A Strasbourgi Emberi Jogi Bírság eljárása a Kecskeméti Törvényszék kijelölése kapcsán -Tájékoztatás a fejleményekről, a kérelem kiegészítése és sürgősségi tárgyalás iránti kérelem

 

 

Mr. S. Naismith

Section Registrar

Second Section

European Court of Human Rights

Council of Europe

F-67075 STRASBOURG CEDEX

 

 

Kérelem száma: 54 498/12

Antal ./. Magyarország

 

Tárgy:

1)Tájékoztatás fejleményekről

2)Fejlemények értékelése egyezményes szempontból

3)Kérelem kiegészítése

4)Kérelem sürgősségi tárgyalás iránt

 

 

Tisztelt Bíróság!

 

Alulírott Kádár András Kristóf, mint a fenti számon iktatott ügyben a kérelmezők képviselője az alábbiakban

  • tájékoztatom a T. Bíróságot a kérelem tárgyát jelentő ügyben bekövetkezett fejleményekről,
  • amelyek következtében a kérelem kiegészítése is szükségessé vált, valamint
  • a fejleményekre tekintettel ismételten kérem, hogy a T. Bíróság fontolja meg az ügy soron kívüli elbírálását.

 

 

1. Az ügy fejleményei

 

1.1. Jogszabályi változások

 

A kérelem benyújtása óta eltelt időben többször módosultak az ügy szempontjából releváns jogszabályok. Magyarország Alaptörvényének negyedik – 2013. március 26-án hatályba lépő – módosításával a jogalkotó beemelte az Alaptörvénybe a bíróságok közötti ügyáthelyezés intézményét. A 27. cikk (4) bekezdése kimondta, hogy az ésszerű határidőn belüli bírói döntéshez való alapjog érvényesülése és a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelése érdekében sarkalatos törvényben meghatározottak szerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke sarkalatos törvényben meghatározott ügyek tárgyalására az általános illetékességű bíróságtól eltérő, azonos hatáskörű bíróságot jelölhet ki.

 

A negyedik módosítás egyes rendelkezései kapcsán megfogalmazott nemzetközi bírálatok hatására az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének ötödik módosításával 2013. október 1-jével viszont hatályon kívül helyezte az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, köztük a 27. cikk (4) bekezdését is.

 

A jogalkotó már ezt megelőzően – az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXI. törvénnyel, 2013. augusztus 1-jével – hatályon kívül helyezte az Alaptörvénynél alacsonyabb szintű azon jogszabályi rendelkezéseket, amelyek az ügyáthelyezést lehetővé tették, azaz a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 62., 63. és 64. §-ait, valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 20/A. §-át.

 

1.2. Az Alkotmánybíróság döntése (2013. december 5.)

 

2013. december 5-én a – többek között – a jelen ügy kérelmezői által benyújtott alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság (AB) 36/2013. (XII. 5.) AB számú határozatában megállapította, hogy a Bszi. és a Be. fent említett, az ügyáthelyezést megalapozó – időközben hatályon kívül helyezett – rendelkezései alaptörvény-ellenesek voltak és egyúttal nemzetközi jogba (nevezetesen az Egyezménybe) is ütköztek (B/1 melléklet). Az AB döntésének részletes ismertetésétől kérelmezők eltekintenek, csak a legfontosabb (a T. Bíróság esetjogára nagyban támaszkodó) konklúziókat foglalják össze:

