XIV.r. vádlott védőjének védőbeszéde

Dr. Sz.. dr. Sz.. E.. XIV.r. vádlott védője:

 

Tisztelt Törvényszék!

 

Engem sportoló koromban minden edzőm arra tanított, hogy amíg az utolsó gongütés el nem hangzik, addig teljes figyelemmel kell küzdeni, mert soha nem tudhatjuk, hogy állunk a pontozóknál, és egyébként is a mérkőzés végéig bármikor történhet bármi. Mindenesetre ennek szellemében azért nem kívánok olyan részletesen foglalkozni a vádbeszédben elmondottakkal, és a vádbeszéddel kapcsolatban csak azokat a részeket fogom teljes körűen felemlíteni, amelyek az én olvasatomban logikusan okozati összefüggésben kellenek, hogy álljanak a vádirati tényállás büntetőjogi lényegével. Nyilván ebben elsődleges szempont a vádhoz kötöttség elve.

 

Elöljáróban annyit engedjenek meg, hogy összefoglaljam azt az eljárásjogi helyzetet, amelyben most én itt vagyok. Gondolom, hogy védőtársaim szívesen lennének a helyzetemben és cserélnének velem, hiszen  egyedül  a  XIV.r.  vádlott  vonatkozásában  tett  indítványt  az  ügyészség  a  vádlott felmentésére, a többiekkel kapcsolatban nem. Azonban szerintem csak látszólagos ez a kedvező helyzet. Ez egyfelől nem csak azért van így, mert a bíróságot természetesen nem köti az ügyészségi indítvány, hanem azért is, mert én a magam részéről azon egy mondatot kivéve, ami arra irányul, hogy mentsék föl a vádlottat, a vádbeszéd egy mondatával sem tudok egyetérteni, egyedül a konklúzióval. Nyilván ennek lehet az is az oka, hogy az ügyészség bizonyítottság hiányában indítványozta a XIV.r. vádlott felmentését, én pedig bizonyossággal merem állítani, hogy a XIV.r. vádlott nem csak hogy bűncselekményt nem követett el, hanem a végkielégítésével és az egyéb járandóságaival, valamint a tovább foglalkoztatásával kapcsolatos valamennyi jogi aktus törvényes, szabályos és érvényes volt.

 

Mindemellett a védői etika előírja, hogy a védő kötve van a védence által előadottakhoz, illetőleg az ő instrukcióihoz, ez a helyzet áll itt is elő, ezért a XIV.r. vádlott kifejezett kéréséhez kell csatlakoznom akkor, amikor magam is arra teszek indítványt, hogy a törvényszék bizonyítottság hiányában mentse fel a vádlottat, aki nem akarja, hogy a már 7 éve vele járatott Kanossza folytatása esetleg azon múljon, hogy az ügyészség majd megfellebbezi az ítéletet a felmentés jogcíme okán. Azonban én, mint védő úgy látom, hogy az ügylet munkajogilag sem támadható, mint ahogy azt a BKV sem tette meg a Munkaügyi Bíróságon, tehát nem indult rendes munkaügyi eljárás. Abba pedig amit a jó erkölcsbe ütközés jogcímén indítottak, meg beletörött a bicskájuk. Megjegyzem, tudomásom szerint ugyanez történt az összes többi munkajogi perben, szinte valamennyiről, amiről én tudok, a munkajogi eljárásokat elvesztette a BKV.

 

Ha már itt tartunk, ebben az ügyben, holott büntető ügyről van szó, mégis csak kell egy munkajogi áttekintést adni az elején, hiszen az adja meg ennek az ügynek az alapját. Természetesen a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban lehetne hosszasan beszélni, ezzel kapcsolatban mi is csatoltunk ún. szakértői véleményt, abban részletesen le van írva a lényeg, én csak a büntetőjogilag releváns, a vádbeszédhez és a vádirathoz szervesen kapcsolható munkajogi részekkel foglalkoznék.

