aktív és passzív változatairól, közöttük vezető állású hivatalos személy megvesztegetéséről is.

 

Az ügyészség azonban tétlen maradt, amikor az előbb említett eseteket kellett volna feltárnia, és – legalábbis az általunk ismert nyomozati cselekményekről készült iratok szerint – a kisujját sem mozdította például azért, hogy a IV. rendű vádlott állítólag igazságot tükröző nyomozati vallomásában a vesztegetési pénz forrásaként megjelölt személytől bármilyen eljárási minőségben információkat szerezzen be. Nem azért, mert elkerülték a figyelmét a IV. rendű vádlott vallomásainak részletei. A nyomozás menetéből jól érzékelhető, hogy e vallomások tartalmát a tanúkihallgatások között eltelt időben alapos elemzésnek vetették alá, aminek következményei a IV. rendű vádlottól származó újabb vallomástételek lettek. A csaknem tucatnyi, órákon át tartó kihallgatás során az ügyészség és a rendőrség nem volt rest mindannyiszor visszatérni a vallomás egy-egy elemére, ha ezt valamilyen megfontolásból szükségesnek gondolta. S noha a IV. rendű vádlott a pénzeredet különböző változatainak elmondásakor értelemszerűen megerősítette a pénz „beszállítójának” személyére és magatartására vonatkozó állításait, az ügyészség a tényállás eme részének a tisztázására minimális gondot sem fordított, mint ahogy meglehetős nagyvonalúsággal, mondhatni elnézően bánt mindazokkal, akiket a IV. rendű vádlott amúgy valósnak mondott vallomásaiban, mint különböző bűncselekmények elkövetőit nevezett meg.

 

C) Ennek az ügyészi magatartásnak két lehetséges oka van (azért beszélek ügyészségről, mert a vádemelést megelőző eljárásban az ügy ura mindig az ügyészség).

 

Az egyik lehetséges ok az, hogy a nyomozásban olyan objektív  bizonyítási helyzet jött létre, amelyben az említett hét személy, Hagyó Miklós és a többiek eljárásba történő bevonásához az ügyészség a gyanúsításhoz szükséges kritériumrendszer tükrében a jelzett hét személy közül csak Hagyó Miklós gyanúsításához rendelkezett elegendő bizonyítékokkal, a többi hattal szemben nem. Miután az ügyészi törvény 16. § (1) bekezdés a/ pontja előírja, hogy az ügyész köteles biztosítani minden, a hivatali tevékenysége során tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését, nincs okunk kételkedni abban, hogy a jelen ügyben is e hivatásbeli kötelem szem előtt tartásával folytatták le az eljárást. Az érintett személyek közötti különbségtétel akkor lehet indokolt, ha a bizonyítékok több forrásból erednek és Hagyó Miklóssal szemben a IV. rendű vádlott vallomásán túlmenően más elfogadható bizonyítási eszköz is az ügyészség rendelkezésre áll, a többiekkel szemben viszont nem.

 

Erről azonban szó sincs. Ilyen bizonyíték nem állt és ma sem áll az ügyészség rendelkezésére. Ezért leszögezhetjük, az ügyészség eljárásnak indokát másutt kell keresnünk.

 

A megkülönböztetés másik lehetséges magyarázatának kiindulópontja az a nem vitatható tény, hogy a IV. rendű vádlott vallomásainak értékelésében az ügyészség – és most ügyész úr, én leszek álnaiv – általunk nem ismert indítékú szempontrendszer alapján ugyan, de tudatos és nyilvánvaló szelekciót hajtott végre.

 

Miután erre az eljárás során az ügyészségtől még a vádbeszédben sem kaptunk megokolást, felvethető a kérdés, milyen megfontolásra érdemes indoka lehet annak, hogy az ügyészség a vallomás meghatározott irányultságú részeit elfogadhatónak ítélte és ítéli, míg egyéb részeit olyannyira nem tekinti további nyomozásra alkalmasnak, hogy vizsgálódása köréből egyszerűen kiiktatja.  Ha a IV. rendű vádlott vallomásai valós élményanyagon alapultak és hitelesek voltak, valóságtartalmukról a rendőrség és az ügyészség meg volt győződve, miért hajtott végre közöttük önkényes válogatást. Vagy ellenkező megközelítésben, ha a IV. rendű vádlott az ügyészség szerint általában nem szavahihető, akkor milyen ésszerű érvek szólnak amellett, hogy bizonyos esetekben, éppen ha az I. rendű vádlottat terheli, mégiscsak igazat mond? Ha B.. Zsolt állításaira nem alapozható további eljárás a 30. számú tanú, a BKV igazgatósága elnöke, az igazgatósági elnök tanácsadója, a C.C. Soft Kft. volt ügyvezetője, Hagyó Miklós állítólagos, a nyomozás egy időszakától kezdve az ügyből egyszerűen kiretusált tanácsadója, végül, de tényleg nem utolsósorban - ahogy ügyész úr a vádbeszédében részben anonimizálta – a Synergon Nyrt. egykori vezető munkatársa ellen, miért igen, ha Hagyó Miklóst vádolja bűncselekménnyel? Ha ugyanabban az eljárásban, egyidejűleg, ugyanazon személyi kör vonatkozásában, egyazon személy egyik állítása még ahhoz is kevés, hogy annak alapján valakit tanúként meghallgassanak, a másik állítása miért alapoz meg gyanúsítást, előzetes letartóztatást, vádat, sőt ügyész úr indítványa szerint tíz évi fegyházbüntetésnél súlyosabb szabadságvesztést? Kaphatunk erre a kérdésre meggyőző és hiteles választ? Vajon mennyiben teljesült a jelen eljárásban a már említett ügyészi törvény 7. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt követelmény, amely szerint az ügyész mérlegelési jogkörét pártatlanul, méltányosan, a törvények megtartása mellett, külső befolyástól mentesen gyakorolja?

 

Kérdésem nem költői, ezért választ várok rá, éspedig nem ügyész úrtól, mert tőle aligha várhatok. Hanem a Tisztelt Törvényszéktől. 

 

5) B.. Zsolt vallomásainak értékelése:

 

A) Közvetett bizonyíték az ügyben – ügyész úr állításával ellentétben – gyakorlatilag nincs. Így egyetlen bizonyítékforrás maradt, B.. Zsoltnak a nyomozás során tett vallomása. Mivel Hagyó Miklós itt a tárgyaláson kimerítő és – megítélésem szerint – tartalmas, nemcsak a bizonyítási anyag ismertetésére, hanem értelmezésére és értékelésére is kiterjedő általános, majd pedig a IV. rendű vádlott tárgyalási vallomásának elhangzása után számos észrevételt magában foglaló vallomást tett, a védencem által kifejtett érvelést nem fogom megismételni, utalok ugyanakkor azokra a legszembeszökőbb ellentmondásokra, melyek a IV. rendű vádlott nyomozati vallomását jellemzik.

 

Ügyész úr a vádbeszédében – hasonlóan a vádirathoz – a II. vádpontnál igyekezett a lényeges kérdések körét olyan mértékben és módon minimalizálni, azaz a bizonyítási anyaggal szemben olyan szűkre szabott, kis igényű követelményeket támasztani, hogy e követelményeknek a IV. rendű vádlott nyomozati vallomása, a benne rejlő logikátlanságok és következetlenségek ellenére minden körülmények között megfeleljen. Vélhetően ezért tekintett el a vallomások konkrét tartalmának és tényállításainak az elemzésétől és szorítkozott mindössze annak hangoztatására, hogy a vallomás a lényeget tekintve nem változott.  Valószínűleg emiatt nem vetette egybe B.. Zsolt sajtónyilatkozatainak tartalmát a nyomozásban jegyzőkönyvezett vallomásaival és ezért jelentette ki, hogy mivel a megszólalót nem kötik a büntetőeljárási szabályok, a médiában való megnyilvánulás tényéből vonható le csak következtetés (milyen meglepő, a vádlottakra nézve hátrányos következtetés), a szereplő mondanivalója nem számít. 

 

Azzal nem lehet vitába szállni, hogy a mérlegelés során nem tehető egyenlőségjel a megfelelő eljárási figyelmezetések után elmondott és fontos jogkövetkezményekkel járó vallomás és egy sajtónyilatkozat közé. Ha azonban az érintett szavahihetősége és ezen keresztül más, vagy mások jövője, sorsa, szabadsága a tét, akkor súlyos hiba volna eltekinteni annak vizsgálatától, hogy az érintett egyazon eseménysort hányféleképpen ad elő, s ha különböző, a jogi megítélés szempontjából jelentős tényeket egymástól markánsan eltérő változatban mond el, ezt miért teszi. Ezuért tehető fel joggal a kérdés: hiteles lehet-e annak az embernek a szava, aki ugyanarról a tényről annak ellenére beszél másképpen a hatóságok, mint a nyilvánosság előtt, hogy erre nincs ésszerű, logikailag vagy éppen jogilag megindokolható oka?

 

És még valami: ügyész úr a büntetőeljárásban meg nem engedhető kettős mércét használ. A sajtónyilatkozat nem vallomás, mondja, már amennyiben a IV. rendű vádlott különböző, az ügy lényegét érintő megnyilatkozásai tartalmi ellentmondásainak perbeli következményeit kellene levonnia, miközben Hagyó Miklós 2007. januári frissen megválasztott főpolgármester-helyettesként adott televíziós interjújának félreértésre alkalmas, ezért tudatosan félre is értelmezett elemeire egy egész vádkonstrukciót telepített.

 

B) Mint említettem, a vád kizárólag a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásán alapult. A következőkben a lényegre törekedve kifejtem a védelemnek a IV. rendű vádlott nyomozati vallomására vonatkozó álláspontját. Miután az ügyészség védencemet kizárólag B.. Zsolt nyomozás során tett nyilatkozatai alapján vádolta meg, nem tekinthetek el attól, hogy a vádhatóság által nem érintett, illetőleg a vádból a végindítványban kirekesztett tényekkel összefüggő kérdésekre is kitérjek, egyszerűen azért, mert jelentőségük van a IV. rendű vádlott szavahihetőségének megítélése szempontjából.

 

B/1. A nyomásgyakorlás:

 

Az ügyészségnek a IV. rendű vádlott vallomására alapozott álláspontja szerint Hagyó Miklós B.. Zsoltot a C.C. Soft. Kft. részére aláírt dokumentummal tartotta sakkban, azzal presszionálva őt, hogy ha nem adja át a kért összeget, akkor a szabálytalanul igazolt teljesítés miatt ellehetetleníti.

 

Ezt az álláspontot nem tartjuk elfogadhatónak, mert a BKV szakmai és vezetői körében ismert, mondhatni köztudomású tény volt, hogy az utastájékoztató rendszer beruházásának teljesítésigazolását 2007. december 6-án a műszaki vezérigazgató helyettes B.. Zsolt írta alá. Ezért e tény nyilvánosságra hozatalának kilátásba helyezése önmagában alkalmatlan volt arra, hogy általa B.. Zsolt fenyegetettségi helyzetbe kerüljön. B.. Zsolt szakember volt, Hagyó Miklós pedig politikus, akinek ez utóbbi minőségében a politikai hitelesség, presztizs és elismertség jelentette a pályán való érvényesülése biztosítékát. Ha egy politikus a hitelét veszti, politikusi pályájának is búcsút mondhat (amint az események ezt később igazolták is), ezért  különösnek tűnhet, de határozottan állítom, hogy abban az általam egyébként messzemenően vitatott esetben, ha az események a IV. rendű vádlott által elmondottak szerint történtek, akkor elsősorban Hagyó Miklós volt zsarolható pozícióban, hiszen egy vele szemben kezdeményezett eljárás keretében B.. Zsolt bármikor hivatkozhatott volna arra, hogy a teljesítésigazolás nem az ő elhatározásából történt, hanem  Hagyó Miklós utasítására írta alá.

 

A jelen büntető ügy fejleményeit látva, annak a történéssorozatnak az ismeretében, hogy Hagyó Miklós végül is egyetlen, más személyek által nem igazolt, további bizonyítékokkal alá nem támasztott, majd visszavont vallomás alapján gyanúba, őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került, és immár hatodik éve áll büntetőeljárás hatálya alatt, állíthatja-e bárki őszinte meggyőződéssel és ugyanakkor meggyőzésre alkalmas módon azt, hogy egy ilyen, a IV. rendű vádlottól származó és Hagyó Miklóst  terhelő állításnak senki sem adott volna hitelt?