  • Törvényes bírósághoz való jog sérelme (32-34. és 41. §§): „Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése és az Egyezmény 6. Cikk 1. pontja értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvény által felállított bíróság bírálja el. A törvény által felállított bíróságra vonatkozó követelmény magában foglalja a törvényes bíróhoz való jogot, vagyis azt, hogy egy konkrét ügyben az eljárási törvényekben megállapított általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint irányadó bírói fórum (bíró) járjon el. […] A törvényes bíró tehát: a törvényben előre meghatározott hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend szerint kijelölt bíró. […] Ebből következik, hogy a bíró és az ügy egymáshoz rendelése alkotmányosan csak előre meghatározott, általános szabályok alkalmazásával objektív alapokon történhet. […] A sérelmezett rendelkezések szerint az ügyek áthelyezése ugyan kivételesen történhetett, azonban sarkalatos törvény nem állapította meg ennek feltételeit. A jogalkotó nem határozta meg az áthelyezés szempontjait sem. Ennek eredményeként az ügyek áthelyezése […] a konkrét ügy ismeretében, az eljáró bíróság és/vagy a legfőbb ügyész indítványára […] teljesen az OBH elnökének szabad belátásán múlt. […] Az eljáró bíróságnak az OBH elnöke saját mérlegelésén alapuló kijelölése azonban így az Alaptörvénynek a tisztességes eljárás követelményét megfogalmazó XXVIII. cikke (1) bekezdéséből következő, a törvényes bíróhoz való jog sérelmét eredményezte […]. […E]gy, az általános illetékességi szabályok szerint eljáró bíróság helyett egy adott ügycsoport ügyeinek egy másik bíróság illetékességébe történő áthelyezése csak abban az esetben egyeztethető össze az Egyezménnyel, ha annak anyagi jogi és eljárásjogi szabályait, illetve előfeltételeit átlátható, előre rögzített, világos, objektív paraméterek felhasználásával rögzíti a törvényhozó, amely nem (vagy csak minimálisan) hagy teret a diszkrecionális jogkörnek […].”
  • Pártatlanság követelménye (48 és 55-56. §§): [A] pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítéletmentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében […] Az objektív megközelítés […] annak vizsgálata, hogy volt-e objektíve igazolható oka a pártatlanság hiánya feltételezésének [...], vagyis az adott szabályozás biztosítja-e a pártatlanság követelményét, ideértve azt is, hogy az eljárás a közösség, elsősorban a jogkeresők oldaláról nézve objektíve nem támaszthat kételyeket a pártatlanságot illetően [...]. […A] bírói függetlenségnek és a jogbiztonságnak a jogállamiság szempontjából betöltött kiemelkedő jelentősége azt igényli, hogy rendkívül világosak legyenek azok a szabályok, amelyeket egy adott ügyben kell alkalmazni, világos biztosítékok legyenek az objektivitás és az átláthatóság végett és mindenekelőtt annak érdekében, hogy az önkényességnek a látszatát is elkerüljék az ügyek bírókra való kiszignálásában. […] A jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Bszi. és a Be. vizsgált rendelkezései az Alaptörvényből és az Egyezményből egyaránt következő, a pártatlanság és a pártatlanság látszata követelményének nem tettek eleget. A pártatlanság objektív követelménye ugyanis csak akkor teljesül, ha a szabályozás kellő garanciát biztosít minden kétely kizárásához. [… ] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint […] önmagában az a tény, hogy a ténylegesen eljáró bírói tanács konkrét pervezetésével szemben a folyamatban levő eljárásban nem fogalmaznak meg kifogást, még nem tudja sem kimenteni, sem ellentételezni a nullum judicium sine lege elven esett eredendő sérelmet.”
  • Jogorvoslathoz való jog sérelme (60-61. §§): „Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát […].Mivel ebben az esetben a törvényhozó egyáltalán nem biztosított jogorvoslatot az érintettek számára egy olyan döntés (határozat) ellen, amely – a fentiekben is hivatkozott, elsősorban a tisztességes eljáráshoz fűződő – alapvető jogaikat érintette, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a szabályozás alaptörvény-ellenes volt és nemzetközi szerződésbe ütközött, ugyanis nem tett eleget sem az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében, sem az Egyezmény 13. Cikkében foglalt követelménynek.

