Videó - Védőbeszéd 4/6 Az AAM vádpont 1.

Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. és 10.


4/6 Az AAM vádpont 1.

Védőbeszéd a Kecskeméti Törvényszéken Hagyó Miklós és társai ellen
1.B.213/2014. számon folyó büntető ügyben Hagyó Miklós I. rendű vádlott védelmében



<>
<>

A teljes védőbeszéd leirata



Videó szövege



Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. - 12.10. 

4/6 Az AAM vádpont 1.

V. A Hagyó Miklós terhelő 1/A. vádpont 21. alpontja - AAM Zrt.

 

Bevezetés:

 

Következik az I/A/21. vádpont, amely mint érzékelhettük, 2015. szeptember 16-án nagy átalakuláson ment át. Ügyész úr olyan dimenzióba helyezte a Hagyó Miklósra vonatkozó korábbi vádat, amellyel eredetileg nem számolhattunk, és amely a bizonyítás anyagából egyáltalán nem következett. 

 

Megelőzőleg a vád lényegében egy szimpla, bár szerintem az ügyészség részéről alapvetően elhibázott jogi konstrukciójú hűtlen kezelés volt, amelynek helyébe igazi maffiavád lépett, titokzatos szándékokkal, zavaros indítékú befolyásszerzési kísérlettel, politikai motivációjú hatalomgyakorlási technikákkal és olyan, a vádbeszédben közelebbről meg nem határozott érdekekre való hivatkozással, amely érdekek mibenlétéről a perbeszéd végén sem tudtunk meg többet, mint amit az elején, azaz semmit. Mint ahogy arról sem kaptunk semmiféle információt, hogy ha valóban Hagyó Miklós volt az, aki a 2007. január 24-én létrejött BKV-AAM szerződésre utasítást adott – mint ahogy nem adott –, akkor abból személy szerint neki, vagy bárkinek milyen haszna származott. A maffiatevékenység immanens célja a haszonszerzés. Arra nézve, hogy Hagyó Miklósnak a terhére rótt két esetből (I/A/14. és 21.) származott-e és milyen haszna, az ügyészség egyetlen, akárcsak említésre érdemes bizonyítékot sem tudott felhozni.

 

Ugyanakkor látni kell, hogy ügyész úr e vádponttal kapcsolatos álláspontjának a kifejtése érdekében rendkívüli intellektuális apparátust mozgósított. A vádpont 12-es betűmérettel nem kevesebb, mint 54 oldal terjedelmű. Áttekinthető vázlat, meggondolt szerkesztés, logikus felépítés, a bizonyítási anyag biztos ismeretének érzetét keltő érvelés, látszólag meggyőző, szabatos fogalmazásmód.

 

Aki csak a vádbeszédet olvassa el, úgy teszi le az anyagot, hogy az a határozott benyomás alakul ki benne, igen a vádnak igaza van, a vádlottak, elsősorban természetesen ki más, mint Hagyó Miklós, a bűncselekményt elkövették, nyilván bűnösök is. 

 

Aki azonban a bizonyítási anyagot ismeri, azt áttanulmányozta, az egyes bizonyítékokat önállóan, külön-külön, egymással összevetve vizsgálja meg, majd a vádbeszéd érvanyagát és indokait e megismerés tükrében értékeli, abban egészen más kép alakul ki. Mégpedig az, hogy az AAM-vád pontosan olyan, mint egy jól megépített, mutatós, bizonyos távolságból a valóságossal összetéveszthető Patyomkin falu. Távolról minden a helyén van, bukolikus táj, rendezett utcák, takaros házak, és azokat övező hibátlan kerítések, legelésző háziállatok, emberek. Ahhoz, hogy megállapítsuk, szemfényvesztéssel van dolgunk és minden csak kulissza, az ál-faluhoz egészen közel kell mennünk, minden egyes részletet aprólékosan szemügyre kell vennünk, ha szükséges, a tárgyakat meg kell tapogatnunk.

Ezt a megismerési és elemzési technikát kényszerülünk alkalmazni a végső vád értékelése során is. Végig kell mennünk a bizonyítási anyagon, ki kell mutatnunk a csúsztatásokat, a szándékolt félreértelmezéseket, a valós összefüggések elhallgatásának módszerét, az egymással tényleges kapcsolatban nem lévő dolgok fals összekapcsolását, a bizonyítékok manipulatív kezelésmódját. Ezért előre elnézést kell kérnem a Tisztelt Törvényszéktől, mert hosszú leszek. Nem tehetek mást, védői kötelességem pontról-pontra kimutatni a vád tarthatatlanságát. Ezt pedig csak a bizonyítékok részletekbe menő elemzésével tudom megtenni. Nagy lévén a tét, én magam nem lehetek nagyvonalú. Aprólékosnak kell lennem. És ehhez idő kell, nem kevés idő és természetesen a bíróság részéről sok-sok türelem. 

 

1. A vád:

 

A) 2010. május 14. napján, a nyomozó hatóság által közölt gyanúsítás azt rótta Hagyó Miklós terhére, hogy a BKV és az AAM közötti 2007. január 24. napján kötött szerződés a BKV részére felesleges és indokolatlan kiadás volt, mert azt a Főpolgármesteri Hivatal által a számára biztosított költségkeretből kellett volna kifizetnie.

 

B) A vádirat 22. oldalán kezdődő I/A vádpont 21. alpontja ezt már a következőképpen tartalmazza:

 

„2007. év elején Hagyó Miklós I. rendű vádlottnak a külön költségvetéssel rendelkező 4-es metró beruházással kapcsolatban a Költségvetési Bizottság részére beszámolót kellett készítenie. Hagyó Miklós I. rendű vádlott 2006. december végén, 2007. január elején utasította A.. Attila III. rendű vádlottat, mint vezérigazgatót, hogy ezt az elemző munkát számára az AAM Zrt.-vel végeztesse el.

 

A.. Attila III. rendű vádlott e célból 2007. január hó 24. napján 50 millió forintos keretösszeggel megbízási szerződést kötött az AAM Zrt.-vel a „Metro4 projekt koordinációs feladatainak támogatása, projektmenedzsment, projektadminisztrációs feladatok, valamint minőségbiztosítási tevékenység” címen. A cég rövid határidővel, nyolc nap alatt a munkát elvégezte, amit Hagyó Miklós I. rendű használt fel főpolgármester-helyettesi tevékenysége során.

 

A BKV számára szükségtelen szolgáltatás ellenértékét, összesen 50.093.400.-Ft-ot a BKV kiegyenlítette….” úgy, hogy a különböző időpontokban -  2007. április 5. és július hó 5.- a között a kiállított számlák ellenértékét átutalta.

 

Megállapítható, hogy a gyanúsításkori és vádiratban foglalt tényállás egymástól jelentősen eltér, a kettőt összevetve az sem egyértelmű, hogy lényegében mit is ró a vádhatóság Hagyó Miklós terhére? Azt, hogy az egyébként szükséges szerződés ellenértékét más forrásból kellett volna kielégíteni, vagy azt, hogy a szerződés megkötése önmagában szükségtelen volt?

 

A már a nyomozás befejezésekor rendelkezésre állt bizonyítékokra figyelemmel leszögezhető, hogy mind a gyanúsításbeli, mind a vádirati tényállás téves megállapításokon alapszik, ugyanis:

 

  • nem felel meg a valóságnak, hogy Hagyó Miklósnak a Költségvetési Bizottság részére ebben a tárgyban beszámolót kellett volna készítenie, vagyis, hogy az elkészült anyagot az I. rendű vádlott használta volna fel a főpolgármester-helyettesi tevékenysége során,

 

  • nem felel meg a valóságnak, hogy Hagyó Miklós utasította A.. Attila III. rendű vádlottat a szerződés megkötésére,

 

  • nem felel meg a valóságnak, hogy a szerződés megkötése a BKV részére felesleges és indokolatlan volt,

 

  • nem felel meg a valóságnak, hogy az AAM által elkészített anyagot a Főpolgármesteri Hivatal által Hagyó Miklós részére biztosított költségkeretből kellett volna kifizetni.

 

Tehát: meggyőződésem szerint ügyfelemet a BKV és az AAM között 2007. január 24. napján megkötött szerződés miatt sem büntetőjogi, sem más felelősség nem terheli.

 

C) Ilyen előzmények után következett a 2015. szeptember 16. napján kelt vádmódosítás, amely a korábbi vádirati tényállást a maga egészében módosította. A feljegyzés 25-28 oldalain található tényállás újra fogalmazása során az ügyészség nagyfokú részletességgel tért ki a BKV és az AAM közötti szerződéskötés történeti előzményeire és körülményeire, ugyanakkor mindezt olyan módon tette, hogy az események teljes körű bemutatása helyett - mely esetben álláspontom szerint egyértelművé vált volna, hogy nem történt bűncselekmény - kizárólag a saját meggyőződése szerint relevánsnak tartott elemeket emelte ki, amelyeket aztán önkényesen úgy csoportosított, hogy azt az egyébiránt teljesen valótlan látszatot keltse, mintha Hagyó Miklós I. rendű vádlottat a szerződés megkötéséért bárminemű felelősség terhelné.

 

A vádmódosítást követően a tényállás Hagyó Miklós I. rendű vádlottra nézve a következő állításokat tartalmazza:

 

- Hagyó Miklós I. rendű vádlott kiemelt jelentőséget tulajdonított a Fővárosi Önkormányzat legnagyobb beruházásának, a 4-es metróprojekt sikerének, ezért, a korábbi gyakorlattól eltérően a beruházást szorosabb ellenőrzése alá vonta és a projekt operatív irányításába is bele kívánt szólni.

 

- Mind a finanszírozási, mind a beruházói szerződés értelmében, minden projektköltségnek minősülő kifizetést a Magyar Államkincstárnál vezetett számlákról, illetve a Projekt Igazgatóság működésével kapcsolatban felmerült költségeket a Projekt Igazgatóság bankszámlájáról kellett kifizetni, tehát a projekt felmerülő költségeit más forrásból nem lehetett fedezni.

 

 - A finanszírozás átalakítást – az erről szóló 2006-os közgyűlési döntést követően - a projekt szakmai felügyeletét ellátó Hagyó Miklós I. rendű vádlott készítette el munkatársaival, aki beosztásából származó befolyását érvényesítve elérte A.. Attila III. rendű vádlottnál, hogy a munka elvégzésére a BKV. szerződést kössön az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-vel., noha a szerződésben meghatározott feladat elvégzése a Főpolgármesteri Hivatal dolga lett volna.

 

 -  Hagyó Miklós I. rendű vádlott a projekt irányításában olyan szervezeti és személyi változtatásokat vitt keresztül, amelynek eredményeként saját maga és az általa kiválasztott személyek közvetlenül befolyásolhatták a döntéseket.

 

- A változtatásokhoz szükséges tájékozódást Hagyó Miklós I. rendű vádlott már formális megválasztása előtt megkezdte, a BKV vezetői ebben támogatták. Így került sor a későbbiekben városi főmérnökké kinevezett dr. B.. László informális bekapcsolódására, majd a későbbiekben a leváltásra került DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatója helyére, a dr. B.. László által javasolt személy kinevezésére.

 

- Az NFÜ-nél való pályáztatás érdekében került sor az AAM-mel való 2007. január 24-ei 50 millió forintos keretösszegű megbízási szerződés megkötésére. A szerződést A.. Attila III. rendű vádlott írta alá a BKV Zrt. nevében, az érvényben lévő alapszerződéseket és a versenyeztetésre vonatkozó szabályok megkerülésével, a BKV Zrt. működési költségeinek terhére.

 

- A szerződés alapján az AAM, a Főpolgármesteri Hivatal feladat- és hatásköreibe tartozó tevékenységet végzett, melynek eredményeképpen Hagyó Miklós előterjesztésére  került sor a Fővárosi Közgyűlés 2007. március 29-i határozatára a metróprojekt hatékonyabb irányítására vonatkozóan.

 

- Az AAM Zrt. javaslatai alapján kidolgozott projektirányítási és felügyeleti rendszer a finanszírozási és a beruházói szerződésben meghatározott beruházói szervezet mellett, azzal párhuzamosan épült fel, abban olyan szereplők jelentek meg, akiknek a beruházás irányításában személyes felelőssége nem volt. Az így létrehozott struktúra kitalálásért a BKV működési költségei terhére indokolatlanul a mintegy 60 MFt. kifizetésére került sor.

 

- A szerződéses keret kimerülését követően a DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007. év során további szerződéseket kötött az AAM Zrt.-vel, melyek alapján az AAM Zrt. ugyanazt a Főpolgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó feladatok ellátásában való közreműködést folytatta.

 

A módosított vádirati tényállás mind a nyomozás során beszerzett bizonyítékoknak, mind a bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményének, sőt a köztudomású tényeknek is ellentmond a következők miatt:

 

2. A vádiratban megjelölt bizonyítékok:

 

A vádirat e vádpont bizonyítékaként a következőket jelöli meg:

 

  1. Dr. K.. Gábor tanúvallomása,
  2. H.. Edit tanúvallomása,
  3. a 33., 34., 35. számú mellékletek.

 

Dr. K.. Gábor az AAM vezetője, illetve H.. Edit az AAM képviseletében a projekt vezetője a bírósági eljárás során is meghallgatásra kerültek, így az ügyfelemre nézve semmilyen terhelő adatot vagy tényt nem tartalmazó nyomozati vallomásukat a tárgyalási vallomásukkal együttesen értékelem.

 

A 33., 34. és 35. számú mellékletek a BKV feljelentését, a hozzá kapcsolódó,  a Belső Kontroll Igazgatóság (BEO) által elvégzett 5. számú vizsgálatról készült jelentést, továbbá az AAM-et érintően lefoglalt, illetve a nyomozó hatóság által beszerzett okirati bizonyítékokat tartalmazzák.

 

Ezen iratok mindegyike azt igazolja, hogy az AAM munkatársai a BKV-val fennállt szerződéses jogviszonyuk alatt folyamatosan, nagy intenzitással végezték munkájukat, amelynek eredményével nagyban segítették a BKV és közvetlenül a DBR Metró Projekt Igazgatóságot, illetve a 4-es metró projekt előrehaladását. Ezek az iratok az I. rendű vádlottra nézve olyan tényt vagy adatot nem tartalmaznak, ami a vádat alátámasztaná, így érthetetlen hogy az ügyészség a vádemeléskor vajon mire nézve tekintette ezeket az okiratokat a vádat alátámasztó bizonyítékoknak.

 

Az okirati bizonyítékok közül a BKV feljelentését és az annak mellékletét képező a BEO vizsgálatáról készült jelentést szükséges kiemelni a következők miatt:

 

  • A nyomozást kezdetben folytató BRFK már 2009. szeptember 1. napján megkereste a BKV-t a tanácsadói szerződések ügyében, érdeklődve, hogy folyik-e belső vizsgálat, illetve egyúttal azt kérve, hogy ha a belső vizsgálat aggályos szerződéseket talál, akkor azokról a BKV készítsen kimutatást.

 

  • Ezt követően, 2009. szeptember 16. napján újabb megkeresésben a rendőrség már azt kérte, hogy 2003. január 1-ig visszamenőleg gyűjtsék ki és bocsássák rendelkezésükre az összes olyan szerződést és egyéb iratot, amelyet a nyomozó hatóság által felsorolt gazdasági társaságok és magánszemélyek, illetve a BKV, valamint annak jogelődje részvételével kerültek megkötésre. A rendőrség által közölt lista első helyén az AAM szerepelt.   

 

  • A BKV jogi igazgatója a megkeresést öt egymást követő részletben teljesítette, amely közül a védelemnek kizárólag négy válaszlevél áll rendelkezésére. Ezekből az állapítható meg, hogy 2009. szeptember 28. napja és október 14. napja között megküldésre kerültek az AAM-mel kötött tanácsadói szerződések, teljesítési igazolások, a BEO már lefolytatott vizsgálati anyagai, továbbá egy tájékoztatás a még folyó vizsgálatról (1. kötet 305-309, 315-321, 325-329, 343-351)     

 

  • A BKV akkori vezérigazgatója, dr. K.. István ezek után, 2010. február 16. napján tett feljelentést, arra hivatkozva, hogy a BEO által lefolytatott vizsgálatok - mely a 2006-2009 közötti időszakot érintik és 2010. január 16. - 2010. február 16. között folytattak le - a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmény gyanúját vetik fel. A feljelentés a cégek között nevesíti az AAM-t is egyúttal csatolásra került az összes, az AAM-t érintő releváns irat (33. számú melléklet 3. oldal, 5-17.old).

 

A vizsgálat lefolytatásakor a BKV vezetése tudomással bírt arról, hogy a nyomozó hatóság az AAM-mel fennállt szerződéses viszonyt a maga teljességében kívánja vizsgálni. A BEO ”Jelentés az 5. számú vizsgálatról” elnevezésű vizsgálati anyaga ennek ellenére csak és kizárólag a BKV és az AAM között 2007. december 22. napján megkötött szerződésekkel kapcsolatos aggályait rögzíti, a Hagyó Miklós terhére rótt 2007. január 24-ei szerződésről semmit sem tartalmaz, ez a szerződés a jelentésben nem szerepel. 

 

A védelem természetesen tudatában van annak, hogy a BEO nem nyomozó hatóság, ugyanakkor annak a jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a BKV a vizsgálat lefolytatását követően úgy ítélte meg, hogy az AAM-mel 2007. január 24.-én kötött szerződésével kapcsolatosan aggály nem merülhet fel.

 

A vádhatóság tehát 2012. január 10. napján úgy emelt vádat az I. rendű vádlottal szemben a BKV és az AAM között 2007. január 24. napján létrejött szerződés miatt, hogy annak megítélésében még az ügy sértettjével, a BKV-val sem volt azonos állásponton. 

 

3. Az eljárás során rendelkezésre álló, de a vádhatóság által figyelembe nem vett okirati bizonyítékok:

 

A BKV és az AAM közötti első szerződés ügyében megállapítható, hogy a szerződéskötés előzményeit, a megkötését, majd az azt követő időszakot illetően sok olyan okirati bizonyíték áll rendelkezésre, amelyet a nyomozó hatóság nem szerzett be, vagy a kérdéses iratok megvannak ugyan és a nyomozati iratok közé kerültek, de értékelésük nem történt meg. Vannak olyan dokumentumok is, amiket a védelem csatolt be a tárgyalás során, de ezek ügyészi értékelése ugyancsak elmaradt. Úgy látom, a tényállás tisztázása érdekében ezen okiratok értékelése elengedhetetlenül szükséges. Az okiratok három csoportba sorolhatók, és a Fővárosi Önkormányzat működési köréhez, a BKV működési köréhez valamint a BKV és a Fővárosi Önkormányzat együttműködéséhez kapcsolódnak.