 

B/2. A félelem:

 

A vád szerint Hagyó Miklós erőszakos és ellentmondást nem tűrő viselkedése a IV. rendű vádlottban félelmet keltett. Miután a II. vádpont átminősítése miatt a zsarolás bűntettének vádját az ügyészség mellőzte, az állítás cáfolata részben szükségtelenné vált. Ugyanakkor a tényállás részeként, mint a pénzátadás motívuma továbbra is a vád része, ezért röviden foglalkoznom kell vele.

 

A félelem olyan lehangoló, nyomasztó érzés, melyet konkrét, racionális ok, fenyegetés vált ki. A IV. rendű vádlott által megjelölt negatív érzelmet keletkeztető okok azonban nem egyértelműen racionálisak és nem adnak éplélektani magyarázatot a IV. rendű vádlottban létrejött félelem valós okára, amelyet én inkább gondolok endogénnek, tehát belső, a IV. rendű vádlott személyiségéhez köthető meghatározottságúnak.  Hagyó Miklós fajsúlyos, dinamikus, kiapadhatatlan energiájú, és meglehetősen extrovertált személyiség, akinek karaktere és viselkedésmódja lehet más számára kényelmetlen, kellemetlen, ugyanakkor a IV. rendű vádlott által leírt viselkedés (nem kívánt szoros testi közelség, átkarolás, testi érintés, emelt hang, kéretlenül bizalmas megszólítás) objektíve nem alkalmas a büntetőjogban ismert és definiált fenyegetettséget megalapozó félelemkeltésre, ezért további negatív következtetés levonására sem.

 

B/3. A pénz eredete és továbbítása:

 

A IV. rendű vádlott nyomozati vallomásaiban több részmozzanatból álló eseménysort mond el, melyben a pénzforrás mind 2008-ban, mind pedig 2009-ben a Synergon Nyrt, személy szerint a cég korabeli vezérigazgatója L.. Márk. A vallomás ebben a tekintetben konkrét és a folyamat mindkét ágát, a bejövő és a kimenő pénz útját egyaránt átfogja, nevezetesen azt, hogy miután Hagyó Miklós évenkénti pénzszolgáltatásra hívta fel a IV. rendű vádlottat, ezt ő 2008-ban és 2009-ben is teljesítette. A 15-15 millió forintot a IV. rendű vádlott kérésére mindkétszer a Synergon Nyrt. vezérigazgatója bocsátotta rendelkezésre, először akként, hogy B.. Zsolt által nem ismert úton továbbította Hagyó Miklósnak, másodszor pedig közvetlenül neki adta át egy műanyag szatyorban lévő Nokiás dobozba téve.

 

Minderről a IV. rendű vádlott 2010. február 24-én beszélt először, majd ezt változó tartalommal megismételte, legutoljára a Hagyó Miklóssal való szembesítéskor. A kihallgatások folyamán a IV. rendű vádlott által előadott történet folyamatosan módosult, formálódott. Így például 2010. augusztus 23-ára a történetfűzésben odáig jutott, hogy a Synergon Nyrt. vezérigazgatójának  kereskedelem-lélektani gyakorlatára vonatkozó ismereteit is közölte a nyomozó hatósággal, amikor arról a feltételezéséről beszélt, mi motiválhatta L..ot, hogy a már döntési pozícióját vesztett B.. Zsoltnak 2009-ben 15 millió forintot adjon át:„…L.. Márkot olyan embernek ismertem meg, aki szerette fenntartani a jóviszonyt az emberekkel, és folyamatosan karban szerette tartani a kapcsolatot és ehhez sem időt, sem energiát, sem pénzt nem spórolt.”

 

Amint azt a későbbi nyomozási cselekmények igazolják, a hatóságok a IV. rendű vádlott szavának jórészt hitelt adtak, ezért azt gondolhatnánk, hogy a nyomozó szervek nagy erőkkel és haladéktalanul megkezdték az ügy teljes feltárását, ideértve természetesen a pénzeredet valamennyi részletének a felderítését, latba vetve minden szakmai tudásukat és tapasztalatukat, hiszen nem akármilyen bűncselekményről és nem akárkikről volt szó, a főváros főpolgármester-helyetteséről, a BKV volt megbízott vezérigazgatójáról és egy nagy múltú informatikai cég egykori első emberéről.

 

Akik ezt gondolják, nagyot tévednek. Egyfelől, mint tudjuk, az I. rendű vádlott irányában lázas nyomozati munka kezdődött, a pénz előteremtésének ténybeli és jogilag releváns körülményeire és felelőseire azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem volt kíváncsi. Mint arra korábban más összefüggésben már kitértem, a Synergon Nyrt vezérigazgatóját nem keresték meg, sem tanúként, sem mint gyanúsítottat nem hallgatták meg és több mint két és fél év múlt el, mire a pénzforrás feltárása érdekében az első valóban érdemleges nyomozati cselekményt végrehajtották. Erről a későbbiekben más összefüggésben még szólni fogok.

 

Bár nem folyt nyomozás a pénzeredet tisztázása érdekében, utalnom kell Hagyó Miklós tárgyalási vallomására, melyben azt vallotta, hogy a Synergon Nyrt. vezetőjét, akitől 2008. év folyamán a vád szerint pénzt vett át, és akinek nevét a nyomozati iratokból tudta meg, nem ismeri. Vele sem üzleti, sem rokoni, sem pedig baráti kapcsolatban nem állt, és nem áll. A Synergon és a BKV kapcsolatáról szóló szállítási szerződéssel összefüggésben ismerete nem volt, senkitől nem kért, vagy kapott erre vonatkozó tájékoztatást, továbbá a szóban lévő szerződés előkészítésében, megkötésében, lebonyolításában, a teljesítés igazolásában, illetve az elvégzett munka ellenértékének kifizetésében semmilyen formában nem vett részt. Az I. rendű vádlott ezen állítását egyetlen bizonyíték sem cáfolta, nem is gyengítette meg, sőt a később újrakezdett és nagy erők mozgósításával lefolytatott nyomozás – éppen eredménytelenségéből adódóan – inverz módon inkább megerősítette. 2009. óta, immár 6 éve egyetlen olyan adat sem merült fel, amely akárcsak a leghalványabb gyanúokot is adott volna arra, hogy Hagyó Miklós és L.. Márk között bármilyen kontaktus létezett.

 

Ami a IV. rendű vádlottnak a pénz megszerzése és továbbítása körében tett, idevágó vallomásait illeti, azok korántsem voltak következetesek:

 

a) A Synergon Nyrt. és a BKV által 2008. nyarán  szoftverek szállítására megkötött szerződésről a IV. rendű vádlott előbb azt vallotta, hogy azt Hagyó Miklós kifejezett utasítására írta alá  (2010. február 24.) (aminek ellene szól az, hogy a szerződéskötés központi közbeszerzési eljárás eredménye volt), majd azt, hogy csak azért írta alá, mert az aláíró tömbjében a szerződés előkészítve és a szükséges szignókkal ellátva aláírásra készen állt (2010. augusztus 23.). Ugyanekkor visszavonta 2010. február 24-i vallomásának azt az állítását, hogy Hagyó Miklós utasította a megállapodás aláírására, ám a változtatás okára érdemleges magyarázattal nem szolgált, igaz a változtatás okára a nyomozást folytatók közül senki nem volt kíváncsi, és az egymással homlokegyenest ellentétes és egymást kizáró állításokból a vallomás hitelt érdemlőségére érdemi következtetést sem vontak le azok, akiknek ez törvényes kötelezettségük lett volna.

 

b) A IV. rendű vádlott számos eltérő büntetőeljárási és sajtónyilatkozatot tett arról, milyen céllal kérte tőle Hagyó Miklós a pénzt, sőt találunk olyan interjút is, melyben az I. rendű vádlottnak juttatott összeg nagysága is eltért attól, amit a nyomozati vallomásaiban mondott.

 

Hol azt állította, hogy az évi 15 millió forint kifizetésére Hagyó Miklós kifejezetten utasította (2010. február 24.), hol puszta kérésről beszél, melynek teljesítésére belső késztetést érzett (2010. augusztus 23.).

 

A IV. rendű vádlott 2010. augusztus 23-án azt vallja, hogy a Hagyó Miklós által igényelt évi juttatás célja bejelentett állás nélküli belső munkatársai javadalmazásának a finanszírozása és egy csepeli idősotthon támogatása, más esetben arról beszél, hogy Hagyó Miklós a pénzkérés célját nem közölte vele, de elhangzott olyan állítása is, hogy a pénz a pártfinanszírozást szolgálta (HÍR TV 2010. március 7.).  A IV. rendű vádlottnak olvasható olyan megnyilatkozása, amely szerint egyfajta tagdíjat kell fizetnie (Magyar Nemzet 2010. március 6.), a többi esetben a pénz nevesítése elmarad.

 

Van eltérés az egyes megnyilatkozások között abban is, milyen összeg jutott a IV. rendű vádlott útján Hagyó Miklóshoz. A nyomozati vallomásokban évenként 15-15 millió forintról, összesen 30 millió forintról van szó, a Magyar Nemzetben megjelent interjúban ezzel szemben 70 millió forintról.

 

c) A IV. rendű vádlottól származó kijelentések a pénzforrás személyi vonatkozásait illetően sem egységesek. Mint említettem, a nyomozati vallomásokban a pénz mind 2008-ban, mind 2009-ben a Synergon Nyrt. vezérigazgatójához kötődik. Ugyanakkor a Magyar Nemzetben megjelent riportban arra a kérdésre, hogy az interjú alanya milyen forrásból gyűjtötte össze az állítólag Hagyó Miklóshoz eljuttatott összeget, már az a válasz olvasható, hogy „+A BKV-nál adták össze a Hagyóhoz közel álló vezetők, már tudták, hogy én fogom kézbesíteni…A BKV körüli cégektől szerezték…”

 

d) Jelentéktelen apróságnak tűnik, de – mivel az egyetlen terhelő bizonyíték hitelességéről van szó – fontos és nem hagyható szó nélkül, hogy a nyomozati jegyzőkönyvekben olvasható vallomások még abban is különböznek egymástól, hogy a IV. rendű vádlott mikor és hol ismerkedett meg, milyen körülmények között találkozott először a L.. Márkkal a Synergon Nyrt. ügyvezetőjével és miképpen zajlik le a találkozó.

 

Az első vallomás (2010. február 24.) a találkozó helyéről nem tartalmaz semmit, arról viszont igen, hogy a L.. Márk a IV. r. vádlottnak már ekkor felajánlja a pénzt.  A 2010. március 16-án jegyzőkönyvezett vallomás szerint egy kávéházban találkoztak először 2008. nyár elején, a IV. r. vádlott érzése szerint L.. célja a nagy informatikai szerződés előkészítése volt. Pénzről e vallomás szerint a megismerkedéskor egyetlen szó sem esik. A 2010. augusztus 23-án tett vallomásban megint más olvasható. A megismerkedés előkészítésének és lebonyolításának helye egyaránt a BKV épülete, előbbinek a BKV folyosója (az itt említett és közvetítőként megjelölt S.. Attila Synergon vezetőt amúgy ekkor még senki sem hallgatta meg), az utóbbinak, tehát az első B..-L.. találkozónak pedig a vezérigazgató-helyettes irodája.  Kávéházról, lobbi-beszélgetésről a jegyzőkönyv semmit sem tartalmaz. Azt viszont igen, hogy a pénzt L.. már itt szóba hozza.

 

e) A 2008. évi pénzátvétel:

 

Az a körülmény, hogy az ügyészség a 2008. évi pénzmozgást mellőzte a vádból, korántsem teszi fölöslegessé a IV. rendű vádlott ebben a körben tett vallomásainak értékelését, annál is inkább nem, mert hiszen a B.. Zsolt féle nyomozati vallomás az ügyészség érvanyagának archimédeszi szilárd pontja.