  

Az OBH elnökének döntésével kapcsolatban az AB arra az álláspontra helyezkedett, hogy az „igazgatási jellegű határozat, amely az alapügy részeként, de önálló eljárási rendben zajlik és így az eljáró bíróság kijelölésének kérdése nincs befolyással az alapügy mikénti eldöntésére. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért az OBH elnökének az eljáró bíróságot kijelölő határozata nem felel meg az Abtv. 27. §-ában előírt feltételnek [azaz nem az ügy érdemében hozott döntés], ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a részében visszautasította” (64. §).

 

Az alkotmányellenesnek és nemzetközi jogba ütközőnek minősített jogszabályoknak a panasz alapjául szolgáló egyedi ügyekben való alkalmazhatóságával kapcsolatban az AB úgy foglalt állást, hogy e rendelkezések a törvény erejénél fogva nem alkalmazhatók a konkrét ügyekben (így a kérelmezők ügyében sem): „Az Abtv. 45. § (2) bekezdése értelmében, ha az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés vagy alkotmányjogi panasz alapján semmisít meg egyedi ügyben alkalmazott jogszabályt, a megsemmisített jogszabály az Alkotmánybíróság eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható. A Bszi. és a Be. támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítása tehát elvileg a törvény erejénél fogva maga után vonja azok alkalmazása kizárását az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyekben, ezért erről az Alkotmánybíróságnak külön nem kellett rendelkeznie” (62. §).

 

1.3. A Kecskeméti Törvényszék végzése (2013. december 16.)

  

Az AB határozata alapján a Kecskeméti Törvényszék 1.B.73/2012/292. sz. végzésében (B/2) megállapította illetékességének hiányát, és áttette az ügyet az eredetileg illetékes Fővárosi Törvényszékhez. A törvényszék arra hivatkozott, hogy az AB döntésének következtében az előtte „folyamatban lévő eljárás mögött jelenleg nincs hatályos törvény, illetve hatályos alaptörvényi klauzula”, ezért a bíróságnak „nincs törvényes, az eljárási szabályokon alapuló illetékessége”.

 

1.4. A Fővárosi Törvényszék végzése (2014. január 7.)

 

31.B.254/2013/2. sz. végzésében (B/3) a Fővárosi Törvényszék szintén megállapította az illetékességének hiányát, és az iratokat felterjesztette a Kúriához az eljáró bíróság kijelölése céljából. A törvényszék arra hivatkozott, hogy a tárgyalás megkezdése után az illetékesség rögzül, és a Be. 308. §-ában (ahol azok a helyzetek szerepelnek, amelyekben a tárgyalás megkezdése után is helye van az illetékessége hiánya miatti áttételnek) nem található a tárgybelihez hasonló ok. A törvényszék kifejtette: „függetlenül attól, hogy az eljárás lefolytatására utóbb alaptörvény-ellenesnek bizonyult jogszabály alapján került más, azonos hatáskörű bíróság kijelölésre, az illetékesség rögzült, így a büntetőeljárást annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie, ahol a tárgyalást megkezdték.” A törvényszék hivatkozott még arra, hogy ez az értelmezés áll összhangban az eljárások időszerű befejezésének követelményével, amely komoly sérelmet szenvedne, ha az eljárás újraindulna a Fővárosi Törvényszék előtt, míg az ügyáthelyezést lehetővé tévő „alaptörvény-ellenes rendelkezés csupán elvont jogsérelmet” okozott a kérelmezőknek.

 

1.5. A Kúria rendelkezése a Fővárosi Törvényszék végzésének visszaküldéséről (2014. január 23.) és a végzés újrakézbesítése (2014. február 7.)

 

A Kúria észlelte, hogy a Fővárosi Törvényszék végzése nem tartalmaz jogorvoslati kioktatást, ezért egy levél kíséretében (B/4) visszaküldte a végzést a törvényszéknek. A törvényszék ezt követően azzal a kiegészítéssel küldte meg az érintetteknek a végzést, hogy az ellen fellebbezhetnek a Fővárosi Ítélőtáblához (B/5). A kiegészítéshez a törvényszék megjegyzést fűzött, miszerint nem ért egyet azzal, hogy a végzés ellen fellebbezési jogot kellene biztosítani.