 

3.1 A Fővárosi Önkormányzat működési köréhez kapcsolódó okiratok:

 

Előre kell bocsátanom, hogy eredeti elképzelésem szerint a védőbeszédemben ezekre az okirati bizonyítékokra csak nagyon szűkszavúan, kizárólag egy-két mondatban szerettem volna hivatkozni, mert azt feltételeztem, hogy a Hagyó Miklós, mint volt városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes által a Fővárosi Önkormányzat működésére - a szabályozás részletes bemutatásával - előadottakat az ügyészség nem vitatja.

 

A vádmódosításban, valamint a vádbeszédben megfogalmazott állítások azonban egyértelművé tették, hogy a vádhatóság nemcsak az I. rendű vádlott állításait, hanem a Fővárosi Önkormányzat működését szabályozó rendelkezéseket sem fogadja el, és e helyett olyan, nyilvánvalóan hamis képet igyekszik festeni, mintha a szigorúan rögzített előírásoktól és az immár 1990 óta regnáló, dr. D.. Gábor főpolgármestertől is függetlenül, Hagyó Miklós kinevezése napjától kezdve, az egész Fővárosi Önkormányzatot teljhatalommal irányította volna.        

 

Röviden a következő dokumentumoknak a vád szempontjából jelentős rendelkezéseit ismertetem:

 

A/ A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezik az önkormányzati feladatoknak a Közgyűlés és szervei a Közgyűlés bizottságai, a főpolgármester, valamint a Főpolgármesteri Hivatal közötti feladat megosztásáról.

 

a) rendezi a főpolgármester-helyettesek közötti feladat- és munkamegosztást, akik főpolgármester irányításával látják el feladatukat.

 

b) szabályozza a Főpolgármesteri Hivatal külön belső ellenőrzési rendszerét, mely magában foglalta az ellenőrzés mindhárom összetevőjét (vezetői, folyamatba épített és függetlenített belső ellenőrzés). Kiemelem, hogy a belső ellenőrzés a Hagyó Miklós által irányított városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettesi iroda működését illetően negatív megállapítást soha nem tett.

 

c) rendelkezik a Közgyűlés döntéseinek előkészítéséről, az előterjesztések benyújtásának módjáról a döntések végrehajtásának szervezéséről, valamint ellenőrzésre hivatott bizottságok működéséről. A jelen eljárás szempontjából két állandó bizottságnak, a Gazdasági Bizottságnak és a Városüzemeltetési Bizottságnak van jelentősége.

 

        A Gazdasági Bizottság gyakorolta a munkáltatói jogokat a Főváros tulajdonában álló társaságok, így a BKV vezérigazgatói felett. Hagyó Miklós ennek a Bizottságnak nem volt tagja, és az ülésein sem vett részt. (Jelzem az adott időszakban a Gazdasági Bizottság egyik alelnöke dr. Sz.. Gábor volt, aki egyúttal a BKV Felügyelő Bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte).

 

A Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság tárgyalt meg minden a BKV-t érintő szakmai kérdést, előterjesztést, kivéve a vezérigazgatóval összefüggő Gazdasági Bizottsági hatáskört. Hagyó Miklós ennek a Bizottságnak szintén nem volt tagja.

 

d) Szabályozza a főjegyző feladatait és hatáskörét, így különösen előterjesztésekkel összefüggő jogi koordinációs tevékenységét és törvényességi ellenőrzési jogát, így a Közgyűlés elé csak a főjegyző kézjegyével ellátott előterjesztés kerülhetett, az tehát amit ő jogi és törvényességi szempontból nem kifogásol.

Ez a jogi koordinációs tevékenység elsősorban a határozati javaslatok törvényességének ellenőrzésére terjedt ki, továbbá arra, hogy a testületnek a kérdés eldöntésére van-e hatásköre, a határozati javaslat a hatályos jogszabályokkal összhangban van-e.

 

A vádbeli időszakban a Főjegyző a 4-es metrót érintő előterjesztésekkel összefüggésben törvényességi szempontból kifogást nem emelt.

 

Összefoglalva: a Fővárosi Önkormányzat működésére vonatkozó szabályok nem tették lehetővé, hogy a BKV-val összefüggő döntéseket - szemben vádhatóság által felállított konstrukcióval - egyetlen ember, Hagyó Miklós személyes akarata irányítsa vagy befolyásolja.

 

[a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Fővárosi Közgyűlési rendelet, (a védelem az I. rendű vádlott tárgyalási vallomása 6. mellékleteként csatolta be), Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról, Ügyrendjéről szóló, Budapest Főváros Főpolgármesterének és Főjegyzőjének 525/2005. számú intézkedése (Főpolgármesteri Hivatal melléklet Főpolgármesteri Hivatal 1. kötet 42.-196. oldal)]

 

B) A Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes, valamint Kabinetének működését, tevékenységi körét az alábbi szabályzatok, utasítások határozták meg:

1. A Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főpolgármester-helyettesi Iroda Belső Működési Szabályzata (a védelem az I. rendű vádlott tárgyalási vallomása 7. mellékleteként csatolta);

2. A főpolgármester 512/2007. számú intézkedése, amely rendelkezett a főpolgármester-helyettesek közötti feladat- és munkamegosztásról.(vonatkozó melléklet 1. kötet 560-563. oldal);

3. A főpolgármester 2007 márciusában kelt, ”a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes ütemezett feladatai 2007-2010” tárgyú levele (releváns része a 67. kötet 44.022.-44.023. oldal).

 

Ad/1. A főpolgármester-helyettesnek és a kabinetnek az SZMSZ szerint csupán előkészítő, koordináló feladatai voltak a Főpolgármesteri Kabinet, és a Közgyűlés elé kerülő előterjesztések előkészítésében, továbbá együttműködtek meghatározott ügyosztályokkal és szervekkel

 

Ad/2. A főpolgármester 512/2007. számú intézkedése kimerítően meghatározza és körülhatárolja azokat a feladat- és tevékenységi köröket, melyeken történő túlterjeszkedésre a jogi és közigazgatási kontrollok miatt az I. rendű vádlottnak nemcsak módja, de lehetősége sem volt.

 

Tekintettel arra, hogy a főpolgármester 512/2007. számú intézkedése a nyomozati iratok részét képezi (67. kötet 44.011-44.017), azt nem kívánom ismertetni, azonban utalok arra, ami az 560. és 561. oldalán található:

 

- az 1./b) pontja kimondja, I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettes látja el a Főváros tulajdonában lévő szervezetek, így a gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatos - így különösen az éves üzleti tervek, éves beszámolók elfogadását, közszolgáltatási-szerződésben meghatározott feladatok finanszírozását és a közüzemi díjak meghatározását érintő - főpolgármesteri feladatokat;

- az 1./c) pontja szerint szakmai területéhez tartozik a fővárosi tulajdonban lévő közüzemi vállalatok és gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatos feladatok tekintetében a Vállalkozási és Vagyonkezelési Ügyosztály szakmai tevékenységének felügyelete.

 

A fővárosi tulajdonú cégeket tehát Hagyó Miklós valójában nem egyedül, hanem megválasztását követően I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettessel közösen felügyelte, melynek során a társaságok gazdálkodásával kapcsolatos kérdések kizárólag I..-Sz.. Imréhez tartoztak. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a legtöbb közmű és közszolgáltató céggel kapcsolatos bizottsági és közgyűlési előterjesztést a két főpolgármester-helyettes közös aláírásukkal vitték be a döntéshozó testületek elé.

 

Ad/3. A főpolgármester levele számos általános jellegű, de kiemelt súlyú, továbbá az adott időszakra vonatkozó aktuális feladatot rögzített, amelyek a BKV-ra, és a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező más gazdasági társaságokra vonatkozóan úgy rendelkeznek, hogy az I. rendű vádlottnak I..-Sz.. Imrével együttműködve kell azokat ellátnia. Az együttműködés sarokpontjait a levél az üzleti terv elkészítésében, a fenntartható működés érdekében elvégzendő szerkezetátalakításban, a társaságok szakmai-pénzügyi átvilágításában jelöli meg (a levél V/2.,V/3., V/4. pontjai). 

 

Az egyes konkrét feladatok meghatározását jelentősen befolyásolta, hogy ebben az időszakban a 4-es metró beruházással foglalkozó számos olyan cikk jelent meg a médiában, amely a felmerült súlyos kivitelezési nehézségekről írva, kilátásba helyezte a beruházás meghiúsulásának veszélyét. A Főváros vezetése óriási nyomás alá került. Dr. D.. Gábor ezért határozott meg védencemnek, mint a területért felelős, újonnan megválasztott főpolgármester-helyettesnek számos, a 4-es metróval kapcsolatos teendőt, amelyek között a beruházás projektszervezetének átalakítása, valamint a beruházás megvalósulásának ellenőrzésére Irányító Testület létrehozása külön feladatként nevesítésre került. A főpolgármester ebben a levélben rendelkezett arról is, hogy a 4-es metrót érintő feladatokkal összefüggésben a Közgyűlési előterjesztések készítése és benyújtása is Hagyó Miklós feladata.

 

A módosított vádirati tényállásban foglaltakkal ellentétben tehát nem az I. rendű vádlott döntése volt, hogy a 4-es metró „beruházást szorosabb ellenőrzése alá vonta”, hanem dr. D.. Gábor főpolgármester határozott meg számára, olyan a 4-es metró beruházást érintő feladatokat, amelyeket a rá irányadó szabályok szerint kötelezően teljesítenie kellett. (feljegyzés 26. oldal 1. bekezdés)

 

3.2. A BKV működését szabályozó dokumentumok, a BKV SZMSZ-e:

 

A BKV SZMSZ-e, illetve annak módosításai már a nyomozás során a hatóságok rendelkezésére álltak, de az abban foglaltakat a vádhatóság a vádemeléskor és a vádmódosításkor egyaránt teljeséggel figyelmen kívül hagyta. (A nyomozati irat 14. kötete a 9.101-tól). Ezért én most ennek ismertetésétől nem tudok eltekinteni, hiszen a váddal szembeni védekezés szempontjából szükséges dokumentumról van szó. Annaklaz érdemi kérdésnek ugyanis, hogy a BKV, a BKV vezérigazgatója és a DBR Metró Projekt Igazgatóság, illetve a projektigazgató feladatai, hatásköre és jogosultságai hogyan viszonyulnak egymáshoz, a bűnösség szempontjából alapvető jelentősége van. A kérdésre válasz pedig csak a BKV szervezeti rendjének ismerete alapján lehetséges.

 

A vádhatóság mulasztását pótolandó, a következőkben ezért a BKV SZMSZ-ének a jelen vádpont kapcsán releváns rendelkezéseit mutatom be:

 

a) A legfontosabb kérdés azt tisztázni, hogy a BKV átalakításának köszönhetően folyamatosan változó SZMSZ módosításai közül melyik volt érvényben 2007. január 24-én,  a BKV és az AAM közötti szerződés megkötésekor.

 

A BKV SZMSZ-ének legutolsó hatályos módosításai a következők:

 

  • a munkaszervezetet érintően a 2005. augusztus 16. napján kelt és 2005. szeptember 1. napjától hatályos 4. számú módosítás,
  • a munkaszervezeten kívüli szerveket érintően, a 2006. január 10. napján kelt és ugyanettől a naptól hatályos 5. számú módosítás (14. kötet 9.195- 9.273. oldal)

 

b) A BKV SZMSZ szerinti szervei a következők:

 

  1. A Társaság tulajdonosi szerve, aminek a legfőbb szerve a Közgyűlés, azzal, hogy a Közgyűlés jogait az Alapító, vagyis a tulajdonos Főváros gyakorolja;
  2. A Társaság ügyvezető és egyben képviseleti szerve az Igazgatóság;
  3. A Társaság ellenőrző szerve a Felügyelő Bizottság, amely a Társaság tulajdonosi szerve részére ellenőrzi az Igazgatóságot;
  4.  A Társaság végrehajtó szerve, vagyis a munkaszervezet. (14. kötet 9.237. oldal)

 

1.) A Társaság munkaszervezetét a vezérigazgató irányítja, akit az Alapító nevez ki. A vezérigazgató a Társasággal munkaviszonyban álló alkalmazott, aki egyben az Igazgatóságnak is tagja. A vezérigazgatóval szemben a munkáltatói jogokat az Alapító hatáskörébe utaltak kivételével az Igazgatóság gyakorolja. Az Igazgatóság a Társaság által alapított gazdasági Társaságok irányításában a tulajdonosi jogok gyakorlását a vezérigazgatóra ruházza.

 

Az SZMSZ 8.2. pontja értelmében a vezérigazgató hatásköre a következő:

  • irányítja a Társaság munkaszervezetét;
  • gyakorolja a Társaság alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat,
  • képviseli és gyakorolja a Társaság által alapított gazdasági Társaságoknál a tulajdonosi jogokat, továbbá
  • jogosult a hatáskörébe tartozó feladatokat a Társaság alkalmazottaira átruházni. (14. kötet 9.197. oldal)
  • a Társaság tulajdonosi vagy ügyvezető szervének kizárólagos hatáskörébe nem tartozó bármely ügyben jogosult önálló döntésre és intézkedésre,
  • a munkaszervezetben bármely döntést és intézkedést a saját hatáskörébe vonhat,
  • a személyéhez kötött döntések és feladatok kivételével, és az SZMSZ keretei között bármely döntési és intézkedési jogosultságát átruházhatja a munkaszervezet vezetőire, akár a munkaszervezetben kiadott belső szabályozással, akár általános érvényű vagy egyedi meghatározással. (14. kötet 9.205 oldal)

 

Mi következik a hosszadalmas ismertetésből? Az, hogy az SZMSZ alapján a BKV vezérigazgatójának, vagyis 2007. január 24. napján A.. Attilának jogában állt a BKV munkaszervezetét érintően bármely ügyben döntést hozni és intézkedni.

 

2.) Ahhoz, hogy a vezérigazgató e jogosultságát a 4-es metró beruházás szempontjából is értelmezni tudjuk, ismernünk kell a BKV munkaszervezetét, illetve annak felépítését.

 

A vezérigazgató által irányított munkaszervezet 13 szakigazgatósági szintből épült fel, (SZMSZ 4. számú módosításához mellékelt, szervezeti ábra 14. kötet 9.225. oldal) amelyből 7 a Társaság működéséhez kapcsolódó igazgatóság, 6 pedig konkrét tevékenységhez kapcsolódó, üzemigazgatóság volt.

 

A Társaság szakigazgatóságai közül a 2007. január 24-én érvényes SZMSZ szerint a DBR Metró Projekt Igazgatóság nem volt más, mint a BKV vezérigazgatójának az irányítása alá tartozó 13 szakigazgatóság közül az egyik, amely mint beruházás, szakmailag a Beruházási és közbeszerzési igazgatósághoz kapcsolódott. Másképpen fogalmazva, a Projekt Igazgatóság a BKV munkaszervezetének része volt, ezt a szakigazgatóságot ugyanúgy a vezérigazgató, vagyis A.. Attila irányította, mint a többit. A DBR által végzett munkával, vagyis a 4-es metró beruházással összefüggésben a vezérigazgatónak ugyanúgy jogában állt döntést hozni és intézkedni, mint bármely más szakigazgatóság esetében, ahogy a DBR működése során felmerült problémák megoldásáért is ő volt a felelős.

 

Azt, hogy a 4-es metró beruházás a BKV-n belül, annak szervezeti rendjébe tagozódva valósult meg, igazolja a hivatkozott két SZMSZ módosítás:

 

Az 5. számú, amely az Igazgatóság feladatáról szóló 5.3.2.4. pontjában a következőket rögzíti: gondoskodás a vonatkozó Kormány- és Fővárosi Közgyűlési határozatoknak megfelelően a DBR Metró megvalósításával kapcsolatos beruházói feladatok ellátásáról, döntés a megvalósítási célokmányokban és az éves költségvetésben meghatározott keretek között a beruházással összefüggő, határkörébe tartozó feladatokban.” (14. kötet 9.123. oldal)

 

A 4. számú SZMSZ módosítás szerint a Beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettes feladatai közé tartozott többek között „a DBR projekt megvalósulásának figyelemmel kísérése” (14. kötet 9.209-9.211. oldal)

 

A fentiekből leszűrhető, hogy a 4-es metró beruházás-szakmai feladatainak ellátása a BKV-n belül ehhez a szakigazgatósághoz is tartozott, továbbá a metró projekt megvalósítása érdekében kifejtett tevékenység a vezérigazgató-helyettes feladatkörének, napi munkájának a részét képezte.

 

Itt utalok arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés a 2008. március 27. napi ülésén megtárgyalta a „DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007. évi igazgatási költségeinek felhasználásáról és 2008. évi költségvetésének elfogadásáról” szóló előterjesztést, amely a 2007-es évre vonatkozóan rögzítette, hogy a személyi jellegű egyéb kifizetések körébe, melybe „a BKV Zrt. egyéb szervezetei által végzett munka díjazása” is beletartozik, azért volt alacsony a kifizetések összege, mert „a BKV Zrt. egyéb szervezeteivel munkavégzésre nem történt szerződés”(védelem által csatolt melléklet IV. pontja)

 

Szerződéskötés ugyan valóban nem történt, az azonban tény, hogy a BKV munkaszervezetének dolgozói, így többek között a beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettes is a DBR Metró projekt megvalósulása érdekében, a saját feladatkörük részeként, folyamatosan dolgoztak. (lásd D.. Zoltán vezérigazgató helyettes tevékenységével kapcsolatos nyom.iratok. 44. kötet 30.563. oldal, 30.583. oldal, 30.597-30.617. oldal)     

 

3.) Az előbbiekkel összhangban, a DBR Metró projekt igazgató jogkörét a hatályos SZMSZ - a vezérigazgató-helyettesi jogkörnél alacsonyabb szinten - Igazgatóként határozta meg (9.5. pont), a Kabinet igazgatóval, és más igazgatókkal egy szinten.

 

E szerint a DBR Metró projekt igazgatója felelős:

  • „a DBR projekt alap-, járulékos és kapcsolódó beruházásainak a műszaki és pénzügyi feltételeknek és terveknek, valamint a kitűzött határidőknek megfelelő megvalósításáért,
  • a finanszírozással összefüggő megállapodások előkészítéséért és végrehajtásáért,
  • a Társaságon belüli szakmai egyeztetések lefolytatásáért,

A feladata pedig többek közötta Projekttel kapcsolatos előterjesztések, szerződések és azok módosításainak előkészítése” (nyomozati irat 14. kötet 9.215-9.217 oldal).