 

A vád és védelem bizonyítékainak ellenőrzése a bíróság előtt folyó bizonyítási eljárás alapfeladata. Ha – mint a jelen esetben is – az amúgy súlyos vád igazolására szolgáló bizonyítási anyag – más bizonyíték nem lévén – egyetlen vallomássorban jelenik meg, és az ügyészség által elfogadtatni kívánt tényállást egyetlen gyanúsítotti vallomáson túl más bizonyíték nem támogatja, akkor a mérlegelés során különös körültekintéssel kell vizsgálni a bizonyítékforrás hitelt érdemlőségét. Miután a IV. rendű vádlott a tárgyaláson nem tett vallomást, a jelen eljárásban a Tisztelt Törvényszéknek nem volt módja a közvetlen megismerés alapján kontroll alá vonni a IV. rendű vádlott eljárásbeli megnyilatkozásainak valóságtartalmát, döntését kizárólag iratok alapján hozhatja meg. Annak érdekében, hogy a Törvényszék a nyomozás során tett vallomások tartalmi megbízhatóságát a lehető legszélesebb körben ellenőrizhesse, szükséges a IV. rendű vádlottól származó mindazon vallomások tartalmának elemzése is, amelyek a megváltoztatott vádban már nem szereplő eseményekre vonatkoznak.

 

Ha a IV. rendű vádlottnak az első pénztovábbításra vonatkozó nyilatkozatait vesszük szemügyre, azt látjuk, itt is hiányzik a különböző időpontokban tett vallomások közötti összhang: mikor, milyen körülmények között, milyen sorrendben, milyen helyszíneken, milyen tartalmú tárgyalások keretében került sor arra, hogy L.. Márk elvállalja, átadja Hagyó Miklósnak a sokszor emlegetett pénzt.

 

Van ugyanis a IV. r. vádlottnak olyan vallomása (2010. március 16), amely szerint az első, kávéházi beszélgetés után a második találkozójukon, 2008. június végén, július elején L.. nemcsak felajánlotta neki a szerződéskötési jutalékot, a 30 millió Ft-ot, hanem ebben akkor és ott a IV. rendű vádlott kezdeményezésére nyomban meg is állapodtak azzal, hogy a Synergon ügyvezetője B..küldeményeként 15 milliót átadja Hagyó Miklósnak (azaz azt állítja, arra vette rá a cég vezérigazgatóját, hogy vesztegesse meg a főpolgármester helyettest). A IV. r. vádlott egy másik nyomozati vallomásáról készített jegyzőkönyvben (2010. augusztus 23.) ettől eltérő közlés szerepel. Eszerint a Synergon Nyrt. vezérigazgatója már az első, a IV. r. vádlott irodájában lezajlott találkozón felveti, hogy jutalékot adna B.. Zsoltnak, aki – vallomása szerint – kitér a válasz elől, majd egy heti gondolkodási idő után a második, kávézói megbeszélésükön mondja azt, hogy a pénzt L..nak közvetlenül kell eljuttatnia Hagyó Miklósnak. L.. némi habozás után B.. Zsolt rábeszélésére rááll a dologra. 

 

A két vallomás egybevetéséből nemcsak az tűnik ki, hogy a terhelő állítások fontos részletei között eltérés mutatkozik, ami kétségessé teszi a vallomástevő szavainak tartalmi megbízhatóságát, hanem a vallomás egyéb elemeinek, nevezetesen a félelemre való hivatkozásnak a hiteltelensége is. Aligha hihető ugyanis, hogy egy a lebuktatással történő fenyegetés miatt félelemben élő és saját vallomása szerint provokációtól tartó személy a számára frissen megismert, gyakorlatilag vadidegen embert magas közhivatalt betöltő személy megvesztegetésére beszéli rá úgy, hogy a pénz rendeltetési helyre juttatását illetően ellenőrzési lehetősége nincs. Mindeközben természetesen tudja, hogy a vesztegetés elfogadásával és a korrupciós pénz hivatalos személy részére történő továbbküldésével egyaránt súlyos bűncselekményt követ el, mégis vállalja a kockázatot. Ilyet ép gondolkodású ember nem tesz.

f) A 2008. évi pénzjuttatás:

 

Ügyész úr a 2015. szeptember 16-án kelt vádmódosításban és a végindítványában kifejezésre juttatott álláspontja szerint – ellenkező irányú személyes meggyőződésének hangoztatása mellett – arra a következtetésre jutott, hogy a 2008. évi vesztegetési pénz átadása nem bizonyított, ezért a vádból ezt a megállapítást mellőzte. Miután azonban a szóban forgó eseménysorral kapcsolatban a IV. rendű vádlott a nyomozás során több, az eljárás más adatainak és saját állításainak is ellentmondó kijelentést tett, szükséges ezekkel foglalkozni, még ha nem is az eredeti szándékomnak megfelelő részletességgel.

 

A IV. rendű vádlott a 2008. évi pénzjuttatás előzményeiről, körülményeiről, a visszaigazolást helyéről, idejéről és módjáról több változatot adott elő. A 2010. augusztus 23-án felvett jegyzőkönyvben az szerepel: „ L.. nekem azt mondta, hogy ez egy több éves szerződés és évenként fogja kifizetni a BKV és így a pénzügyi teljesítések után két részletben szeretné átadni a pénzt.”

 

Mivel a IV. rendű vádlott vallomásaiban az szerepel, hogy az első jutalékösszeg megérkezését Hagyó Miklós a Hévízi tóban nyugtázta s erre máskor, mint 2008. július 17-én nem kerülhetett sor, a BKV a szoftver szerződés alapján a Synergon Nyrt.-nek járó első részletet a rendőri jelentések tanúsága szerint közel két hónappal később, 2008. szeptember 12-én utalta át, az idézett vallomás és az eljárás tényei között ellentmondás van, melyet a IV. rendű vádlott nem oldott fel. Mielőtt bárki azt az ellenvetést tenné, amit ügyész úr a vádbeszédében fontosnak tartott hangsúlyozni, hogy a vesztegetési pénzeket nem szokták felcímkézni és banki bizonylatokkal dokumentálni, hadd hívjam fel a figyelmet a dátumokban megmutatkozó ellentmondásra. A IV. rendű vádlott vallomása szerint a Synergon Nyrt. vezérigazgatója a vesztegetési pénz átadásának időpontját a BKV első számlakötelezettségéhez kapcsolta úgy, hogy annak átadására azt követően kerülhet sor, hogy a BKV a szoftverszerződésből fakadó első fizetési kötelezettségének eleget tett.

 

Az első részlet átutalása 2008. szeptember 12-én történt, másfél hónappal azután, hogy a IV. rendű vádlott vallomása szerint a Hévízi tóban Hagyó Miklós a küldemény célba érkezését nyugtázta. Akármilyen módon történt a fizetés, bankátutalással, vagy fiktív számlakibocsátó cég közreműködésének igénybe vételével kézből-kézbe, 2008. szeptember 12. semmilyen logika szerint sem előzhette meg 2008. július 17. napját. Az ellentmondás a vallomás és a tények között fennáll, azt sem a IV. rendű vádlott, sem pedig ügyész úr nem oldotta fel.

 

A IV. rendű vádlott vallomásaiban többször utalt a Hévízi tóban történt eseményekre, amikor is Hagyó Miklós a 2008. évi részlet célba érkezését egyetértően igazolta vissza. Ugyanakkor a IV. rendű vádlott 2010. augusztus 23-án jegyzőkönyvezett vallomásában kijelenti: 2009. év tavaszán, amikor már nem ő, hanem K.. István irányított vezérigazgatóként a BKV-t, találkozott L.. Márkkal, aki – állítása szerint – arról tájékoztatta, hogy az első összeget nem személyesen ő adta át, hanem egy harmadik személy útján juttatta el Hagyó Miklóshoz.

 

„Én ezen hitetlenkedtem, és nem értettem, hogy miért bízhatta a pénzt másra. L.. bizonygatta, hogy megbízható úton juttatta el a pénzt. Én attól tartottam, hogy több közvetítőn keresztül nem jut el a pénzt Hagyóhoz, és akkor én még nagyobb bajba fogok kerülni.”

Ez a vallomásrész – összevetve a IV. rendű vádlott egyéb megnyilatkozásaival – logikátlan, nélkülözi az ésszerűséget, ezért nyomós kételyek merülnek fel a vallomás hitelességével szemben. Ha ugyanis a IV. r. vádlott L.. Márkkal folytatott beszélgetésére közel egy teljes évvel azután került sor, hogy Hagyó Miklós a pénz átvételét állítólag a Hévízi tóban  megerősítette és így a IV. r. vádlott személyesen győződött meg a pénz célba érkezéséről, akkor milyen kétely támadhatott benne a küldő személy eljárásával szemben, hiszen – állítása szerint – éppen a címzett igazolta vissza a teljesítést ?!

 

A vádbeszéd szerint Hagyó Miklós adós maradt a tárgyalási vallomásában hangoztatott azon állításával, hogy bizonyítékokkal fog szolgálni: B.. Zsolt nem volt ott, a Hévízi tóban nem találkozott Hagyó Miklóssal. Ügyész úrnak ezen kifogása miatt értetlenségemnek kell hangot adnom. A vádhatósági hivatkozás nyilván azt a célt szolgálja, hogy az I. rendű vádlott vallomását kikezdje. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy a 2008. évi pénzátadás körülményei sem a gyanúsításban, sem pedig a vádiratban nem szerepeltek, az ügyészség erre bizonyítást nem javasolt, a bíróság pedig a Be. 75. § § (1) bekezdésének utolsó mondatát követve, mivel a bíróság ügyészi indítvány hiányában nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítékok beszerzésére és megvizsgálására, idevágó bizonyítást értelemszerűen nem folytatott le. A védelem ehhez képest hozta meg döntését és az egyébként rendelkezésére álló nem kevés bizonyítási eszközt azért nem használta fel, merthogy nem lévén rajta bizonyítási teher, nem várható el tőle, hogy a vád által nem állított, sőt szándékoltan kirekesztett tényt megcáfolja. A védelemnek nem lehet feladata olyan állítás bizonyítékokkal való megdöntése, amelynek az ügyészség olyannyira nem tulajdonít jelentőséget, hogy azt a vádból mellőzi.

 

g) A 2009. évi pénzjuttatás:

 

2008. év nyarán B.. Zsolt mint a BKV megbízott vezérigazgatója –  az informatikai vezető, a 30. számú tanú távozásával – döntési pozícióban volt. Nem érthető azonban, hogy 2009-ben, amikor a már közismerten „erős ember” K.. István állt a közlekedési vállalat élén, és B.. Zsolt kompetenciája szűkült, a korábbiak tudatában miért fordult - legalábbis ezt állítja – L.. Márkhoz. Az még kevésbé érthető, hogy ha B.. Zsolt hatalmi és befolyási lehetőségei érzékelhetően csökkentek, a Synergon Nyrt. vezérigazgatója milyen megfontolásból és céllal adta volna át neki az állítólagos újabb 15 millió forintot, és cserébe milyen ellentételezésre számíthatott. Erre a kérdésre, melyről a leginkább érintett L.. Márknál soha, senki nem tudakozódott, a IV. rendű vádlottól értékelhető válasz nem érkezett.

 

Annak sem találom ésszerű magyarázatát, miért szerepel a IV. r. vádlott vallomásában az: úgy érezte, 2009-ben is ki kell fizetnie a kérdéses összeget. Amit erről a kérdésről a 2010. szeptember 14-én megtartott szembesítésen mond, logikátlan és önellentmondó:  2009-ben  „azért nem tagadtam meg ennek a pénznek az átadását, mert ahogy korábban elmondtam, folyamatosan tartottam tőled és azt gondoltam, hogy az új vezérigazgató, K.. István vezérigazgatósága alatt nem lehet majd olyan könnyen zsarolni a szentendrei utas tájékoztatással engem. Az, hogy napfényre kerül ez a dolog, és hogy az igazgatóság vagy az FB elé kerül Szentendre, ezt 2009-ben is meglebegtetted előttem, 2009-ben nekem ugyanúgy teljesítenem kellett.”

 

Az utóbbi kijelentések nem szolgálnak meggyőző magyarázattal.  Az eljárás során kiderült, amit B.. Zsolt nyilván már 2009-ben is tudott, hogy T.. Péter a szentendrei utastájékoztató rendszerrel kapcsolatos helyzetről 2008. szeptember 19-én e-mailt küldött F.. Jánosnak, N.. Gábornak, dr. T.. Péternek, és egyúttal másolatban B.. Zsolt mellett, F.. Sándornak, aki a BKV igazgatósága elnökének T..Györgynek volt a koordinációs főtanácsadója. A IV. rendű vádlott nyilván tisztában volt vele, hogy amit F.. Sándor tud, az a BKV Igazgatóságának elnöke előtt sem marad titokban.