 

1.6. A kérelmezők védőinek fellebbezése

 

Kérelmezők védői fellebbeztek a törvényszék végzése ellen. Alább  példálózó jelleggel idézünk a védelmi érvekből.

 

2014. február 19-én kelt fellebbezésében (B/6) Mesterházy Ernő védője hangsúlyozta: „az AB határozatban kifejtett alkotmányos indokok elsőbbséget élveznek az illetékességre vonatkozó szabályokkal [szemben]. Az alkotmányos indokok figyelmen kívül hagyása súlyosan sérti a tisztességes (fair) eljárás követelményét, példátlan eset lenne a magyar joggyakorlatban, hogy olyan bíróság jár el egy kiemelt jelentőségű ügyben, amelynek kijelölésére alkotmányellenesen került sor.” Az AB döntést idézve, utalt rá, hogy az ésszerű időn belüli elbírálás követelménye, amelyre a törvényszék hangsúlyosan hivatkozott, „csak egy a tisztességes eljárás elemei közül, amely a végletekig nem fokozható”, és jelezte: „elsődlegesen a törvényes bíróhoz való jog és a bírói pártatlanság elvét kell, hogy érvényre juttassa az eljáró bíróság, hiszen az ésszerű időn belül történő elbírálás követelményének megsértése – bár ugyanúgy a tisztességes eljárás garanciális eleme – az eljárás jelen szakaszában nem állapítható meg.”

 

Hagyó Miklós kérelmező védője 2014. február 24-én kelt  fellebbezésében (B/7) rögzítette: (i) a magyar jogrendszer alapelve, hogy jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel, (ii) az AB döntése mindenkire kötelező, (iii) maga az AB rögzítette a határozatában, hogy az alkotmányjogi panasz alapján megsemmisített jogszabály a testület eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható. A védő azzal érvelt, hogy ezen indokok mellett összeegyeztethetetlen az alkotmányos jogértelmezés követelményével, ha a jogalkalmazó az Alaptörvénynél alacsonyabb rendű, szintű jogforrásra (a büntetőeljárási törvényre) hivatkozva próbálja meg az AB döntését negligálni és azt az abszolút jogellenes helyzetet legalizálni, hogy a Kecskeméti Törvényszék az eljárásának alapjául szolgáló – és az AB döntése értelmében az adott ügyben nem alkalmazható – normák alkotmányellenességének és nemzetközi jogba ütközésének kimondása után a „nullum judicium sine lege” elvet megsértve folytatja az eljárást. A védő szintén kitért rá, hogy – amint az az AB határozatában is szerepel – az időszerűség követelményére hivatkozva nem lehet a terhelt akarata ellenében csorbítani a tisztességes eljáráshoz fűződő jog egyéb részjogosítványait, így a törvényszék önkényesen – a kérelmezők álláspontját teljesen figyelmen kívül hagyva – döntött abban a kérdésben, hogy a tisztességes eljárás követelménye mely részjogosítványának a csorbulása okozza számukra a jelentősebb sérelmet.

 

2014. február 24-i beadványában (B/8) Regőczi Miklós is jelezte: míg számára az eljárás elhúzódás csupán elvont sérelmet okoz, addig az ügyének kecskeméti tárgyalása nagyon is konkrét módon nehezíti meg a mindennapi életét (gátolja a munkához jutásban, a családi életének zavartalan vitelében), amellett, hogy az ügyáthelyezés miatt a Kecskeméti Törvényszék eljárást szükségszerűen tisztességtelennek érzi, amit a különböző jogi fórumoknak az ügyáthelyezés lehetőségét megszüntető döntései messzemenően igazolnak. 