 

Mindezek alapján jól látható, hogy a beruházás megvalósításában a DBR Metró projekt igazgatóján kívül a BKV Igazgatósága, a vezérigazgató, a Beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettes, valamint az utóbbi igazgatóság számos más munkatársa is részt vett. A 4-es metró projekt hatékony is sikeres folytatásáért, illetve majdani befejezéséért ugyanis a BKV a maga egészében volt felelős.

 

Ha tehát a BKV munkaszervezetének a részét képező DBR Metró Projekt Igazgatóság nem tudja teljesíteni a beruházással kapcsolatos feladatait, azért a BKV munkaszervezetet irányító felelős vezetője, a vezérigazgató felel. Ebből következően a vezérigazgató felelőssége és feladata volt az is, hogy a problémák okát kivizsgálja és orvosolja, illetve, hogy ennek érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye.

 

Összefoglalva: A BKV akkor hatályos SZMSZ-ének rendelkezései értelmében A.. Attilának, mint a BKV vezérigazgatójának jogosultsága volt arra, hogy az irányítása alá tartozó DBR Metró Projekt Igazgatóság problémáit észlelve saját hatáskörében akként döntsön, hogy

  • a beruházás hatékony és sikeres folytatásához külső tanácsadói támogatást vesz igénybe és
  • a külső segítség igénybe vétele körében a szükséges intézkedéseket megtegye, és a BKV szakemberei által előkészített szerződést aláírja.

 

3.3. A Fővárosi Önkormányzat és a BKV szempontjából egyaránt fontos okiratok értékelése:

 

3.3.1. A Metrószerződések releváns rendelkezéseinek ismertetése:

 

A 4-es metróvonal beruházás kiépítésével kapcsolatosan két alapszerződés került megfogalmazásra, melyek a szervezeti hierarchia és a feladatok meghatározása szempontjából teljes mértékben összhangban voltak az előzőekben ismertetett SZMSZ-szel.

 

Ez a két szerződés:

 

1. Beruházói szerződés Budapest Főváros Önkormányzata és a BKV között (2004. január 19.) (67. kötet 44.395.-44.429. oldal), módosítva a 2005. augusztus 17. napján (67. kötet 44.431.-44.447. oldal).

 

2. Finanszírozói szerződés a Magyar Állam és Budapest Főváros Önkormányzata között (2004. január 19.) (67. kötet 44.321-44.361. oldal), módosítva a 2005. július 18. napján (67. kötet 44.363-44.393. oldal).

 

A/ A Finanszírozói szerződések releváns rendelkezései a következők:

 

a) A Finanszírozói szerződés kimondja, hogy a Beruházás beruházója és a megvalósult beruházás tulajdonosa és üzemeltetője a BKV.(3.2 és 3.2.1 pont)

 

b) A 3.3. pontja ”A BKV irányítása” alcím alatt a Beruházó és a Főváros kapcsolatát is rendezi, és kimondja: A Főváros kötelezettséget vállal arra, hogy a BKV-t a beruházás befejezésig irányítása alatt tartja, ennek megfelelően a közgyűlésen szavazati jogot biztosító részvények többségét tulajdonában tartja. A Főváros kötelezettséget vállal arra, hogy a BKV feletti irányítás gyakorlásával biztosítja, hogy a BKV a Szerződés rendelkezéseinek megfelelően járjon el a Beruházás megvalósítása során.”

 

Megállapítható tehát, hogy a 4-es metró a BKV beruházása volt, az elkészült beruházás is a BKV tulajdonába került, de annak érdekében, hogy a projekt ténylegesen megvalósuljon, a Főváros vállalt kötelezettséget az Állammal szemben. Ennek lényege: a Fővárosi biztosítja, hogy a BKV a szerződésnek megfelelően, vagyis meghatározott határidőben és meghatározott összegű projektköltséget felhasználva bonyolítja le a beruházást.

 

A Finanszírozói szerződés e két pontja alkalmas arra, hogy mind az eredeti, mind a módosított vádirati tényállásban olvasható állításokat teljes mértékben cáfolja.      

 

B/ A Beruházói szerződés által a BKV számára előírt kötelezettségek:

 

a) A szerződés 4.4 pontja határozza meg, hogy a beruházást milyen forrásból kell megvalósítani, majd a felhasználható források megnevezését követően úgy rendelkezik, hogy a felsoroltakon kívül, a BKV egyéb forrást nem köteles felhasználni.

 

Ez a rendelkezés, a szerződés egész tartalmára figyelemmel azt jelenti, hogy a BKV-t senki nem kötelezheti arra, hogy a beruházás megvalósítása érdekében, a kifejezetten arra szánt, szerződésben rögzített forrásokon túlmenően mást is felhasználjon, ugyanakkor nem zárja ki (és ez a lényeg!), hogy a BKV saját elhatározásából más forrásokat is igénybe vegyen.

 

Még valamire szükséges a figyelmet felhívnom: köztudott, hogy minden külső forrásból, így hitelből, vagy EU támogatásból, stb. finanszírozott beruházás esetén vannak elszámolható és el nem számolható költségek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos költségeket a finanszírozás terhére lehet kifizetni, más költségeket a beruházónak saját forrásból kell teljesítenie. Az utóbbi, vagyis a nem elszámolható költségek ugyanakkor jogszerű kiadások, csak - szemben az elszámolható költségekkel - pénzügyi-számviteli szempontból elkülönítetten kezelendők, épp úgy, mint ahogy ez a jelen esetben is történt.

 

b) A szerződés 4.2 pontja a BKV-nak a Főváros részére való tájékoztatási kötelezettségéről rendelkezik, akként, hogy előírja a rendszeres tájékoztatás kötelezettségét a beruházás állásáról, továbbá ezen felül, ha a Főváros igényli, tájékoztatást kell adnia a beruházás tervezett határidejében várható csúszásról és azok okairól.

 

c) A szerződés 9.2.2 pontja, a BKV utólagos tájékoztatási kötelezettségéről a rendelkezik, akként, hogy a BKV minden félévet követő hónap huszadik napjáig köteles tájékoztatást adni a Főváros részére a beruházás műszaki és pénzügyi helyzetéről, beleértve a finanszírozási igény várható alakulását is.

 

A szerződés e rendelkezésén alapult, hogy a főpolgármester 2007. január első napjaiban, elrendelte a 4-es metró beruházást érintő átfogó jelentés készítését, amelynek határidejét először január végében jelölte meg. Ezért vált szükségessé a BKV számára, hogy 2007 januárjában elindítsa a projekt állapotának felmérését, azaz a tájékoztatáshoz szükséges munkafolyamatot, teljesítendő a szerződés 9.2.2, pontja szerinti kötelezettségét.

 

d) A szerződés 4.2. pontja - eredetileg - a beruházás tényleges befejezése tervezett határidejét 2008. december 31. napjában jelölte meg.

 

e) A szerződés 4.6.-4.7. pontjai előírják, hogy: a BKV a  megvalósítás során a felkészült beruházótól elvárható módon köteles eljárni, ezzel összefüggésben a beruházást úgy kell megvalósítania, hogy az a tervezett Projektköltségből jöjjön létre. Ezt a költséget ekkor, 2004. január 19-én a szerződés 3.2 pontjában a felszíni beruházások költsége, illetve az ÁFA nélkül, 194.919.900.000,- forintban határozták meg. Amennyiben a BKV a tervezett költségek változásáról – nyilvánvalóan emelkedéséről - információval rendelkezik, köteles arról a Fővárost haladéktalanul tájékoztatni.

 

Jól látható,  hogy a szerződés értelmében a BKV egyrészt köteles volt „a felkészült beruházótól elvárható módon” eljárni, másrészt ennek keretében köteles volt úgy megszervezni a beruházást, hogy az a tervezett projekt-költségből, és a tervezett határidőben megvalósítható legyen, harmadrészt, ha ez utóbbi kettőben változás történik, vagyis várhatóan nagyobb lesz a megvalósulási költség, mint a tervezett, illetve csúszik a határidő, akkor a BKV ezekről a körülményekről köteles volt haladéktalanul írásban tájékoztatni a Fővárosi Önkormányzatot, illetve ezen körülményekre nézve rendszeres, írásbeli tájékoztatási kötelezettsége is volt.

 

Ebből következően – szemben ügyészség állításával – az is egyértelműen megállapítható, hogy az érdemi kötelezettségek nem a DBR Metró Projekt Igazgatóságot, hanem a BKV-t terhelték azzal, hogy e kötelezettségeinek a teljesítéséhez a szerződés 4.4. pontja szerint valóban nem volt köteles egyéb forrást igénybe venni, de annak lehetőségéből sem volt kizárva.

 

f) A BKV mint beruházó kötelezettségeit a szerződés 8. pontja tartalmazza. A szerződés 8.1 pontja előírja, hogy a BKV önállóan, saját felelősségére, felkészült beruházótól elvárható gondossággal végzi a munkáját, köti meg a szükséges szerződéseket és felelős a vállalt kötelezettségek teljesítésért (8.6.). A BKV felelőssége pedig 2007 januárjától személy szerint A.. Attilának, a vállalat akkori vezérigazgatójának a felelősségét jelentette.

 

Szemben tehát az ügyészség azon koncepciójával, mely szerint a 4-es metró beruházás megvalósítása kizárólag a DBR Metró Projekt Igazgatóságot terhelte, a tényleges felelősségi viszonyok alapján a beruházás megvalósításáért való felelősséget a szerződés a BKV-ra, és ezáltal a BKV vezérigazgatójára telepítette.

 

C) A BKV-t terhelő, a megvalósítási határidőt és költséget érintő kötelezettségek:

 

a) Tényként megállapítható, hogy a BKV-nak a beruházás lebonyolítását végző igazgatósága, a DBR Metró Projekt Igazgatóság a munkáját úgy végezte, hogy annak következtében 2007-re a 4-es metró üzembe helyezésének időpontja várhatóan legalább egy évet csúszott, a költségek pedig jelentősen, az eredeti összeg több mint harmadával nőttek meg.

 

Ebből viszont az is kiderül, hogy a DBR által végzett munka nem volt sem hatékony, sem sikeres, és az sem igényel hosszabb magyarázatot, hogy az ennek hátterében álló probléma alapos és érdemi kivizsgálása magától a DBR Metró Projekt Igazgatóságtól és igazgatójától nem volt várható.

 

A BKV szempontjából ez egyrészt azt jelentette, hogy a Beruházási szerződésben előírt érdemi kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni, másrészt ugyancsak a szerződésben meghatározott okból, ennek tényét köteles volt haladéktalanul írásban jelenti a Fővárosnak.

 

A Fővárosnak elengedhetetlenül fontos volt, hogy a BKV a kötelezettségeit hiánytalanul teljesítse. Ennek oka, hogy a Finanszírozási szerződés 4.1.3 pontja szerint a megvalósítás során felmerülő, az eredetileg 194,9 milliárd forintot meghaladó többletköltség fedezetét a BKV részére teljes egészében a Fővárosnak kellett biztosítania.  Ráadásul az Állam, a Fővárosnak nyújtott Állami Támogatás összegét abban az esetben sem volt köteles növelni, ha a tervezett projektköltség nem elegendő a beruházás teljes megvalósításához, vagyis a Főváros úgy vállalta el a többletköltség kifizetését, hogy annak megtérítését az Államtól nem várhatta.

 

Mindebből az következik, hogy a Főváros számára különös fontossággal bírt, hogy a BKV a Beruházási szerződésben rögzített tájékoztatási kötelezettségének teljes körűen és haladéktalanul eleget tegyen, mivel a szerződések értelmében, 2007 márciusában a Fővárost terhelte a metróbiztosi jelentésben meghatározott 81,3 milliárd többletköltség kifizetése.

 

b) a Beruházási Szerződés 10.7.1. pontja kimondta: a BKV köteles a beruházás során hozott beruházói döntések és a beruházás megvalósítása ellenőrzésére Független Ellenőrző Mérnököt megbízni, aki a BKV által, de a Főváros egyetértésével meghatározott feltételek szerint végzi a feladatát, ezáltal biztosítva a Főváros részére a beruházás feletti ellenőrzés lehetőségét.

 

Ezen előírás ellenére, még 2007 márciusában sem volt a beruházásnak Független Ellenőrző Mérnöke, amire Közgyűlés 2007. március 29. napi ülésére benyújtott előterjesztés mellékletében a metróbiztosi jelentés is kitér az új szervezeti struktúra kialakítására vonatkozó javaslatában. Eszerint a projekt ellenőrzési feladatainak ellátása érdekében a Független Ellenőrző Mérnököt a lehető leghamarabb ki kell választani.

 

Az a körülmény, hogy az ellenőrzésre hivatott Mérnök korábban nem lett kiválasztva, a Fővárost gyakorlatilag megfosztotta a beruházás feletti tényleges ellenőrzéstől. Ennek egyenes következményeként a Fővárosnak 2007 év elején nem volt rálátása a beruházás valódi helyzetére, a megvalósítás várható tényleges határidejére és költségére.

 

Összefoglalva: A kifejtettek alapján nyilvánvaló, hogy a Főváros és a BKV viszonylatában meglévő kötelezettségek a mindenkori szereplőktől, így a Közgyűlés összetételétől, a főpolgármester vagy a vezérigazgató személyétől függetlenek voltak, ezáltal 2007-ben az érintettek cselekvési lehetőségeit és kötelezettségeit nem a véletlenszerűen alakuló személyi viszonyok határozták meg.

 

A BKV a Beruházási szerződésben súlyos kötelezettségeket vállalt mind a projekt határidejének betartását, mind a projektköltség túllépésének elkerülését illetően. A 2007. márciusi jelentés feltárta a valós helyzetet, a határidőkben és ebből következően az átadásokban bekövetkező csúszásokat, valamint a projektköltség ezzel együtt járó, jelentős növekedését. A BKV mindenkori felelős vezetőjét a Beruházási szerződés arra kötelezte, hogy ezekről a szerződéshez képest bekövetkezett negatív változásokról a Fővárost haladéktalanul tájékoztassa.

 

A.. Attila vezérigazgatónak tehát minden oka és joga megvolt arra, hogy a beruházás 2006 év végi-2007 januári problémáival szembesülve úgy döntsön: a BKV-nak ezt a helyzetet azonnal meg kell oldania Az is nyilvánvaló volt, hogy a megoldásra a DBR Metró Projekt Igazgatóság szakmailag képtelen és alkalmatlan. Ezért kellett haladéktalanul intézkednie olyan szervezet bevonása érdekében, amely képes a teljesítésre. Mivel az AAM mindazokkal a paraméterekkel rendelkezett, amelyek alkalmassá tették a cél megvalósítására (szakembergárda, szakmai felkészültség és tapasztalat, tekintélyes gyakorlat, előminősítés stb.), értelemszerűen rá esett a választás.   

 

Már itt leszögezem: a 2007. január 24-én az AAM-mel megkötött szerződés valódi ”haszonélvezője” a BKV volt, az AAM által nyújtott munkára ugyanis a BKV-nak volt szüksége a Beruházói szerződésben vállalt kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséhez.

 

D) A DBR Metró Projekt Igazgatóságra vonatkozó szerződési előírások fontosabb elemei:

 

A Beruházói és a Finanszírozói Szerződés alapján a DBR Metró Projekt Igazgatóság hatékony működést biztosító szervezeti felépítésének kialakítása a Fővárosi Önkormányzat és a BKV együttes felelőssége volt. 

 

A 4-es metró beruházás megvalósítása szempontjából tehát nem lehet a Fővárosi Önkormányzat és a BKV tevékenységét egymástól élesen elhatárolni, ugyanis ami a Finanszírozási szerződés szerint a Fővárosi Önkormányzat Állammal szembeni kötelezettsége volt, ugyanaz a Beruházási szerződés szerint már a BKV-t terhelte a Fővárosi Önkormányzattal szemben. Ezért aztán minden részt vevőt egy közös cél vezérelt: a beruházás mielőbbi és lehetőség szerint minél költséghatékonyabb megvalósítása.

 

A konkrét rendelkezések a következőkben foglalhatók össze:

 

 - a 4-es metrót érintő jelentések, valamint a Közgyűlés elé kerülő előterjesztések előkészítése (szerződés 10.3. pontja)

 

- a 10.3.1 alpontban kimondja, hogy „a Projekt Igazgatóság közvetlenül és kizárólag a BKV Vezérigazgatójának az irányítása alatt működik.

 

- a szerződés 10.4.1. pont szerint: a Projekt Igazgató felelős a BKV Beruházással kapcsolatos tevékenységért, a Projekt Igazgatóság költségvetésének betartásáért. A munkáltatói jogokat felette BKV Vezérigazgatója gyakorolja, azzal, hogy kinevezéséhez, munkaviszonyának megszüntetéséhez a Főváros, és az Állam jóváhagyása is szükséges (szerződés 3.4.3.pontja).

 

- a szerződés 10.4.2. pontja kifejezetten kiemeli, hogy a Projekt Igazgató feladatát képezi a Főváros igénye szerinti közvetlen tájékoztatás bármilyen, a projektet érintő kérdésben.

 

Ellentétben tehát a vádiratban foglalt állítással, mely szerint a DBR Metró projekt igazgatójának a Fővárossal szemben fennálló tájékoztatási kötelezettségét 2007-ben a felügyelet szorosabbá tétel érdekében a Főváros találta ki, valójában egy olyan feladatról van szó, amely a Metrószerződésekben már 2004-ben is szerepelt.

 

3.3.2. A BKV 2007 évi beszámolójának kiegészítő melléklete és a kapcsolódó iratok:

 

A BKV 2007-es évre vonatkozó éves beszámolója és annak a 2008. április 25. napján kelt kiegészítő melléklete a BKV teljes munkaszervezetének az adatait tartalmazza, beleértve a ráfordításokat, köztük külön rögzítve az igénybe vett „kiemelt tanácsadói szolgáltatásokat”, így benne szerepeltetve (67. kötet 44.185. oldal) a 2007. évben az AAM-mel kötött szerződéseket is.

 

A táblázatból megállapítható, hogy a 2007. január 24. napi, a vád tárgyává tett szerződésen kívül, további öt szerződés köttetett a 2007.02.01. és 2007.11.20. közötti időszakban.