 

A félelemre való hivatkozást, amely azon alapul, hogy 2009-ben a szentendrei utastájékoztatóval összefüggésben olyan információk jutnak az igazgatóság birtokába, amelyek B.. Zsolt egzisztenciáját veszélyeztetnék, nem tartom elfogadhatónak. Nem ébreszthet ugyanis félelmet s ezért senkit sem indíthat az eltitkolni szándékozottnál jóval súlyosabb bűncselekmény elkövetésére olyan tény nyilvánosságra hozatalának a kilátásba helyezése, amely tény mindazon személyek előtt ismert, akik a tény feltárása esetén a jogkövetkezmények alkalmazására megfelelő felhatalmazással rendelkeznek.

 

h) A Nokiás doboz:

 

A második 15 millió Ft állítólagos átadásának körülményeit illetően a nyomozati jegyzőkönyvek számos, a IV. rendű vádlott vallomásaihoz kapcsolódó ellentmondást tartalmaznak.

 

A 2010. február 24-én jegyzőkönyvezett vallomás szerint L.. Márk a IV. r. vádlottal egy kávézóban találkozott, ahol megmutatta neki a fehér reklámszatyorban a Nokiás dobozban lévő pénzt. Ezután a Városháza parkolójában B.. Zsolt átvette L..tól a szatyrot, amelyet az I. rendű vádlottnak állítólag L.. szobájában adott át. A szatyrot állítása szerint az I. rendű vádlott átvette, de nem nézett bele.

 

A 2010. március 16-án jegyzőkönyvezett vallomásban nincs szó arról, hogy a kávézóban L.. megmutatta a dobozban lévő pénzt, arról a korábban nem említett tényről viszont igen, hogy mindketten autóval mennek a Városháza parkolójába, ahol megállnak egymás mellett és B..anélkül, hogy beszállna L.. autójába, az anyósülésről kiveszi az ott elhelyezett pénzt, melyet L.. szobájában ad tovább. Itt Hagyó Miklós a szatyorba állítólag belenéz, magához húzza, de a dobozt nem nyitja ki. (64. kötet, 41.765. oldal)

 

A 2010. augusztus 23-án tett vallomásban az esemény újabb, az eddigiektől eltérő részletekkel gazdagodik. Eszerint L.. nem mutatta ugyan meg a pénzt, de részletesen elmondta, mennyi van betéve a dobozba, a szatyrot a IV. rendű vádlott nem kiveszi L.. autójából, hanem előbb beszáll L.. mellé és ott átveszi, továbbá mindez – ellentétben a korábbi vallomásokkal – nem a Városháza parkolójában, hanem az utcán történik. Miután B..L.. autójából átül a szolgálati autóba, mindkét gépkocsi elindul, L.. pedig autójával egészen a Madách térig követi a IV. rendű vádlottnak a Városházára igyekvő autóját. Új elemként felmerül, hogy a Józsi keresztnevű szolgálati gépkocsivezető (F.. József) mindennek az eseménysornak a tanúja.

 

Amint hogy ebben, a sorrendben tízedik vallomásban az is vadonatúj elem, hogy Hagyó Miklós a szatyrot már nemcsak magához húzza, hanem a benne lévő doboz tetejét felnyitja és bele is néz.

Tisztelt Törvényszék!

 

Az idő előre haladásával változó, újabb és újabb, Hagyó Miklósra mindannyiszor  egyre terhelőbb mozzanatokkal bővülő vallomásokban mutatkozó ellentmondások éppen olyan nyilvánvalóak, mint a cél, melyet a vallomások  szolgálnak, külön elemzésük aligha szükséges, hiszen az eltérő cselekvéseket leíró szavak önmagukért beszélnek (először: a szatyrot átveszi, de nem néz bele; másodszor: a szatyorba belenéz, de a dobozt nem nyitja ki; végül pedig: a szatyrot magához húzza, a benne lévő doboz tetejét fel is nyitja).

 

Hogyan lehetséges, hogy minél távolabb kerül a konkrét eseménytől, annál inkább válik világossá a vallomástevő előtt mindaz, ami addig a feledés ködébe burkolózott, és miért van az, hogy a homályból előbukkanó részletek minden esetben egyre terhesebbek Hagyó Miklósra még akkor is, ha egy bizonyos eseményről a vallomástevő hónapokkal korábban a részleteket illetően is meglehetős pontossággal számolt be. 2010. február 24-én a IV. rendű vádlott szerint Hagyó Miklós még az átvett szatyorba sem nézett bele, 2010. augusztus 23-án – nyilván a Hagyó Miklóssal való szembesítésre való szorgalmas felkészülés jegyében – már ott tartunk, hogy nemcsak a szatyrot nyitotta ki, hanem a dobozba is belenézett. A változtatás célja nyilvánvaló: nehogy a vallomás elébe tárásakor arra hivatkozhasson az I. rendű vádlott, hogy ha át is vett egy szatyrot, azt tartalmának megtekintése nélkül adta tovább, vagy dobta ki!

 

Jól látható, hogy a vallomástevőt az egymást követő kihallgatások alkalmával a kijelentéseinek megtételekor nem az a motívum irányítja, hogy a lehető legpontosabban idézze fel a múltban történt eseményeket, és csak azt mondja el, amit valóban átélt, vagy amit megbízható forrásból megtudott. Ez esetben a vallomásai nem volnának inkoherensek, logikátlanok és következetlenek, miközben határozottan egyetlen irányba mutatnak, az ügy fővádlottja Hagyó Miklós büntetőjogi felelősségének irányába. A vallomástevőt szemmel láthatóan nem az igazság feltárásának a motívuma vezérli.

 

Másról van szó. Arról, hogy amikor a vádlott a vallomás-sorozatát 2010 februárjában megkezdi és Hagyó Miklóst súlyos bűncselekmény elkövetésével terheli, az érintettek közül dr. Sz..dr. Sz.. Eleonóra, A.. Attila, M.. Ernő, R.. Miklós és Z.. T.. a szabadságuktól meg vannak fosztva. Amikor a IV. rendű vádlottnak a 2010. február 24-én Hagyó Miklóssal szemben a vesztegetésre vonatkozó első vallomását jegyzőkönyvezik, a házi őrizetbe került A.. Attila kivételével a most megjelölt személyek mindegyike előzetes letartóztatásban van. A IV. rendű vádlott azt is pontosan tudja, hogy szabadságuk és az ő szabadsága is azokon múlik, akik az ő kihallgatását végzik vagy irányítják. Lehet-e benne kétség az iránt, hogy a szabadságának mi az ára? Lehet-e kétség benne aziránt, hogy a szabadsága attól függ, tesz-e olyan vallomást, melyet nyilvánvalóan elvárnak tőle? Ha egy 60. életévében lévő, köztiszteletben álló, kifogástalan életvezetésű, nagy szakmai tekintélyű nyugdíjas nőt, a nyomozás elrendelése után fél évvel – ahogy manapság mondani szokás – seperc alatt fogságba lehet vetni és tartani, akkor mire számíthat ő, aki ekkoriban nem más, csak egy munkanélküli férfi, akinek a családja, ha őt elviszik, börtönbe zárják, napi megélhetési gondokkal lesz kénytelen küszködni. És ki tudja, mikor fogják szabadon bocsátani? Egy ilyen élethelyzetben a vallomástevőt az az egyetlen cél vezérli, hogy elkerülje a letartóztatást, ahhoz pedig hogy ezt sikerrel megtegye, olyan vallomást kell tennie, amelyet vélekedése (vagy tudomása) szerint a kihallgatói elvárnak tőle. Hogy is fogalmazott B.. Zsolt 2015. március 12-én? „A szembesítésen tett vallomásomat nem tartom fenn. Ezt csak azért tettem, amiért a nyomozati vallomásomat is, hogy ne tartóztassanak le, mint a többieket. Úgy éreztem, hogy csak akkor maradhatok szabadlábon, hogy ha súlyosan terhelő dolgokat mondok Hagyó Miklósra.”

 

Azt pedig, hogy mit várhattak, mit vártak el tőle, ki ne tudná? Aki 2009-2010. fordulóján olvasott újságot, nézett televíziót, hallgatott rádiót, tájékozódott az interneten, az jól tudja, mitől volt hangos, már-már hisztérikus a média, s így azt is pontosan tudhatja, milyen vélt vagy valós várakozásokat kellett a IV. rendű vádlottnak teljesítenie ahhoz, hogy elkerülje a fogságot. B.. Zsoltot kizárólag a megfelelési kényszer hajtotta, és amikor elindult egy úton, arról letérni már nem lehetett. Igaz, a változtatáshoz szükséges jogi felvilágosítást és segítséget – ahogy ezt később majd kifejtem – senkitől sem kapott, legkevésbé azoktól, akiktől hivatásukból fakadó kötelezettségeik okán a leginkább elvárhatta volna.

 

A vádbeszédben utalás van rá, hogy például 2010 szeptemberében, a szembesítés időpontjában B.. Zsoltnak nem kellett kényszerintézkedéstől tartania, mert a BKV vezetői már nem voltak előzetes letartóztatásban. Az azonban aligha feledhető, hogy Hagyó Miklós, L.. O.. és M..né H.. Éva viszont igen, dr. Sz.. dr. Sz.. Eleonóra még mindig házi őrizetben, A.. Attila lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt, a fővárosi közüzemi cégek vezetői közül Kovács Lajos fogva van, B.. Pétert nem sokkal a szembesítést megelőzően gyanúsítják meg (csak jelzem, mind Kovácsot, mind B..et – nem jogerősen – felmentették az ellenük emelt vád alól).

 

Hogy milyen erős volt benne a hatóságok elvárásaihoz igazodó megfelelési kényszer, azt egyik konkrét megnyilatkozása is igazolja.

 

Mint utaltam rá, 2010. augusztus 23-án a IV. rendű vádlott meghallgatására már a Hagyó Miklóssal történő szembesítésre való erőteljes felkészülés jegyében került sor. A főügyészségi ügyész és három rendőrtiszt részvételével tartott kihallgatáson a IV. rendű vádlott vallomásaiban mutatkozó ellentmondások elsimítása volt a cél. A vádlott korábbi vallomásában azt vallotta, L.. Márktól a Nokiás dobozt tartalmazó dobozt a Városháza parkolójában, a későbbi szerint pedig azt, hogy az utcán L.. kocsijában vette át. A IV. rendű vádlott válasza a következőképpen hangzott:

 

„A mai vallomásomat tartom fenn és e tekintetben a korábban tett vallomásomat módosítani kívánom. Elmondom, hogy azóta már többször átgondoltam a történteket és ezért biztosan és szilárdan tudom azt állítani, hogy ez így történt. Elmondom, hogy biztos vagyok abban, hogy a pénzt a L.. Márk kocsijában vettem át. Abban is biztos vagyok, hogy L.. szobájában Hagyó kinyitotta a Nokiás dobozt. Elmondom, hogy korábbi vallomásom alkalmával valószínűleg azért emlékeztem arra, hogy L.. Márk elkísért engem a Városházára az A8-as Audijával, mert életemben két személlyel találkoztam, aki A8-assal közlekedett, az egyik L.. Márk, a másik K.. István. Elmondom, hogy K.. István kinevezését követően a saját A8-as Audijával közlekedett, és egy ideig a Városházára a saját rendszámú autójával nem tudott behajtani, ezért ekkor valaki mindig elment előtte autóval és csak azt követően tudott bemenni. A K.. úr történetével kevertem össze korábban.”

 

A IV. rendű vádlott vallomásában jól tetten érhető a megfelelni akarás erős kényszere. Ugyan mi más indítaná őt arra, minthogy egy műszaki, közelebbről közlekedési kérdésekben jártas emberhez méltó képpel igazolja, miért biztos benne, hogy a pénzt L.. autójában kapta meg, mint egy Audi A8 típusú autóra való hivatkozás, amúgy elegendő lett volna azt mondania, így emlékszik és kész. Nem, ez nem elég. Más az elvárás. Amint az a kihallgatók kérdéseinek irányából és tartalmából is kiderül,  a beismerő vallomásnak kereknek, sőt gömbölyűnek kell lennie, ezért muszáj a vallomásváltoztatáshoz olyan magyarázatot fűzni, ami egy kívülálló hatóság, nevezetesen a bíróság számára is meggyőzően hat. A mi esetünkben a IV. rendű vádlott magyarázata cáfolhatatlannak látszik, hiszen egy személyesen átélt eseménnyel teszi hihetővé azt, amit állít. Az indok kicsit suta, esetlen, de mivel szemléletes konkrétumhoz köti, ki kételkedne a vallomástevő szavaiban?