 

 

Antal Attila védője 2014. február 25-én kelt fellebbezésében (B/9) hangsúlyozta: az alkotmányellenesen megállapított illetékesség nem rögzülhet. Vissza kell nyúlni a vádirat benyújtásának időpontjáig, és az illetékesség kérdését az AB döntésének megfelelő tartalmú eljárási szabályok alapján kell eldönteni, mely esetben nem lehet kétséges, hogy a Fővárosi Törvényszék az eljárni illetékes bíróság. A védő leszögezte: az ésszerű időn belüli eljárás követelménye lényeges, azonban a büntetőeljárási „alapelvek […] nem érvényesülhetnek egymás sérelmére, így az ésszerű időn belüli eljárás lefolytatás nem sértheti a törvényes bíróhoz való jogot. Az ésszerű időn belül való eljárás, mint alapelv, csak és kizárólag egy, a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit megtartó büntetőeljárásban, így a törvényes bíró előtti eljárásban érvényesülhet.”

 

 

1.7. A Fővárosi Ítélőtábla végzése (2014. április 9.)

 

3.Bpkf.10369/2014/3. sz. végzésében a Fővárosi Ítélőtábla (B/10) eljárási okra hivatkozva hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék végzését, és visszaküldte az ügy iratait a Kecskeméti Törvényszékre. Az érvelés lényege az volt, hogy a Be. nem általában zárja ki a tárgyalás megkezdését követően foganatosított áttétel elleni fellebbezést, hanem csak bizonyos esetekben, és az AB döntésre hivatkozó áttétel nem tartozik ezek közé. Ezért a Kecskeméti Törvényszéknek fellebbezési jogot kellett volna biztosítania a decemberi végzés ellen, amely – mivel ez elmaradt – nem emelkedett jogerőre, így a Fővárosi Törvényszék nem is kezelhette és vehette volna lajstromba új ügyként a kérelmezők elleni eljárást, s így abban döntést sem hozhatott volna. A Fővárosi Ítélőtábla azt is megállapította, hogy az OBH elnökének kijelölését követően a Fővárosi Törvényszék egyébként is az ügy elintézésből kizárt bíróságnak minősül. Az ítélőtábla – azon túlmenően, hogy említést tett arról, hogy a kérelmezők, illetve védőik fellebbeztek a Fővárosi Törvényszék döntése ellen – a védők érveivel egyáltalán nem foglalkozott. 

 

1.8. Az ügy ismételt felterjesztése a Kúriára (2014. április 23.)

 

A visszaküldött ügyet a Kecskeméti Törvényszék – arra hivatkozva, hogy negatív illetékességi összeütközés alakult ki különböző ítélőtáblák illetékességi területén lévő bíróságok között – megküldte a Kúriának (B/11). A Kecskeméti Törvényszék intézkedését megküldték a Legfőbb Ügyészségnek, amely kifejtette az arra vonatkozó álláspontját (lásd: a Kúria B/12 alatt csatolt döntése 4. oldalának 2. bekezdését), a védelem ugyanakkor nem kapott lehetőséget arra, hogy az üggyel kapcsolatos álláspontját a Kúria számára kifejtse.

 

1.9. A Kúria döntése (2014. május 5.)

 

A Kúria Bkk.I.591/2014/3. sz. végzésében (B/12) megállapította, hogy valamennyi az ügyben addig eljárt bíróság tévedett valamilyen mértékben, és arra a következtetésre jutott, hogy van olyan negatív hatásköri összeütközés, amely az eljáró bíróságnak a Kúria általi kijelölését szükségessé teszi.

 

A kérdés érdemét tekintve a Kúria teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, hogy az AB döntésében kifejezetten kimondta: az alkotmányjogi panasszal érintett ügyben az alkotmányellenesnek minősített jogszabály a törvény erejénél fogva nem alkalmazható (a „Bszi. és a Be. támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítása tehát elvileg a törvény erejénél fogva maga után vonja azok alkalmazása kizárását az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyekben, ezért erről az Alkotmánybíróságnak külön nem kellett rendelkeznie”). Ezzel szemben a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy „kifejezett alkotmánybírósági rendelkezés hiányában […] a folyamatban lévő büntetőeljárásra nem hat ki az, ha az Alkotmánybíróság megállapítja a már hatályon kívül helyezett eljárásjogi természetű törvényhelyek alaptörvény-ellenességét.”

 

A Kúria arra is utal, hogy az eljárás jogerős befejezését követően megnyílik az AB lehetősége az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása alapján befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatának elrendelésére, „jelen ügyben azonban nincs olyan bírósági határozat, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisíthető lenne, mivel az ügy első fokon folyamatban van, abban ügydöntő határozat nem született”. Kérelmezők rámutatnak, ennek a gondolatmenetnek a végigvitele ahhoz az abszurd eredményhez vezet, hogy ha már a büntetőeljárás menetében nyilvánvalóvá válik egy alkalmazott szabály alaptörvény-ellenessége, akkor is le kell folytatni az eljárást két fokon, és csak azután lehet az alaptörvény-ellenesség jogkövetkezményeit érvényesíteni, hogy a mindenki számára egyértelműen jogellenes eljárásban hozott döntés – akár évekkel később – jogerőssé válik.

 

A Kúria végkövetkeztetése tartalmilag megegyezik a Fővárosi Törvényszék álláspontjával: mivel azzal, hogy az – egyébként alaptörvény- és egyezményellenesen – kijelölt Kecskeméti Törvényszék tárgyalni kezdte az ügyet, illetékessége rögzült, és nem merült fel a Be. 308. §-ában foglalt azon okok egyike sem, amelyek a tárgyalás megkezdése után az áttételt kötelezővé teszik, ezért a Kúria az eljárás folytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki.

 

A Kúria döntése még az említés szintjén sem foglalkozik azokkal az érvekkel, amelyeket a kérelmezők illetve védőik a Fővárosi Törvényszék döntése elleni fellebbezéseikben felhoztak arra nézve, hogy az AB döntése után a Kecskeméti Törvényszék nem járhat el, és az ügyet a Fővárosi Törvényszéknek, mint a törvény által meghatározott bíróságnak kell tárgyalnia.

 

2. Az ügy fejleményeinek értékelése a kérelmezők egyezményes jogainak szempontjából

 

Kérelmezők álláspontja szerint az ügy fent leírt fejleményei súlyosbítják az általuk elszenvedett és az eredeti kérelemben kifejtett jogsértéseket.

 

Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a kérelmezők elleni eljárás lefolytatására a Kúria egy olyan bíróságot jelölt ki, amely – az illetékességét megalapozó jogszabály alkotmányellenességének és egyezményellenességének alkotmánybírósági kimondását követően – maga is jelezte, hogy nem tekinthető törvényes bíróságnak (illetve bírónak), mivel „nincs törvényes, az eljárási szabályokon nyugvó illetékessége”.

 

Ráadásul mindezt a Kúria úgy tette, hogy egyértelműen negligálta a kérdéses jogszabályoknak az alkotmányjogi panasz alapját képező eljárásokban való alkalmazhatatlanságát expressis verbis rögzítő alkotmánybírósági útmutatást.

 

Emellett a Kúria figyelmen kívül hagyta azt is (avagy teljes mértékben érzéketlen volt az iránt), hogy az AB döntése előre vetíti: amennyiben elítélésük esetén a kérelmezők az alkotmányellenes kijelölés alapján eljárt bíróság jogerős érdemi döntése ellen újfent alkotmányjogi panasszal élnek, akkor a döntés felülvizsgálatának – a mostani AB határozat alapján gyakorlatilag bizonyosra vehető – elrendelése esetén az egész – már most hosszúra nyúlt – büntetőeljárást újra kell kezdeni velük szemben, ami, figyelemmel arra a lelki és anyagi teherre, amit egy büntetőeljárás jelent, rendkívül méltánytalan és súlyosan jogsértő helyzetet eredményez számukra (továbbá egy újabb egyezményes cikk megsértését fogja eredményezni az eljárás elhúzódása miatt). 