 

A kiegészítő melléklet azt is rögzíti, hogy két további szerződés jött létre 2007.december 22. napján - „BKV Zrt. kiemelt projektekkel összefüggő általános szakértői támogatás” és „A 4-es metró beruházási projekttel összefüggő szakértői támogatás” -, amit azonban a Társaság 2008. április 21. napján felmondott. 

 

A BKV 2007-es beszámolóját a kiegészítő melléklettel együtt a BKV Igazgatósága és a Felügyelő Bizottság is elfogadta, a Vállalkozási és Vagyonkezelési Ügyosztály véglegesítette, majd az előterjesztést 2008. június 6. napjával Hagyó Miklós és I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettesek, a főjegyző megbízásából eljáró, H.. dr. Á.. Mária aljegyző láttamozása mellett a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága elé terjesztették (67. kötet 44.155.-44.161. oldal), amely azt 2008. június 10. napján kelt 401/2008. (06.10.) számú határozatával elfogadta.

Ezekből a tényekből adódó következtetések az alábbiak:

 

a) Az elfogadott előterjesztésben valamennyi,  BKV és az AAM közötti szerződés, köztük a vád tárgyává tett 2007. január 24-i szerződés is a BKV ráfordításai között szerepeltek, mint a BKV által kifizetett költség. Az előterjesztéssel kapcsolatosan kifogás nem fogalmazódott meg sem az előterjesztés elkészítőiben, sem az előterjesztést elfogadókban. Így senki nem jelezte, hogy az összesen 8 szerződés bármelyikének - köztük a 2007. január 24-i szerződésnek - a megkötése szükségtelen lett volna vagy hogy a szerződések teljesítésének ellenértéke rossz költséghelyről lett kifizetve.

 

(Bár BKV 2007 évi beszámolóját is tartalmazó előterjesztést mindkét főpolgármester-helyettes együtt írta alá, I.r. vádlott aláírása csupán formai volt, hiszen a korábban ismertetett 512/2007. számú intézkedés értelmében I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettes hatáskörébe tartozott a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában  lévő gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatos főpolgármesteri feladatok ellátása).

 

b) A Fővárosi Közgyűlés - az eljárás során sokat hivatkozott - 262/2008.(II.28.) számú határozatával elrendelte a BKV és az AAM között létrejött valamennyi szerződés célszerűségi, szakmai, gazdaságossági és jogszerűségi szempontokra kiterjedő, teljes körű Felügyelő Bizottsági vizsgálatát, amely eljárás eredményéről Sz.. Gábor, a Felügyelő Bizottság elnöke 2008. október 2. napján adott részletes tájékoztatást a Főpolgármesternek.

 

A beszámoló szerint a vizsgálat lefolytatásában a BKV belső ellenőrzési apparátusa is részt vett, az ügyet a Felügyelő Bizottság és Igazgatóság is több ízben tárgyalta, továbbá a szükséges kérdésben a Gazdasági Versenyhivatal állásfoglalása is beszerzésre került. (Főpolgármesteri Hivatal iratai melléklet Főpolgármesteri Hivatal 1. kötet 674. oldal)

 

A beszámolóból kiderül, hogy 2008. februártól-októberig minden irányban részletes és alapos vizsgálat a 2007. január 24. napi, az I. rendű vádlott terhére rótt szerződés kapcsán semmilyen negatív megállapítást nem tett, így sem a szerződés ellenértéke kifizetésének költséghelyét, sem annak a BKV számára való szükségességét nem kifogásolta, és ebből kifolyólag az sem merült fel, hogy a szerződés miatt a BKV-t bárminemű anyagi hátrány érte volna.

 

c) A később, 2010-ben a BKV BEO által lefolytatott, 2006-2009 közötti időszakra irányuló, tehát a BKV és az AAM közötti szerződéseket teljes körűen értékelésébe vonó vizsgálat is kizárólag a 2007. december 22. napi szerződésekkel kapcsolatosan tett negatív megállapításokat, - hozzáteszem, ezek közül a vádmódosítás óta csupán az egyik szerződés a vád tárgya -, míg a 2007. január 24. napi szerződésről említést sem tesz.

 

Az is tény, hogy a BKV és az AAM közötti összesen nyolc szerződésből öt a 4-es metró projekt támogatása érdekében jött létre, mely szerződések közül a vádhatóság csupán a januári 24. napi és a december 22. napi szerződések megkötését minősítette bűncselekménynek. A vádhatóságnak ez a szelekciója - mely AAM-szerződés minősül bűncselekménynek és melyik nem - a következők miatt is teljességgel követhetetlen és érthetetlen.

 

Ha az ügyészség szerint - legalábbis a vád alapján úgy tűnik - csak az a szerződés bűncselekmény, amelyet A.. Attila a BKV vezérigazgatójaként, egyébként teljesen jogszerűen, a BKV SZMSZ-e által biztosított jogkörében eljárva kötött, - hozzáteszem, annak érdekében, hogy a Metrószerződések értelmében a BKV felelősségét képező 4-es metró beruházás súlyos nehézségeit megoldja, és annak eredményességét segítse - akkor miért nem tesz említést a november 20-ai szerződésről? Itt ugyan a DBR Metró Projekt Igazgatóság járt el a szerződést kötő BKV képviseletében, viszont a szerződést a megbízó BKV képviseletében A.. Attila vezérigazgató is aláírta, - B..Árpád projekt igazgató mellett - és a szerződés tárgya többek között a 4-es metró projekt 2007. negyedik negyedéves, valamint éves előrehaladási jelentésének elkészítése, vagyis ugyanaz, mint a vádhatóság által kifogásolt szerződéseknek.

 

Természetesen nem azt kifogásolom, hogy a júliusi, augusztusi és novemberi szerződések miért nem képezik a vád tárgyát, hanem épp ellenkezőleg, azt állítom, hogy a BKV és az AAM. között létrejött, a 4-es metró projekt támogatására irányuló szerződések megkötése egyik esetben sem valósított meg bűncselekményt. A szerződések alapján végzett munka a résztvevő felek, így az Állam, a Főváros és a BKV érdekeit szem előtt tartva, a beruházás jóval hatékonyabb és sikeresebb folytatását célozta és eredményezte, aminek következtében a BKV nemhogy nem szenvedett vagyoni hátrányt, ellenkezőleg, inkább vagyoni előnyhöz jutott.

 

4. A vádlottak vallomásai:

 

a) Hagyó Miklós I. rendű vádlott:

 

a/1.) A szerződés megkötése:

Az I. rendű vádlott az eljárás során mindvégig tagadta, hogy bárkit szerződéskötésre utasított volna, ha a vádlott védekezését a hatályos vádra vonatkoztatjuk, azt mondhatjuk: nem Hagyó Miklós érte el A.. Attila III. rendű vádlottnál, hogy a BKV 2007. január 24-én szerződést kössön, és ilyen tartalmú kívánságot sem fogalmazott meg.

 

Az I. rendű vádlottnak az AAM-mel 2007 januárját megelőzően semmilyen kapcsolata nem volt, tulajdonosait, munkatársait nem ismerte, a vezetőivel vagy tagjaival sem üzleti, sem rokoni, sem személyes viszonya nem volt. A bizonyítási eljárás eredményeként ezzel ellentétes bizonyíték nem merült fel.

 

Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a vádhatóság azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha Hagyó Miklósnak a 2006. december 14-én történt kinevezését követően kizárólag a BKV-val kapcsolatban lettek volna kötelezettségei, és ezen kívül, pontosabban a vádhatóság által feltételezett állítólagos bűnszervezet vezetésén kívül semmi más teendője nem lett volna.

 

Tudjuk viszont, hogy Hagyó Miklós 2006. december 14-étől 2007. február 15-éig - I..-Sz.. Imre, illetve H.. Csaba főpolgármester-helyettesek megválasztásáig - két hónapon át egyedüli főpolgármester-helyettesként látta el azokat a feladatokat, amelyeket korábban öt helyettes végzett.

 

Tudvalévő, hogy az I. rendű vádlottnak, újonnan megválasztott és közigazgatási tapasztalattal nem rendelkező főpolgármester-helyettesként bele kellett tanulnia új feladatkörébe, meg kellett ismerni a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal működési rendjét, fel kellett állítania a kabinetjét, és mindezt úgy, hogy közben a megválasztása előtt indult, folyamatban lévő ügyekben is helyt kellett állnia. A ”betanulásra”az I. rendű vádlottnak Karácsonyi ünnepek miatt gyakorlatilag csupán egy hete volt, az új pozíciójával való érdemi megismerkedésnek csak ezt követően, 2007 januárjától kezdhetett neki.  

 

Hagyó Miklós a tárgyaláson tett vallomásában már hivatkozott a főpolgármesternek a főpolgármester-helyettesek közötti feladat- és munkamegosztásról, a főpolgármester-helyettesek feladatairól szóló 512/2007. számú intézkedésére, azzal, hogy azt részleteiben nem ismertette, mivel a hivatkozott intézkedés a nyomozati anyagban, a Főpolgármesteri Hivatal iratai mellékletének Főpolgármesteri Hivatal 1. kötet 560-563. oldalin megtalálható.

 

Nem gondoltam, hogy a perbeszédemben szükség lesz bármiféle szabályzatnak, vagy előírásnak akár csak utalásszerű felidézésére is, de mivel az ügyészség azt igyekezett belénk sulykolni, mintha Hagyó Miklós 2006 december 14. napjától (sőt, kicsit már korábban is) kizárólag a vádhatóság által kreált BKV-bűnszervezet létrehozásán fáradozott volna, – hozzáteszem, azzal az A.. Attilával, aki maga is csak 2006. december 22. napján, vagyis K.. előtt két nappal kapta meg kinevezését – kénytelen vagyok ezt most mégis megtenni.

 

A jelzett intézkedésnek a kiegészítő rendelkezései között található azon pontjára hívom fel a figyelmet, amely szerint a főpolgármester-helyettesek feladatkörükben önállóan járnak el és a külön kiadott intézkedésnek megfelelően helyettesítik a főpolgármestert, és tevékenységük nem terjed ki a főjegyzői feladat- és hatáskörben intézett ügyekre.

 

Azt, hogy az ismertetett feladatok mit jelentettek a gyakorlatban, dr. D.. Gábor főpolgármester sokat hivatkozott „A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes ütemezett feladatai 2007-2010” tárgyú levele segít megérteni. Ügyfelemhez, illetve a titkárságához nyolc különböző ügyosztály felügyelete tartozott. (67/ 44.019-44.031.)

 

Kiemelésre itt az érdemes, hogy egyrészt a Vállalkozási és Vagyonkezelési Ügyosztályhoz tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő, illetve fővárosi érdekeltségű gazdasági társaságok felügyelete csupán egyik feladata volt Hagyó Miklósnak a sok közül, másrészt az utóbbi társaságok gazdálkodásával kapcsolatos feladatok ellátása nem Hagyó Miklóshoz, hanem I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyetteshez tartozott.

 

Emlékeztetnem kell rá, mert erről a vádbeszédben nem esett szó, a most jelzett időszakban 28 fővárosi tulajdonú, illetve érdekeltségű gazdasági társaság működött, amelyek között a BKV csupán egy volt a sok közül, és ráadásul árbevétel szempontjából nem is a legnagyobb.

 

Hagyó Miklósra városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettesként, nagyon összetett feladat- és hatáskör ellátásának a kötelezettsége hárult, ezért napi szinten kellett jelentős, a főváros és az agglomeráció lakosainak életét alapvetően meghatározó ügyekben eljárnia.

 

Ezt a szakmai munkát végezte Hagyó Miklós, és ezt minősítette dr. D.. Gábor főpolgármester 2008. január 22. napján írt levelében maga is eredményesnek. (Főpolgármesteri Hivatal iratai elnevezésű melléklet Főpolgármesteri Hivatal 2. kötetében a 13-14. oldalon található, 3. számú)

 

a/2.) A BKV és az AAM közötti szerződéses viszony felmondása:

Azt az ügyészség sem vitatja, hogy a 2007. január 24-én kötött szerződés alapján az AAM júniusig a megbízási szerződésben foglalt feladatait teljesítette, az ellenérték pedig a teljesítési igazolások alapján 2007. augusztus 14. napjáig hiánytalanul ki lett fizetve.

A BKV és az AAM között 2007. január 24. és 2007. december 22. között nyolc szerződés jött létre, melyeket a felek folyamatosan teljesítettek egészen 2008. február végéig, március elejéig, amíg a szerződéses kapcsolat a 2007. december 22. napi milliárdos keretösszegű megállapodás miatt a médiafigyelem középpontjába nem került.

 

A tisztánlátás érdekében hangsúlyozni kell, Hagyó Miklós sem a vele 2010. május 14-én közölt gyanúsítás, sem az eredeti vádirat, sem pedig a módosított vád szerint nem játszott semmilyen szerepet a BKV és az AAM szerződéses viszonyában, nem volt részese egyik megállapodásnak sem. A vádhatóság a módosított tényállásban minden ténybeli alap hiányában azt rója védencem terhére, hogy ”elérte” a BKV vezérigazgatójánál, hogy a BKV a ”kívánságára” 2007. január 24. napján szerződést kössön az AAM-mel, amely a szerződés alapján az AAM olyan munkát végzett, amelyre nem a BKV-nak, hanem a Főpolgármesteri Hivatalnak volt szüksége.

 

A vád, mint tudjuk, A.. Attila 2010. január végén az ismert körülmények között tett, ebben a vonatkozásban teljes egészében visszavont vallomásán alapszik. Mivel személyi bizonyíték nem maradt, az ügyészség azt a megoldást választotta, hogy a 2008 tavaszán történt események, megbeszélések, iratok, levélváltások tartalmának visszavetített újraértelmezésével próbálta meg bizonyítani az amúgy igazolhatatlan vádbeli tételt: A.. Attila azért bízta meg az AAM-et a metróprojekt átvilágításával, mert Hagyó Miklós ezt kívánta tőle.

 

Az ügyészi koncepció megalapozatlanságát jól mutatják az alábbiak:

 

1. Fogalmilag nem ide tartozik, de megemlítem, hogy az írásba foglalt vádbeszéd 64. oldalának utolsó bekezdésében olvasható évszám helyesen nyilván 2008. és nem 2007.

 

2. Az ügyészség hivatkozott a Felügyelő Bizottság ülésére, amelyet valójában 2008. február 20. napján tartottak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint, egyebek között téma volt ugyan az AAM szerződéses kapcsolat ügye, de kizárólag a 2007. november és 2008. február között történt teljesítéseket illetően, arra azonban – a vádhatósági állásponttól eltérően – semmi sem utal, hogy a Hagyó Miklóst érintő vádhoz tartozó 2007. január 24. napi szerződés bármilyen módon szóba került. (BKV lefoglalt iratai 14. kötet DVD 555.-558. és adatszolgáltatás BKV FB ülések anyagai)

 

Az ügyészség nem említette meg a vádbeszédében, hogy ezen az ülésen J.. Péter, aki a BKV Felügyelő Bizottságának felkérésére látott el bizonyos ”ellenőrző mérnöki” tevékenységet, ”szakértőként” azt a tájékoztatást adta, hogy az AAM. 2007 júniusától fogva végezte a munkát, amelynek keretében az AAM „részletesen átvilágította a projektet, a projektszervezetet, annak működését, a minőség tanúsítását”. J.. Péter beszámolt arról is: minden AAM részére történő kifizetésénél szerepelt az eljárt szakértők neve, illetve, hogy közülük ki, hány munkaórát foglalkozott az adott hónapban, az adott szerződés szerint, az adott feladattal, és ezeket a teljesítéseket a DBR Metró Projekt Igazgatója igazolta. Kijelentette, hogy a szakértők közül többen, hárman-négyen a Kéthly Anna téren, tehát a DBR Metró Projekt Igazgatóság központjában végezték a munkájukat. (szó szerinti jegyzőkönyv 13. oldal 2. bekezdése, 17. oldal utolsó bekezdése, 18. oldal első bekezdése)

 

3. 2008. február 27-én reggel 7 óra 27 perckor jelent meg az Index hírportálon az a „Tanácsokra költi a milliárdokat a BKV” című cikk, amelyre az I. rendű vádlott a tárgyaláson tett vallomásában is utalt. A cikk a BKV és az AAM közötti 2007. december 22. napi keretszerződések kapcsán mutatja be a két társaság kapcsolatát, de mindezt úgy, hogy közben időt, és teret összemosva a lényegét tekintve valótlan állításokat tesz.

 

2008. február 27. napján tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottsága az „Összefoglaló jelentés a 4-es metró projekt 2007. évi előrehaladásáról” című előterjesztést, amelynek kapcsán, nyilván a cikktől nem függetlenül 42/2008.(02.27.) számon az a határozat született, hogy a Bizottság felkérte a főpolgármestert: lehetőleg már a Fővárosi Közgyűlés 2008. február 28. napi ülésén adjon részletes tájékoztatást a BKV és az AAM között létrejött szerződésről. (BKV lefoglalt iratai 14. kötet DVD 559. oldal)

 

A Bizottsági határozat a BKV és az AAM között létrejött szerződésről beszél, amely az események időbeliségére is tekintettel nem lehetett a 2007. január 24-én megkötött és már régen teljesedésbe ment megállapodás, hanem csakis a 2007. december 22. napi keretszerződés.