 

Először is, amit nagyon fontos megállapítani, hogy ez a munkaviszony megszüntetés közös megegyezéssel történt, amely munkaviszony megszüntetési módnál a rendes felmondással való megszüntetés esetére előírt korlátozások nem érvényesülnek, tehát a felmentési idő, a végkielégítés és a nyugdíjasnak minősítés sem jön szóba közös megegyezés esetén. Közös megegyezés esetén a munkaviszony feltételeit a felek szA..don határozzák meg a szerződéses szA..dság általános elve alapján. Ez azt jelenti, hogy azt írnak bele a közös megegyezésbe, amit akarnak, ezt összemosni a rendes felmondásra vonatkozó szabályokkal nem lehet. Úgy gondolom, hogy a 2008. január 24-én született megállapodásnak ez a lényege, ez egy közös megegyezéssel történt megállapodás, amelyet egyébként a munkáltató kezdeményezett. De ha már az ügyészség összemossa a közös megegyezést a rendes felmondás szabályaival, szükséges azt is megjegyezni, hogy még ha valakivel szemben rendes felmondással is élnek, akkor is van lehetőség arra, hogy végkielégítést kaphasson. Akár öregségi, tényleges öregségi nyugdíjasként is. Ugyanis ez a tiltó rendelkezés a munkavállaló oldaláról nézve diszpozitív szabály. Munkajogi tanulmányainkból mindannyian tudjuk, hogy az egész Munka Törvénykönyvét áthatja az a vonulat, amit gyakorlatilag összefoglalva az Mt. 13. § (3) bekezdése fogalmaz meg, ez az a jóléti elv, ami azt jelenti, hogy a kógens szabályoktól eltérni egyedül a munkavállaló javára lehet. Tehát a munkavállaló javára el lehet térni, és ez a szabály az, ami azt eredményezné, hogy ha még rendes felmondás is lett volna, akkor is lehetett volna ilyen megállapodást kötni. De azért visszatérek a dolog lényegéhez, ez nem rendes felmondás volt, ez egy közös megegyezés volt, ezért ez itt nem is lényeges.

 

Két  fontos  körülmény még  megjegyzendő  a  munkajogi  megítéléshez.  Elsősorban  azért,  mert a vádbeszéd úgy fogalmazott, hogy az általános munkajogi szabályok szerint a közös megegyezés az a végkielégítés fizetésére alapot nem adó jogcím. Arra, hogy ezek az általános szabályok melyek, azonban nem tért ki a vádbeszéd. Ebben a körben engedjék meg, hogy hivatkozzak a 2005/1338. számú elvi bírósági határozatra, amelyben a Legfelsőbb Bíróság 2005-ben elvi éllel kimondja, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodásban a felek előírhatják a rendes felmondás szabályainak teljes vagy részleges alkalmazását. Vagyis megállapodhatnak felmondási időben és végkielégítésben is. Persze elméletileg vizsgálni kell a közös megegyezésnél, hogy mit takar a felek szerződéses akarata. Ebben a közös megegyezéses megállapodásban látszik számszerűen, hogy miben állapodtak meg, ezt ők végkielégítésnek  nevezik, de azt bárhogyan máshogyan neveznénk, akár járandóságnak, akkor nem mosnák össze itt a rendes felmondásra vonatkozó szabályokat a közös megegyezés szabályaival. Nem véletlen, hogy például a jogi igazgató, amikor levelet írt a L..-féle Belső Kontrolling Igazgatóságnak, akkor a végkielégítés szó idézőjelbe volt téve ebben a körben, mert hiszen itt olyan típusú végkielégítésről beszélünk, amit az én általam idézett elvi határozat szerint vettek bele a közös megegyezésbe, de ennek nem a többi vonzatával, hanem csak a végkielégítés szó használatával, kiszámíthatóan egy bizonyos összegben állapodtak meg. Engedjék meg, hogy még egy jogszabályra hivatkozzak, már csak azért is, mert az ügyészség több esetben hivatkozott arra a vezérigazgatói utasításra, amely nem csak az én, de a munkaügyi bíróságok álláspontja szerint is merőben jogellenesen írta volna felül a törvényt, amikor arról rendelkezett, hogy a végkielégítéseket az elbocsátandó munkavállalóknak csökkentett mértékben kell kifizetni. Ez a törvény pedig amire hivatkoznék ezzel szemben, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény, amely 2009. november 26-án lépett hatályba. Ha ezeket a szabályokat az ügy kipattanását követően kellett megalkotni, akkor nyilvánvalóan ezek a tiltások nem voltak érvényben a szerződéskötés pillanatában. Én erre a vezérigazgatói utasításra egyébként sem hivatkoznék a Tisztelt Vádhatóság képviselője helyében túlzottan, hiszen a jogszabályok hierarchiája kapcsán a munkaügyi bíróságok is kimondták, hogy merőben jogsértően írja felül a magasabb szintű jogforrásokat.