 

Amint azt kérelmezők már az eredeti beadványukban rögzítették, a bíróságok pártatlanságára vonatkozó objektív teszt alapján azt kell eldönteni, hogy vannak-e olyan igazolható tények, amelyek ésszerű kétséget ébreszthetnek az eljáró bírói szervek pártatlanságával kapcsolatban, amelyek megrendíthetik a bíróságokkal szembeni bizalmat – a közvéleményben és a vádlottakban.

 

A Kúria fent részletezett eljárása – úgy az AB döntés releváns rendelkezésének figyelmen kívül hagyása, mint a kijelölő döntésnek a terheltekre nézve rendkívül hátrányos következményeinek negligálása – mindenképpen ilyen ténynek tekinthető. Ráadásul az ésszerű kételyeket fokozza az a – mondhatjuk: abszurd – mód, ahogy a különböző bírói fórumok ezt a politikailag rendkívül érzékeny ügyet, illetve az eljárás helye meghatározásának felelősségét igyekeztek maguktól elhárítani.

 

3. A kérelem kiegészítése

 

A fent vázolt fejlemények szükségessé teszik a kérelem kiegészítését két vonatkozásában: a fegyverek egyenlőségének és az indokolt döntéshez való jognak az érvényesülésével kapcsolatban.

 

3.1. A fegyveregyenlőség elvének további sérelme

 

A kérelmezők tisztelettel kérik, hogy a fegyverek egyenlőségének az eredeti kérelemben felvetett sérelmét a T. Bíróság legyen szíves abban a vonatkozásban is vizsgálni, hogy amikor a Kecskeméti Törvényszék az ügy iratait felterjesztette a Kúriának az eljáró bíróság kijelölése végett, az ügyészség módot kapott álláspontja kifejtésére, míg a védelem számára ezt a lehetőséget az eljáró bíróságok nem biztosították.

 

E körben a kérelmezők ismét hivatkoznak Bulut kontra Ausztria ügyre (47. §), amelyben a T. Bíróság kimondta, hogy a „a fegyverek egyenlőségének elve – a tisztességes eljárás tágabb fogalmának egyik elemeként – megköveteli, hogy minden fél számára ésszerű lehetőséget kell biztosítani arra, hogy álláspontját olyan feltételek között adja elő, amelyek eredményeként nem kerül ellenfelénél lényegesen hátrányosabb helyzetbe.” Különösen lényeges a jelen ügy kontextusában a Bíróságnak az a megállapítása, hogy a fegyverek egyenlősége érvényesülése szempontjából kiemelt jelentősége van „a látszatoknak és a tisztességes igazságszolgáltatás iránti fokozott érzékenységnek”, hiszen abban a kényes helyzetben, amelyben a bíróságok hónapok óta küldözgették az ügyet „ide-oda” egymás között, rendkívül fontos lett volna, hogy a védők is kifejthessék az álláspontjukat a kijelölésről, ne csak az ügyészség. (Különös tekintettel arra, hogy az eredeti OBH határozat vonatkozásában is csak a vád kapott erre lehetőséget, a védelem nem.)

 

Azzal, hogy erre a védelem nem kapott lehetőséget, a vád pedig igen, e tekintetben is sérült a fegyverek egyenlőségének elve és ezzel a kérelmezők tisztességes eljáráshoz fűződő joga.

 

3.2. Az indokolt döntéshez való jog

 

Amint azt a T. Bíróság a Tatishvili kontra Oroszország ügyben leszögezte (58. §), „a bírósági döntéseknek megfelelően rögzíteniük kell azokat az indokokat, amelyeken nyugszanak”. Bár nem kell a felek minden egyes érvére kitérniük, „a hatóságoknak kötelességük a tevékenységüket oly módon igazolni, hogy megismerhetővé teszik döntéseik indokait. Az indokolt döntés követelményének további funkciója, hogy demonstrálja a felek számára, hogy megfelelően meghallgatták az érveiket.”

 

A fentiekből nyilvánvaló, hogy azok a bírói fórumok, amelyek a fegyveregyenlőség elvének fenti csorbítása ellenére abban a helyzetben voltak, hogy megismerhették a kérelmezőknek, illetve védőiknek az üggyel kapcsolatos álláspontját és érveit, ezekre döntésük indokolásában semmilyen módon nem reflektáltak, így szükségszerűen nem érvényesülhetett az indokolt döntéshez való jog egyik – a T. Bíróság esetjogában – kiemelt fontosságúnak minősített funkciója.

 

Kérelmezők álláspontja szerint ezért a 6(1) cikkben foglalt joguk ezen részjogosítványa is csorbult a magyar hatóságok eljárása során.

 

 

4. Az ügy soron kívüli tárgyalásának indítványozása

 

Figyelemmel a fenti fejleményekre kérelmezők újfent előterjesztik azon kérelmüket, hogy a T. Bíróság az ügyrendjének 41. cikke alapján tárgyalja ügyüket soron kívül.

 

Amennyiben ugyanis a T. Bíróság csak a büntetőeljárás befejezése után hozza meg a kérelmezők reményei szerint rájuk nézve kedvező döntését (mely reményüket erősíti, hogy a magyar Alkotmánybíróság is a tisztességes eljáráshoz való jogukba ütközőnek találta az eljáró bíróság OBH-elnök általi kijelölését), akkor az a hatályos magyar szabályozás értelmében az eljárásuk újranyitását fogja eredményezni. Tekintetbe véve az ügy bonyolultságát és a terheltek nagy számát, ez azt fogja jelenteni, hogy a kérelmezők összességében akár több mint egy évtizeden át állhatnak büntetőeljárás hatálya alatt, hiszen már most majdnem öt éve folyik az eljárás, és – többek között amiatt, hogy a fent ismertetett fejlemények miatt az elmúlt fél évben állt az eljárás – még az elsőfokú ítélet meghozatala sincs belátható közelségben.

 

Amennyiben azonban a T. Bíróság viszonylag hamar hoz döntést az ügyben, a kérelmezők már az eljárás közben hivatkozhatnak erre a tényre az ügy ismételt áttételét kérve a Kecskeméti Törvényszéktől, mely esetben van esélyük rá, hogy valamelyest lerövidül az a tartam, amíg eljárás alatt állnak. A T. Bíróság így elejét veheti annak, hogy a kérelmezőknek egy újabb 6. cikkes joguk, az eljárás ésszerű időn belüli befejezéséhez fűződő joguk csorbuljon.

 

Budapest, 2014. június 21.

 

 

                                                                                              Tisztelettel:

 

           

 

 

                                                                                  dr. Kádár András Kristóf

                                                                                  kérelmezők jogi képviselője

 

Mellékletek:

 

B/1: Az Alkotmánybíróság 36/2013. (XII. 5.) AB számú határozata (2013. december 5.)

B/2: A Kecskeméti Törvényszék 1.B.73/2012/292. sz. végzése (2013. december 16.)

B/3: A Fővárosi Törvényszék 31.B.254/2013/2. sz. végzése (2014. január 7.)

B/4: A Kúria rendelkezése a Fővárosi Törvényszék végzésének visszaküldéséről (2014. január 23.)

B/5: A Fővárosi Törvényszék végzésének újrakézbesítése (2014. február 7.)

B/6: Mesterházy Ernő védőjének 2014. február 19-én kelt fellebbezése

B/7: Hagyó Miklós kérelmező védőjének 2014. február 24-én kelt fellebbezésében

B/8: Regőczi Miklós kérelmező 2014. február 24-i fellebbezése

B/9: Antal Attila védőjének 2014. február 25-én kelt fellebbezése

B/10: A Fővárosi Ítélőtábla 3.Bpkf.10369/2014/3. sz. végzése (2014. április 9.)

B/11: Az ügy ismételt felterjesztése a Kúriára a Kecskeméti Törvényszék által (2014. április 23.)

B/12: A Kúria Bkk.I.591/2014/3. sz. végzése (2014. május 5.)