 

Másnap, 2008. február 28. napján, éppen Hagyó Miklós volt annak a határozati javaslatnak az előterjesztője, melyet a Fővárosi Közgyűlés ellenszavazat nélkül támogatott, és amely kimondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés eseti jelleggel elvonja a Gazdasági Bizottság hatáskörét és tulajdonosi jogkörében eljárva felkéri a BKV Felügyelő Bizottságát, hogy a célszerűségi, szakmai, gazdaságossági és jogszerűségi szempontokra is figyelemmel, teljes körűen vizsgálja ki a BKV és az AAM között létrejött valamennyi szerződést és a vizsgálati jelentést terjessze a Közgyűlés elé. (a 2008. február 28. napi ülés 33. napirendi pontja: Összefoglaló jelentés a 4-es metró projekt 2007. évi előrehaladásáról, valamint az ülésről készült jegyzőkönyv 83-105. oldala)

 

Lényeges, bár a vádbeszédből kimaradt, hogy mindennek ellenére, a 4-es metró projekt 2007. évi előrehaladásáról készült összefoglaló jelentést, amely az AAM munkájának volt köszönhető, a Projekt Irányító Bizottság mellett a BKV Felügyelő Bizottsága és a Fővárosi Közgyűlés is elfogadta. (44/30.773. oldal)

 

4. A vádhatóság által tett az a megállapítás, amely szerint:

- a 2008. június 12. napján az AAM vezérigazgatója, Sz.. Zoltán által a IV. rendű vádlottnak írt és   

- a 2008. július 18. napján B.. Zsolt IV. rendű vádlott által az AAM vezérigazgatójának írt levelek tartalma, alátámasztaná a vádiratban foglaltakat, vagyis azt, hogy a BKV és az AAM közötti 2007. január 24. napi szerződés megkötésére azért került sor, mert Hagyó Miklós ezt elérte, illetve ezt kívánta, teljes mértékben megalapozatlan, és egyúttal iratellenes. (BKV lefoglalt iratai 14. kötet DVD 544. oldal, 548.- 550. oldal)

 

A két levél tartalma az előzmények és a körülmények ismerete nélkül nem értelmezhető. Mégis kérem a Tisztelt Törvényszéket, nézze el nekem, hogy nem bocsátkozom a levelek keletkezéstörténetének taglalásába, habár hosszasan és részletekbe menően ismertethetném a 2008. februárját követő releváns eseményeket, a BKV és az AAM szerződéses viszonyából adódó titoktartási problémák megoldása érdekében a BKV részéről tett lépéseket, a főjegyző állásfoglalását, az interpellációs válaszadás folyamatának szigorú és bonyolult hivatali rendjét, de nem teszem. Mint ahogy annak elemzésére sem térek ki, miképpen lehet a levelek érintettjének, Sz.. Zoltánnak a meghallgatása nélkül az I. rendű vádlottat érintő mellékmondatból-félmondatból bármilyen – nemhogy büntetőjogi! – felelősségre vonatkozó következtetést levonni. 

 

Meggyőződésem ugyanis, hogy minderre nincs szükség, mert az ügyészi interpretáció józan ésszel elfogadhatatlan. Az ügyészség úgy igyekszik az I. rendű vádlottal szemben emelt, már igencsak billegő vádat egyensúlyozó művész módjára megtartani, hogy a 13-16 hónappal későbbi történések egy-egy kiragadott eseménytöredékét (egyeztető megbeszélés, konzultáció, e-mail részlet stb.) hamis megvilágításba helyezi. A BKV és az AAM közötti szerződéses viszony megszűnéséhez kapcsolódó díjviták közjátékának fordulatai ugyanis a legakrobatikusabb ügyészi elmemutatványok mellett sem hozhatók valós összefüggésbe az I. rendű vádlottat terhelő váddal. A Hagyó Miklós irodájában állítólagosan lefolytatott egyeztetésen történtekből, vagy a Sz.. Zoltán AAM ügyvezető által a levélben tett, az I. rendű vádlott személyére vonatkozó, odavetett félmondatos utalásból, logikai abszurdum eljutni oda, hogy Hagyó Miklós másfél évvel korábban milyen, az ügyészség szerint jogellenes kívánságát közölte A.. Attilával.

 

Az általam említett egyetlen kivétel, amiről itt említést teszek, a M..-H.. Éva által 2008. május 16. napján írt e-mail, amely az ügyészi szemfényvesztés mintapéldája. (vádbeszéd 65. oldal)

 

Az ügyészség ugyanis egy teljesen hétköznapi, mondhatni a dolgok rendjébe illeszkedő e-mail váltásból akar az I. rendű vádlott bűnösségét igazoló bizonyítékot kreálni. (2014. október 30. napi tárgyaláson a 62. e-mail után ismertetett levelezés)

 

A vádhatóság azt állítja, hogy az e-mail tartalma azt bizonyítja: a VI. rendű vádlott jogi eszközökkel akarta megakadályozni, hogy az akkori ellenzék be tudjon tekinteni a BKV és az AAM közötti szerződésekbe. M..-H.. Éva ilyen jellegű aktivitására, ahogy az ügyészség fogalmaz, pedig „kizárólag az lehet a magyarázat, hogy valójában Hagyó Miklós akarta akadályozni az ellenzék információ szerzési törekvéseit az AAM ügyben, tehát ez is azt igazolja, hogy az I. rendű vádlott érintett az AAM szerződésekben. Mindemellett az e-mail arra is bizonyítékul szolgál, hogy M..-H.. Éva nem csak kommunikációs, hanem más jellegű ügyekben is, Hagyó Miklós érdekében-helyett járt el és tett érdemi intézkedéseket.”

 

Miről szól ezzel szemben ténylegesen a levél:

 

A VI. rendű vádlott a dr. T.. Zsolt főjegyzőnek, dr. Gy.. András Főpolgármesteri Kabinet vezetőnek, Nyáry Krisztián Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatónak, Antal Kálmán főpolgármester-helyettesi kabinetvezetőnek és Cz.. Dóra Főpolgármesteri Hivatal sajtóiroda vezetőnek írt levelében T.. István, mint az akkori ellenzék frakcióvezetője által dr. D.. Gábor főpolgármesternek írt levelet csatolva, a Fővárosi Önkormányzat jogi koordinációjáért felelős, főjegyző, dr. T.. Zsolt véleményét kérte abban a kérdésben, hogy eleget kell-e tennie a BKV-nak T.. István kérésének, és át kell-e adnia elektronikus adathordozón a BKV és az AAM közötti szerződések anyagát, amit egyébként a BKV üzleti titkokra tekintettel rendszeresített úgynevezett titokszobájában, amúgy bármikor megtekinthet.

 

A levélben a VI. rendű vádlott azt is rögzítette, hogy a kérdésben a megbízott vezérigazgató a BKV Igazgatóságának és Felügyelő Bizottságának az állásfoglalását is bekérte, ami egyhangúlag az volt, hogy a BKV az AAM szerződéseit érintő anyagokat, és mást se kezdjen átszállítani egyes képviselők irodájába, ez ugyanis egyfelől a BKV-nál teljesíthetetlen káoszhoz vezetne, másfelől a Fővárosi Közgyűlés tagjai a BKV székházában bármikor megtekinthetik a teljes anyagot.

 

A VI. rendű vádlott levelére reagálva a főjegyző 2008. május 21. napján közvetlenül a főpolgármesternek küldte meg az adott kérdésre vonatkozó jogi véleményét, amelyet másolatban minden érintett, köztük a főpolgármester-helyettesek is megkaptak.

 

A vádhatóság állításával szemben tehát tény, hogy:

  1. Senki nem akadályozta az ellenzék iratbetekintését, a Fővárosi Közgyűlés tagjai a BKV épületében bármikor, bármilyen szerződés anyagát megtekinthették,
  2. A vita tárgya valójában az volt, hogy T.. István a személyes iratbetekintés helyett nyilvános levélben azt követelte a főpolgármestertől, hogy a BKV elektronikus adathordozón adja is át neki a szerződés anyagát, ami figyelemmel a témában február 27. napja, vagyis mintegy 3 hónapja tartó sajtóbotrányra is, érthetően kiváltotta a BKV irányító és felügyeleti szerveinek, így az Igazgatóságnak és a Felügyelő Bizottságnak az ellenállását.
  3. Az ellenzék frakcióvezetője által a főpolgármesternek írt nyílt levélre, valamint a hónapok óta tartó sajtóbotrányra tekintettel nem kétséges, hogy az adott kérdésnek kommunikációs jelentősége volt, vagyis teljes mértékben M..-H.. Éva hatáskörébe tartozott
  4. Ezért a vádhatóság állításával szemben: Hagyó Miklós nem próbált senkit az információhoz jutásban megakadályozni, továbbá az e-mailből Hagyó Miklós és az AAM szerződéseinek ügyére nézve - a logika szabályai szerint - semmilyen a vádat igazoló érdemi következtetést nem lehet levonni.

 

b) A.. Attila III. rendű vádlott:

 

b/1.) A.. Attila nyomozati vallomása:

 

a) A végleges vád 21. vádpontja A.. Attila nyomozati vallomásán alapul, azzal szinte szó szerint megegyezik. Ezt a vallomást, és ezért a vád vonatkozó megállapításait tényállás alapjává tenni azonban nem lehet. Elsősorban azért nem, mert A.. Attila a 2012. szeptember 25-én megtartott tárgyaláson, a vallomását meggyőző indokokkal vonta vissza. Miután a vallomás visszavonása emlékezetes körülmények között történt és a Központi Nyomozó Főügyészséget még egy rendkívüli sajtótájékoztató megtartására is késztette, felidézése szükségtelen. Arra azonban utalnom kell, hogy az igazoltan szívbeteg III. rendű vádlott feltárta a Törvényszék előtt: őrizetbe vételét követően, a fogságban töltött éjszaka után úgy érezte, ha hosszabb időre megfosztják a személyi szabadságától, akkor veszélybe kerülhet az élete. Kizárólag emiatt, élete megóvása érdekében teljesítette a nyomozó hatóság elvárásait és hagyta, hogy olyan mondatok kerüljenek a jegyzőkönyvekbe, amivel vádlott-társait, volt kollégáit nehéz helyzetbe hozta, és amiért ezen, a 2012. szeptember 25. napi tárgyaláson tőlük elnézést is kért.

 

Vonzó védői feladat lenne az A.. Attilát érintő nyomozati cselekmények, különösen pedig a nyomozás kezdeti szakaszának kimerítő elemzése, mert a III. rendű vádlottal szemben lefolytatott eljárás esettanulmányként is szolgálhat annak kimutatására, milyen szembetűnő korreláció van az alkalmazott kényszerintézkedések neme, súlya és a terhelti vallomások tartalma, főleg pedig irányultsága között. E lehetőséggel azonban nem élek, részint mert nincs rá kompetenciám, hiszen erről védőtársam nyilván szól majd, részint azért, mert vélhetően csak olyan érvekkel tudnék szolgálni, amelyek a Tisztelt Törvényszék előtt jól ismertek.

 

b) Amit viszont nem győzök elégszer kifogásolni, az a szembesítés elmaradása. 

 

Az I. rendű vádlott első kihallgatása napján, 2010. május 14-én indítványoztam a nyomozó hatóságnál, majd a későbbiekben újra meg újra a Központi Nyomozó Főügyészségnél, hogy szembesítsék ügyfelemet mindazokkal, akik vele ellentétes vallomást tettek. És bár nyilvánvaló, hogy Antall Attila állításán, s mint tudjuk, csakis azon alapult az I. rendű vádlott által konzekvensen tagadott gyanúsítás, és sehol nem olvastam olyat, hogy a III. rendű vádlott ne vállalta volna a szembesítést, e fontos, mert a nyomozás kezdeti szakaszában számos tévedés, emlékezethiba, vagy félreértés tisztázására alkalmas nyomozati cselekmény foganatosítására nem került sor.

 

Ha elfogadjuk azt, amit a vádhatóság a jelen ügy állítólagosan kiemelkedő súlyáról állít, elfogadható válasz nem adható arra a kérdésre, miért nem tettek eleget e könnyűszerrel teljesíthető védői indítványnak? Idő bőven volt rá, 2010 májusától-2011 októberéig, ha jól számolom, 17 hónap telt el. Ennyi idő csak elegendő lett volna a szembesítés lefolytatására, amelyen egyetlen kérdést kellett volna tisztázni.

Ebben az összefüggésben különösen meghökkentőek a vádbeszéd idevágó mondatai, idézem:

„Hagyó Miklós hiányolta annak megjelölését, hogy az A.. Attila által állított utasítás hol, mikor, milyen körülmények között hangzott el. Minthogy a nyomozás befejezése után ebben a kérdésben már nem lehetett számítani A.. Attila segítségére, ezeket a kérdéseket nem lehet megválaszolni. (Vb/98.)

 

És előtte ügyész úr, másfél éven át, akkor sem lehetett?

 

Arra, miért maradt el a szembesítés, szakmai magyarázat nincs. Mivel, megismétlem, A.. Attila a szembesítéstől ismereteim szerint nem tartózkodott, ennek hangot legalábbis a nyomozás során jegyzőkönyvileg nem adott, csakis azt tudom feltételezni, hogy a nyomozó hatóság és az ügyészség attól tartott, szembesítés esetén a III. rendű vádlott visszavonja a terhelő állítását és akkor ezt a gyanúsítást ejteni kell. Ha e feltételezésem megfelel a valóságnak, akkor viszont az eljáró szerveket olyan, szakmai szempontokon kívül eső motiváció mozgatta, amely védhetetlen.

 

c) További és talán még indokoltabb kérdés az, ha a nyomozó hatóság, illetve a Központi Nyomozó Főügyészség tényként elfogadta a III. rendű vádlott nyomozati vallomását, akkor miért nem hallgatta meg a 21 hónapi nyomozás során azt a dr. B.. Lászlót, akiről A.. Attila a 2010. január 27. napi folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során a következőket mondta, idézem:

  • „az én vezérigazgatóságom alatt Hagyó Miklós és dr. B.. László utasítottak”,
  • „a szerződési feltételeket dr. B.. úr tárgyalta le”,
  • „ezen szolgáltatást Hagyó és dr. B.. László vette igénybe”,

 (65/37.671/A)

 

Mint tudjuk, dr. B.. Lászlót az események után hat és fél évvel, A.. Attila vallomástétele után közel négy évvel elsőként a Kecskemét Törvényszék 2013. október 31-én hallgatta meg tanúként.

 

A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, szó sincs róla, hogy a védelem dr. B.. Lászlót felelősnek tartja bármiben is. A vádirattal szemben állítom: ahogy dr. B.. László, úgy Hagyó Miklós sem követett el bűncselekményt, már csak azért sem, mert az, hogy A.. Attila a BKV vezérigazgatójaként 2007. január 24-én a BKV költségvetése terhére megbízást adott az AAM-nek, teljesen jogszerű lépés volt

 

A kérdés az, hogy a nyomozó hatóságot és az ügyészséget milyen szempontok vezették, amikor egyazon személy, egyazon napon, egyazon mondatában, egyazon összefüggésben megjelölt és – a hatóságok szerint bűnösen jogellenes – magatartást tanúsító emberek további sorsáról döntött. Miképpen lehetséges, hogy egyiküket bilincsben viszik el, meggyanúsítják, őrizetbe veszik, hónapokon át előzetes letartóztatásban tartják, a másikat egyszerűen elfelejtik? 

 

Ismételten elmondom, az önkényes és semmivel nem indokolható személyi és – kibővítve a kifogásolt kört – tárgyi szelekcióra hívom fel a figyelmet. A III. rendű vádlott a 2010. január 28. napi nyomozati vallomásában ugyanis azt is kijelentette, idézem:

Azt mindenki tudta, hogy külső tanácsadó cég segítsége nélkül a DBR Project működésképtelen volt”,

„a Főváros külön szerződést kötött a BKV-val a DBR költségeinek fedezéséről, és ebben került szabályozásra a DBR működési költsége. Ez természetesen soha nem volt elegendő, ezért a BKV forrásait is igénybevette a DBR”. (65/37.673/B.. 37.675/A.)

 

Nem látunk bele a nyomozás boszorkánykonyhájába, ezért tettetett jóhiszeműséggel arra a kérdésre sem tudhatjuk a választ, hogy ezek a mondatok miért nem kaptak jelentőséget már a nyomozás során. Tény viszont, hogy a bírósági eljárás igazolta A.. Attila nyomozati megállapításait és nyilvánvalóvá vált, hogy az AAM 2007. januári megbízásával nem követett el semmilyen bűncselekményt.

 

d) Az ügyészség a 2015. április 23-én A.. Attilának egy, a jelen ügytől teljesen elkülönülő, másik büntetőügyben, 2010. szeptember 22-én tett rendőrségi tanúvallomásának beszerzésére tett indítványt. Az indítvány indokolásában az szerepel,  hogy a jegyzőkönyvre azért van szükség, mert:

  • „bár a III. rendű vádlottnak feltett kérdés olyan cselekményre vonatkozott, amely jelen eljárásnak nem tárgya,”
  •  „a III. rendű vádlott tanú minőségben vett részt az eljárásban,

de az ügyészség „ismeretei szerint” visszautalt a jelen ügyben tett nyomozati vallomására, és azt fenntartotta, így „erre figyelemmel a tanúvallomásról felvett jegyzőkönyv, a III. rendű vádlott nyomozati és tárgyalási vallomásai közötti ellentmondások feloldása céljából értékelhető.” (bírósági iratok 106. sorszám)

 

A beszerzett rendőrségi irat az indítványozó céljának elérésére alkalmatlannak bizonyult.

 

A jegyzőkönyv szerint ugyanis a kihallgatáson eljáró rendőr azt a konkrét kérdést intézte A.. Attilához idézem: „nyilatkozzon a 2010. február 18. napján tett gyanúsítotti kihallgatásával kapcsolatban azon állításokra, melyek a Swietelsky Kft.-re, B.. Árpádra és az állomások belső beépítésére vonatkozó szerződés megkötésének előzményeire, körülményeire vonatkoztak. 

A III. rendű vádlott erre az egyértelmű kérdésre adott válaszában kijelentette, hogy vallomását fenntartja, azt tanúként nem kívánja megismételni és mást sem szeretne kérdés nélkül önállóan elmondani „a 4. számú metróvonal I. szakaszának kivitelezésével kapcsolatban.”

 

A III. rendű vádlott tehát a 2010. szeptember 22-én más ügyben jegyzőkönyvezett vallomásában nem a gyanúsítottként tett vallomásának egészét tartotta fenn, hanem konkrét, a jelen ügyben nem érintett cégekkel kapcsolatban tett körülhatárolt nyilatkozatot, amely nem értelmezhető a 21. vádpontra vonatkozó nyomozati vallomásának megerősítéseként.

 

Az ügyészi indítványból nem lehetett megállapítani, hogy az ismertetett tanúvallomás mely büntetőeljárásban keletkezett és az sem, milyen összefüggésben áll a jelen üggyel. Csak utóbb, a Törvényszék által védelmi indítványra beszerzett iratokból derült ki, hogy abban az eljárásban hallgatták meg tanúként a III. rendű vádlottat, amely a BKV és AAM  közötti „a 4-es metró projekt információs rendszereinek menedzsmentjére és tanácsadói támogatására” létrejött, 2007. július 12. napi megbízási szerződését is vizsgálta. Az ügy a nyomozás megszüntetésével zárult. A határozatot a bíróság beszerezte és 2013. december 12. napján a védelemnek is átadta.

 

Nem sérelmezem, csupán – ügyész úrtól kölcsönzött kifejezéssel élve – „rezignáltan” megjegyzem, az öt napig tartó vádbeszédben erre a megszüntető határozatra félszavas utalás sem történt.