 

Összefoglalva, a munkaügyi lényeg álláspontom szerint az, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése a megállapodásban rögzített feltételekkel nem volt jogellenes. Egyébként számomra úgy tűnik, hogy ezt a nyomozás menetében az ügyészség is valamelyest beismerte, erre utalhat az, hogy a XIV.r. vádlottal szemben az iszonyú bűnhalmazattal kapcsolatos nyomozást az egyéb szerződések kapcsán megszüntették, valamint az a körülmény is, hogy a vád tárgyává azt a kínban kreált tényállást tette az ügyészség, ami az első gyanúsítás szövege volt. Ezen semmit sem változtattak az eljárás során XIV.r. vádlott vonatkozásában annak ellenére, hogy mind a nyomozás során, mind itt a tárgyaláson annak egyes pontjai rendre kerültek megcáfolásra.

 

Ez az egész ügy Sz.. gyanúsításával indult, nyilvánvalóan azért, mert ekkor még a célkeresztbe vett Hagyó Miklóssal szemben nem tudtak nyomozni tekintettel arra, hogy védte a mentelmi joga. Aztán, amikor B..ékat, A..t, Hagyó Miklóst gyanúsítottként felelősségre vonták, akkor az egész végkielégítéses ügy XIV. rangúvá süllyedt. Ezt követően a XIV.r. vádlott vonatkozásában szerintem semmiféle bizonyítást nem folytattak, vele szemben a bizonyítékok semmiféle további beszerzése vagy szofisztikáltabb értékelése nem történt meg. Úgy gondolom, hogy ha a vádemelésnél értékelték volna ezt az anyagot, akkor nem lehetett volna vádat emelni a XIV.r. vádlottal szemben, de valószínűleg ennek ultimátumát a közvélemény előtt nem vállalták fel, vagy nem értékelték megfelelően a bizonyítékok állását.

 

Ami a vádirati tényállást illeti, a tárgyalás elején szóvá tettem, hogy a vádirati tényállás megítélésem szerint nem felel meg a törvényes vád kritériumainak. A vád lényege az, hogy Sz.. Sz.. E.. a vád szerint azért kötötte a közös megegyezéssel történő megállapodást, hogy ebben a megállapodásban az előre hozott öregségi nyugdíj jogosultságának megállapítását megelőzően a részére kifizetésre kerüljön 86 millió néhány százezer forint. Ez az első része a vádnak, úgy gondolom, hogy ez igaz, ezért kötötte ezt a megállapodást. Aztán folytatódik és a végén egy olyan konklúzióra csúcsosodik, hogy megállapítható, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötésének célja a BKV Zrt. megtévesztésével, a fenti összeg kifizetésére vonatkozó jogosultság megszerzése volt. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez is igaz, kivéve a megtévesztést. Természetesen, hogy igaz. Erre szeretnék kitérni néhány mondat erejéig, ami itt végig ment az eljárás egész menetében, hogy azért nem tartottam törvényesnek a vádat és gondoltam azt, hogy ez nagyon nehezíti a védekezést, mert ebből a tényállásból nem derül ki, hogy milyen magatartással, konkrétan kit, mely döntésre jogosult természetes személyt tévesztett meg és milyen hamis tényállítással. A jogi személyt, a BKV Zrt-t nem lehet megtéveszteni, csak a jogi személy képviseletében eljáró valamely természetes személyt, hogy ez ki volt, és hogy mi volt a tévedése, ez a mai napig homály. Ellentmondásos a tényállás annyiban is, ami visszautalhat a munkajogi kérdésekre, hogy ha kifejezésre juttatja a tényállás, hogy a munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel történt, ennek ellenére miért a Munka Törvénykönyvének 95. § (2) bekezdésére hivatkozik, amely kizárólag a munkáltatói rendes felmondás esetén zárja ki a nyugdíjasnak minősülő dolgozó végkielégítésére való jogosultságát. Az nem tűnik ki a tényállásból, hogy a munkaviszony hangsúlyozom közös megegyezéssel történt megszüntetése miképpen és milyen jogi megfontolások alapján okozott kárt. A csalás szándékos és célzatos bűncselekmény, a haszonszerzésnek jogtalannak kell lennie. Jelen esetben alappal merül fel a kérdés, hogy ha egy jogszabály által adott lehetőség van és azt kihasználják, ezen jogszabály alkalmazásának a tiltása nem fogalmazódik meg, mindez eredményezhet-e jogtalanságot, konkrétan jogtalan haszonszerzést eredményezhet-e. A csalás bűncselekményének a leglényegesebb törvényi tényállási elemei tekintetében sem a vádirat, sem az ügyészi végindítvány pontosan körülírt tényállást nem tartalmaz. Amikor a bíróság felhívta az ügyészséget a vádirat pontosítására abban a körben, hogy a BKV Zrt. helyére azonosítsunk egy természetes személyt, hogy mégis kit ejtett tévedésbe a XIV.r. vádlott, jól látható módon az ügyészség elmaszatolta a válaszadást azzal, hogy konkrétan nem arra válaszolt, amit kérdeztek, hanem elmondta amit, hogy ki volt abban az időben a megállapodást kötő másik fél, de azt nem mondta ki, hogy A.. A.. lett volna tévedésbe ejtve. Itt lehet, hogy ráközelítettünk A.. A.. személyére, de kimondva nem lett kifejezetten, hogy A.. A.. tévedésbe ejtésére gondol az ügyészség, jó lehet nyilván a bizonyítékok ismeretében ezt elég nehéz is lett volna megtenni. Nem világos számomra, hogy mire gondol az ügyészség, amikor a védőbeszédet azzal zárja, hogy kétséget kizáró módon nem bizonyítható, hogy a közös megegyezést aláíró Antal Attilát vagy tovább foglalkoztatását biztosító B.. Zs..ot a munkaviszony megszüntetése vagy fenntartása körébe tartozó lényeges tény vonatkozásában tévedésbe ejtette vagy tévedésben tartotta volna. Természetesen ez a vagylagosság is már felvet kérdéseket, különösen úgy, hogy a továbbfoglalkoztatás nem is tárgya a vádnak. Az, hogy mi lenne ez a lényeges körülmény, ha egyébként meg minden jogszerű volt, továbbra sem tudhatom.

