Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég

Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég
Pethő András2010. 08. 30. 16:50

Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo]. A BKV-botrányban új fejleménynek számító zsarolási ügyben is előkerül így az a cég, amely egy rejtélyes pártfinanszírozási történetnek is a főszereplője.
Hivatalos személyként elkövetett zsarolással is meggyanúsította Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettest a BKV-ügyben nyomozó ügyészség, amely hétfőn adott ki közleményt az újabb fejleményről. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Hagyó 2008 márciusában arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy évente 15 millió forintot adjon át a részére. A közlemény szerint Hagyó kilátásba helyezte, hogy ha Balogh nem adja át a kért összeget, akkor ellehetetleníti őt egy 2007 decemberében kiadott teljesítési igazolás miatt. Az ügyészség szerint a BKV-nál akkoriban felsővezetői posztot betöltő Balogh Hagyó utasítására állította ki szabálytalanul a dokumentumot egy cég számára.
Az ügyészség nem közölte, hogy mely megbízásról és mely cégről van szó, de az [origo] a nyomozás részleteit ismerő forrásból úgy tudja, hogy teljesítési igazolás a szentendrei HÉV utastájékoztatási rendszerére vonatkozott, amelyet a C.C. Soft nevű informatikai cég készített. Ez a cég nem először kerül elő a BKV-botrányban, Balogh Zsolt már tavaly márciusban a Magyar Nemzetnak adott interjújában is arról beszélt, hogy Hagyó többek között ennek a vállalkozásnak a megbízása miatt gyakorolt rá nyomást.
Egy ellentmondásos megbízás
hirdetés
A BKV 2007 nyarán kötött szerződést a C.C. Soft Kft.-vel egy utastájékoztató rendszer kiépítésére, és Balogh az interjúban azt állította, hogy néhány hónappal később, novemberben Hagyó egy közvetítő útján közölte vele, a cég árat fog emelni és a vállalt határidőt is kitolja. Balogh azt mondta, hogy ő eleinte tiltakozott a kérés ellen, mire be kellett mennie Hagyóhoz, aki az irodája előtti folyosón elkapta a nyakát, és közölte vele, hogy a szerződésmódosítást mindenképp meg kell csinálni, és a többletpénz teljes összegét ki is kell fizetni még karácsony előtt. Az interjú megjelenésekor Hagyó - akit az ügyészség csak a választások után, mentelmi jogának elvesztését követően gyanúsított meg - tagadta ezeket az állításokat.
Az [origo] korábban részletesen foglalkozott a HÉV-utastájékoztatóra vonatkozó megbízás körülményeivel, és a kutatómunka során birtokunkba jutott dokumentum szerint Balogh valóban kiállított egy teljesítési igazolást a C.C. Soft számára 2007 decemberében. A jelenleg felszámolás alatt álló cég egykori tulajdonosa és vezetője, Egervári Ajtony ugyanakkor az [origo]-nak most azt mondta, nem tud arról, hogy az igazolást szabálytalanul állították volna ki, és arról sincs információja, hogy a dokumentum Hagyó utasítására készült volna. Egervári szerint a teljesítési igazolást egy részletes műszaki átadás-átvételi eljárás előzte meg, és korábban a kft. egy másik, névtelenséget kérő egykori munkatársa is azt mondta, a BKV-sok keményen számon kértek rajtuk minden határidőt, és aprólékosan megvizsgáltak mindent.
Az utastájékoztatási rendszerrel azonban később több probléma is akadt, ezek közül a legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy nem lehetett jól olvasni az állomásokon kihelyezett képernyőkön megjelent feliratokat. A közlekedési vállalatnál készült, idén februárban kiszivárgott belső ellenőrzési jelentés készítői is azt állapították meg, hogy az összességében százmillió forintos megbízási díjért a BKV egy olyan rendszert kapott, amely az alapvető elvárásoknak sem felel meg, ezért azt javasolták a hatalmas állami forrásokat felemésztő vállalat vezetésének, hogy tegyen büntetőfeljelentést az ügyben.
Az állítólagos közvetítő és borítékja
Egervári az [origo]-nak azt mondta, őt egyelőre nem keresték meg a nyomozók az ügyben, és egy korábbi cikkünk készítésekor azt is közölte, hogy Hagyót is csak egyszer látta személyesen, a 2009 februárjában elhunyt Tasnádi Péter pécsi polgármester temetésén. Balogh a márciusi interjúban azt is állította, hogy Hagyó közvetítője egy Hatvani Szabó János nevű férfi volt, aki a főpolgármester-helyettes irodájának előszobájában kinyitotta a táskáját, mutatott neki egy nagyméretű borítékot tele pénzzel, és azt mondta, hogy ez jött vissza az általa átengedett informatikai beruházásból. Egervári az [origo]-nak korábban azt is állította, hogy nem adtak pénzt senkinek, és közölte, Hatvani Szabót nem is ismeri.
Nem ez volt az egyetlen ellentmondásos BKV-s megbízása a C.C. Softnak, az [origo] áprilisban számolt be róla, hogy a cég közel 60 millió forintot kapott a közlekedési vállalattól egy szerződésnyilvántartó szoftverért. A szerződést mindössze négynapos határidővel kötötték, és hasonló fejlesztésekkel foglalkozó cégek szerint a szóban forgó programot a 60 milliós megbízási díj töredékéért is el lehet készíteni (részleteket ebben a cikkünkben olvashat erről).
Egy szövevényes pártfinanszírozási ügy
Nem a BKV-botrány volt ugyanakkor az egyetlen ügy, amely ráirányította a figyelmet a néhány éve még alig ismert, a legjövedelmezőbb korszakában is legfeljebb néhány százmillió forintos éves bevétellel rendelkező informatikai vállalkozásra. Az [origo] tavaly novemberben számolt be róla, hogy a cég 2008-ban százmillió forintos támogatást nyújtott a Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) nevű kis pártnak, amely szorosan kötődik a titkosszolgálati kapcsolatai miatt ismertté vált Egymásért Alapítványhoz.
A cégvezető kezdetben azzal magyarázta a szokatlanul nagy összegnek számító készpénzes támogatást, hogy szimpatizált az amúgy politikailag nem túl aktív és az elmúlt választásokon gyengén szereplő párttal, később azonban már azt közölte, hogy egy üzleti vita lezárásának eredménye volt az adományozás. Egervári szerint 2008-ban a C.C. Softnak több százmillió forintos kártérítést kellett volna fizetnie egy külföldi vállalkozás számára, de végül azt a megállapodást kötötték, hogy ha átadnak a MESZ-nek százmillió forintot, akkor le van rendezve a vita. A külföldi cégről nem tudni részleteket, de mint az [origo] augusztus közepén megjelent cikkéből kiderül, az üzleti vita egy kazahsztáni közlekedési beruházás körül forgott.

Forrás:
http://www.origo.hu/itthon/20100830-hagyo-miklos-zsarolasi-ugye-es-a-cc-soft-kft-kozotti.html