 

Nos, az élet gyakran különös fordulatokat produkál. A bírósági eljárás idején a Központi Nyomozó Főügyészség által a pénzforrás felderítésére indított, nagy erőket összpontosító, ám már jócskán megkésett és teljes egészében eredménytelennek bizonyult nyomozás arra is bizonyítékot szolgáltatott, hogy a IV. rendű vádlottnak az Audi A8 azonosítására vonatkozó állítása nem igaz. Éppen arról az állításról van szó, amellyel a IV. rendű vádlott be akarta bizonyítani, hogy különböző tartalmú vallomásai közül miért a Hagyó Miklósra legterhelőbb felel meg a tényeknek. Csakhogy az újabb nyomozati eljárás alapján beigazolódott, hogy 2009-ben sem L.. Márk, sem pedig a Synergon tulajdonában vagy birtokában nem volt Audi A8 típusú autó. (Hangsúlyozom, és itt a vádbeszéd idevágó érvelésére utalok, nem ahhoz hasonló, hanem Audi A8 típusú autó).  Nincs olyan tanú sem, aki L.. Márkot látta volna Audi A8 tipusú gépkocsit vezetni. L.. nem használt olyan gépkocsit, amire a IV. rendű vádlott hivatkozott, ehhez képest éppen az fosztotta meg a vád alapját képező bizonyítékot, a IV. rendű vádlott 2010. augusztus 23-án tett vallomását a hitelességétől, amit a vád kétségbevonhatatlan bizonyítékául kívántak felhasználni.

 

B/4.) A IV. rendű vádlott nyomozati szerepe:

 

a) Amikor a vádbeszédben annak a kérdésnek a vizsgálata került szóba, mennyiben lehet a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásának terhelő részleteit a tényállás megállapítása során figyelembe venni, ügyész úr arra a következtetésre jutott, hogy ezt annak fényében kell megvizsgálni, hogy – egyebek között – a vallomást tevő személyt övező külső körülmények indokolttá tették-e a jogtalan következményekre vonatkozó félelmét, a IV. rendű vádlott megkapta-e a hatékony védelmet.

 

Hogy a nyomozás megindulását követően 2009. nyarától milyen érzelmek játszódtak le a IV. rendű vádlottban, munkáltak-e benne irracionális félelmek, erre a kérdésre – s ebben kivételesen egyetértek ügyész úrral – a választ elsősorban ő maga tudja megadni. Arra a kérdésre azonban, hogy a nyomozás során jogi képviselői, majd védői valóban ügyész úr által említett hatékony jogi segítséget nyújtottak-e számára, a nyomozás iratai megadják a választ. Nem szeretném a IV. rendű vádlott védőjének kenyerét megenni, erre nem is volnék képes, néhány dolgot azonban a IV. rendű vádlott nyomozati szerepéről, pontosabban a neki szánt és vele eljátszatott szerepről el kell mondanom.

 

b) A IV. rendű vádlottat 2010. február 8-án tanúként történt meghallgatását követően 2010. február 24-én hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják meg, melyet a gyanúsítás szerint a BKV és a Soda Reklám Kft. között létrejött, szükségtelennek és indokolatlannak minősített, 9 millió forint vagyoni hátrányt okozó szerződés megkötésével valósított meg. B.. Zsolt a gyanúsítást tudomásul veszi, panaszt sem ő, sem védője nem jelent be. A IV. rendű vádlott vallomást tesz, a gyanúsításra mindössze 3 rövid bekezdésben reagál, a szerződésre magára nem emlékszik ugyan, de „ma már látom” – jelenti ki, hogy „ez egy szükségtelen, a BKV működése szempontjából indokolatlan szerződés volt”. Mintegy hat oldalas vallomás következik, melyben a gyanúsításról többé nem esik szó, viszont számos aggályosnak minősített szerződésről igen és sok olyan személyről (közöttük Hagyó Miklósról), akik a vallomástevő szerint vitatható cselekményeket követtek el. Jelzem, az ekkor gyanúba hozott személyek zömével szemben eljárás nem indult, egy részüket a nyomozásban még tanúként sem hallgatták meg. Miközben védence mások mellett saját magát is bűncselekmények sorozatával terheli, védője hallgat.

 

E kihallgatást, melyről B.. Zsolt sok sorstársával ellentétben szabadon távozhatott, még tucatnyi kihallgatásról szóló jegyzőkönyv követi. A 2010. március 16-ai és március 23-ai összesen 8 érdemi oldalt kitevő részletező vallomásokban a gyanúsítás tárgyáról egyetlen szó sem hangzik el. Meg kell jegyeznem, hogy a 2010. március 23-i vallomásba egy különös, „nyilvánvalóan” a IV. rendű vádlottól származó megjegyzés kerül: „Elmondom, hogy a korábban tett és jegyzőkönyvbe foglalt vallomásaimat fenntartom. Elmondom, hogy a korábbi tényfeltáró, beismerő vallomásaimat önként, kényszertől mentesen tettem.” Ironikusan és kissé keserűen kell megjegyeznem azt a büntetőeljárásban némi jártassággal rendelkezők számára köztudomású tényt, hogy ilyen mondatokat általában a terhelt kifejezett kívánságára és csakis akkor vesznek jegyzőkönyvbe, ha az érintett a vallomásait valóban önként és kényszertől mentesen teszi meg.

 

2010. április 23-án a IV. rendű vádlottal újabb gyanúsítást közölnek, éspedig a bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettnek alapos gyanúját anélkül, hogy a konkrét cégekkel kötött szerződéseket, vagy a vagyoni hátrány összegét akár hozzávetőlegesen is meghatároznák. Miután addig csak a Soda Reklám Kft. 9 millió forintos tételét ismerhette meg a terhelt, konkrétumok közlése és jegyzőkönyvezése híján nem tudni, hogyan válik a 9 millió forintot kitevő vagyoni hátrány 50 millió forintnál nagyobbá. A IV. rendű vádlottat erre a kihallgatásra új védő kíséri, aki éppen úgy nem él jogorvoslattal a képtelen gyanúsítással szemben, ahogy jogban járatlan védence sem. A vallomástétel a gyanúsításban foglalt tényállást és igen súlyos minősítést miben sem érintve úgy folytatódik, mintha semmi sem történt volna. 

 

A 2010. július 6-ai 6 órán át tartó vallomás, melyről 14 oldalas jegyzőkönyv készül, már a Központi Nyomozó Főügyészségen hangzik el, s noha a IV. rendű vádlott már addig is nagyon sok mindenről beszél, új gyanúsítást nem közölnek vele, mint ahogy az ezt követő hat kihallgatás egyikén sem. A IV. rendű vádlottal a bűnszervezettel történt meggyanúsítása után 84 oldalnyi jegyzőkönyvet vesznek fel úgy, hogy az őt terhelő konkrét bűncselekményekre vonatkozóan egyetlen kérdést sem intéznek hozzá. A védő, aki mindig részt vesz a kihallgatáson, nem emel panaszt, nem kifogásol, sem szóban, sem írásban nem tesz észrevételt. Hallgat.

 

c) Miután a IV. rendű vádlott túlesett a tucatnyi kihallgatáson és készséges közreműködésére többé nincs szükség, 2011. augusztus 23-án újabb bűncselekmények, közöttük a C.C. Soft Kft.-vel összefüggő hűtlen kezelés bűntette gyanúját közlik vele. A nyomozásban a C.C. Softról, mint tudjuk, a IV. rendű vádlott szinte napra pontosan másfél évvel azelőtt beszélt először. Különös, hogy a gyanúsítás szövegében annak a Hagyó Miklósnak a neve nem szerepel, aki állítólag a teljesítésigazolás aláírására utasította, pedig mint tudjuk Hagyót e bűncselekmény elkövetésével csaknem egy évvel korábban 2010. augusztus 30-án már meggyanúsították, sőt az I. rendű és a IV. rendű vádlottat 2010. szeptember 14-én szembesítették is egymással. A szám szerint négy új bűncselekményre vonatkozó gyanúsítás ellen a terhelt nem jelent be jogorvoslatot, s az előzmények ismeretében az sem csodálható, hogy védője továbbra sem lát a hatóság eljárásában semmi kifogásolni valót, mint ahogy egy héttel később sem, amikor egy újabb gyanúsítás következik, F.. Sándor végkielégítésének ügye, egy 36 millió forintos újabb tétellel bővítve a szolgálatkészen együttműködő terhelt bűnlajstromát.

 

Még annyit a hatékony és a terhelt érdekeit kőkeményen érvényesítő védelemhez, hogy a nyomozati és ügyészi eljárás összesen közel két éve alatt ugyanennyi, azaz kettő, mondhatni évenként egy védői indítvány születik. Az egyik a terhelt laptopjának a kiadására irányul, a másik pedig a tárgyalásról való lemondás tárgykörében íródik, ez utóbbit érdemben nem szeretném kommentálni.

 

A védelemhez való jog erőteljes érvényesülése mellett egy mondatban beszélnem kell egy másik alapelv ugyancsak átütő szerepéről a jelen ügy nyomozati és ügyészi eljárásában. Ez pedig a fair eljárás alapelve, melynek legnagyobb dicsőségére a vádiratban a Központi Nyomozó Főügyészség a IV. rendű vádlottat 746 millió forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével is megvádolta anélkül, hogy a nyomozás két éve alatt ezzel a bűncselekménnyel meggyanúsították volna.

 

B/5.) A szembesítésről:

 

a) A vádbeszédben hosszú fejtegetést hallhattunk a 2010. szeptember 14-én foganatosított szembesítés értékeléséről. Ügyész úr a jelen ügyben elismerésre méltó sokoldalúságáról adott tanúbizonyságot, több ízben igazolta üzleti jártasságát, bevezetett egy figyelemre méltó új gazdasági büntetőjogi fogalmat is („legkisebb igazolt túlárazás”), számítástechnikai szakértelme éppen úgy vitán felül áll, ahogy kommunikációs-, marketing- és médiaismeretei is tekintélyt parancsolnak. S bár a szembesítésre vonatkozó okfejtéséből az a következtetés vonható le, hogy ügyész úr meglehetősen tájékozottnak mutatkozik a viselkedéstudomány, de különösen a humán etológia terén, ha a többi tudományágat és szakképzettséget érintő kérdésben nem is, ebben mindenképpen vitába kell szállnom vele.

 

Eredetileg nem akartam a kérdéssel foglalkozni, mert meggyőződésem szerint a szembesítésen tanúsított magatartásból nem vonható le érdemi következtetés arra, hogy a szembesítettek közül ki mond igazat és ki nem. Miután azonban a vádhatóság képviselője az eljárási cselekmény értékelésével állást foglalt a szavahihetőségről – talán nem meglepő, de csakis a védencem ellen érvelve – én sem kerülhetem el, hogy elmondjam, védőként miképpen ítélem meg a felvételt, mert ez eljárásbeli kötelezettségem is.

 

b) Ami a vádlottak szembesítési viselkedését illeti, én azt egészen másként látom, mint ügyész úr. A vádbeszéd szerint Hagyó Miklós egészségi állapota a szembesítési felvételen nem igazolható vissza, mert azon nem egy megtört, védekezésében korlátozott személy látható. Korábban már említettem, ismét utalok rá, az I. rendű vádlott egészségi állapotára vonatkozó önmagában is fárasztó, hosszadalmas igazságügyi szakértői vizsgálat 2010. szeptember 13-án zajlott le, egy nappal a szembesítés előtt, az annak eredményeként 2010. szeptember 27-én elkészült szakértői vélemény meglehetősen súlyos megállapításait a vádbeszédig senki sem vonta kétségbe, olyannyira nem, hogy miután Hagyó Miklóst Tökölre szállították, az ottani vizsgálatok a szakértői megállapításokat mindenben alátámasztották. Ügyész úr – talán figyelmetlenségből – bizonyos, önálló értékelést igénylő tényeket nem választott el egymástól. Az egészségi állapotot, a mostoha körülmények érzékelhető hatását magán viselő férfi látványát és az igazának tudatában keményen védekező személy fizikai megnyilvánulásait. Hagyó Miklós valóban nem tört meg, de nem azért, mert nem volt beteg, hanem annak ellenére védekezett elszántan, hogy a letartóztatás és a vele együtt járó fizikai és lelki megpróbáltatások miatt egészsége igencsak megrendült.