 

b/2.) A.. Attila tárgyaláson tett vallomása:

 

A III. rendű vádlott a tárgyaláson tett vallomásában részletesen nyilatkozott a BKV és az AAM közötti szerződések megkötésének valós előzményeiről, körülményeiről, illetve okairól. E vallomásra reflektálva, kizárólag az I. rendű vádlott szempontjából releváns tényeket emelem ki.

 

A III. rendű vádlott határozottan kijelentette, hogy őt a 2007. január 24. napi szerződés megkötésére senki, így Hagyó Miklós sem utasította. A BKV és az AAM  szerződés megkötésére a BKV, valójában a főváros lakosai érdekében került sor azért, hogy a 4-es metró projekt minél hamarább befejeződhessen.

 

Elmondta, hogy szerződéskötésre vonatkozó utasításáról már csak azért sem lehetett szó, mert ő - ellentétben a város vezetőivel, így az I. rendű vádlottal – a szakképzettségéből fakadóan rendelkezett a beruházási projektre vonatkozó speciális ismeretekkel. Fel tudta mérni, milyen intézkedések szükségesek a projekt megvalósulásához.  Hangsúlyozta, hogy a kinevezését követően, a 4-es metró projekt áttekintése érdekében egyeztetett a Főváros megfelelő szakemberével, dr. B.. Lászlóval.

 

A vádhatóság állításával szemben azt is egyértelműen leszögezte, hogy az AAM-et az előbbieknek megfelelőn, nem Hagyó Miklós utasítására, hanem dr. B.. László ajánlására kereste fel.

 

A metróberuházásról A.. Attila azt vallotta, hogy odaérkezésekor kettős helyzetet tapasztalt. Egyfelől a maga 500 milliárdosra tervezett beruházási értékével ez volt az ország legnagyobb beruházása, másfelől a DBR Metró Projekt Igazgatóság - az összesen 6-8 érdemi munkát végző munkatársával - mind a létszámot, mind a szakmai tudást tekintve igen gyenge lábakon állt. Az Igazgatóság egyáltalán nem rendelkezett azokkal az előkészítő anyagokkal, illetve ütemtervekkel, amelyekből az aktuális feladatok beazonosíthatóvá válhattak volna, továbbá az egyes döntési pontok, - hol és kinek kell egy adott döntést meghoznia - sem volt megfelelően kialakítva. Ez pedig az adott időszakban kiemelkedő jelentőséggel bírt, mert éppen a III. rendű vádlott vezérigazgatói tevékenységének megkezdésével egy időben kezdődött meg a beruházás kivitelezési szakasza.

 

A III. rendű vádlott az általa észlelt problémákról egyeztetett dr. B.. Lászlóval, aki hozzá hasonlóan borúlátóan látta a beruházás helyzetét, majd az elvégzendő feladatok egyeztetését követően a figyelmébe ajánlotta az AAM-et, mint jó nevű, piacvezető tanácsadó céget. A III. rendű vádlott kellő körültekintés és előzetes tájékozódás után bízta meg az AAM-et az átvilágítással, amelynek igen hasznos munkája visszaigazolta a várakozásokat.

 

c) B.. Zsolt IV. rendű vádlott:

 

A IV. rendű vádlott fent nem tartott nyomozati vallomása keletkezési körülményeivel, és tartalmával a II. vádpontnál részletesen foglalkoztam. Itt és most azokat a tényeket összegzem, amelyek a vádhatóság állításával szemben, a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásának hiteltelenségét bizonyítják.

 

1.) A IV. rendű vádlott a nyomozás során a 2010. február 24 napját tett vallomásában tesz a témánk szempontjából említésre érdemes kijelentést, mondván:„az AAM szerződését Hagyó Miklós utasítására kellett megkötni.”(64/ 41.741.)

 

a) A kijelentés olyannyira általános, hogy bizonyító erővel nem bír. Nem derül ki belőle, hogy a nyolc szerződés közül melyikre vonatkozik és az sem, hogy a IV. rendű vádlott mikor, kitől, milyen körülmények között szerzett erről közvetve, vagy akár közvetlen módon tudomást, és meggyőződött-e az állítás valóságtartalmáról.

 

b) Az állítás valóságtartalma azért is kétséges, mert a Közgyűlés 2008. február 28-án tartott ülésén B.. Zsolt frissen megbízott vezérigazgatóként éppen maga számolt be a BKV és az AAM közötti nyolc szerződésről. Ha tehát a IV. rendű vádlott valamit a kihallgatásakor fel akart volna tárni, megtehette volna, ám a pontosításra sem ekkor, sem később nem került sor. (védelem által becsatolt melléklet Fővárosi Közgyűlés 2008. február 28. napi ülésének 33. számú napirendi pontja: ”Összefoglaló jelentés a 4-es metró projekt 2007. évi előrehaladásáról”) 

 

c) Azt, hogy a jegyzőkönyvben szereplő kijelentés a 2007. január 24. napi szerződésre vonatkozna, a következő tények is cáfolják:

 

  • 2007. január 24. napján B.. Zsolt még nem állt a BKV alkalmazásában,
  • mire a IV. rendű vádlott 2007. április 18. napján a BKV-hoz került, a szóban forgó AAM szerződésből eredő fizetési kötelezettségek egy részét a BKV már teljesítette,
  • 2007. január 24. napján D.. Zoltán volt a Beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettes, ő pedig már a nyomozás során tett vallomásában is azt állította, hogy az ő szervezeti egységén belül közvetlen utasítás nem történt, tudomása szerint kérést vagy utasítást sem láttak el olyan magyarázattal, hogy az „Hagyó vagy más politikus kérése volna.” (39/ 25.757.)

 

2.) A IV. rendű vádlott nyomozati vallomását rögzítő további jegyzőkönyvek, csak a BKV és az AAM közötti szerződéses viszony 2008 tavaszi felmondásával kapcsolatos megállapításokat tartalmaznak, ezért a legelső szerződés megkötése szempontjából nincs jelentőségük. 

 

Ezek a jegyzőkönyvekben szereplő kijelentések a következők:

 

a) A IV. rendű vádlott az általa csatolt 23-as számú e-mail üzenethez fűzött külön értelmezésben előadta, hogy az AAM teljesítésével kapcsolatban Hagyó Miklósnál egyeztetés volt. Ezen az AAM képviselőinek jelenlétében Hagyó Miklós „határozott „kérése” volt, hogy az AAM időarányosan a lehető legtöbb teljesítést számlázza le. A IV. rendű vádlott nyomozati vallomása szerint az e-mail azt igazolta, hogy az ”AAM üggyel kapcsolatban” közvetlen utasítást kapott az I. rendű vádlottól. Ezt az értelmezést a IV. rendű vádlott 2010. szeptember 8-án megismételte (64/ 41.887 és 42.057).

 

Ha viszont elolvassuk a kérdéses e-mailt, melyet a IV. rendű vádlott R.. Miklósnak címzett, éppenséggel ellenkező következtetésre jutunk, idézem:

 

„Miklós,

Két hete tolmácsoltam Hagyó úr azon kérését, hogy az AAM szerződések tényszerű adatait unos-untalan kommunikáljuk a sajtóba, szerződésenkénti tényleges bruttó kifizetéssel szeme állítva. Abba maradtunk, hogy így lesz.

Én nem találkoztam egyetlen hírrel sem.

Mi újság ezzel?

Köszi.”

(64/ 41.973)

 

Az e-mailben Hagyó Miklós csak annyit kér a IV. rendű vádlottól, hogy a BKV erőteljesen kommunikálja a tényeket, és a lakosságot a valóságnak megfelelően tájékoztassa. Nincs ebben semmi jogellenes, ami viszont aggályt kelt, az éppen a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásában megmutatkozó értelmezési tévedés. A jelen e-mail esetében könnyű dolgunk van, hiszen látjuk magát a szöveget, nyilvánvaló, hogy a IV. rendű vádlott félreértelmezett valamit. Ám adódik a kérdés: mi a helyzet azokban az esetekben, amikor semmilyen ellenőrzésre nincs lehetőségünk, mert más bizonyítékforrás nem áll rendelkezésre, mint a IV. rendű vádlott igazoltan nem éppen megbízható értelmezése, interpretációja, emlékezete? Ha valaki nyilvánvalóan téved olyasmiben, amit kontrollálni tudunk, hogyan hihetünk neki abban, aminek ellenőrzésére nincs lehetőségünk?

 

b) A 2010. szeptember 14. napján tartott szembesítésen is szóba került az AAM, éspedig egy 2008. tavaszán lefolytatott egyeztetéssel összefüggésben, melyen a IV., VI. és I. rendű vádlottak mellett, az AAM részéről hárman vettek részt. Mint tudjuk, a megbeszélés célja a BKV és az AAM szerződés viszonyának rendezése volt. Miután meggyőződésem szerint a szembesítésen IV. rendű vádlott részéről tett kijelentések az I. rendű vádlott 2007. januári szerződéskötésben való részvételével józan mérlegelés mellett nem hozhatók összefüggésbe, részletekbe nem bocsátkozom.

 

Mielőtt néhány megjegyzést mégis tennék, felhívom a figyelmet arra, hogy az I. rendű vádlott mindvégig azt vallotta,

- nem vett részt a szerződés felbontásáról döntő találkozón;

- nem kérte a IV. rendű vádlottat adatszolgáltatásra; és

- nem hívott fel senkit az időarányosan legmagasabb megbízási díj kifizetésére.

 

Ami a megjegyzéseimet illeti:

 

Először, amennyiben történt volna ilyen találkozó, a nagy médiavisszhangot kiváltó esemény súlyára tekintettel nincs abban semmi kivetnivaló, ha a vita megoldását elősegítő egyeztetést a főpolgármester-helyettes bonyolítaná le. Másodszor, az sem kifogásolható, ha az egyeztetésben részvevők közül a megbízót arra hívják fel, szolgáltasson adatokat arról, hogy a megbízott az időarányos teljesítésben hol tart. Végül abban sincs semmi, ha a felek megállapodnak a szerződés felmondásában és a kifizetés egy, az elvégzett munkát igazoló elektronikus adathordozó átadásához kapcsolódik.

 

A vádbeszédben hallott feltételezés szerint Hagyó Miklósnak a 2008 tavaszán a felek között lezajló megbízási díjvitába valamiféle beleszólása volt, és ebből az következnék, hogy a legelső AAM szerződés is hozzá kapcsolható. Ez azonban nem igaz.

 

I.) Az állítást mindenekelőtt cáfolja a Közgyűlés 2008. február 28. napi üléséről készült jegyzőkönyv, amelyből pontosan rekonstruálhatók a történtek. A IV. rendű vádlott által ekkor előadott elszámolási rend teljes mértékben kizárja annak a lehetőségét, hogy az igazoltnál magasabb díj kerüljön kifizetésre. (a jegyzőkönyv 86. oldal)

 

II.) Ugyanezen az ülésen éppen Hagyó Miklós volt az, aki azt kérte, hogy az AAM szerződéseinek ügyében a BKV Felügyelő Bizottsága folytassa le a legteljesebb körű vizsgálatot. (jegyzőkönyv 100. oldal) A Fővárosi Közgyűlés, a korábban már hivatkozott 262/2008.(II.28.) számú határozatával, a vizsgálatot, mint tudjuk el is rendelte.

 

III.) Dr. Sz.. Gábornak, a BKV Felügyelő Bizottsága elnökének a 2008. október 2. napján kelt levele szerint a szerződéses viszony alapos vizsgálata sem tárt fel semmiféle problémát. (Főpolgármesteri Hivatal iratai melléklet Főpolgármesteri Hivatal 1. kötet 674. oldal)

 

IV.) A IV. rendű vádlott 2010. február 24-én - a későbbi szembesítéstől eltérően - megnevezte azokat a személyeket, akik az AAM részéről az általa említett találkozón részt vettek. Azt állította, hogy az AAM részéről „H.. Edittel, Vahl Tamással és K.. úrral” találkozott. (64. kötet 41.741. oldal)

 

Ezt az AAM vezetője, K.. Gábor nyomozati (2011. június 29.) és tárgyalási vallomásaiban (2013. október 1.) határozottan cáfolta, kijelentve, hogy a bírósági tárgyalást megelőzően „Hagyó Miklóssal sosem találkozott” (44/30.515., 2013. október 1. napi tárgyalási jegyzőkönyv)

 

A IV. rendű vádlott által hivatkozott találkozóra, tehát az ott szereplő személyek jelenlétével nem kerülhetett sor.

 

d) A többi vádlott vallomása e vádpont szempontjából érdektelen. Egy vallomásra mégis utalnom kell, mert az ügyészi érvelés is kitér rá. L.. O..ról van szó.

 

Bár a vádbeszédben azt hallottuk, hogy L.. O.. nem tett átfogó vallomást az AAM-mel kapcsolatban, ügyész úr az V. rendű vádlott egy mellékes, dr. B.. László munkaszervezetben elfoglalt helyére vonatkozó megjegyzéséből mégis arra von le következtetést, hogy a metróbiztos kinevezése Hagyó Miklós kezdeményezésére történt (mintha ez amúgy a hét főbűn egyike volna). Miután pontosan tudjuk, hogy dr. B.. László ténylegesen 2007 júliusától, formálisan pedig 2007 októberétől van beosztva a főpolgármester-helyettesi irodához, tárgyilagos értékelés mellett semmilyen jelentőség sem tulajdonítható annak, hogy L.. O.. erre a körülményre miként emlékezik.

 

Ügyész úr hivatkozása szerint azonban, L.. O.. nem azért sorolta fel dr. B..t a kabinet egyik munkatársaként, mert ez amúgy 2007. júliusától igaz is volt, hanem azért, mert idézem: „minden bizonnyal még nem volt számára ismert, hogy Hagyó Miklós és B.. László kapcsolatának milyen jelentősége van”. (Vb/68.)

 

Nem tudom, L.. O.. mit tudott és mit nem, azt sem tudom, mi köze van L.. O.. emlékezetének ahhoz, hogy a metróbiztos kinevezésére kinek a kezdeményezésére került sor, egyet azonban egészen biztosan tudok, éspedig azt, hogy a Hagyó Miklóssal szembeni vád és dr. B.. László szervezeti elhelyezkedése között jogilag releváns összefüggés bizonyosan nincs.

 

5. A tanúk vallomásai:

 

1.) G.. László:

 

G.. László tanúvallomása az ügyészi értékelés alapján a vád egésze, különösen azonban e vádpont szempontjából kiemelt szerepet tölt be.

 

G.. László, mint tudjuk, hosszú ideje állt a BKV alkalmazásában és a vádidőszak egy részében a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatója, majd igazgató helyettese lett, végül még A.. Attila vezérigazgatósága idején az ellene indított fegyelmi eljárást követően munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt.

 

Az ügyészség úgy látja, hogy bár a tanút a BKV-tól történt távozásának körülményei mélyen sértették és ez a sértettség a nyomozati és tárgyalási vallomástétele során is érzékelhető volt, ez nem akadályozta meg őt abban, hogy tényszerű nyilatkozattételre törekedjék. Megnyilatkozásait az ügyész úr lényegében ellentmondásmentesnek, koherensnek minősítette, s a vád egyik alapbizonyítékának tekintette.

 

Annak érdekében, hogy a tanú vallomásának fontosságát egyértelműsítse, az ügyészség azt is előrebocsátotta, hogy idézem: a „tanú már a nyomozás során is megtette azokat a legfontosabb állításokat, amik a vádirati tényállás fő részeit alátámasztják, illetve cáfolják az AAM munkájának nem csak a szükségességét, de hasznosságát is”. A tanú vallomását ezen túlmenően „értékessé teszi”, hogy pozíciójánál fogva az AAM megbízása előtti és utáni időszakra is rálátása volt. (Vb/81.)

 

G.. László vallomásának értékelése:

 

a) Hagyó Miklós következetes vallomása szerint G.. Lászlót, a DBR Metro Projekt akkori Igazgatóját a főpolgármesteri irodában dr. D.. Gábor főpolgármester mutatta be neki nem sokkal a 2006. december 14-én történt kinevezése után.

 

A korai bemutatás oka az volt, hogy 2006 decemberére a Főváros tulajdonát képező közcégek közül a BKV, és azon belül is a 4-es metró projekt, mint a BKV, a Főváros és az ország minden szempontból legnagyobb beruházása sokrétű és súlyos problémákkal küzdött, melyek megoldása a Fővárosi Önkormányzattól és a főpolgármestertől haladéktalan intézkedéseket követelt. Mindemellett, a projekt megvalósításához nélkülözhetetlenül szükséges Európai Uniós források megszerzéséhez is komoly hiányosságokat kellett mihamarabb pótolni. A nehézségek jó része közismert volt és – a beruházás rendeltetése és volumene miatt – a médiaérdeklődés középpontjában állt.

 

Az I. rendű vádlott határozottan állította, hogy G.. Lászlóval 2007 januárjától, már nem ő, hanem a főpolgármester által a DBR Metró projekttel kapcsolatos összetett feladatok koordinálására kinevezett dr. B.. László metróbiztos tartotta közvetlenül a kapcsolatot.

 

Hagyó Miklós G.. Lászlóval kizárólag a 4-es metró projektet érintő előterjesztések, intézkedések megtárgyalására szolgáló és a hivatali eljárási rend szerint előírt egyeztetéseken és üléseken találkozott. Közvetlen, személyes munkakapcsolatban nem álltak, telefonon és e-mailen sem tartották egymással a kapcsolatot.

 

Hagyó Miklós következetes vallomása szerint G.. Lászlóval közvetlenül, négyszemközt soha nem beszélgetett, ezért olyan eset sem fordulhatott elő, hogy akár a Városháza folyosóján, akár másutt beszélt volna a tanúval a munkaviszonyáról.

 

G.. László tehát úgy tett vallomást Hagyó Miklósról, tevékenységéről, szándékáról, céljairól, és más személyekkel - így például dr. B.. Lászlóval - való viszonyáról, hogy valójában az I. rendű vádlottal közvetlen kapcsolatban nem állt, és vele csupán olyan hivatalos fórumokon találkozott, mint például a Fővárosi Kabinet vagy a Fővárosi Közgyűlés ülései.