 

Ami a bizonyítékokat illeti, az ügyészség a vádbeszédben kicsit messziről indít, így kénytelen vagyok én is néhány mondat erejéig foglalkozni azzal, hogy az ügyészség a bizonyítékok értékelésénél a 2005-ös munkaszerződésre ugrik vissza, ami 2005. december 1-jén A.. B.. és a XIV.r. vádlott között született. Arra hivatkozik az ügyészség, hogy ebből a szerződésből, szemben az ugyanazon a napon született szerződésekből, furcsa módon hiányzik a Munka Törvénykönyvének 95. § (2) bekezdésére való hivatkozás és szerintem rossz következtetést von le az ügyészség azzal, hogy  ezáltal  megteremtődik  az  a  helyzet,  hogy  a  XIV.r.  vádlott  ezzel  jogosulttá  válik   rendes felmondás esetén is, nyugdíjassága esetén is végkielégítés igénybevételére. Természetesen ez nem így van, egy jogszabályt nem idézünk bele egy megállapodásba, de kifejezetten nem írjuk bele, hogy az ellenkezőjét gondoljuk, akkor még mindig a Munka Törvénykönyve ott húzódik a háttérben, és ugyanúgy, mintha beleírtuk volna, ez a szabály él továbbra is. Amit az ügyészség a vádbeszédben sokszorosan hangsúlyoz, hogy lehetővé vált ezáltal a végkielégítés kifizetése rendes felmondás esetén is, ez így nem fedi a valóságot. Amúgy is csak fikcióról beszélünk, mert ebben az ügyben nem ez történt.

 

Ennek kapcsán még annyit megjegyeznék, hogy 2005-ben, amikor ezt a szerződést aláírták, akkor még XIV.r. vádlott igen messze volt a nyugdíjazástól és komoly jövőbe látó képességgel kellett volna rendelkeznie ahhoz, hogy ő 2005-ben már tudja, hogy A.. B.. majd távozik, a helyébe jön A.. A.., aki őt minden áron el akarja távolítani, aztán A.. A.. lebetegszik és jön B.. Zs.., akinek meg szüksége lesz rá a sztrájkhelyzet miatt. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezen a munkaszerződésen 2007. július 31-én Antal Attilával kötöttek egy módosítást, ezt a szakaszt akkor sem változtatták meg, pedig a jogi osztály minden esetben ezeket a szerződéseket ellenőrizte, átnézte, semmi kivetnivalót nem találtak benne. Itt kell megemlítenem dr. Sz.. Gy.. tanúvallomását, aki a bíróság előtt is megerősítette a korábbi álláspontját. Lényeges az ő vallomása, hiszen ő volt a jogi igazgató, ő végig azon az állásponton volt és van, hogy a Sz..val kötött megállapodás teljesen jogszerű volt. Ha a jogi igazgató így gondolta és így gondolja a mai napig, akkor miért kellett volna Sz..nak másképpen tennie.

 

Ami a XIV.r. vádlott vallomását illeti. Megítélésem szerint az ő vallomása összefüggő, értelmes magyarázatot ad minden kérdésre, egyetlen olyan vallomás sem található, ami az ő állításait cáfolná. B.. Zs.. kizárólag abban a kérdésben tesz Sz.. állításával ellentétes nyilatkozatot, hogy Sz.. közölte-e vele a tovább foglalkoztatása alkalmával, hogy már nyugdíjas. Én ennek a kérdésnek olyan túlzott jelentőséget nem tulajdonítanék, hiszen egyfelől a tovább foglalkoztatás nem tárgya a vádnak, másfelől B.. Zs.. szavahihetősége úgy gondolom, elég kétséges, erre kollégáim ki is tértek, többen bizonyosan ki is fognak térni, nem kívánom részletezni. Ha már itt tartunk, hogy eltitkolta-e Sz.. a BKV vezetői elől vagy a BKV elől azt, hogy előre hozott nyugdíj iránti kérelmet nyújtott be. Ennek sem munkajogi, sem büntetőjogi szempontból  különösebb jelentősége, értelme nincs, hiszen közös megegyezéssel jött létre a megállapodás, amelyben nincs jelentősége annak, hogy nyugdíjas volt vagy nem, egyébként is, a közös megegyezés megkötésekor mind a régi Munka Törvénykönyve, de különösen az új Munka Törvénykönyve megfogalmazása szerint nem minősült nyugdíjasnak a XIV.r. vádlott.

 

Tekintettel arra, hogy az ügyészség ezt a kérdést feszegette és a bíróság a XIV.r. vádlottat  kihallgatta, néhány dologra kitérnék ezzel kapcsolatban. Az előre hozott nyugdíj iránti igény bejelentése Sz..nak nem úgy történt, ahogy gondoljuk, hogy ő besétált a Fiumei útra és benyújtotta szép csöndben a nyugdíj iránti kérelmét, hanem ehhez a BKV-nak a nyugdíj intéző apparátusát vette igénybe. Tehát ő csak annyira akarta ezt a dolgot eltitkolni a BKV elől, hogy a BKV hivatalos nyugdíj előkészítőjétől kérte el a nyomtatványt, ők adták meg a bérigazolásokat és 2008. március 20-án a nyugdíj ügyintéző vitte be személyesen a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságra ezt az igényt, aztán csak én jegyzem meg, hogy nem tudjuk miért, de a nyugdíj igény elbírálása az rekord idő alatt történt szerintem, mert 7 nap alatt elbírálták, tényleg nem tudjuk, hogy miért.

 

A másik, amivel foglalkozni kell, hiszen a bíróság is elétárta ezt az iratot, hogy milyen következtetést lehet levonni abból, hogy tollal erre az igénybejelentésre rá van írva az, hogy a XIV.r. vádlott a határozatot csak a lakcímére kéri. A vádlott ezzel kapcsolatban elmondta, hogy A.. A.. közölte vele, hogy abban a pillanatban, amikor megtalálja az utódját, neki távoznia kell, és úgy gondolta, hogy ez nem tartozik a széles nyilvánosságra a BKV-nál, hogy ő az egyébként jogszerű nyugdíjigényét benyújtotta. Nyilván, ha el akarta volna titkolni, akkor nem a BKV nyugdíj ügyintézőjének közreműködésével nyújtotta volna be az igényét. Úgy gondolom, hogy a között van különbség, hogy valamit valaki nem akar nagy dobra verni vagy el akarja titkolni. Én el tudom emberileg azt képzelni, hogy ő a saját magánügyét, mivel egy ikonikus figura volt a BKV-nál, nem akarta nagy dobra verni, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy ebből már csak az következhet, hogy el akarta titkolni. A kettő között úgy gondolom, hogy van átmenet, és itt ez történt és ez az oka a kérésnek, ami tollal rá volt írva a papírra, büntetőjogilag nem is lehet egyébként ebből semmilyen következtetést levonni.

 

Nagyon fontos még egyszer megjegyeznem, hogy a munkaviszony megszüntetését nem ő kezdeményezte, hanem A.. A.., ő már két ízben is összecsomagolt, amikor A.. A.. azt mondta, hogy megtalálta az utódját, ezt a cécót megunva kérte Antal Attilát, hogy akkor most már rendezzék az ő jogviszonyát valahogy, hogy ez rendezett legyen. Ő nagyon szívesen maradt volna legalább 65 éves koráig az állásában, A.. A.. eltökélte, hogy meneszti, úgy gondolom, hogy ha nem betegszik meg A.. A.., akkor ez meg is történt volna. A másik, hogy a XIV.r. vádlott is elmondta, de világosan látszik az iratokból is, hogy az előrehozott nyugdíj iránti igény bejelentése a munkaviszony megszüntetésére irányuló közös megállapodást kettő hónappal követve történt. A harmadik, hogy a tovább foglalkoztatására azért került sor, mert utódját végül nem találták meg, ahogy mondtam A.. A.. beteg lett, kiesett, B.. Zs.. megbízott vezérigazgató a sztrájkhelyzetre való hivatkozással arra kérte, hogy maradjon, hiszen a szakszervezetekkel ő tudott megfelelően tárgyalni, az A.. A.. által hozott ifjú titánokkal nem álltak szóba.

 

Ami a vádlott-társak vallomását illeti, itt elsősorban döntő jelentőségű lenne A.. A.. vallomása, hiszen a csalás elkövetéséhez ő az a személy, akit meg lehetett volna téveszteni a távozási szándékot illetően, azonban A.. A.. határozottan visszaigazolta Sz.. azon állítását, hogy mindenképpen meg akart szabadulni tőle és több jelöltje is volt, akik végül mégsem vállalták az állást. Tudjuk jól, hogy egy fejvadász céget is megbízott, az Accord Group Kft-t, ami külön vádpont volt, ki is fizetett bizonyos összeget az Accord Group-nak. Röviden, az én szempontomból ennek csak annyiban van jelentősége, hogy Berkóné, aki az Accord Group vezetője volt, már a nyomozás elején is csatolta, de itt a bíróság előtt is elmondta, hogy már amikor ők Antallal tárgyaltak Sz.. sorsát illetően 2007-ben, akkor már az, hogy nyugdíjba mehet esetlegesen Sz.., bizonyosan szóba került, hiszen a feljegyzés, ami a naptárában volt, amit becsatolt, az tartalmazta a nyugdíjazás kifejezést. Ezt csak azért mondom, mert ha valaki meg lehetett volna tévesztve, az A.. A.. és ez egy lényeges dolog, mert ebből bizonyosan látszik, hogy ő nem lehetett tévedésben a tekintetben, hogy a nyugdíj lehetőségére a XIV.r. vádlott vonatkozásában számíthat. Tehát ha A.. A.. ebben a körben tévedésben lett volna, akkor egészen biztos, hogy ez a feljegyzés nem született volna meg, és ez egy objektív bizonyíték. Ennyit A.. A.. tévedésével kapcsolatban.

 

Ami B.. Zs.. gyanúsítotti vallomását illeti, én úgy gondolom, hogy mindenben visszaigazolja Sz.. állításait a szakszervezetekkel való tárgyalások, a sztrájkkészültség tekintetében, nyilatkozik arra, hogy a tovább foglalkoztatást mindenképpen törvényesen akarta megcsinálni, ezért is kérte a megállapítás módosításához dr. Sz.. Gy.. jogi igazgató közreműködését. Egyetlen ellentmondás van, az, hogy közölte-e Sz.. a megállapodás módosításakor, hogy nyugdíjas. Az imént elmondtam az ezzel kapcsolatos érveim egy részét. Annyit még hozzáfűznék, hogy amikor a tovább foglalkoztatással kapcsolatos megállapodás születik, 2008. június 30. napján, addigra már a végkielégítés  a  XIV.r.   vádlott  számláján  volt.  Egyébként  ez  a  tovább  foglalkoztatásról    szól megállapodás szövegéből is kifejezetten kiderül, hiszen utalnak rá, hogy elszámoltak egymással, a végkielégítés szó benne van, ismerjük az iratot. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy ha igaz is lenne, hogy B.. Zs.. tévedésben lett volna esetleg tartva a vádlott nyugdíjas mivoltát illetően, B.. Zs..nak ez a tévedése semmilyen okozati összefüggésben nem állhatott a BKV-t ért azon kárral, ami a vád szerint a végkielégítéssel kapcsolatos. Itt meg kell, hogy jegyezzem, hogy ebben az időben egyáltalán nem volt egyedi és különösen nem volt szabálytalan az, hogy valaki a munkaviszony fenntartása, tovább folytatása mellett nyugdíj iránt folyamodott, mindenféle személyeskedés nélkül csak saját ismeretekből is tudok olyat mondani, hogy számtalan ügyész, bíró volt, aki megigényelte a nyugdíját és ugyanúgy tovább folytatta a munkáját ugyanazon a helyen, ugyanabban a székben, mert ezt a jogszabály lehetővé tette. Ezt csak a tovább foglalkoztatás kérdéséhez kívántam hozzáfűzni.

 

Dr. Sz.. Gy.. vallomásával kapcsolatban már elmondtam, hogy mindenben alátámasztja Sz..nak és B.. Zs..nak azt az előadását, ami a sztrájkkal kapcsolatos, azt is kifejezetten kimondja, hogy nem látott jogellenességet Sz.. munkaviszonyának megszüntetése tekintetében, azt le is írta korábban. Kifejezetten a L.. vezette Belső Kontrolling Osztály részére is leírta, ez benne van az anyagban és a nyomozás során is így nyilatkozott, és így nyilatkozott itt a tárgyaláson is. Ő volt az a jogi igazgató ráadásul, akit a rendőrséggel való kapcsolattartáshoz Kocsis úr kijelölt először.

 

Kolozsi Lászlóné vallomása sok lényeges dolgot nem tartalmaz azon túl, hogy elmondja, hogy folyt a bérszámfejtés, egyetlen fontos mérlegelendő momentum van a vallomásában, hogy állítja Kolozsiné, hogy neki 2008. márciusában Sz.. leadta a nyugdíjazására vonatkozó papírokat, amik később bekerültek az SAP rendszerbe, itt valóban van egy időbeli eltolódás, mert az majd valamikor novemberben jelenik meg, én ennek az okát nem tudom.

 

Sz.. dr. K.. É.. elmondja, hogy Sz.. nem szerelt le a vállalattól, ő nem tudott a nyugdíjazásról, továbbá azt sem tudja, hogy a 16/A. számú formanyomtatványt kiállították-e. Tekintettel arra, hogy a vádbeszéd külön foglalkozik olyan esetleges adminisztratív, ügyviteli mulasztásokkal, amelyek az én álláspontom szerint nem lényeges körülményekre vonatkoznak, hiszen nem azon alapultak a járandóságok, azért egy mondatot ezzel a többször felhozott 16/A. számú nyomtatvánnyal kapcsolatban engedjék meg, hogy megejtsek. Ez a nyomtatvány, hogy mindenki számára világos legyen, arról szól, hogy a munkavállalók számára adnak ebben egy értesítést a végkielégítés mértékéről és összegéről, tehát ebben a konkrét esetben arról lenne szó, hogy ezzel a nyomtatvánnyal magát a humánpolitikai igazgatót kellene értesíteni, tájékoztatni, hogy mi jár neki és úgy tűnik, hogy ez elmaradt. Hát lehet. De ebből egyfelől büntetőjogilag nem következik szerintem semmi, másfelől éppen az ő jogát csorbította, nem másét, hiszen ez a munkavállalónak volt egy értesítés. Összefoglalva az összes adminisztratív szabálysértéssel kapcsolatos ügyészi fejtegetésre azt tudom mondani, hogy ezek nincsenek összefüggésben a büntető jogi megítéléssel, nem az űrlapok pontos kitöltésétől jogszerű vagy jogszerűtlen a végkielégítés és a többi juttatás. Ha voltak is adminisztratív mulasztások, azok nem hozhatók semmiféle összefüggésbe semmiféle jogtalan haszonszerzési céllal.

 

Vannak okirati bizonyítékok, a feljelentést jelöli meg az ügyészség szokás szerint. Szokás szerint akkor én is elmondom, hogy a feljelentés az nem bizonyíték, az abban foglaltakat kell bizonyítani, megjegyzem ez a feljelentés nem is nagyon tartalmaz semmit, nyilvánvalóan arra gondol, hogy a feljelentés a belső kontrolling jelentésen, az ún. 42. számú L..-féle jelentésen alapul. Ezzel kapcsolatban el kell, hogy mondjam, hogy alapvető, téves feltevésen alapul ez a jelentés, maga a jelentés is tartalmazza, hogy nem jutottak hozzá a Sz..val kapcsolatos munkaügyi iratokhoz, és vélelmezi végig ilyen nyelvtani fogalmazásban, hogy amikor a megállapodás megszületett, akkor

XIV.r. vádlott már nyugdíjas volt. Ez a vélelem, ez az alapvető téves feltevés vonul végig az egész vizsgálati jelentésen, holott tudjuk, és ez az okiratok alapján is beigazolódott, hogy 2008. március 20-án, csak nem 2 hónappal a megállapodás aláírása után nyújtotta be a nyugdíjfolyósító intézethez az igényét XIV.r. vádlott, ráadásul nem is ő nyújtotta be, hanem a BKV nyugdíj ügyintéző alkalmazottja.

 

Összegezve a bizonyítékokat és utalva a perbeszédem elején elmondottakra, miután védőként kötve vagyok a védencem álláspontjához, szó szerint veszem a magamévá az ügyészség előadását, hátha jogerős lesz az ítélet. Tehát azt indítványozom, hogy a Tisztelt Törvényszék a XIV.r. vádlottat az ellene emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján bizonyítottság hiányában mentse fel, mivel kétséget kizáró módon nem bizonyítható, hogy a vádlott akár Antal Attilát, akár B.. Zs..ot a munkaviszonya megszüntetése vagy fenntartása körébe tartozó lényeges tény vonatkozásában tévedésbe ejtette vagy tévedésben tartotta volna.

 

A XIV.r. vádlott több, mint 35 év munkaviszony után még csak nem is arra gondolt, nem is arra számított, hogy pihentető nyugdíjas évek várnak rá, hanem dolgozni szeretett volna addig, amíg lehet, de legalább az öregségi nyugdíj korhatárig, 62 éves koráig. Bizonyára nehéz volt számára megemészteni azt, amikor jött A.. A.. és kifejezte azt a szándékát, hogy nem kíván vele a jövőben együtt dolgozni, nem tart a munkájára igényt. Arra a rémálomra, ami 2009. nyarán kezdődött és gyakorlatilag a mai napig tart, még csak nem is gondolhatott. Az ő neve eggyé vált a BKV üggyel, kollégáim is kitértek itt rá az imént a tárgyaláson, hogy mindenki számára egy elrettentés volt, ami történt, tehát az, hogy ő ezért az ügyért előzetes letartóztatásba kerülhetett, hogy a nevét meghurcolták a sajtóban ország-világ előtt, ez gyakorlatilag egy eszköz volt ahhoz, hogy azok a vádlottak, akik utána hónapokkal következtek csak a gyanúsítottak sorában, azok megfelelő alappal tudjanak megjelenni majd a nyomozó hatóság előtt, javarészt nem önszántukból. Én úgy gondolom, hogy erre Sz..nak nem csak a nyugalma ment rá, hanem az egészsége is, bizonyítható módon, egyébként jelenleg is ezért nincs itt. Az őt érintő IV. vádpont vonatkozásában gyakorlatilag valamennyi bizonyíték a nyomozás elejétől fogva változatlan tartalommal rendelkezésre állt, semmilyen fordulat nem következett be az ügyben, amit azt indokolta volna, hogy 7 éven keresztül büntető eljárás hatálya alatt álljon. Lehet, hogy most megköszönhetné, hogy az ügyészség a felmentésére tett indítványt, de én azt gondolom, hogy az elmúlt 7 év önmagában felér egy büntetéssel.

 

Ami a járulékos kérdéseket illeti, és az igen részletes vádbeszéd erre nem tért ki, indítványozom, hogy a Tisztelt Bíróság felmentő rendelkezés esetén a XIV.r. vádlottat érintő zár alá vételt oldja fel és a vele szemben előterjesztett polgári jogi igényt utasítsa el.