 

Ügyész úr szerint a vádlott magatartásában nincs nyoma annak, hogy védekezési jogában bármilyen módon korlátozva lenne.  Erre a megállapításra nem a börtönviszonyok magyarországi feltételei miatt Strasbourgban számtalanszor elmarasztalt magyar állam által biztosított körülmények, hanem kizárólag a vádlott személyisége szolgál magyarázattal. Emlékeztetek rá, hogy az I. rendű vádlott a szembesítés időpontjában negyedik hónapja volt előzetes letartóztatásban a Venyige utcai büntetés végrehajtási objektum nyolcadik, legfelső emeletén. Az intézmény szóban forgó épülete eredetileg egy házgyári panelekből összeillesztett és büntetés végrehajtás céljára átalakított betonkolosszus, mely önmagában áll, árnyékot nem kap, falai a nyári, hónapokon át tartó napsugárzásban szeptemberre valósággal izzanak. A körülmények ismételt felidézése nélkül csak annyit, hogy itt tartották fogva az igazoltan asztmás vádlottat egy levegőtlen 13 négyzetméteres zárkában harmad-negyedmagával nem feltétlenül intellektuális bűnelkövetéssel gyanúsított személyek társaságában.

 

A védekezési jog gyakorlásával kapcsolatos ügyészi okfejtéshez azért hadd fűzzek egy a szembesítés légkörét jellemző személyes megjegyzést is, amelyet most azért hozok fel, mert bár elfelejtettem, a felvétel megtekintésekor figyeltem fel rá. Hosszú ideje tartott már a kihallgatás, amikor egy, a szembesítés szempontjából semleges pillanatban jeleztem, hogy szünetet kérek, ennek okát meg is jelöltem. Kérésemet azonnal elutasították. Nem sokkal később kérdést intéztem a IV. rendű vádlotthoz, erre választ is kaptam, ezután rövid szünetet rendeltek el. Ennek végeztével az eljárási cselekmény folytatódott és az eljáró ügyész első kérdésére a IV. rendű vádlott azért kért újra azonnal szünetet, hogy a választ megkonzultálhassa a védőjével. A kihallgatás vezetője a kriminalisztikai tankönyv idevágó passzusát nyilván nem véletlenül elfeledve az engedélyt azonnal megadta.

 

Bár mint említettem, meggyőződésem, hogy a vallomások hitelességének értékelésekor viselkedés-lélektani megközelítésnek egzakt támpontok hiányában nincs helye, néhány szót erről a témáról védőként konkrétan mondanom kell.  A IV. rendű vádlott magatartását nem látom természetesnek, messze nem érzékelhető benne spontaneitás (a vádbeszédben említett „tisztelt bíróság” kijelentést már fél évvel azelőtt egy interjújában megemlítette), a mondanivalóval való érzelmi azonosulást – amit ügyész úr hangsúlyoz – egy elfogulatlan szemlélő aligha érzékelheti. A IV. rendű vádlott a több órás szembesítést szinte moccanatlanul üli végig, beszédmódja modulálatlan, gépies, valós érzelmeket nem tükröz, egész megjelenésében, viselkedésében, kifejezésmódjában van valami robotszerű.

 

Hagyó Miklós temperamentumos, érzelmeit intenzíven megélő és határozottan kifejező, energikus személyiség, aki rendkívüli élethelyzetben szembesül azzal az emberrel, aki eljárásbeli megnyilatkozásaival és a nagy nyilvánosság előtti szereplésével alapvetően megváltoztatta az I. rendű vádlott életét és függetlenül attól, hogy ebben az eljárásban milyen tartalmú ítélet születik, sorsának jövőbeni alakulását is. Én a felvételen – és mivel az eljárási cselekményen részt vettem, a helyszínen – ügyész úrral ellentétben nem egy színpadiasan viselkedő, vehemens embert láttam, hanem a páratlan, az élete és szabadsága szempontjából kritikus szituáció különlegességének megfelelően viselkedő, a vérmérsékletével összhangban természetesen megnyilvánuló, felháborodott férfit, aki őszinte felindultsággal utasítja vissza az őt ért igaztalan vádakat.

 

A vádbeszédben ügyész úr nemcsak a szembesítésen résztvevő személyek gesztusait, testtartását, beszédmódját elemzi. Túllép ezen. Felidézi a szembesítés egyik mozzanatát, amikor a IV. rendű vádlottnak azt a kérdést teszik fel, hogy noha 2009 nyara óta nem találkozott a szembesítés idején letartóztatásban lévő Hagyó Miklóssal, mégis fél tőle, aminek okát a védővel való konzultáció után sem jelöli meg. „Van, amikor a hallgatás is beszédes. Ez az elhallgatás is ilyen” – hallhattuk. B.. Zsolt hallgatásából „csak arra tudok következtetni”, - mondja ügyész úr – „hogy az eljárás során is történt kísérlet B.. Zsolt befolyásolására.”   Nem találok elfogadásra érdemes magyarázatot arra, vajon mi akadályozhatta meg a védett helyzetben lévő, a hatóság támogatását élvező, bár hatósági védelmet korábban nem kérő IV. rendű vádlottat abban, hogy ha már a félelmét hangoztatja, annak okát is megjelölje. Még kevésbé fogadható el a nyilvánvalóan illogikus ügyészi következtetés, amely abból von le Hagyó Miklós terhére szóló következtetést, hogy a IV. rendű nem feltárja, hanem elhallgatja az állítólagos tényeket.

 

Az érvelésben ezután következik ügyész úr gondolatkísérlete, amit kénytelen vagyok szó szerint idézni. Eszerint „Ha B.. Zsoltot terhelő vallomása megtételében valóban az motiválta volna, hogy vélt hatósági elvárásoknak feleljen meg, ezekre a kérdésekre is Hagyó Miklóst terhelő vallomást kellett volna tennie. Ezt azonban nem tette, a kérdésre adott válasza előtt jelenleg nem ismerhető körülményeket fontolt meg és beszélt meg védőjével, tehát válaszát nem úgy alakította ki, mintha vélt hatósági elvárásoknak kívánna megfelelni. Ebből adódik az az általánosítható következtetés is, hogy B.. Zsolt vallomását nem a vélt hatósági elvárásokra, hanem saját élményanyagára alapította.”

 

Különös helyzet, még különösebb logika. Ha jól értem, a vádhatósági megállapítás alapja az, hogy a IV. rendű vádlott arra a kérdésre, miért fél, nem mond semmit, és mivel nem mond semmit, ezzel éppen azt igazolja, hogy amikor beszél, az igazat mondja. Kérdésem, ha egyszer ügyész úr a IV. rendű vádlott hallgatásából azt a következtetést vonja le, hogy egyéb kérdésekben az igazat mondja, vajon milyen következtetésre jutott volna akkor, ha a IV. rendű vádlott a kérdésre nem hallgatással, hanem valamilyen ellenőrizhetetlen, de az I. rendű vádlottat terhelő állítással válaszol? Arra talán, hogy B.. Zsolt állítása valótlan és ezért ő maga nem szavahihető?

 

6) A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást megszüntető határozatának értékelése:

 

A) Mivel a Központi Nyomozó Főügyészség által lefolytatott nyomozás megszüntetéséről szóló határozat becsatolásra került és ezért a bizonyítási anyag részévé vált és a vádbeszédben is jelentős hangsúlyt kapott, védőként nyilván nem tekinthetek el az értékelésétől, bár előre kell bocsátanom, s ez nyilván nem lesz meglepetés, a nyomozás tényét és a határozat tartalmát az ügyész úr álláspontjától homlokegyenest eltérően ítélem meg.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség 2015. június 25-én a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indított bűnügyben megszüntetett egy 2012. november 9-én 1.Nyom.1137/2012. számon elrendelt nyomozást, mert mint azt a főügyészségi  határozat kimondja, a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és a további eljárástól sem várható eredmény.

 

Az indokolás bevezető része kitér az előzményekre. Megállapítja a Hagyó Miklós és társai ellen 2012. január 10-én történt vádemelés tényét, ismerteti azt, hogy a vádirat szerint B.. Zsolt, 2008-ban a BKV megbízott vezérigazgatójaként, majd 2009-ben is 15 millió forintot juttatott Hagyó Miklósnak. Az indokolás utal B.. Zsoltnak a továbbított pénz eredetére vonatkozó nyomozati vallomására, majd értékelés nélkül megjegyzi, hogy a pénzösszeg forrásának tisztázására a korábbi eljárásban nem került sor, ezért a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és K..i Ügyek Főosztálya az ügyet a hatáskörébe vonta, majd a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe utalta.

 

Az indokolásban az ügyészség a nyomozás elrendelésének valós okát nem jelöli meg, azt homályban hagyja, s mint említettem, csak arra utal, hogy az alapügyben a pénz eredetének büntetőeljárási vizsgálata elmaradt, később azonban a Legfőbb Ügyészség valamilyen közelebbről meg nem határozott okból szükségesnek ítélte a Hagyó Miklósnak juttatott pénz származásának tisztázását. 

 

B) A pénzforrás személyi és tárgyi körülményeinek felderítését célzó vizsgálat elrendelésének időpontja, mint szó volt róla, 2012. november 9. napja. A BKV ügy nyomozása 2009 áprilisában indult, a IV. r. vádlott 2010. február 24-én tesz először gyanúsítottként vallomást a vesztegetésről (egyáltalán nem a korrupciós ügy gyanúsítottjaként) nem hallgatva el azt sem, kitől és milyen körülmények között jutott vagyoni előnyhöz. Ebben az irányban azonban nyomozás egyáltalán nem folyt. A jelen ügyben közel két év múlva történt vádemelésig, majd utána sem látta senki törvényes feladatának azt, hogy tisztázza, miként jutott a IV. rendű vádlott a vesztegetési pénzhez, holott B.. Zsolt nyomozati vallomása valóságának elfogadása esetén magas beosztású gazdasági vezetők büntetőjogi felelősségre vonását tette volna szükségessé.

 

2012 júniusában megkezdődik a bírósági eljárás, majd 2012 szeptemberében Hagyó Miklós megteszi a vallomását, melyben többször visszatér arra a kardinális kérdésre, nem érti, miért maradt el a IV. rendű vádlott nyilatkozatainak ellenőrzése, miért nem folytattak nyomozást az állítólagos vesztegetési pénz eredetének tisztázása érdekében. Hagyó Miklós a tárgyalási vallomását 2012. szeptember 13-án fejezte be. A tanács elnöke a vallomás utolsó mondatának elhangzása után nyomban a tárgyaláson jelen lévő ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, folyik-e eljárás a vesztegetési pénz származási helyeként megjelölt Synergon Nyrt. és annak volt vezérigazgatója büntetőjogi felelősségre vonásával kapcsolatban, mire azt a választ kapta, hogy „a Synergon Nyrt. kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészségen nincs folyamatban nyomozás, így a nyomozásról nincs további tudomásom.”

 

Közbevetőleg, az iratok azt tanúsítják, hogy 2010. május 19-én a jelen ügy nyomozati iratait (3023/2009.bü.) a rendőrség hatásköri okból, Hagyó Miklós tisztségére tekintettel egyebek között azért küldte meg a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek, mert a nyomozás adatai szerint a BKV Zrt. szoftverbeszerzésre kiírt pályázatán nyertes Synergon Nyrt. vezérigazgatója L.. Márk a szerződéskötésért mintegy kétszer 15 millió forintot juttatott Hagyó Miklósnak.

 

Másnap, tehát 2012. szeptember 14. napján Tanácselnök Asszony a Budapesti Nyomozó Ügyészséget kereste meg arra a kérdésre várva választ, folyik-e, s ha igen ki ellen eljárás, meghallgattak-e bárkit gyanúsítottként vagy tanúként. A Budapesti Nyomozó Ügyészség megbízott vezetője dr. Grim Zsolt nem büntető, hanem ún. igazgatási számon (Ig.211/2012.) 2012. szeptember 25-én kelt válaszában azt a tájékoztatást adta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség a hozzá a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól érkezett iratokat 2010. június 7. napján továbbította a Központi Nyomozó Főügyészségre, mégpedig a 477/2010. számra, amely a jelen ügyben lefolytatott nyomozati eljárás központi nyomozó főügyészségi száma. 

 

C) Az adatok összevetéséből kiderül, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2010 júniusa és 2012 novembere között nem folytatott nyomozást a IV. rendű vádlott L.. Márkra vonatkozó állításai igazságtartalmának tisztázására, tehát azért, megfelelhet-e a valóságnak, hogy a Synergon Nyrt. vezérigazgatója L.. Márk a B.. Zsolttal történt előzetes egyeztetést követően 2008-ban közvetlenül Hagyó Miklósnak, majd pedig a IV. rendű vádlottnak adott 15-15 millió forintot úgy, hogy a pénz további sorsával tisztában volt.

 

Az általunk ismert iratok szerint nyomozásra még ekkor, tehát Hagyó Miklós 2012. szeptemberében elhangzott és a tények tisztázását az ügyészségen számon kérő vallomása után sem került sor. Ehhez meg kellett várni B.. Zsolt tárgyalási vallomását és Hagyó Miklós észrevételeit, melyekben a vádlott ismét nagy nyomatékkal igényelt választ arra a kézenfekvő kérdésre, miért nem vizsgálta a nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség L.. Márk szerepét és ezzel együtt miért maradt el a IV. rendű vádlott nyomozás során tett vallomásának az ellenőrzése.

 

Majd amikor a nyomozást 2012. november 9-én elrendelték (fogalmazhatnánk inkább úgy is, hogy amikor a 477/2010. számú aktát hosszú és megindokolhatatlan késlekedés után újranyitották), itt a bíróság előtt is igyekeztek homályban tartani az ügyészség valós szándékait és célját. Már javában és nagy erőkkel folytatták a Synergon vezérigazgatója és B.. Zsolt feltételezett korrupciós kapcsolatának a korábbi nyomozásban érdemben nem kutatott részleteire vonatkozó vizsgálatot, leginkább a IV. rendű vádlott évekkel korábbi kijelentésének kiterjedt nyomozási kontrollját, amikor 2013. január 22-én a tényállás, közelebbről a Synergon és a BKV üzleti kapcsolatának a tisztázása érdekében bizonyítási indítványt terjesztettünk elő, kérve a BKV és a Synergon szerződéseinek, a két céget érintő közbeszerzési eljárások iratainak a beszerzését. Ekkor a tárgyaláson jelen lévő ügyész a bizonyítási indítványunk elutasítását indítványozta arra utalva, nem világos számára, hogy a dokumentáció beszerzésével a védelem milyen tényt kívánt igazolni és az iratok az eljáró bíróság munkáját megterhelve megakasztanák a tárgyalási folyamatot.

 

A bírósági eljárással csaknem egyező ideig, több mint két és fél évig, összesen 31 hónapig tartó nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség 2015. június 23-án a vád szempontjából eredménytelen megszüntető határozattal zárta le úgy, hogy a Synergon Nyrt. volt vezérigazgatójának tanúként való kihallgatásáig sem jutott el.

 

D) Pedig amint az a megszüntető határozat indokolásából kiderül, az ügyészség az áhított eredmény elérése érdekében rendkívüli erőfeszítéseket tett és mindazokat az általunk ismert és nem ismert lehetséges nyomozati eszközöket igénybe vette, melyeket a modern állam személyi és tárgyi feltételrendszere biztosít számára. A Központi Nyomozó Főügyészség technikai lehetőségeit, az államszervezet különböző ágainak teljes nyilvántartási és ellenőrzési rendszerét, a hatóságok elektronikus adatbázisait és – megismerve és megtapasztalva a jelen ügyben eljáró hatóságok, a rendőrség és az ügyészség egyirányú, ugyanakkor megingathatatlan eltökéltségét – nyilván olyan eszközöket is, melyekről a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat mélyen hallgat.

 

Az indokolás több mint 12 oldalon keresztül sorolja fel a Központi Nyomozó Főügyészség által lefolytatott bizonyítási cselekményeket. Mindjárt az 1. pontban a következő olvasható: „Beszereztük a BKV Zrt. és a Synergon Informatikai Nyrt. között létrejött szerződések iratait, valamint a szerződéskötési folyamatra vonatkozó iratokat.” (határozat 3. oldal 7. bekezdés).  Ehelyütt szeretném a Tisztelt Törvényszék emlékezetébe idézni a 2013. január 22-én szóban elhangzott és a két cég közötti szerződéses kapcsolat dokumentációjának beszerzésére vonatkozó bizonyítási indítványunk előterjesztését követő ügyészi nyilatkozatot, amely a bizonyítási indítványunk teljesítésével kapcsolatban az indítvány célszerűségét és teljesíthetőségét illetően olyan időpontban hangoztatott kételyeket, amikor az ügyészség az általa hónapokkal korábban elrendelt és gőzerővel folytatott nyomozásban talán éppen a bíróságon kifogásolt bizonyítási cselekményt foganatosította.

 

A nagy szellemi és fizikai energiákat mozgósító, párját ritkító céltudatossággal lefolytatott nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészség iratokat gyűjtött össze, kihallgatta a BKV és a Synergon érintettnek gondolt volt vezető beosztású munkatársait, beszerezte a IV. rendű vádlott tanúként is kihallgatott volt titkárnőjének határidőnaplóját, a B.. Zsolt számítógépéből kinyert határidős bejegyzések adatait, ismét kihallgatta a IV. rendű vádlott volt gépkocsivezetőjét, L.. Márkra és a Synergon Nyrt-re összpontosítva áttekintette a gépjármű nyilvántartási rendszert, információkat kért és kapott a Synergon Nyrt. gépjármű nyilvántartási rendszeréből, meghallgatta a Synergon Nyrt. korabeli gépjármű ügyintézőit, igénybe vette a Netzsaru adatbázisát, a jármű-nyilvántartási rendszert, a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeletének adatállományát, megkereste az Alkotmányvédelmi Hivatalt az épületein elhelyezett kamerarendszer felvételeinek beszerzése céljából, telefontársaságokat a telefonforgalmazási információk közlése érdekében, megkereséseket intézett Magyarország összes pénzintézetéhez, hogy L.. Márk bankszámlaforgalmát kontrollálja, lefoglalta és elemezte a Synergon Nyrt. és leányvállalatai bankszámlaforgalmi adatait, anya- és leányvállalati, továbbá partnercégektől származó bizonylatokat, szerződéseket, teljesítés-igazolásokat szerzett be, ha szükségesnek látta (és annak látta), esetenként házkutatásokat foganatosított, további adatgyűjtéseket végzett, tüzetesen átvizsgálta a Synergon Nyrt. gyanúsnak minősített szerződéses partnereinek elérhető könyvelési anyagát, bankszámla forgalmát, tanúként hallgatta ki e cégek volt tulajdonosait, ügyvezetőit, kézbesítési megbízottait, felszámoló biztosait.

 

E) Feltehető a kérdés, vajon mi volt a tényleges célja ennek a nagy elszántsággal elvégzett, különleges erőfeszítéssel lefolytatott és most már a látszat szerint elsősorban L.. Márk személyére koncentrálódó nyomozásnak?

 

A valós tények, idejétmúlt, ma már alig használt és hitelét vesztett, a büntetőeljárási törvényből is réges-régen száműzött szóval élve, az igazság feltárása? Korántsem. Az igazság a nyomozó apparátust, a rendőrséget, illetőleg az ügyészséget nem érdekelhette.

 

Ha ugyanis a nyomozó hatóság, majd pedig az ügyészség elfogulatlanul, tárgyszerű és befolyásmentes érdeklődéssel fordult volna a IV. rendű vádlottnak a nyílt nyomozásban először 2010. február 24-én, majd pedig később több, egymástól eltérő változatban is elmondott vallomása felé, ki akarva deríteni, igazat mond-e a IV. rendű vádlott az aktív vesztegető szerepéről, tevékenységéről, vele való kapcsolatáról, akadályozta, akadályozhatta-e az ügyészséget bármi vagy bárki abban, hogy nyomozást folytasson le a konkrét állítások alapján? Semmi és senki.

 

Már csak azért sem állhatott volna senki egy ilyen alapos, személyre, pozícióra és tárgyra való tekintet nélküli vizsgálódás útjába, mert a IV. rendű vádlott vallomásában lévő részletek kivizsgálása a hatóságok tagjainak törvényes kötelezettsége volt.

 

Az eljáró hatóságok, hivatalos személyek hivatali eljárásuk során jutottak az elkövető személyének pontos megjelölését is magában foglaló, súlyos bűncselekmények elkövetésére utaló információk birtokába. Az volt a feladatuk, hogy célirányos személyi szelekció nélkül, a szakmai szabályok következetes betartásával elvégezzék a nyomozást, a rendelkezésükre álló, és az újabb nyomozásban már kínos precizitással felhasznált eszközökkel feltárják a tényeket és pontról-pontra ellenőrizzék B.. Zsolt állításainak egészét és részleteit. Azokat a részleteit is, amelyek a IV. rendű vádlott vallomásában Hagyó Miklóst érintették, s azokat a mozzanatokat is, amelyek a pénzforrás személyi és tárgyi részleteire vonatkoznak.

 

Mint láttuk, tapasztalhattuk és tudjuk, messze nem ez történt. A jelen ügy nyomozásában a rendőrség és az ügyészség a IV. rendű vádlott vallomását kettéválasztotta. Nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy B.. Zsoltnak a Hagyó Miklósra vonatkozó állításait bebizonyítsa, ugyanakkor gyakorlatilag ügyet sem vetett a B.. Zsolt által elmondott eseménysor elején lévő személyekre. A nyomozás iránya a B.. Zsolt által különféle változatokban előadott, megmagyarázhatatlanul egyre részletgazdagabb és az I. rendű vádlottat az idő előrehaladtával mindinkább terhelő történet egészének vizsgálata helyett kizárólag arra összpontosult, mit is állított a IV. rendű vádlott Hagyó Miklósról.

 

Az „output” B.. Zsolt által előadott változatának hitelesítése a nyomozó hatóságok, a rendőrség és az ügyészség számára mindennél fontosabbá vált, az eljáró hatóságokat viszont az „input” nem foglalkoztatta. A IV. rendű vádlott vallomását nem ellenőrizték, a  rutinszerű nyomozati cselekmények közül egy-két szerződés áttekintésén kívül kizárólag a Synergon Nyrt. és a BKV bankszámla forgalmát kontrollálták, erről több jelentés is készült, később azonban az ilyen jellegű ügyek nyomozásában szokásos eljárási cselekmények (dokumentumok, főleg szerződések, teljesítés igazolások, bizonylatok beszerzése, házkutatások, lefoglalások, tanúk meghallgatása, telefonforgalmazás ellenőrzése stb.) foganatosítása is elmaradt. 

 

A IV. rendű vádlott 2010. február 24-én tett először a vesztegetési cselekményre vonatkozó vallomást a pénz forrásának személyi megjelölésével. Érdemi nyomozás azonban a pénzeredetre vonatkozó állítás ellenőrzésére nem folyt, s ezen az a tény sem változtatott, hogy a rendőrségtől áttétellel megkapott iratokat 2010. júniusában a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbította, ellenkezőleg, a vesztegetési cselekményekkel kapcsolatos nyomozás teljesen egyoldalúvá vált, kizárólag Hagyó Miklós büntetőjogi felelősségének ténybeli, bizonyítási és jogi megalapozását célozta.  A több tízezer oldalra rúgó nyomozati anyagban a Synergon Nyrt.-t érintő néhány okirat begyűjtésén és a már említett bankszámla-forgalom többszöri értékelésén túlmenően a szorgos kutató nem találhat olyan dokumentumot, amely a bejövő pénz eredetének vizsgálatával összefüggő nyomozati cselekmény lefolytatására utalna. Az input oldal vizsgálata ad acta került.

 

F) Már lezárt nyomozást általában akkor indítanak el ismét, ha új bizonyíték merül fel és olyan, korábban nem ismert tény vagy tények válnak ismertté, illetve korábbi tények olyan új megvilágításba kerülnek, amelyek a nyomozás során kialakult nyomozati álláspont felülvizsgálatát teszik indokolttá. A 2012. november 9-én, a vesztegetés miatt 1137/2012. számon elindított nyomozás elrendelésére, amely mint említettem, nem tekinthető másnak, mint a Központi Nyomozó Főügyészség 477/2010. számú eljárása továbbfolytatásának, egészen különös okból került sor. Nem azért, mert releváns új tény adódott, vagy új bizonyíték került elő, azért sem, mert egy korábbi, jelentősnek értékelt bizonyíték bizonyító ereje változott meg, hanem azért, mert az ügyészség csúcsszerveinek a bírósági tárgyalás megindítását követően kialakult megítélése szerint B.. Zsolt vallomásának hitelességét egy újraindított nyomozás keretében kell kontrollálni és nyilván megerősíteni. Ezt a szándékot a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat indokolásának 1-3.oldalán olvasható ismertetés kétség nélkül igazolja. Itt ugyanis a IV. rendű vádlottnak a jelen ügy nyomozása során tett vallomásai releváns tényállításainak tömör összefoglalása olvasható azoknak az ellentmondásoknak a megjelölésével, amelyek feloldását az ügyészség a nyomozástól várta. Bár mint arra később utalok, a nyomozás indokaként megjelölt bűncselekmény megnevezése cáfolni látszik, a nyomozás ismételt megindításának vélhető, közelebbi, ám csak közbülső céljául formálisan az szolgált, hogy a Synergon Nyrt. korábbi vezérigazgatóját terhelő bizonyítékokat összegyűjtsék.  

 

Az ennél fontosabb cél azonban nyilvánvalóan az volt, hogy az alapügy nyomozása során tudatosan, ám megindokolhatatlanul elmulasztott nyomozati cselekmények utólagos pótlásával és a bizonyítás körének lehető legszélesebb kiterjesztésével összegyűjtsék azokat a bizonyítékokat, amelyek a IV. rendű vádlott nyomozás során tett, Hagyó Miklóst terhelő vallomásait a tárgyalási visszavonás ellenére megerősítik és ezáltal a Hagyó Miklóssal szembeni legfontosabb vádpontot hitelessé tegyék. S mindezt a Kecskeméti Törvényszék előtt folyó büntetőeljárással párhuzamosan, mintegy megkettőzve a bizonyítási eljárást. A megszüntető határozat indokolásából egyértelműen kitűnik, hogy folytatták azt a nyomozást, melyet 2011 októberében befejeztek, lezártak és vádemelésre alkalmasnak találtak.

 

Az eseménytörténet, melyet a IV. rendű vádlott a jelen ügyben előterjesztett és a védelem álláspontja szerint megalapozatlan vádirat megszerkesztésének alapjául szolgáló nyomozati eljárásában változó tartalommal elmondott, olyan – a védelem álláspontja szerint egyébként utóbb semmivel sem bizonyított – vesztegetési láncolatot ír le, melynek kiindulópontja egy gazdálkodó szervezet vezető állású dolgozója (a Synergon Nyrt. vezérigazgatója), közvetítője és egyúttal egyik címzettje egy másik gazdálkodó szervezet vezetője (B.. Zsolt), majd végpontja egy vezető beosztású hivatalos személy (Hagyó Miklós). Ebben a többszereplős, összetett viszonyrendszerben a sor elején van egy aktív vesztegető, a sor végén egy passzív vesztegető és közepén áll a IV. rendű vádlott, aki aktív és passzív vesztegető egy személyben. (Megjegyzem, az alaphelyzetet szándékosan nagyon leegyszerűsítettem, mivel a történeti tényállás valósága esetén a részvevők állására, beosztására, egymáshoz való konkrét viszonyára tekintettel egy meglehetősen komplex büntetőjogi minősítési helyzet jön létre, melynek értékelését itt és most mellőzöm, mert eltérítene mondanivalóm lényegétől.) 

 

G) A megszüntető határozat rendelkező részében megnevezve, majd pedig az indokolás 2. bekezdésében a törvényhely pontos megjelölésével olvasható, milyen bűncselekmény miatt döntöttek úgy, hogy továbbviszik a korábban már lezárt nyomozást. A nyomozás elrendelése az 1978. évi IV. törvény 252. §-ának (1) bekezdésébe ütköző gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettére hivatkozással történt. (Arra, hogy a nyomozás a jelzett bűncselekményen felül más bűncselekmény miatt is megindult volna, nincs utalás.) 

 

Az elkövetéskor hatályos Btk. 252. § (1) bekezdésében megjelölt törvényi tényállás alanya tettesként passzív vesztegető lehet.  A most ismertetett láncolatban passzív vesztegetői pozícióban gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosított dolgozójaként csakis B.. Zsolt jöhet szóba, senki más.  Az a B.. Zsolt, aki a jelen ügy IV. rendű vádlottja, és aki a jelen ügy nyomozása során 2010. februárjától mindarról beszámolt, ami miatt a Központi Nyomozó Főügyészség a már folyó bírósági eljárásban újra nyomozni kezdett. Olyan ügyben fogott tehát újra nyomozásba a Központi Nyomozó Főügyészség, amelyet egyszer már befejezett és vádirat benyújtásával elbírálásra a Kecskeméti Törvényszék elé bocsátott és lényegében olyan személy ellen (B.. Zsolt), akinek a vesztegetési ügyét formális határozattal a mai napig nem zárta le.

 

Megjegyzendő, hogy a felderíteni szándékozott bűncselekmény, a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntette nem igényelt volna semmilyen további nyomozást, hiszen B.. Zsolt a rendőrségen, majd az ügyészségen a szabadságának elvesztésétől való félelméből adódó fenyegetettségi helyzetében mindenkor készségesnek mutatkozott annak felvállalásában, hogy ő a Synergon Nyrt. vezérigazgatójától az előny ígéretét, majd pedig magát az előnyt elfogadta.

 

Az más, és jelen témánk szempontjából mellékes kérdés, hogy az ügyészség a vesztegetés miatt – feltételezésem szerint az érintett nyomozati közreműködésének bármikor visszavonható ellentételezéseként – a IV. rendű vádlottal szemben nem emelt vádat, illetőleg a II. vádpont történeti tényállását olyan szűkre szabottan fogalmazta meg, hogy a vádban meghatározott tényállás alapján a Be. 2. § (2) bekezdésére is figyelemmel a IV. rendű vádlottal szemben a bíróság a vesztegetés bűntette miatt semmiképpen se hozhasson marasztaló ítéletet.

 

Az külön elemzést igénylő, megválaszolatlan, viszont az ügyészségi szándékokat minősítő kérdés, miért nem került sor a IV. rendű vádlott büntetőeljárási helyzetének rendezésére. Mivel a több mozzanatú, komplex jogi megítélésű vesztegetési cselekménye(i) miatt gyanúsítottként nem vonták őt felelősségre, ugyanakkor a nyomozást alakszerű határozattal sem szűntették meg, a vádemelésig, sőt azon túl is fenntarthatták a fenyegetettségi helyzetét, ami a IV. rendű vádlott bizonytalanságát fokozta és érdekeltté tette abban, hogy a nyomozati vallomásának a lényegén még a nyomozás lezárását követően se változtasson. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a IV. rendű vádlott fenyegetettsége érdemi ügyészségi határozat hiányában annak ellenére nem szűnt meg, hogy a vádképviseletet ellátó ügyész végindítványában milyen álláspontot foglalt el, s bár a Tisztelt Törvényszék 2012. október 11-én nyújtott a vádlottnak bizonyos büntetőjogi tájékoztatást a vádiratban szereplő cselekmény büntethetőségének kizárásáról, ez a felvilágosítás az ügyészséget semmiben sem kötötte és nem köti ma sem. A teljesség kedvéért, de a probléma érdemi kifejtése nélkül meg kell jegyeznem, hogy a IV. rendű vádlott vallomásában leírt tényállás alapján olyan büntetőjogi értékelés is igazolható, amelyre az 1978. évi IV. törvény 255/A. §-a nem alkalmazható.

 

Nincs olyan tételes törvényi szabály, hogy a bírósági eljárással egyidejűleg a nyomozást lefolytató hatóság ne nyomozhatna ismét és bár a magyar büntetőeljárás rendszerével és elveivel aligha kompatibilis, formálisan az sincs megtiltva számára, hogy a bírósági tárgyalás idején a már lezárt nyomozást folytassa. Teheti ezt akár úgy is, mint cselekedte most, hogy az újranyitott nyomozást formálisan új ügyként adminisztrálja. Az ügyészség eme eljárása azonban konkrét tiltó norma hiányában sem törvényes, mert a jogszerű indokkal alá nem támasztható, több mint két és fél éven át tartó, a bírósági eljárással párhuzamosan lefolytatott nyomozás – a kimenetelétől teljesen függetlenül - összeegyeztethetetlen a tisztességes eljárás követelményével, ezzel együtt sérti a jogbiztonságot, a védelemhez való jogot, és ki kell mondanom, messzemenően nem fair a bírósággal szemben sem.

 

Mondom mindezt annak tudatában, hogy a megszüntető határozat sem a maga egészében, sem részleteiben nem kedvezőtlen a védelem számára részint azért, mert a határozatban nincsenek terhelő következtetés levonására alkalmas megállapítások, részint azért, mert esetenként cáfolva a IV. rendű vádlott nyomozati állításait, tovább erősítik a vádlott nyomozati vallomásának hitelességével szemben eddig is okkal  támasztott kételyeket. 

 

H) Mivel a Tisztelt Törvényszék az előtte folyó bizonyítási eljárásban a megszüntető határozat indokolásában olvasható nyomozati cselekményeket nem maga foganatosította, a szóban forgó nyomozás iratait sem ismerte meg, a határozatban megjelölt bizonyítási cselekmények törvényességéről sem volt módja meggyőződni, a határozat, nyilván mint okirati bizonyíték használható fel. Ezzel együtt szép számmal szerepelnek benne értékelhető és figyelemre méltó megállapítások, melyek közül a – Tisztelt Törvényszék figyelmébe ajánlom a következőket.

 

• A IV. rendű vádlott jelen ügyben a nyomozás során tett vallomásával ellentétben a L.. Márk és B.. Zsolt egymással történt megismertetését illetően a Synergon Nyrt. volt vezetői közül sem S.. Attila, sem pedig S.. Attila nem támasztotta alá, hogy ebben szerepet játszottak volna.

 

• A IV. rendű vádlott megbízott vezérigazgatói időszakában személyi sofőrként dolgozó F.. József L.. Márkot nem ismeri, vele nem találkozott és azt sem tudta megerősíteni, hogy amikor a főnökével 2009-ben több ízben a Falk Miksa utca környékén járt, akkor látta volna a B.. Zsolt által említett és állítólag L.. Márk által vezetett Audi A8 gépkocsit.

 

• L.. Márk tulajdonosként, vagy pedig a Synergon Nyrt. vezérigazgatójaként 2008-2009-ben nem rendelkezett olyan gépkocsival, amely megfeleltethető lenne a IV. rendű vádlott által a nyomozati eljárásban leírt gépkocsinak.

 

• L.. Márk az új nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészséghez intézett  okirati bizonyítékként értékelhető írásbeli nyilatkozata szerint
  • Hagyó Miklóst személyesen nem ismeri, vele nem találkozott, telefonon sem beszéltek egymással és e-mail kapcsolatban sem volt vele;
  • B.. Zsolttal 2008 novemberében találkozott személyesen, pénzt, előnyt neki nem adott, nem ígért, közöttük ilyen természetű beszélgetésre nem került sor;
  • A Synergon Nyrt. először 2010-ben bocsátott rendelkezésére Audi A8 típusú személygépkocsit;
  • Az állítólagos vagyoni előny juttatása célszerűtlen lett volna, mert az előnynek a szerződési értékhez viszonyított magas aránya meghaladta volna az elérhető nyereséget.

 

A határozat szerint „A nyomozás egyebekben nem eredményezett olyan bizonyítékot, amely egyértelműen cáfolta volna a B.. Zsolt vallomásában előadottakat, ugyanakkor olyan bizonyítékokat sem volt lehetséges beszerezni, amelyek alátámasztották volna azt, hogy B.. Zsolt az általa elmondott módon Hagyó Miklósnak juttatott összeget L.. Márktól kapta, illetőleg L.. Márkot kérte meg, hogy a neki felajánlott 15 millió Ft összeget közvetlenül Hagyó Miklósnak adja át. Fentiek alapján a nyomozás eredményeként a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetése nem volt bizonyítható, és ilyen eredmény az eljárás folytatásától sem várható.

 

Ami nem bizonyosodik be, az a büntetőeljárási szabályok szerint nincs. A megszüntető határozat szerint B.. Zsolt részére Nokiás dobozban pénzátadás nem történt. Az ügyészség mégis arról akarja meggyőzni a bíróságot, és azt akarja kimondatni a Törvényszékkel, hogy a IV. rendű vádlott azt a pénzes dobozt továbbította Hagyó Miklósnak, amit át sem vett.

 

Hagyó Miklós nem követett el vesztegetést, ezért felmentését indítványozom.