 

Hangsúlyozom, a 4-es metró projekt felügyelete nem Hagyó Miklós saját elhatározásából került a feladat és hatáskörébe, hanem dr. D.. Gábor főpolgármester döntött így. Ezt igazolja a 2007. márciusában írt és már többször említett „A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes ütemezett feladatai 2007-2010” tárgyú levél is, melyben a főpolgármester a kiemelt ágazati szakfeladatok között első helyen nevezte meg a közösségi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos feladatok között a 4-es metró beruházással összefüggő feladatok ellátását. (67/44.021.-44.022.). Ezek között a feladatok között, szűk határidővel az is nevesítve lett, hogy a beruházás projektszervezetét, a feladat és hatáskörök, valamint a felelősségi körök pontos meghatározása mellett át kell alakítani, a DBR Metró Projektigazgatóság státuszát rendezni kell, valamint a beruházás megvalósulásának ellenőrzésére Irányító Testületet kell létrehozni.

 

Ez a főpolgármesteri feladat meghatározás írta elő azt is, hogy a 4-es metrót érintő feladatokkal összefüggésben a Fővárosi Közgyűlési előterjesztések készítése és benyújtása a városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes feladata, amelynek határidejét a főpolgármester a 2007. március 29. napi Fővárosi Közgyűlés ülésnapjában határozta meg.

 

E tények ismételt rögzítése azért szükséges, mert G.. László vallomását annak tükrében lehet csak értékelni, hogy a 4-es metró, illetve a DBR Metró Projekt Igazgatósággal kapcsolatos ügyekben az I. rendű vádlott dr. D.. Gábor főpolgármester kifejezett, és hozzá címzett utasítására járt el.

 

Emberileg érthető, hogy az évtizedek óta a BKV-nál dolgozó, a megszokott és a közreműködésével kialakított rendszerhez ragaszkodó tanú nehezen élte meg a BKV és azzal együtt a DBR Metró Projekt Igazgatóság átalakítására irányuló új folyamatokat, és ezzel együtt a saját háttérbe szorulását, ám ez sem teszi elfogadhatóvá, hogy - amint ezt majd bizonyítani fogom - a nyilvánvaló, és okirati bizonyítékokkal, valamint tanúvallomásokkal alátámasztott tényeknek ellentmondó vallomást tegyen.

 

b) A tanú nyomozati és tárgyalási vallomásai (A következőkben az ügyészi vádbeszéd 81-86. oldal közötti részére reflektálok):

 

A tanú nyomozati vallomásai önmagukban és egymáshoz képest is ellentmondásokkal terheltek, melyeket a tanú tárgyalási nyilatkozatai sem oldottak fel, inkább fokoztak.  A tanúnak az eljárás különböző szakaszaiban elhangzott kijelentéseit az okirati bizonyítékok, a vádlotti vallomások mellett tanúvallomások is cáfolják.

 

G.. László elfogultságáról közvetlen tárgyalási benyomásai alapján a bíróság is meggyőződhetett, hiszen a tanú vélt vagy valós sérelmei miatt - bár ezt bizonyítékok nem igazolják – a mai napig Hagyó Miklóst teszi felelőssé. A tanúnak az I. rendű vádlottal szemben táplált ellenségességét tárgyalási találkozásuk érzékelhetően fokozta. Csakis ez a körülmény szolgálhat magyarázatként arra, hogy a tanú 6-7 évvel a vádbeli eseményeket követően, nyomozati vallomástétele után is 3-4 évvel a tárgyaláson olyan eseményekkel hozta negatív összefüggésbe az I. rendű vádlottat, amelyekről korábban egyáltalán nem, vagy másképpen beszélt. A hétköznapi tapasztalataink és kriminalisztikai ismereteink szerint az időmúlás ritkán szokott javítani valakinek az emlékezetén.

 

1./1.) A vádhatóság nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy G.. László miképpen vélekedett az AAM megbízása előtti projektszervezetről, melynek létszáma, összetétele, fejlesztése a vallomás szerint a Közgyűlés döntését igényelte volna. G.. László pedig azon keretek között fejtette ki tevékenységét, melyeket az állam és a főváros közötti szerződés és a Főváros igényszintje határozott meg a számára.

 

Az ügyészség tényként elfogadva G.. László vallomását arra is hivatkozik, hogy az AAM bevonását megelőzően is léteztek és működtek projekt fórumok, ahol a projekt résztvevői kicserélhettek nézeteiket, bár tény, hogy ezeken a Főváros nem képviseltette magát és a munka menetében a Főváros vezetői nem láthattak bele. 

 

Azt, hogy az ügyészség mire alapozva tekintette úgy G.. László vallomását, mintha minden szava sziklaszilárd tény lenne, nem érthető. A tanú vallomásából levont ügyészi következtetés nem helytálló és önellentmondó.

 

A Beruházási Szerződés már említett rendelkezései szerint ugyanis a BKV-t rendszeres tájékoztatási kötelezettség terhelte a Fővárossal szemben, amit – ahogy azt a tények bizonyítják - a 2006 év végére kialakult helyzetre tekintettel nyilvánvalóan nem teljesített megfelelően. Ez utóbbit közvetve értelemszerűen az ügyészség is elismeri, annak megállapításával, hogy a G.. László által hivatkozott állítólagos projekt fórumokon a Főváros képviselői nem voltak jelen és a beruházási folyamatokba sem láttak bele.

 

Itt utalok arra a körülményre, amire G.. László vallomásának értékelésekor még hivatkozom majd: az ügyészség a vádbeszédében folyamatosan azt sugallja, – és most elnézést a kissé suta hasonlatért – mintha a BKV saját költségén, felfedezte volna valamilyen gyógyíthatatlan betegség ellenszerét, amit a bűnös szándékú Fővárosi Önkormányzat 2007-ben magának akart megszerezni, és mindent megtett azért, hogy megkaparinthassa a BKV titkát.

 

A hasonlatom abszurd, de a vádhatóság koncepciója is az. A Metrószerződések alapján a Fővárosi Önkormányzat - amely nem mellesleg a BKV tulajdonosa - a Kormány mellett a beruházás másik, 21%-os finanszírozójaként a szerződés kifejezett rendelkezése értelmében jogosult, más összefüggésben kötelezett volt arra, hogy a projekt menetéről és annak minden, a szerződésben foglaltak megfelelő teljesítéséhez szükséges változásáról pontos ismereteket kapjon és igényeljen. A BKV-t pedig az a szerződéses kötelezettség terhelte, hogy a Fővárosnak rendszeresen, illetőleg a szükséghez képest haladéktalanul érdemi tájékoztatást adjon.

 

A Fővárosi Önkormányzat tehát nem valamiféle rejtelmes és bűnös szándéktól vezéreltetve szeretett volna belelátni a 4-es metró projekt alakulásába, hanem azért, mert ez a Beruházási Szerződés alapján joga, a Finanszírozási szerződés alapján pedig kötelezettsége volt, ugyanis a projekt helyzetéről tájékoztatnia kellett az Államot. Ezt támasztja alá továbbá az - az általam korábban már hivatkozott - tény is, hogy a Beruházási Szerződésben meghatározott Független Ellenőrző Mérnök is azzal a céllal végezte volna a feladatát, hogy a Főváros részére biztosítsa a beruházás feletti ellenőrzést.

 

Az ügyészi okfejtés önellentmondása nem igényel hosszadalmas magyarázatot. Ha ugyanis a Fővárosi Önkormányzat nem lát bele a projekt működésébe, akkor azt sem észlelheti, hogy a projektszervezetet meg kell erősíteni. Ha pedig az, aki vezetőként, a DBR Projekt Igazgatóság igazgatójaként látja ugyan a hiányosságokat és a problémákat, a Beruházási Szerződésben előírt kötelezettsége ellenére tájékoztatást mégsem ad, megfelelő előterjesztést nem tesz és nem is kezdeményez, a Fővárosi Közgyűlés nyilvánvalóan nem tud megfelelő döntést sem hozni.

 

A vádhatóság érvelésével szemben tény, hogy amikor a Fővárosi Közgyűlés a megfelelő információk birtokába jutott, a szükséges lépéseket is megtette. 2008. március 27-én az AAM közreműködésének köszönhető előterjesztésre a 399/2008.(III.27.) számú határozatával mintegy megduplázta a a DBR Metró Projekt Igazgatóság költségvetését, s ez nagyon jelentős és hasznos létszámemelkedéssel járt. A projektszervezet megerősítésére vonatkozó döntés elmaradása tehát láthatóan nem a Fővárosi Közgyűlésen múlott.

 

1/2.) A vádhatóság e körben tett másik állítása csak fele részben felel meg a valóságnak. Az ügyészség ugyanis itt, a vádbeszéd 4.4.1. pontjában elismeri, hogy a projekt megvalósításáért a BKV és a DBR, illetve azok vezetői voltak a felelősek.

 

Azért tartom ezt örvendetesnek, mert a vád egyik alappillére éppen az, hogy az ügyészség a védelemmel ellentétben úgy látja, hogy a BKV vezérigazgatójának, nem volt joga ahhoz, hogy a BKV általános költségvetése terhére megkössön egy olyan szerződést, ami a 4-es metró beruházás megvalósítását segítette elő, sőt a vádbeszéd 4.4.8. pontjában az ügyészség egyenesen azt állítja, hogy A.. Attila a beruházás irányítását idézem: „nem vette a kezébe”

 

Ezek szerint az ügyészség sem vitatja azt, hogy a BKV vezérigazgatóját felelősség terhelte a projekt megvalósításáért. Innen már csak egy lépés lenne annak a védelem által következetesen hivatkozott állításnak az elfogadása, hogy a felelős vezető a feladata teljesítése érdekében, - amit rajta közvetlenül a Főváros, közvetten a Kormány kér számon - a rá irányadó szabályok szerinti felhatalmazással élve, jogosult arra, hogy a saját munkaszervezetének feladatához tartozó projekt megvalósítását szolgáló szerződéses kötelezettséget vállaljon. Itt jegyzem meg, a vádhatóság azon állítását, amely szerint A.. Attila nem vett volna részt a beruházás irányításában számtalan okirati és személyi bizonyíték cáfolja, így az ügyészségnek ez irányú érvelése egyszerűen nem igaz. 

 

Abbéli reményemet azonban, hogy a vádhatóság a maga által is elismert tényből kiindulva értékeli tovább a tanú vallomását, hamar elveszítettem, amikor az ügyészi állítás másik felét meghallottam.

 

Az ügyészség a retorika minden eszközét bevetve, egy a valóságtól távol álló költői képet vetített elénk, amikor is a következő kijelentéseket tette:

- a BKV és a DBR felelősségével szemben, az AAM által létrehozott új projekt támogató szervezet, vagyis a PIB és PFB a Főváros képviselőinek és különösen az I. rendű vádlottnak nyújtott a beruházás irányításában való részvételre lehetőséget, továbbá

- az ügyészség szerint legalábbis, szó szerint idézem: „a PIB jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy Hagyó Miklós árnyéka minden ülésre rávetült.” Hozzáteszem, ennek a képnek az ügyészség önmaga ellentmondott, amikor az előbb idézett mondatát azzal folytatta, hogy az I. rendű vádlott gyakran meghívottként is részt vett a PIB ülésein. Ez ugyanis gyakorlatilag azt jelenti, hogy Hagyó Miklós nem magától ment a PIB üléseire, hanem azért mert városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettesként oda meghívták.

 

Ismételten utalok az előbb kifejtettekre, vagyis arra, hogy a Főváros képviselőinek, így a főpolgármester által a közösségi közlekedéséért és közvetlenül a 4-es metró projektért felelősnek rendelt Hagyó Miklós, valamint I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyetteseknek joguk és kötelezettségük volt a Metrószerződések értelmében a beruházásban részt venni, annak menetéről folyamatosan tájékoztatást kapni, és adott esetben egyes részletkérdésekben is egyeztetést folytatni.

 

Lényeges, hogy az ügyészség által testidegennek minősített Projekt Irányító Bizottság elnöke a BKV vezérigazgatója volt, tehát az a személy, aki a vádhatóság szerint is felelős volt a beruházás megvalósításáért, a PIB jegyzőkönyvekből pedig az is megállapítható, hogy egy-egy ülésen a BKV, a DBR, és a Főváros képviselői egyaránt jelen voltak, beleértve dr. D.. Gábor főpolgármestert és I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettest is.

 

A 2007. április 12-én tartott PIB ülésen a PIB állandó tagjain kívül részt vett  a főpolgármester, I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettes, valamint az EUROMETRO Kft. projekt igazgató helyettese és projektmenedzsere is. I..-Sz.. Imre főpolgármester elmondta: hogy a PIB azért került felállításra, hogy képviselje a Beruházó érdekeit, és betartassa a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott ütemtervet és pénzügyi keretet, hangsúlyozta továbbá, hogy az egész projekt Kohéziós Alapból történő finanszírozását az állandó költségtúllépések veszélyeztetik a legjobban. Az ülésen dr. D.. Gábor egy állandó meghívott bevonására személyi javaslattal élt; továbbá G.. Lászlót és B..Árpádot, konkrét írásos előkészítő anyag és levéltervezetek összeállítására kérte fel.

 

Az ülés emlékeztetőjének tanúsága szerint G.. László arra kérte a PIB tagjait, hogy segítsék a Projekt előrehaladását azzal, hogy megteremtik azt az egyeztetési fórumot, amelyen tisztázható, hogy a MÁV milyen forrásból fogja finanszírozni a kivitelezés 7,8 milliárd forintos rá eső részét.

 

Az ülésről készült emlékeztető G.. László vallomását egyértelműen cáfolja, hiszen azt mutatja, hogy G.. László a PIB ülések aktív résztvevője volt, aki nemcsak nem tiltakozott a rendszer ellen, hanem kihasználta a PIB belső nyilvánossága által nyújtott lehetőségeket, és segítséget is kért annak tagjaitól.

 

A vádhatóság sugallatával szemben, a PIB ülések örve alatt nem Hagyó Miklós tartott egy személyben levezényelt titkos szeánszot a BKV és a DBR beavatottjainak, ahol bűnös befolyása alá vonta a 4-es Metró projektet, hanem ténylegesen a Beruházási Szerződés érintettjei, a Főváros, a BKV, és a DBR Metró Projekt Igazgatóság jogi kifejezéssel élve hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vezetői tárgyalták meg a projekt irányításának legfontosabb kérdéseit a beruházás mielőbbi sikeres és költséghatékony megvalósítása érdekében

 

A főpolgármester részvételével és feladat-meghatározásával megtartott PIB ülés a vádhatóság koncepciójával szemben arra is kitűnő példával szolgál, hogy a 4-es metró beruházás szempontjából a BKV és a Főváros együttműködését nem lehet úgy értékelni, hogy a BKV szakmailag támogatta a Főpolgármesteri Hivatalt. Nem támogatásról van ugyanis szó, hanem arról, hogy egy beruházás különböző résztvevői, ki-ki a maga szerepének megfelelően végzi azt a részfeladatot, ami a beruházás egészének megvalósulásához szükséges. Megjegyzem, G.. László tanú vallomásaiban sem hangzott el olyan kijelentés, amelyben kifogásolta volna a főpolgármester felkérésének teljesítését, mondván, annak a DBR feladatköréhez semmi köze. 

 

2.) A vádhatóság, a 2007 évet megelőző projektfelügyelet kapcsán, ugyancsak tényként elfogadva a tanú vallomását, azt rögzítette, hogy a tanú már korábban is adott tájékoztatást a projekt állásáról a BKV vezérigazgatójának, valamint a beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettesnek, és a Főváros részéről sem merült fel korábban senkiben, hogy nem kapja meg a szükséges információkat, a mélyrehatóbb tájékoztatási igény csak Hagyó Miklós hivatalba lépésekor merült fel.

 

A vádhatóság a tanú vallomására alapozva arra jutott, hogy a beruházás átláthatóságával nem volt gond és csak azért történt hivatkozás a valójában nem létező információ hiányra, mert ezzel lehetett az AAM egyébként indokolatlan bevonását igazolni.

 

a) A tanú vallomásával, és így a vádhatóság hivatkozásával szemben, tény, hogy nem az I. rendű vádlott akarta új alapokra helyezni a 4-es metró projekt feletti ellenőrzés rendszerét, nem ő akart „közvetlen belelátást”szerezni a beruházásba, - tanú nyomozati vallomása (25.869), hanem a tulajdonosi jogokat gyakorló Fővárosi Önkormányzat és dr. D.. Gábor főpolgármester, aki éppen e cél megvalósításához szükséges feladatok ellátásának koordinálására kérte fel metróbiztosnak dr. B.. Lászlót.

 

b) A főpolgármester volt továbbá az, aki az átalakítás lebonyolíthatóságához 2007. január végéig intézkedési tervet várt a frissen kinevezett metróbiztostól, így valójában nem Hagyó Miklós vetette a beruházást alapos vizsgálat alá, hanem első lépésként a metróbiztosnak volt szüksége a projekt aktuális állapotát, annak súlyos problémáival  együtt bemutató, átfogó jelentésre.

 

c) A főpolgármester és a Fővárosi Önkormányzat szintén nem önkényesen döntött az előző intézkedések szükségességéről, hanem azért, mert 2006 év végére-2007 év elejére a BKV tulajdonosaként és egyúttal a beruházás egyik finanszírozójaként arra a kérdésre sem tudott egyértelmű választ kapni,  mikor fejeződhet be a kivitelezés. Egyértelmű volt tehát, hogy a beruházás további működőképességének biztosítása érdekében mind a finanszírozás, mind a projektszervezet átalakításra szorult, és a beruházás fokozott ellenőrzésére is szükség volt.

 

d) Mire alapozom ezeket a megállapításaimat?

 

Arra a G.. László által, 2006. december 11-én dr. D.. Gábor főpolgármesternek írt levélre, amelynek tárgya: „A 4-es metró aktuális engedélyezései, illetve beavatkozást igénylő ügyei”, és amely levelet a 2015. szeptember 29-én  191/vé/25. sorszám alatt a bíróságnak is becsatoltam.

 

A tanútól, tehát a magától G.. Lászlótól származó, a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatójaként jegyzett levél határozottan megcáfolja a tanú vallomását, így azt az állítását is, hogy a DBR Metró Projekt Igazgatósággal Hagyó Miklós megjelenéséig, vagyis 2006 végéig minden rendben volt, és mindenki mindenről megfelelő tájékoztatást kapott. A levélről a vádhatóság sem G.. László tanúvallomásának értékelésekor, sem az okirati bizonyítékok elemzése során egyetlen szóval sem tett említést, nyilván nem véletlenül.

 

A levél ugyanis élesen ellentmond mindannak, amit G.. László a nyomozás során, majd pedig itt a tárgyaláson a beruházás korabeli helyzetéről elmondott és a tanú önmentő vallomásával szemben súlyos nehézségekről, tulajdonosi hozzájárulások hiányáról, jelentős időbeli késedelemről beszél és jól érzékelhető kétségbeeséssel a főpolgármester segítségét kéri a helyzet megoldására.

 

Mindebből a következőket emelem ki:

 

- az F) pontban a Járműtelep kapcsán G.. László összegzésképpen a következőket kérte, idézem: „tisztázni kell, hogy e bizottság (Tulajdonosi Bizottságra gondol) hiányában milyen módon szerezhető meg a fővárosi önkormányzat tulajdonosi hozzájárulása”

 

- a G) pontban a Kelenföldi Pályaudvari állomás építéséről a tanú azt írta: az építkezés 6 hónapos késésben van, emiatt ez a kritikus út, és a projekt késedelmének egyik meghatározója. Arról is beszámolt továbbá, hogy mivel a vonatkozó tender tárgyát képező munkálatok a MÁV érdekkörében felmerülő létesítményeket is tartalmaznak, mielőbb megállapodást kell létrehozni a közös finanszírozásra vonatkozóan, aminek az előkészítése jogi és pénzügyi akadályok miatt addigra már mintegy két éve tartott. Idézem: „szükségesnek tartjuk, hogy a GKM esetleg az NFÜ és a MÁV vezetésével mielőbb főpolgármesteri egyeztetésre kerüljön sor, az intermodiális csomópont megfelelő színvonalú kialakíthatósága érdekében.”

 

- a H) pont „vezetői értekezlet” alcím alatt rögzíti, hogy „súlyos belső munkaszervezési és elsősorban tervezési koordinálatlanság mutatkozik egyes vállalkozók tevékenységében (Szt. Gellért tér– AMCO Kkt., Strabag, Hídépítő)”. G.. László ezért kifejtette, idézem: „mielőbb szükségesnek tartanánk, hogy a főpolgármester úr összehívja a 4-es metrónál szerződéssel rendelkező valamennyi vállalkozás (kivitelezők, tervezők, beszállítók) vezetőit és első kézből ismertesse velük a projekt végrehajtásával kapcsolatos legfontosabb elvárásokat. A résztvevők javasolt listáját és a napirendet javaslatunk elfogadása esetén haladéktalanul átadjuk.”

 

A levél világosan cáfolja G.. László vallomásait, valamint a vádbeszédben elhangzottakat: a 4-es metró projekttel 2006 decemberében, illetve decemberéig messze nem volt minden rendben. A beruházás mind a három alapelemével, így a műszaki tartalommal, a határidővel és a költségekkel is komoly problémák voltak.

 

Nem tudjuk, hogy a főpolgármesternek voltak-e más forrásból származó információi is a beruházás súlyos gondjairól, nem bocsátkoznánk feltételezésekbe, az nem kenyerünk. Ha semmi más, ez a levél azonban alapos megfontolásra kellett késztesse. Ez esetben nyilvánvalóvá vált számára, azonnal cselekednie kell. E levél ismeretében arra a kérdésre is válasz adható, miért kapott a főpolgármestertől Hagyó Miklós 2006. december 14. napi megválasztását követően a 4-es metróra vonatkozó konkrét feladatokat.

 

A levél alapján az is egyértelműen megállapítható, hogy a projektről addig kapott felszínes információk helyett a Főváros ráébredve a valós helyzetre és az azzal együtt járó óriási költségekre - utalok itt a kivitelezőkkel szembeni kötbér vitákra - miért kért a beruházásról ezután mélyrehatóbb tájékoztatást, valamint, hogy miért került napirendre a Független Ellenőrző Mérnök kiválasztásának és egyúttal a beruházás fokozottabb ellenőrzésének kérdése.

 

A vádbeszédben elhangzottakkal szemben tehát nem Hagyó Miklósnak volt fontos, hogy megismerje a 4-es metró beruházást vagy, hogy arról alaposabb tájékoztatást kapjon, hanem a Fővárosi Önkormányzat, mint a projekt egyik finanszírozója eszmélt rá, hogy az addig a Projekt Igazgatóságtól érkező ”minden rendben van” kommunikációhoz képest súlyosak a gondok, ezért a beruházás előrehaladása érdekében azonnali intézkedésekre van szükség.

 

e) A levél kapcsán utalok az AAM által készített 2007. január 26. napi „Helyzetfelmérési jelentés a 4-es metró projekt felső szintű vizsgálata” elnevezésű gyorsjelentésre, amelynek tartalma, így a projektszervezettel szemben tett kritikus megállapításai, a G.. László által írtak tükrében teljesen érthetőek, a javasolt tennivalók pedig kétséget kizáróan szükségesek voltak.

 

f) Itt kell röviden rátérnem annak a kérdőíves felmérésnek az eredményére, amely kérdőívre teljesen más értelemben ugyan, de a vádhatóság is sokszor hivatkozik.

 

Meggyőződésem szerint nem annak van jelentősége, hogy az adathordozókon rögzített e-mailekhez kapcsolódva ismertetett, 2006 decemberében a Főváros részéről kiküldött kérdőíveket személy szerint ki állította össze, hanem sokkal fontosabb, hogy a nagyon sok helyre (pl. BKV, EUROMETRO Kft., Fővárosi Közlekedés Felügyelet) kiküldött kérdőívek kiértékelése milyen eredményt hozott. Ez utóbbiról a vádhatóság ugyanis egy szót sem ejtett.

 

Itt jegyzem meg, hogy a 4-es metró kérdőívhez csatolt címlista alapján az is megállapítható, hogy azt a G.. László által megemlített korábbi főpolgármester-helyettes V.. Pál mellett, V.. Gyula, dr. V.. Pál Metró-főtanácsadója is megkapta, ami arra utal, hogy dr. B.. László 4-es metró koordinátori tisztsége korántsem volt új keletű intézmény.

 

A kérdőív 2007. januári kiértékelése azt mutatta ki, hogy a határidők dolgában nagy a bizonytalanság, a felszíni munkák nincsenek előkészítve, hiányoznak tervek és engedélyek, erőteljesebb beruházási magatartásra lenne szükség, és a 4-es metró I. szakaszára adott optimista becsléseken alapuló forgalomba helyezési határidőket a már megkötött szerződésekben rögzített időpontok önmagukban is megkérdőjelezik. Összességében ezért nemhogy a 2009 év végi, hanem még a 2010 év végi átadás sem tekinthető reális határidőnek. Ma már tudjuk, hogy a 2010-es határidő sem volt tartható.

 

A kérdőív alapján a költségekre nézve az alábbiakat lehetett megállapítani: a szerződések a becsült árak felett lettek megkötve, a költségek meghatározása részletes tervek nélkül történt, egyes szerkezetek túlárazottak, a költségtényező nem megfelelő súllyal lett kezelve, az ellenőrzés elmaradt, a felelősségi körök tisztázatlanok. Összességében, a metróvonal az előirányzott költségkeretből egyik szakaszon sem építhető meg.

 

A kérdőív adataiból kiderült, hogy a szakmai erőforrás értékelése körében a beruházói feladatokat ellátó BKV munkatársai, így Aba Botond, vezérigazgató és G.. László kapták a legrosszabb minősítést. Az is egyértelművé vált, hogy több olyan szakterület van, amelyeknél további nagy gyakorlattal és szaktudással rendelkező szakember bevonása indokolt, így leginkább a központi irányítás, a projekt menedzsment, a kockázat elemzés, a kommunikáció, és a pénzügy területén.   

 

Végezetül a kérdőívnek a Független Ellenőrző Mérnök hiányára vonatkozó kérdésére adott válaszra hívom fel a figyelmet, amely szerint a válaszadók úgy vélték, hogy a Független Ellenőrző Mérnök hiányában nincs szakmai ellenőrzés, és kivitelezői kontroll, a Főváros nem kap folyamatos és valós tájékoztatást, így nincs lehetőség a beavatkozásra, és ez érezhető a határidő és a költségtúllépés esetében is.

 

A 4-es metró projekt helyzete tehát 2006 decemberében valójában mind G.. László, mind a - kérdőívet kitöltő - beruházásban résztvevők, mind a külső tanácsadó cég, az AAM szerint azonnali beavatkozást és változtatást kívánt.

 

3. Az ügyészség azt állítja, hogy G.. László - az előbbiek szerint teljes mértékben megcáfolt - vallomásából az a két fontos tény bontakozik ki, hogy Hagyó Miklós a 4-es metró projektet, idézem az ügyészség szavait: „jogkörein túlterjeszkedően befolyása alá vonta”, és, hogy Hagyó Miklós érdekeit dr. B.. László képviselte a BKV-nál.

 

A vádhatóság idézett kijelentései szemben állnak a tényekkel, magyarán szólva nem igazak, ráadásul jelentéstartalmuk büntetőjogilag értelmezhetetlen. 

 

3/1.) Az ügyészség maga is megállapítja, nem teljesen egyértelmű számára, hogy G.. László miről is beszél, amikor a tárgyaláson tett vallomásában azt hangoztatja, hogy Hagyó Miklós értekezleteken vett részt, nem lehet tudni, hogy a tanú a PIB ülésekre gondol-e, amin szó szerint idézem a vádbeszédből: „esetenként Hagyó Miklós is részt vett”. A vádhatóság szerint azonban mindegy, mert bármiről van is szó, a lényeg az, hogy a tanú gondolkodásában Hagyó Miklóshoz kötötte, az ismételten idézem a vádbeszédből: „a beruházás helyzetének megállapítását követő eseményeket.”

 

Ahhoz képest tehát, hogy az ügyészség korábban azt állította, hogy Hagyó Miklós árnyéka minden PIB ülésre rávetült, most azzal szemben már arra hivatkozik, hogy a szóban forgó PIB üléseken az I. rendű vádlott csak esetenként vett részt, amely utóbbi állítás egyébként vélhetően jóval közelebb van a valósághoz.

 

3/2.) Dr. B.. László és Hagyó Miklós kapcsolatát illetően az ügyészség maga sem tudott állást foglalni G.. László különböző nyilatkozatai között. Egyfelől ugyanis a vádhatóság arra hivatkozik, hogy Hagyó Miklós választotta ki dr. B.. Lászlót, aki az I. rendű vádlott érdekében járt el és, egyúttal ő volt a szó szerint idézem: „a projekt feletti befolyás megszerzésének kulcsfigurája”, másfelől azt is leszögezi, hogy G.. László tapasztalt fővárosi hivatalnokként úgy vélte: Hagyó Miklóssal nyilvánvalóan egyeztettek (értelmezésem szerint a városházi vezetők) dr. B.. László személyéről és kinevezéséről. 

 

A két kijelentés nyilvánvalóan ellentmond egymásnak. A tényeknek tartozunk azzal, hogy megemlítsük, a Városházától kapott tájékoztatás szerint dr. B.. László két héttel Hagyó Miklós hivatalba lépése előtt 2006. december 1. napjától köztisztviselőként, közszolgálati jogviszonyban dolgozott a Főpolgármesteri Hivatalban.

 

Az ügyészség az általa használt kifejezések értelmezésével is adós marad, így nem derül ki a vádbeszédből, hogy a 4-es metró projekttel kapcsolatban mi volt Hagyó Miklós saját személyes, ismeretlen motivációjú érdeke, amiért dr. B.. László is eljárt, valamint azt sem tudhattuk meg, mit jelent a „a projekt feletti befolyás megszerzése”, illetve, hogy az I. rendű vádlott indítékának és céljának milyen büntetőjogilag értékelhető tartalma van.

 

A rendelkezésre álló bizonyítékokból levonható egyfajta következtetés, amely azonban korántsem hozható összhangba a vádbeszéd homályos inszinuációjával. Ez pedig az, amit a vádirat amúgy tényként helyesen állapít meg: Hagyó Miklós I. rendű vádlott kiemelt jelentőséget tulajdonított a Fővárosi Önkormányzat, tegyük hozzá, akkoriban Közép-Európa legnagyobb beruházása, a 4-es metró projekt sikerének. Ez volt ugyanis valóban az egyedül megragadható tényleges érdek, amely a frissen kinevezett főpolgármester-helyettest a beruházás kapcsán vezette.

 

3/3.) A vádhatóság ugyanakkor a rendelkezésre álló, ellentétes tartalmú bizonyítékoktól függetlenül makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy Hagyó Miklós, és az eljárás nyomozati szakaszában még csak ki sem hallgatott, mert annyira érdektelen személynek tekintett dr. B.. László a projekt uralmára akartak törni, és azt állítja, hogy dr. B.. Lászlót a következő cél vezérelte, idézem: „a befolyást, sőt a projekt konkrét irányítását biztosító információk megszerzése”, amelynek „legfőbb eszköze az AAM Zrt., illetve az információk AAM Zrt. általi kivonása, feldolgozása volt.”

 

Ha a konkrét tényeket, és a bíróság által lefolytatott bizonyítás eredményeként összegyűjtött bizonyítékokat nem néznénk, és kizárólag a vádbeszéd egészét átható conteo-ra (konspirációs teória) hagyatkoznánk, azt gondolhatnánk, hogy az I. rendű vádlott dr. B.. Lászlóval összeszövetkezve valamiféle rejtelmes indítékú akciósorozatot indított a 4-es metró projekt ellen azért, hogy a beruházás irányítása feletti befolyást megkaparintsa. Dr. B.. László (valamint a háttérben ura és parancsolója Hagyó Miklós) e cél megvalósítása, a meghódítandó organizáció titkos információinak megszerzése érdekében, mintegy titkosszolgálati szervezetként még az AAM-et is bevetette, amelynek finanszírozását a gazdaszervezet, azaz a BKV erőforrásait felhasználva oldotta meg.

 

Ha viszont nem ezt az összeesküvés elméletet tekintjük az események értelmezési alapjának, hanem a rendelkezésünkre álló bizonyítékokból indulunk ki, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a bizonyítékok a vádbeszéd spekulációját egyértelműen megcáfolják. Az I. rendű vádlott és dr. B.. László nem tettek mást, mint képviselték a Beruházási Szerződés alapján a Fővárosi Önkormányzat és egyúttal a beruházás sikerének érdekeit, A.. Attila a BKV vezérigazgatójaként pedig azért bízta meg az AAM-et, hogy eleget tudjon tenni az ugyancsak a Beruházási Szerződés alapján a BKV-t, és így annak vezetőjeként közvetlenül őt terhelő kötelezettségeknek. Ennyi a valóság, semmi több.

 

4.) A vádhatóság részéről visszatérő motívumként, így G.. László tanúvallomásának értékelése keretében is megjelenik az a feltételezés, amely szerint, a 2007. január 24. napi szerződést, a DBR Metró Projekt Igazgatóság helyett azért a BKV kötötte meg, hogy annak ellenértékét elrejtsék a BKV általános költségei között.

 

A valós helyzet az, hogy a vádhatóság alaptalan feltételezésével szemben senkinek nem állt szándékában semmit sem elrejteni. Az AAM munkatársai nem idegenek számára belépést tiltó, elzárt helyiségben végezték a munkájukat, hanem amint azt számtalan tanúvallomás és okirati bizonyíték is igazolja, a legnagyobb nyilvánosság mellett dolgoztak, így a BKV vezérigazgatójának kíséretében részt vettek a Fővárosi Közgyűlés és a Fővárosi Kabinet ülésein is. A korábbiakban részletezettek szerint, az elvégzett munka után az AAM-nek kifizetett szerződés szerinti díjazás a BKV 2007 évi beszámolójának kiegészítő mellékletében is rögzítésre került.

 

Kizárólag az ügyészség félrevezető és a tényeknek nyilvánvalóan ellentmondó feltételezése tehát az, hogy a BKV szerződéskötése mögött bármiféle elrejtési szándék állt volna, nem volt ugyanis mit és ki elől elrejteni.

 

5. Visszatérve, G.. László vallomásainak vádbeszéd szerinti értékelésére, az ügyészi érvelés újabb ellentmondása, hogy míg egyfelől az előzőek szerint saját maga is rögzíti, hogy a 2007. január 24. napi szerződést a BKV kötötte, addig ezt követően G.. László vallomásából kiemeli és hangsúlyozza, hogy a szerződést nem a DBR Metró Projekt Igazgatóság kezdeményezte, az általuk készített jelentést nem a projekt igazgatója használta fel és az AAM által végzett munka teljesítését sem ő igazolta.  

 

Nyilvánvaló, hogy az ügyészség ugyanazokat a körülményeket mindig az aktuális szempontja szerint értékeli. Senki által sem vitatott tény ugyanis, hogy a szerződést a beruházás megvalósításáért felelős BKV kezdeményezte, és a BKV vezérigazgatója kötötte, a teljesítést a korábban részletesen elmondottak szerint a beruházás valamennyi résztvevője felhasználta, a teljesítést pedig a BKV SZMSZ-ére figyelemmel a beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettes, valamint a Főváros 4-es metró koordinátora igazolta.

 

G.. László tanú vádhatóság által hivatkozott vallomásával szemben a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az is megállapítható, hogy a projektszervezet új rendszerének kialakítása az EU-támogatás elnyerése mellett azt a célt szolgálta, hogy a beruházás a jövőben hatékonyabban tudjon előrehaladni, a beruházás átlátható határidőben és a lehető legköltséghatékonyabban valósuljon meg.

 

Abban az ügyészség által a tanú vallomásából ugyancsak kiragadott és negatívumként értékelt állításban pedig, amely szerint az AAM a DBR Metró Projekt Igazgatóság adatait használta fel, bevallom semmiféle megbotránkoztatót, vagy törvénysértőt nem látok. Sokkal inkább egy spekulációkon alapuló, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő gondolkodásmód újabb jellemző példáját! Milyen módon kellene, lehetne ugyanis egy külső tanácsadó cégnek felmérnie a beruházás helyzetét, ha nem úgy, hogy beszerzi, megismeri és értékeli a szervezet tevékenységének jellemző adatait és a teljes és valós kép kialakítása érdekében meghallgatja mindazokat, akiknek a tevékenység lényegéről és részleteiről megfelelő információik vannak. Ha az AAM nem így tesz, hogyan lett volna képes vállalt feladatát teljesíteni?

 

Meggyőződésem, hogy ellenkező esetben épp azt róná fel az ügyészség, hogy a külsős tanácsadó cég úgy készített helyzetfelmérési jelentést, hogy nem is járt a helyszínen és nem is rendelkezett a beruházásról semmilyen információval!

 

Összességében tehát azt mondhatjuk: az ügyészség G.. László tanúvallomását értékelő kijelentései a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján szemben állnak a tényekkel, félrevezetőek és egyszerűen nem igazak. 

Refered content: 
Refered pdf: