Kérelem (2010. augusztus 13.)
Voir Note explicative
See Explanatory Note
Ld. a mellékelt útmutatót! (HUN)
COUR EUROPÉENNE DES DROITS DE L’HOMME
EUROPEAN COURT OF HUMAN RIGHTS
EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG
Conseil de l’Europe - Council of Europe – Európa Tanács
Strasbourg, France / Franciaország
REQUÉTE
APPLICATION
présentée en application de l’article 34 de la Convention européenne des Droits de l’Homme,
ainsi que articles 45 et 47 du Reglement de la Cour
under Article 34 of the European Convention on Human Rights
and Rules 45 and 47 of the Rules of Court
az Európai Emberi Jogi Egyezmény 34. Cikke,
valamint a Bíróság Szabályzatának 45. és 47. §-a alapján előterjesztett
KÉRELEM
IMPORTANT: La présente requête est un document juridique et peut affecter vos droits et obligations.
This application is a formal legal document and may affect your rights and obligations.
FIGYELEM! E kérelem okirat, amely befolyásolhatja a kérelmező jogait és kötelezettségeit.
I. – LES PARTIES
THE PARTIES
A FELEK
A. LE REQUÉRANT/LA REQUÉRANTE
THE APPLICANT
A KÉRELMEZŐ
(Renseignements à fournir concernant le requérant et son représentant éventuel)
(Fill in the following details of the applicant and the representative, if any)
(Adja meg a kérelmező, ill. az esetleges képviselő alább felsorolt adatait!)
1. Nom de famille: Hagyó 2. Prénom(s): Miklós
Surname First name(s)
Vezetékneve Utóneve (i)
Sexe: férfi
Sex
Férfi/nő
3. Nationalité: magyar 4. Profession: --
Nationality Occupation
Állampolgársága Foglalkozása
5. Date et lieu de naissance:
Date and place of birth Magyarország
Születési ideje és helye
6. Domicile:
Permanent address Magyarország
Állandó lakcíme
7. Tel.N°:
Telefonszáma
8. Adresse actuelle:
Present address
Jelenlegi lakcíme
Le cas échénant, (if any)
9. Nom et prénom du représentant: dr. Kádár András Kristóf
Name of representative
A képviselő neve
10. Profession du représentant: ügyvéd
Occupation of representative
A képviselő foglalkozása
11. Adresse du représentant:
Address of representative Magyarország
A képviselő címe
12. Tel.n°:
Telefonszáma
B. LA HAUTE PARTIE CONTRACTANTE
THE HIGH CONTRACTING PARTY
A MAGAS SZERZŐDŐ FÉL
(Indiquer ci-après le nom de l’Etat contre lequel la requête est dirigée)
(Fill in the name of the Country against which the application is directed)
(Adja meg azon Állam(ok) nevét, amely(ek) ellen a kérelmet előterjeszti!)
13. Magyar Köztársaság
II. - EXPOSÉ DES FAITS
STATEMENT OF THE FACTS
A TÉNYEK LEÍRÁSA
(Voir chapitre II. de la note explicative)
(See Part II. of the Explanatory Note)
(Ld. az útmutató II. részét!)
Si nécessaire, continuer sur une feuille séparée
Continue on a separate sheet if necessary
Szükség esetén a szöveg különíven folytatható
14. A kérelmező Hagyó Miklós magyar állampolgár, korábbi országgyűlési képviselő és budapesti főpolgármester helyettes a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztályán 01000-3023/2009. bü. számon indult, jelenleg a Központi Nyomozó Főügyészségen Nyom. 477/2010. számon folyamatban lévő büntetőeljárás gyanúsítottja, aki 2010. május 14-étől kezdve személyes szabadságot elvonó kényszerintézkedés (2010. május 17-ig őrizet, majd ettől kezdve előzetes letartóztatás) hatálya alatt áll.
2010. január 8-án a különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a BRFK gyanúsítottként kihallgatta, majd őrizetbe vette Sz. Sz. E-t, a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) korábbi humánpolitikai igazgatóját (sajtóhír, F/2 melléklet). Négy nappal később, 2010. január 12-én a BKV két újabb vezetőjét gyanúsította meg a rendőrség, egyiküket arra hivatkozva, hogy Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kommunikációs főtanácsadójának a BKV anélkül fizetett ki munkabért, hogy tényleges munkát végzett volna (F/3). Az ügyben további gyanúsítások történtek, és 2010. március 5-én, amikor Hagyó Miklós egyik bizalmasának tartott L. O-t gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, a sajtó már arról cikkezett, hogy Hagyó Miklós „körül szorul a hurok” (F/4).
2010. március 6-án az ügy egyik gyanúsítottja, Balogh Zsolt a Magyar Nemzet című napilapban, majd másnap a HÍR TV esti műsorában – utalással a nyomozó hatóság előtt korábban tett vallomásának a tartalmára – több olyan, jelentős tárgyi súlyú bűncselekményről számolt be, melyek egyik elkövetőjeként név szerint Hagyó Miklóst jelölte meg (F/5). Egy 2010. március 8-i, szintén a Magyar Nemzetben megjelenő cikk idézete szerint Balogh Zsolt védője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Hagyó Miklósból előbb-utóbb gyanúsított lesz (F/6).
2010. március 11-én a sajtó már arról cikkezett, hogy Hagyó Miklós, aki – lévén országgyűlési képviselő – ekkor még mentelmi joga birtokában akadálytalanul elhagyhatta volna az országot, külföldre készül. Ezt ő többször cáfolta (F/7).
2010. március 14-én Antal Attila, az ügy egy másik, házi őrizetben lévő gyanúsítottja egész oldalas, nyomozati vallomással felérő nyilatkozatot tett, amelyben Hagyó Miklóst több súlyos bűncselekmény elkövetésével hozta szoros összefüggésbe (F/8).
Már 2009 végén, illetve 2010 januárjában lehetett sejteni, de legkésőbb 2010 márciusában nem csak Hagyó Miklós, hanem a teljes országos közvélemény előtt bizonyosság vált, hogy a kérelmező meggyanúsítására mentelmi jogának megszűnése után sor fog kerülni. Ennek ellenére Hagyó Miklós az országot nem hagyta el, sőt, 2010. május 11-én ügyvédje útján felvette a kapcsolatot a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályával és jelezte, hogy a nyomozó hatóság rendelkezésére áll vallomástétel céljából. A beadványban kérte, hogy a nyomozó hatóság jelölje meg, mikor és hol jelentkezzen vallomástételre. A kérelmet a BRFK képviselője 2010. május 11-én, pecséttel igazoltan átvette (az átvetetett példányt lásd F/9 alatt), és azt Hagyó Miklós ügyvédje ugyanezen a napon faxon is megküldte (a faxolt dokumentumokat és a fax-naplót lásd F/10 alatt).
Ennek ellenére Hagyó Miklóst 2010. május 14-én, az új országgyűlés megalakulása (tehát Hagyó Miklós mentelmi jogának megszűnése után) röviddel a BRFK őrizetbe vette.
A kérelmező a fogvatartásával kapcsolatos döntéseket az alábbiakban ismerteti.
14.1. Előzetes letartóztatás elrendelése (2010. május 17.)
A Fővárosi Főügyészég 2010. május 17-én kelt KÜO.20793/2009/130. számon (F/11) indítványozta a kérelmező előzetes letartóztatását a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 129. § (2) bekezdésének b) és c) pontjára, azaz a szökésveszélyre és az eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva.
Az előzetes letartóztatás elrendelésének tárgyában, 2010. május 17-én tartott ülésen a kérelmező védője érdemben cáfolta az ügyészség érveit: felhívta rá a bíróság figyelmét: a kérelmező 6-8 hónapja tud a nyomozásról, az ügyben foganatosított gyanúsítotti kihallgatásokról, azonban nem élt a mentelmi jogából fakadó lehetőséggel, és nem hagyta el az országot. Úgyszintén jelezte, hogy a meghallgatás időpontjában (tisztségeiről lemondva, és mentelmi jogának megszűnése után) lényegesen kevesebb lehetősége van a kérelmezőnek az eljárás sikerét a tanúk befolyásolásával, vagy más módon meghiúsítani, mint korábban lett volna, ennek ellenére nincs adat arra, hogy ezzel korábban megpróbálkozott volna. Hivatkozott a kérelmező egészségi állapotára, és kérte, hogy amennyiben a bíróság a fenti körülmények ellenére is szükségesnek látja a kényszerintézkedés alkalmazását, úgy házi őrizetet rendeljen el a kérelmezővel szemben.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. május 17-én hozott, 15. Bny. 1017/2010/2. számú végzésével (F/12) a szökésveszélyre és az eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott döntéséig, de legfeljebb 2010. június 17-ig.
A kérelmező védője 2010. május 18-án a döntés ellen fellebbezést jelentett be (F/13), amelyben a kérelmező egészségi állapotára hivatkozva megismételte, hogy amennyiben a bíróság – az alábbi III. pontban részletezendő érvek ellenére – szükségesnek látja a szabadságkorlátozást, úgy házi őrizet elrendelését indítványozza.
A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 26-án kelt 30. Bnf. 1355/2010/2. számú végzésében (F/14) a fellebbezést elutasította és az előzetes letartóztatást elrendelő végzést – mind a szökésveszélyt, mind az eljárás meghiúsításának veszélyét megalapozottnak találva – helyben hagyta.
14.2. Elutasított kérelem az előzetes letartóztatás alapjául szolgáló bizonyíték megismerése iránt
A Fővárosi Főügyészség KÜO. 20793/2009/130. sz., 2010. május 17-én kelt indítványában a kérelmező előzetes letartóztatását egyebek között azért indítványozta, mert „A nyomozás során adat merült fel arra nézve is, hogy Hagyó Miklós a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre kíván távozni.” (F/11 melléklet, 5. oldal 3. bekezdés).
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. május 17-én kelt 15. Bny. 1017/2010/2. sz. végzése szó szerint megismételte az ügyészi indítvány ezen részét (F/12 melléklet, 7. oldal 5. bekezdés), és a végzés kihirdetésekor a nyomozási bíró szóban arra utalt, hogy ezt a hivatkozást rendőri jelentések támasztják alá.
A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 26-án kelt 30. Bnf. 1355/2010/2. sz., helybenhagyó végzésében aláhúzva megállapította: „adat van arra, hogy a gyanúsított külföldre kívánt távozni” (F/14 melléklet, 2. oldal, 3. bekezdés).
2010. június 8-án – ismételten utalva a kérelmező szökési szándékát cáfoló, korábban már szóban és írásban is előadott érveire – a védő beadványban (F/15) kérte a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy bocsássa a védelem rendelkezésére azokat a bizonyítékokat, amelyek az ügyészi indítványnak és az előzetes letartóztatás tárgyában hozott bírósági végzéseknek a szökés veszélyére vonatkozó megállapításait alátámasztják. A védő hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának (Bíróság) a Nikolova kontra Bulgária ügyben (ügyszám: 311995/96.) kifejtett gyakorlatára, amely szerint sérül a fegyveregyenlőség elve, ha a védő nem férhet hozzá azon nyomozati iratokhoz, amelyek ismerete alapvetően fontos ahhoz, hogy az ügyfele fogva tartásának jogszerűségét cáfolni tudja.”
A kérelmet 2010. június 14-én (F/18) a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította. Az elutasítás érdemi indokolást nem tartalmaz, csupán utal a Be. 70/B. § (2) bekezdésére, amely szerint a védelem – bizonyos iratokon kívül – csak akkor kaphat másolatot a nyomozati iratokról a nyomozás befejezése előtt, ha az nyomozás érdekeit nem sérti.
A védő ezt követően, 2010. június 19-én panaszt nyújtott be az elutasítás ellen a Legfőbb Ügyészséghez (F/20). Ebben kifejtette, hogy a kérdéses bizonyíték nem a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményekre, hanem a szökésveszélyre vonatkozik, tehát nem veszélyeztetheti a nyomozást. Emellett hivatkozik a Bíróság egy másik döntésére (Svipstra kontra Lettország, 66820/01. sz. kérelem), amely a Nikolova-ügyben kifejtett alapelvet erősíti meg.
A panaszra mind a kérelem benyújtásának napjáig (tehát majd három hónapja) nem érkezett válasz.
14.3. Az előzetes letartóztatás meghosszabbítása (2010. június 17 – 2010. szeptember 17.)
2010. június 9-én a védő indítványozta elsődlegesen a kérelmező szabadlábra helyezését, másodlagosan pedig a házi őrizet elrendelését (F/16).
A Központi Nyomozó Ügyészség 2010. június 11-én, Nyom. 477/2010/10. számon, a szökésveszélyre és az eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva indítványozta (F/17) az előzetes letartóztatás meghosszabbítását és a védői indítvány elutasítását.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 9. Bny. 42853/2010/2. számú, 2010. június 15-én kelt végzésével (F/19) a kérelmező előzetes letartóztatását a szökés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt 2010. szeptember 17-éig meghosszabbította és a kényszerintézkedés megszüntetésére, vagy házi őrizet elrendelésére vonatkozó védői indítványt elutasította.
A döntéssel szemben a kérelmező védője 2010. június 22-én nyújtott be fellebbezést (F/21), jelezve – többek között –, hogy a bíróság a szabadlábra helyezés mellett felhozott érveivel egyáltalán nem foglalkozott. A fellebbezésben megismételte, hogy alternatív indítványként házi őrizet, vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését kéri.
A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 28. Bnf. 1850/2010/2. számú, 2010. július 8-án hozott határozatával (F/22) a fellebbezést elutasította, és az elsőfokú végzést helybenhagyta.
Ezt követően a védő 2010. július 30-án új tényre (az egyik gyanúsítás megalapozatlanságát alátámasztó bizonyítékok megismerése, és ebből következően a gyanúsítási kör szűkülése) hivatkozva újfent indítványozta a kérelmező szabadlábra helyezését, vagy vele szemben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását (F/23). Beadványában hangsúlyozta a kérelmező rossz egészégi állapotát (a kérelmező két és fél hónap alatt 25 kilogrammot fogyott a büntetés-végrehajtási intézetben), és azt, hogy a kérelmező orvosszakértői vizsgálatára irányuló indítványaira semmilyen választ nem kapott a hatóságoktól. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyomozást folytató ügyészség nem tette a védelem számára megismerhetővé a szökésveszély megalapozására felhozott bizonyítékokat, és utalt rá: bár a Be. szerint az előzetes letartóztatottak esetében az eljárást soron kívül kell lefolytatni, a hatóság hosszú szüneteket tart a kérelmező elleni eljárásban.
Az indítványt a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1.Bny.43942/2010/2. számú végzésével (F/24) elutasította.
A döntés ellen a védő 2010. augusztus 3-án fellebbezést nyújtott be (F/25), amelynek elbírálása a kérelem benyújtásának időpontjában folyamatban van.
III. - EXPOSÉ DE LA OU DES VIOLATION(S) DE LA CONVENTION ET/OU DES PROTOCOLES ALLÉGUÉE(S), AINSI QUE DES ARGUMENTS A L’APPUI
STATEMENT OF ALLEGED VIOLATION(S) OF THE CONVENTION AND/OR PROTOCOLS AND OF RELEVANT ARGUMENTS
A KÉRELMEZŐ ÁLTAL ÁLLÍTOTT EGYEZMÉNY- (ILL. JEGYZŐKÖNYV-) SÉRTÉS(EK) ÉS AZ AZ(OKA)T ALÁTÁMASZTÓ ÉRVEK
(Voir chapitre III de la note explicative)
(See Part III of the Explanatory Note)
(Ld. az útmutató III. részét!)
15. A kérelmező álláspontja szerint előzetes letartóztatásának elrendelésével, fenntartásával. továbbá az előzetes letartóztatás alapjául szolgáló bizonyítékok elé tárásának megtagadásával az eljáró magyar hatóságok megsértették a kérelmezőnek az Egyezmény 5. cikkében garantált jogát a szabadsághoz és személyes biztonsághoz, közelebbről az 5(1)(c) és az 5(4) cikkben foglalt jogait.
15.1. Az Egyezmény 5(1)c) cikkének sérelme
Az 5(1) cikk c) pontjának értelmében szabadságától senkit nem lehet megfosztani, kivéve törvényben meghatározott eljárás útján, az Egyezményben meghatározott esetekben, amelyek egyike a „törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák, vagy amikor ésszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben”.
A Labita kontra Olaszország ügyben (26772/95, 152. §) a Bíróság kimondta: „Az, hogy a terhelt fogva tartásának fenntartása elfogadható-e, minden ügyben egyedileg, az ügy sajátosságainak megfelelően ítélendő meg. A fogva tartás fenntartása csak abban az esetben indokolható, ha kimutatható az a valódi közérdek, amely az ártatlanság vélelmének elve ellenére is nagyobb súllyal esik a latba, mint a személyes szabadság tiszteletben tartásának követelménye […]. Elsődlegesen a nemzeti bíróságokra hárul az a feladat, hogy biztosítsák, a terhelt előzetes letartóztatása nem haladja meg az ésszerű időt. Ennek érdekében az ártatlanság vélelmének megfelelő figyelembe vétele mellett minden egyes tényt értékelniük kell, mely az egyéni szabadsághoz fűződő jog tiszteletben tartásának alapelvétől való eltérést indokló valós közérdek fennállása mellett vagy ellen szól, és ezeket az érveket részletezniük kell a szabadítási kérelem alapján hozott döntésben.”
Bár a fentieket a Bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatban mondta ki, és bár a Bíróság esetjoga szerint egy rövid kezdeti időszakban az alapos gyanú fennállása általában önmagában is indokolhatja a fogvatartást, a kérelmező álláspontja szerint ha már az eljárás kezdetekor teljesen nyilvánvaló, hogy nem állnak fent azok az indokok, amelyek az egyéni szabadsághoz fűződő jog tiszteletben tartásának alapelvétől való eltérést indokolják, akkor a kényszerintézkedés elrendelése az eljárásnak a kezdeti fázisában sem lehet összhangban az Egyezménnyel.
Ezeket a lehetséges indokokat részben az 5(1) cikk a c) pontja tartalmazza (a fogvatartottnak a bűncselekmény elkövetésében vagy szökésben való megakadályozása), részben a Bíróság esetjoga alakította ki (pl. az eljárás meghiúsításának veszélye). A jelen ügyben az eljáró hatóságok ezen indokok közül kettőt, a szökésveszélyt és az eljárás meghiúsításának veszélyét jelölték meg az előzetes letartóztatást kényszerítően szükségessé tévő okként. Kérelmező álláspontja szerint az ügy körülményei alapján már az eljárás kezdetén nyilvánvaló volt, hogy esetében egyik ok sem valós, ezért előzetes letartóztatásának már az elrendelése is értelemszerűen az Egyezmény sérelmét jelenti. Ezen állítását az alábbiakra alapozza.
15.1.1. A szökésveszély hiánya
Amint a tényállásban szerepel, a kérelmező arról az eljárásról, amelyben meggyanúsították, a sajtóból hónapokkal korábban értesült, minthogy mentelmi joga 2010. május 14-én megszűnt volna. A II. részben leírtakból az is kitűnik, nem csak a kérelmező, hanem a sajtó és a közvélemény számára is nyilvánvaló volt, hogy az ügyben a kérelmezőt képviselői mandátumának lejárta után meg fogják gyanúsítani. Azt, hogy a kérelmező ezzel tisztában volt, egyértelművé teszi az is, hogy 2010. május 10-én ügyvédet hatalmazott meg annak érdekében, hogy a kérdéses ügyben eljárjon (lásd F/10).
Kérelmező számára mentelmi joga egészen 2010. május 14-ig lehetővé tette volna, hogy elhagyja Magyarországot, és akár olyan országba távozzon, amellyel Magyarországnak nincsen kiadatási egyezménye. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntető eljárást, valamint szabálysértési eljárást indítani, vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni. Ugyanezt a szabályt ismétli meg a Be., amelynek 551. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a külön törvényben meghatározott közjogi tisztséget betöltő személyek ellen e tisztségük fennállása alatt csak a mentelmi jog felfüggesztése után indítható büntetőeljárás. A (2) bekezdés pedig kimondja: az ilyen személyek gyanúsítottkénti kihallgatására csak a mentelmi jog felfüggesztése után kerülhet sor, és ezt megelőzően az ilyen személlyel szemben – a tettenérés esetét kivéve – e törvény szerinti kényszerintézkedés nem alkalmazható.
Mivel jelen ügyben a tettenérés nyilvánvalóan kizárt volt, ezért a kérelmezővel szemben mentelmi jogának esetleges felfüggesztéséig (ezt az ügyészség nem kezdeményezte), vagy megszűnéséig semmiféle kényszerintézkedést nem lehetett volna foganatosítani, így ő még őrizetbe vétele napjának a délelőttjén is elhagyhatta volna az országot anélkül, hogy a magyar hatóságok távozása elé bármilyen akadályt gördíthettek volna (ugyanis mentelmi joga csak május 14-én kora délután, az új országgyűlés megalakulásával szűnt meg).
Ennek ellenére a kérelmező nem szökött meg, nem hagyta el az országot, sőt: 2010. május 11-én ügyvédje útján megkereste az ügyben nyomozó hatóságot, jelezte, készen áll a vallomástételre a hatóság által megjelölt helyen és időpontban. A megkeresést az ügyvéd személyesen és faxon is eljuttatta a nyomozó hatósághoz (lásd az F/9 és 10 alatt csatolt dokumentumokat), arra azonban sem a kérelmező, sem az ügyvéd nem kapott választ, így a kérelmező otthonában várta a hatóság intézkedését – őrizetbe vételére is itt került sor.
A fenti tényeket az előzetes letartóztatást elrendelő végzésében a bíróság egyáltalán nem értékelte, noha azokat a kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen a kérelmező védője ismertette. Több helyen szó szerint támaszkodva az ügyészi indítványra, 2010. május 17-én hozott, 15. Bny. 1017/2010/2. számú végzésében (F/12) a bíróság alapvetően négy okot hozott fel a szökésveszély megalapozására:
1) A kérelmezőt kiemelkedő tárgyi súlyú, bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel gyanúsítják, a kiszabható büntetés jelentős nagyságú. Ezért a terhére rótt bűncselekmények súlyával, azok lehetséges büntetőjogi következményeivel szembesülve, az eljárás hatálya alól kivonná magát. 2) Az őrizetbe vételét megelőző időszakban a kérelmező olyan lépéseket tett, amelyekkel vagyont vont el, illetve nagy mennyiségű pénzeszközt szabadított fel.
3) Közelebbről meg nem határozott adatok merültek fel arra nézve, hogy külföldre kíván szökni.
4) A további nyomozási cselekmények eredményeként a gyanúsítási kör kibővülhet.
Ezeket az érveket a védő fellebbezésében részletesen cáfolta az alábbiak szerint (F/13):
ad 1) A sajtóból régóta tudható, hogy a kérelmezőre súlyos bűncselekmények gyanújával büntető eljárás vár, különös tekintettel arra, hogy az ügy más gyanúsítottai rendkívül részletes és a kérelmezőre nézve terhelő nyilatkozatokat tettek különböző sajtóorgánumokban. A kérelmezővel közölt gyanúsítás három pontot tartalmazott, ebből mindhárom megismerhető vagy kikövetkeztethető volt az addig megjelent cikkekből, interjúkból, így a gyanúsítás nem eredményezett lényegileg új helyzetet a kérelmező számára. (Megjegyzendő, hogy a végzésben maga a bíróság is leszögezi: „vitathatatlan, hogy a gyanúsított tisztában volt azzal, hogy jelen ügyben milyen cselekmények miatt folyik a nyomozás” [7. o., 3. bekezdés], de ezzel szembe a bíróság azt helyezi, hogy a gyanúsított „mindvégig ártatlanságát hangsúlyozta”. Ez egyrészt alapvető joga a gyanúsítottnak, másrészt nem világos, hogy milyen módon ellentételezi ez a tény azt, hogy a kérelmező a bíróság által is elismerten tisztában volt vele, hogy milyen ügyekben várható vele szemben gyanúsítás.)
ad 2) A kérelmező már főpolgármester-helyettesi kinevezése előtt vagyonos ember volt, azok a vagyoni eszközök, amelyekkel kapcsolatban rendelkezett, a kinevezése előtti időszakból származnak, így a büntetőeljárás szempontjából relevanciával nem bírnak. ad ad 3) Az ülésen a szóbeli indokolásban a bíróság rendőri jelentésekre utalt annak alátámasztására, hogy a kérelmező külföldre akart szökni, de az írásbeli végzésben még ennyi konkrétum sem jelent meg. A szökésveszélyt állítólagosan alátámasztó bizonyítékokat a védelem nem ismerhette meg (mind a mai napig), így érdemben azon kívül cáfolni sem tudta, hogy hangsúlyozta: a kérelmező nemhogy nem szökött meg, hanem egyenesen ő maga kereste meg a nyomozó hatóságot jelezve, hogy készen áll a vallomástételre.
ad 4) Szintén cikkek és az ügy további gyanúsítottjai (Regőczi Miklós és B. P.) terjedelmes és a kérelmezőre szintén terhelő sajtónyilatkozatai alapján a kérelmező eleve arra számított és számít, hogy a gyanúsítások száma gyarapodni fog.
Ezen érveken túlmenően nyilvánvalóan a szökésveszélyt cáfolja az is, hogy a kérelmező vagyonával már 2010 márciusának első felében rendelkezett (lásd az F/7 alatt csatolt cikket a kérelmező ingatlanainak átírásáról), tehát ha célja a szökéshez szükséges vagyoni eszközök felszabadítása lett volna, akkor májusig bőségesen lett volna ideje a felszabadított pénz felhasználásával elrejtőzni, külföldre távozni. Az újabb gyanúsításokkal kapcsolatban pedig rögzíthető: tekintettel a halmazati szabályokra az újabb gyanúsítások a kérelmező esetében jelentős tétel-emelkedést nem eredményezhetnek (a halmazatra irányadó rendelkezések értelmében a halmazatban elbírált cselekmények esetében a büntetési tétel felső határa a cselekmények közül a legsúlyosabbra irányadó tételnek a felével megemelt mértéke). Ezért az új gyanúsítások bekövetkezésének lehetősége (amelyet a kérelmező egyébként is eleve számba vett, amikor úgy döntött, Magyarországon maradva néz szembe a vádakkal) nem vehető figyelembe a szökésveszélyt növelő tényezőként.
Azt, hogy a fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság mennyire képtelennek bizonyult a szökésveszély cáfolatára előadott körülményekre és védői érvekre ellenérveket találni, jól mutatja, hogy a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 26-án kelt 30. Bnf. 1355/2010/2. számú végzésében (F/14) egyáltalán nem reagált érdemben a védői felvetésekre, csupán azt hangsúlyozta, hogy van adat a kérelmező külföldre szökési terveire (ám ezt továbbra sem konkretizálta), illetve kiemelte a Be. 129. § b) pontja nem csak a szökés és az elrejtőzés veszélyére tekintettel teszi lehetővé az előzetes letartóztatást, hanem akkor is, ha más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a terhelt jelenléte másképp nem biztosítható. Hogy mi volna ez a más ok, azt a bíróság nem részletezte, az ugyanis józan ésszel belátható, hogy ami itt a végzés indokolásában következik (nevezetesen, hogy a bűncselekmény felderítéséhez nyomós társadalmi érdek fűződik), az semmilyen módon nem támasztja alá, hogy a kérelmező jelenléte másként ne lenne biztosítható az eljárásban.
Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság nem reagált érdemben a védelemnek a szökésveszéllyel szemben felhozott érveire, 2010. június 9-én kelt szabadlábra helyezési indítványában (F/16) a védő megismételte a fellebbezésben foglalt érveket, kiegészítve azzal, hogy a cselekmény felderítéséhez fűződő társadalmi érdekre, mint a szökésveszélyt megalapozó körülményre hivatkozni logikailag teljesen helytelen, hiszen minden cselekmény esetén fűződik ilyen érdek a felderítéshez, így ezen alapon valamely konkrét letartóztatást megindokolni nem lehetséges.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 9. Bny. 42853/2010/2. számú, 2010. június 15-én kelt végzésével (F/19) újfent nem reagál a védelem érveire, csak annyit rögzít, hogy a védelemnek az előzetes letartóztatás iránti indítványa nem tartalmaz olyan okot, vagy körülményt, amely a letartóztatás megszüntetését indokolná. Hogy miért nem minősül ilyennek az, hogy a kérelmező nem szökött külföldre, amikor megtehette volna, vagy hogy önként felvette a kapcsolatot a nyomozó hatósággal, az ebből a végzésből sem derül ki. A bíróság csupán megismétli, hogy tekintettel a kérelmező terhére rótt cselekmény nagy tárgyi súlyára és bonyolultságára, a kérelmező külföldre szökését valószínűsítő (ismét nem konkretizált) adatokra, valamint arra, hogy ingatlanait a kérelmező másokra ruházta át különféle jogcímeken, alappal feltehető, hogy csak az előzetes letartóztatás biztosítja a jelenlétét a nyomozati cselekményeknél.
2010. június 22-én kelt fellebbezésében (F/21) a védelem kifejti, hogy:
1) az ügy tárgyi súlya önmagában nem lehet ok a szabadságelvonásra,
2) az ügy bonyolultsága nem alapozza meg azt a következtetést, hogy szabadlábra helyezése esetén nem lehetne a kérelmező eljárási jelenlétét biztosítani,
3) a kérelmező szökési terveire vonatkozó állítólagos adatokat a köztudomású tények (a kérelmezőnek több hónapja volt a szökésre, mégsem távozott) nyilvánvalóan cáfolják,
4) a bíróság adós annak ismertetésével, hogy a vagyonátruházás hogyan függ össze a szökésveszéllyel.
A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 28. Bnf. 1850/2010/2. számú, 2010. július 8-án hozott végzése (F/22) látszólag ugyan végigveszi a védői felvetéseket, valójában azonban nem tartalmaz érdemi ellenérveket azokkal szemben. Hosszan értekezik például arról, hogy az ügy bonyolultsága miből adódik, de nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy az hogyan függ össze a szökésveszéllyel (miért nagyobb a szökésveszély egy bonyolultabb ügyben, mint egy kevésbé bonyolultban). Úgyszintén ismerteti, miből adódik össze egy ügy „tárgyi súlya”, de nem válaszol arra a védői felvetésre, hogy a tárgyi súly önmagában nem szolgálhat a szökésveszély megállapításának alapjául. A legszembetűnőbb talán mégis az, amikor a kérelmező szökési terveivel kapcsolatos (konkrétan még mindig nem ismertetett) adatokra nézve a másodfokú bíróság közli azt az evidenciát, amely szerint nem helytelen logikai következtetés ezekből az adatokból arra következtetni, hogy a kérelmező ki akarta vonni magát az eljárás alól. Arról azonban nem ejt egyetlen szót sem, amit a védő ennek a védelem által egyébként megismerhetetlen adatnak a cáfolatára előad: a kérelmező „nem távozott külföldre, nem szökött meg, nem rejtőzött el, noha erre nagyon hosszú idő állt rendelkezésére”.
2010. július 30-án kelt (F/23) szabadlábra helyezési kérelmében a védelem megismétli azokat a rendkívül nyomós érveket, amelyek az ellen szólnak, hogy a kérelmező meg kívánt volna, vagy meg kívánna szökni, és jelzi, hogy erre irányuló kérése ellenére nem kapta meg az állítólagosan ennek ellenkezőjét igazoló bizonyítékokat (illetve az e tárgyban benyújtott panaszt a Legfőbb Ügyészség hat hét alatt sem bírálta el).
1.Bny.43942/2010/2. számú végzésében (F/24) a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyetlen lakonikus mondattal intézi el a kérdést: „Adatok merültek fel arra, hogy Hagyó Miklós több ingatlant más személyre ruházott át, menekülést elősegítő pénzeszközökkel rendelkezik, és adat merült fel arra is, hogy külföldre kíván távozni”. Hogy melyek ezek az adatok, arra a bíróság nem utal, a védelem azon érveivel, amelyek szerint a kérelmező nem szökött el, amikor megtehette volna, egyáltalán nem foglalkozik.
Az eddigi meghozott bírói döntések tehát egyszerűen nem értékelték azt a tényt, hogy a kérelmező nem szökött meg, noha régóta tudta, meg fogják gyanúsítani, és mentelemi joga védelme alatt akadálytalanul elhagyhatta volna az országot. Egyetlen bírói döntés sem reflektált arra, hogy a kérelmező maga próbálta (eredménytelenül) felvenni a kapcsolatot a nyomozó hatósággal, hogy jelezze: kész vallomást tenni.
A bírói döntések olyan általánosságokra utaltak ebben a körben, mint az ügy tárgyi súlya, bonyolultsága, a további gyanúsítások lehetősége (ami voltaképpen a tárgyi súlyon alapuló érvelés egy másik formája) és a bűncselekmények felderítéséhez fűződő társadalmi érdek.
Konkrétum mindössze kettő jelenik meg a döntésekben: egyrészt a vagyontárgyak átruházása, másrészt a külföldi szökés előkészítésére vonatkozó homályos, a védelem előtt fel nem tárt hatósági információ.
Józan ésszel belátható ugyanakkor, hogy ezek az érvek tarthatatlanok. A kérdéses vagyonátruházások még 2010 márciusának első felében történtek, ha céljuk egy esetleges szökés előkészítése lett volna, akkor a kérelmezőnek bőségesen lett volna ideje a belőlük származó összegeket felhasználni, és nem csak ideje, hanem lehetősége is, hiszen őt 2010. május 14-ét megelőzően a hatóságok semmilyen módon nem tudták volna megakadályozni a szökésben.
Ha a kérelmező a hatóságok szerint a szökése előkészítése érdekében szabadított fel jelentős pénzösszegeket (már két hónappal az őrizetbe vétele előtt), és köztudomású tény, hogy mentelmi joga birtokában 2010. május 14-én délutánig a kérelmező minden további nélkül elhagyhatta volna Magyarországot (tehát mind az anyagi, mind a „jogi” lehetősége megadatott a szökésre), akkor az egyetlen logikus magyarázat a kérelmező maradására, mégpedig az, hogy nem kívánta magát kivonni az eljárás alól. A magyar hatóságok adósak annak az ismertetésével, hogy milyen alapon jutottak más következtetésre. (Ettől nyilván nem független az a tény, hogy a bírói döntésekben és az ügyészi indítványokban még csak utalás sem esik a kérelmező korábbi mentelmi jogára és arra, hogy megpróbálta felvenni a kapcsolatot a nyomozó hatósággal.)
15.1.2. Az eljárás meghiúsítása veszélyének hiánya
A kérelmező ügyében sohasem merült fel olyan tény, amely arra mutatott volna, hogy ő bárkit befolyásolni, vagy megfélemlíteni kívánt volna, illetve. Emellett – noha erre nézve sem merült fel adat – az eljárásról való első híradásoktól az őrizetbe vételéig eltelt időben bármilyen rá nézve terhelő bizonyíték eltüntetésére, vagy manipulálására lehetősége lett volna.
Ennek ellenére a bíróságok az eljárás meghiúsításának veszélyét is rendre megállapították döntéseikben.
2010. május 17-én hozott, 15. Bny. 1017/2010/2. számú végzésében (F/12) a bíróság alapvetően két indokra hivatkozva tette ezt:
1) Bár az eljárás hosszabb ideje tart, és „a bíróság megalapozottnak tartotta azt a védői érvelést, amely szerint […] a […] releváns bizonyítékok jelentős részét a nyomozó hatóság már beszerezte” (végzés, 7. o. utolsó előtti bekezdés), a kérelmező gyanúsítottként csak most került az eljárásba, mivel mentelmi joga megakadályozta a rá vonatkozó bizonyítékok összegyűjtését, ezért arra lehet számítani, hogy amennyiben a gyanúsított szabadlábon marad, akkor az eljárás eredményességét veszélyeztetné.
2) A kérelmező ellentmondást nem tűrő személyiségéből fakadóan akaratát képes volt a vele kapcsolatban lévő vezetőkkel szemben érvényesíteni, ezért alappal lehet arra számítani, hogy befolyását a személyi bizonyítás körében a nyomozás sikerét veszélyeztetve érvényesítené.
A védő ezeket az érveket részletesen cáfolta:
ad 1.) A kérelmező 2009 novemberében lemondott főpolgármester-helyettesi tisztségéről, 2010. február óta nem tagja a fővárosi közgyűlésnek sem, politikai és közhatalmi jogosultságai megszűntek, amivel szükségképpen együtt járt a birtokában lévő iratok átadás-átvétele is. Mindebből az következik, hogy a kérelmezőnek a tárgyi bizonyítás anyagára a legcsekélyebb befolyása vagy ráhatása sincs, ezért megsemmisíteni, eltüntetni vagy megváltoztatni sem tud semmiféle tárgyi bizonyítékot, a lehetséges tárgyi bizonyítékokhoz ugyanis ellentétben a korábbi helyzettel, nincsen ráhatása.
ad 2.) Az BKV érintett vezetői olyankor tették a kérelmezőre terhelő nyilatkozataikat, majd jelentették meg azokat országos napilapokban, amikor a kérelmező még egyrészt szabadlábon, másrészt képviselőként bizonyos közhatalmi jogosítványainak birtokában volt. A logika szabályaival ellentétes az a következtetés, hogy a kérelmező részéről most, amikor mindezen jogosítványaitól meg van fosztva, realisztikusan felmerüljön az érintettek befolyásolásának veszélye. Ezen túlmenően a kérelmező a lehetséges érintettekkel (egy személy kivételével, akivel baráti viszonyt ápol) hónapok, illetve évek óta semmilyen formában nem érintkezett.
A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 26-án kelt 30. Bnf. 1355/2010/2. számú végzésében (F/14) egyáltalán nem reagált érdemben e védői felvetésekre sem, mindössze annyit rögzített, hogy az eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva a személyi szabadság elvonására „minden olyan esetben sor kerülhet, ahol a várható magatartás alkalmas a bizonyítás meghiúsítására, vagy megnehezítésére” (2. oldal, 2. bekezdés). Arra azonban nem ad egyéniesített magyarázatot, hogy a kérelmező esetén mi az a „várható magatartás”, amely ezt eredményezné, illetve milyen alapon jutott arra a következtetésre, hogy a kérelmezőtől – akinek a részéről ilyen irányú kísérletek nem történtek – ilyen magatartás várható.
Emellett a bíróság (az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogát is idézve – lásd végzés 3. o., 3. bekezdés) arra hivatkozik, hogy „rendkívül nyomós közérdek fűződik a Magyar Köztársaság történetében példátlan mértékű állami vagyonvesztést eredményező […] bűnös tevékenység pontos, korrekt és maradéktalan felderítéséhez, a […] cselekményekkel gyanúsítható bűnszervezet valamennyi tagjának, résztvevőjének büntetőjogi felelősségre vonásához”. Ezzel a bíróság olyan érvet hoz be az eljárásba, amely a Be.-ben az előzetes letartóztatás különös okai között nem szerepel, azt a képzetet keltve, hogy álláspontja szerint egyes, a közérdekre különösen veszélyes cselekmények esetén olyan okból is helye van a személyes szabadság elvonásának, amely a törvényben nem szerepel.
2010. június 9-én kelt szabadlábra helyezési indítványában (F/16) a védő megismételte a fellebbezésben foglalt érveket, és felhívta rá a figyelmet, hogy a Bíróság esetjoga (lásd a Labita-ügyet) nem általában a közérdekre hivatkozva teszi lehetővé a bírói döntést megelőző szabadságelvonást, hanem azt a követelményt állítja fel, hogy az adott ügy és gyanúsított egyéni körülményeinek gondos mérlegelésével dönthető el, hogy a kérdéses ügyben a büntető-igény érvényesítéséhez fűzőző közérdek nagyobb súllyal esik-e latba, mint a személyes szabadság tiszteletben tartásának követelménye.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 9. Bny. 42853/2010/2. számú, 2010. június 15-én kelt végzésével (F/19) újfent nem reagál a védelem érveire, mindössze általában utal rá, hogy „figyelemmel a nyomozás irataiból rendelkezésre álló [közelebbről meg nem határozott] adatokra, illetve a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra helyezése esetén […] a bizonyítási eljárást meghiúsítaná” (végzés, 2. o., 4. bekezdés).
2010. június 22-én kelt fellebbezésében (F/21) a védelem kifejti, hogy törvénysértő a gyanúsítottat kézzelfogható bizonyítékok nélkül, annak puszta feltételezése alapján letartóztatni, hogy ha szabadon marad, mindent megtesz majd a büntető eljárás meghiúsítása érdekében. A védő jelzi: a végzés adós marad annak a tényszerű kifejtésével, milyen igazolt adatok alapján válik az eljárás eredményessége megakadályozására hivatkozó puszta bírói feltevés valószínűséggé, azaz milyen bizonyítékok alapján állítja a bíróság, hogy „megalapozottan feltehető”: a kérelmező szabadlábra helyezése esetén akadályozni fogja az eljárás sikerét. A védő jelzi, ilyen bizonyíték egészen bizonyosan nem lelhető fel, mégpedig egyszerűen azért nem, mert a terhelt a már több, mint fél esztendeje folyó, nyilvánvalóan „rá kihegyezett” nyomozás alatt soha, egyetlen olyan lépést sem tett, amely a bírói feltételezést alátámasztaná. A védő megismétli azt az érvet is, hogy a kérelmezőnek az őrizetbe vételét megelőző szabadlábon léte a gyanúsítottak vallomástételi hajlandóságát egyáltalán nem befolyásolta, sőt, ezek a személyek a sajtónyilvánosság előtt is vállalták a kérelmezőre terhelő nyilatkozataikat.
A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 28. Bnf. 1850/2010/2. számú, 2010. július 8-án hozott végzése (F/22) – amint a szökésveszély esetében is – látszólag végigveszi a védői felvetéseket, valójában azonban nem tartalmaz érdemi ellenérveket azokkal szemben. A legszembetűnőbb annak a védői érvnek a cáfolata, hogy a kérelmezővel szemben a meggyanúsítása előtti időszakban semmilyen olyan adat nem merült fel, amely arra utalna, hogy ő az eljárást meg kívánta volna hiúsítani. Erre a bíróság annyit közöl (3. o., 5-ös alpont): „ez megint csak egy védői olyan hivatkozás, amely kétséget kizáró bizonyosságot nem jelent”.
Nyilvánvaló (és az ártatlanság védelmének szélesen értelmezett elvével is ez egyeztethető össze), hogy a hatóságokat terheli annak igazolása, hogy van olyan körülmény, amely azt valószínűsíti, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megpróbálná meghiúsítani az eljárást. Nem a védelem feladata annak „kétséget kizáró bizonyosságú” igazolása, hogy a veszély nem áll fenn, hanem a hatóságé annak igazolása, hogy fennáll. A védő az erre utaló bizonyítékok hiányára mutatott rá. Ez a „védői hivatkozás” ellenőrizhető: amennyiben az ügy iratai között valóban nincs az eljárás meghiúsításának megkísérlésére utaló bizonyíték, nem olvasható ki olyan körülmény, amely ezt bármilyen fokon valószínűsítené, úgy a hatóság nem alapozhatja a szabadságelvonást erre a veszélyre. Ez áll összhangban a Bíróságnak azzal az 5(3) cikkel kapcsolatban rögzített, de értelemszerűen az 5(1)(c) cikkel kapcsolatban is irányadó álláspontjával, amelynek értelmében „a hazai hatóságokra hárul annak az igazolása és bizonyítása, hogy léteznek azok a konkrét tények, amelyek felülírják a személyes szabadság tiszteletének elvét” (lásd: Rokhlina kontra Oroszország, 54071/00 sz. ügy, 67. §).
2010. július 30-án kelt (F/23) szabadlábra helyezési kérelmében a védelem ismételten felhívja rá a figyelmet: nincsen rá semmilyen adat, hogy a kérelmező bizonyítékokat tüntettet volna el, amikor pozíciójánál fogva erre minden lehetősége meglett volna, ezért teljesen indokolatlan erre hivatkozva fenntartani a szabadságelvonást most, amikor hozzáférése megszűnt. Idézi az ügy egy másik gyanúsítottjának vonatkozásában hozott – a gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntető – másodfokú döntést, amely szerint az eljárás meghiúsításának veszélye, mint letartóztatási ok „fennállása csak olyan konkrét tény, körülmény alapján állapítható meg, melyből alappal valószínűsíthető a terhelt fenti magatartása. […A] gyanúsítottnak a közel egy éve tartó nyomozásban, még az előzetes letartóztatását megelőzően lehetősége lett volna arra, hogy társaival a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése céljából összebeszéljen vagy más módon befolyásolja a még ki nem hallgatott személyeket […]. A védelem jelzi, hogy ugyanez a megállapítás a kérelmezőre is igaz.
1.Bny.43942/2010/2. számú végzésében (F/24) a Pesti Központi Kerületi Bíróság mindössze két mondatban reflektál erre a kérdéskörre, indokként tartalmilag azt hozva fel, hogy még folyamatban van a nyomozás: „A szerződéskötések körülményei az ellenértékként jogtalanul kifizetett pénzösszegek sorsa jelenleg teljes körben még nem feltártak. A büntetőjogi felelősségrevonás elkerülése céljából jelenleg is fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a kihallgatni tervezett személyeket vallomásukban befolyásolná, illetve még be nem szerzett okirati és egyéb bizonyítékok megsemmisítésével megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét.”
A kérelmező megítélése szerint a védői érvek, amelyekre a bíróságok érdemben nem reflektáltak (a kérelmező pozícióinak elvesztése után az iratokhoz nem fért hozzá; szabadlábon léte sem gátolt meg egyes érintetteket a rá nézve terhelő nyilatkozatok megtételétől és sajtóban való megjelentetésétől; nincs adat arra, hogy bárkit befolyásolni, bármely iratot eltüntetni próbált volna) meggyőzően cáfolják, hogy esetében az eljárás meghiúsításának veszélye fennállt volna. A hatóságok nem tettek eleget azon kötelezettségüknek, hogy meggyőző érveket hozzanak fel a veszély létének igazolására.
A fentiek alapján kérelmező azt állítja, hogy szabadságának elvonása ellentétes az Egyezmény 5(1)(c) cikkével, mivel nincsen olyan egyezményes ok, amely az adott helyzetben ezt a kényszerintézkedést megalapozta volna.
15.2. Az Egyezmény 5(4) cikkének sérelme
Az 5. Cikk (4) bekezdése szerint a „szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.”
A Bíróság állandó gyakorlata szerint annak az eljárásnak, amelynek során az előzetes letartóztatásról döntenek, nem kell egy büntetőeljárásban érvényesülő valamennyi garanciát tartalmaznia, ugyanakkor jellegében „bíróságinak” kell lennie, ami azt jelenti, hogy nem elégséges egy pusztán formális eljárás, hanem a bírósági eljárások legfontosabb tartalmi követelményeinek érvényesülniük kell.
A kérelmező szerint ennek megfelelően sérültek az Egyezmény 5(4) cikkében foglalt jogai, mivel (i) az ügyében eljáró bíróságok nem mérlegelték érdemben az előzetes letartóztatás indokoltságával szemben felhozott érveit, és (ii) a fegyveregyenlőség elvével ellentétesen kérése ellenére sem biztosítottak számára hozzáférést azokhoz a bizonyítékokhoz, amelyek állítólagosan alátámasztják, hogy külföldre kívánt volna szökni.
15.2.1. A kérelmező érveinek figyelmen kívül hagyása
A Hamanov kontra Bulgária ügyben (44062/98. sz. ügy) a Bíróság kimondta: a fogvatartás jogszerűségéről döntő bíróságnak nem csak az eljárási szabályok betartását kell vizsgálnia, hanem a szabadságkorlátozást alapjául szolgáló gyanú megalapozottságát, valamint a fogvatartás céljának [azaz a különös letartóztatási okoknak a] a megalapozottságát is. […] Noha az 5(4) cikk alapján nem kötelező megvizsgálni minden egyes érvet, amely az előzetes letartóztatott beadványaiban szerepel, a fogvatartással szembeni fellebbezésről döntő bírónak mérlegelnie kell a fogvatartott által előadott azon konkrét tényeket, amelyek alkalmasak rá, hogy megkérdőjelezzék a szabadságelvonásnak az Egyezmény értelmében vett „jogszerűségéhez” szükséges feltételek fennállását. A [kérdéses esetben] a fogvatartott beadványai tartalmaztak ilyen konkrét tényeket, amelyek nem voltak sem életszerűtlenek, sem lényegtelenek. Azzal, hogy a hazai bíróságok nem vették ezeket figyelembe az eljárásuk során, megszegték azon kötelezettségüket, hogy az Egyezmény 5(4) cikkének megfelelő bírósági felülvizsgálatot biztosítsanak (82-84. §§).
A kérelmező nem kívánja megismételni a fenti 15.1. alatt elmondottakat. Arra szorítkozik csupán, hogy felhívja a Bíróság figyelmét rá: a magyar hatóságok döntéseiben nemhogy érdemi értékelés, de gyakorlatilag még említés szintjén sem jelennek meg a kérelmező, illetve védője által többször felhozott következő konkrét és releváns tények:
- A kérelmező 2010 eleje óta tudta, hogy ellene büntetőeljárás fog indulni, de nem szökött meg, nem hagyta el az országot, noha ebben 2010. május 14-ig mentelmi joga miatt a hatóságok nem akadályozhatták meg;
- A kérelmező három nappal őrizetbe vétele előtt maga kereste meg ügyvédje útján a nyomozó hatóságot, jelezve, hogy kész vallomást tenni, és kérve, hogy a nyomozó hatóság jelölje meg: hol és mikor teheti ezt meg;
- A kérelmező otthonában, a hatóság előtt ismert lakcímén várta a hatóság jelentkezését, itt is vették őrizetbe;
- A kérelmezővel kapcsolatban nem merült fel olyan adat, hogy bármely gyanúsítottat, tanút befolyásolni akarta volna: azok, akiket a kérelmező befolyásolásától a hatóságok meg kívántak védeni, olyannyira nem tartottak a kérelmezőtől, hogy a sajtó elé tárták nyilatkozataikat még olyankor, amikor a kérelmező szabadlábon volt és országgyűlési képviselői tisztséget töltött be.
A magyar hatóságok eljárása tehát ugyanúgy a nem felelt meg az Egyezmény 5(4) cikkének, mint a Hamanov-ügyben.
15.2.2. Az előzetes letartóztatás alapjául szolgáló iratok megismerésének korlátozása
A Bíróság állandó gyakorlata szerint „annak az eljárásnak, amelynek során az előzetes letartóztatásról döntenek, kontradiktóriusnak kell lennie, és mindig biztosítania kell a 'fegyveregyenlőség' elvének érvényesülését a felek, vagyis az ügyész és a fogvatartott viszonylatában. [...] A fegyveregyenlőség elve nem biztosított akkor, ha a védő nem férhet hozzá azon nyomozati iratokhoz, amelyek ismerete alapvetően fontos ahhoz, hogy az ügyfele fogvatartásának jogszerűségét cáfolni tudja” (Nikolova kontra Bulgária, 31195/96, 58. §).
A 14.2. alatt részletesen leírtaknak megfelelően a védelem kérte, hogy megismerhesse azokat a bizonyítékokat, amelyekre hivatkozva a hatóságok azt állítják, a kérelmező az eljárás elől külföldre kívánt szökni.
A magyar hatóságok érdemi indokolás nélkül – a védelem által idézett strasbourgi esetjogot teljes mértékben figyelmen kívül hagyva – utasították el a kérelmet, noha annak teljesítése a magyar jog szerint sem ütközhetett volna akadályba, hiszen a védelem nem is a büntetőügyre, hanem csak az állítólagos szökési tervre vonatkozó adatok megismerhetővé tételét kérte a hatóságoktól, így a kiadásuk nem is sérthette a nyomozás érdekeit.
A bizonyítékok védelem elé tárásának megtagadása ezért sértette a kérelmezőnek az Egyezmény 5(4) cikkében foglalt jogát.
A fentiekből megállapítható tehát, hogy a magyar hatóságok megsértették az Egyezmény 5(49 cikkét, amikor a kérelmezőnek a szabadságelvonás indokoltságát cáfoló konkrét és lényeges érveit nem vették figyelembe döntéseik során (oly mértékben nem, hogy azok meg sem jelennek a végzésekben), és elutasították (érdemi indokolás nélkül) a védelem azon kérését, hogy megismerhesse a fogvatartás alapjául szolgáló bizonyítékok egy részét.
IV. - EXPOSÉ RELATIF AUX PRESCRIPTIONS DE L’ARTICLE 35 § 1 DE LA CONVENTION
STATEMENT RELATIVE TO ARTICLE 35 § 1 OF THE CONVENTION
AZ EGYEZMÉNY 35. CIKK (1) BEKEZDÉSÉVEL KAPCSOLATOS TÉNYÁLLÁS
(Voir chapitre IV de la note expicative. Donner pour chaque grief, et au besoin sur une feuille séparée, les renseignements demandés sous ch. 16 à 18 ci-après)
(See Part IV of the Explanatory Note. If necessary, give the details mentioned below under points 16 to 18 on a separate sheet for each separate comlaint)
(Ld. az útmutató IV. részét! Ha szükséges, az alább a 16-18. pontokban kért adatok panaszonként egy-egy különíven is részletezhetők)
16. Décision interne définitive (date et nature de la décision, organe - judiciaire ou autre - I’ayant rendue)
Final decision (date, court or authority and nature of decision)
Végső határozat (a határozat kelte, az azt hozó bíróság ill. hatóság, a határozat jellege)
- A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. augusztus 27-én kelt, 1.Bny.43942/2010/2. számú végzése a védelem szabadlábra helyezési indítványának elutasításáról
17. Autres décisions (énumérées dans l’ordre chronologique en indiquant, pour chaque décision, sa date, sa nature et l’organe - judiciaire ou autre - l’ayant rendue)
Other decisions (list in chronological order, giving date, court or authority and nature of decisions for each of them)
Egyéb határozatok (időrendi sorrendben felsorolva: az egyes határozatok kelte, a határozato(ka)t hozó bíróság ill. hatóság, a határozat(ok) jellege)
- a Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. május 17-én hozott, 15. Bny. 1017/2010/2. számú végzése az előzetes letartóztatás elrendeléséről
- a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 26-án kelt 30. Bnf. 1355/2010/2. számú végzése az előzetes letartóztatás elrendelésének helyben hagyásáról
- a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9. Bny. 42853/2010/2. számú, 2010. június 15-én kelt végzése az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról
- a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 28. Bnf. 1850/2010/2. számú, 2010. július 8-án hozott határozata az előzetes letartóztatást meghosszabbító végzés helybenhagyásáról
18. Dispos(i)ez-vous d’un recours que vous n’avez pas exercé? Si oui, lequel et pour que motif n’a-t-il pas été exercé?
Is there or was there any appeal or other remedy available to you which you have not used? If so, explain why you have not used it.
Rendelkezésére áll(t)-e olyan jogorvoslat, amelyet nem vett igénybe? Ha igen, fejtse ki, hogy miért nem élt vele!
Nem állt a kérelmező rendelkezésére olyan jogorvoslat, amelyet nem vett igénybe. A szabadságelvonást elrendelő, illetve meghosszabbító döntések ellen a kérelmező védője minden esetben fellebbezett, illetve több alkalommal nyújtott be szabadlábra helyezési indítványt.
V. - EXPOSÉ DE L'OBJET DE LA REQUÊTE
STATEMENT OF THE OBJECT OF THE APPLICATION
A KÉRELEM CÉLJA
(Voir chapitre V de la note explicative)
(See Part V of the Explanatory Note)
(Ld. az útmutató V. részét!)
19. A II. részben előadott tények és a III. részben kifejtett érvek alapján a kérelmező tisztelettel kéri az Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy állapítsa meg az Egyezmény 5(1)(c) és 5(4) cikkeinek sérelmét. Ezen túlmenően a kérelmező kéri, hogy a Bíróság az Egyezmény 41. cikke alapján ítéljen meg számára igazságos elégtételt, és kötelezze a Magyar Köztársaságot minden olyan költség és kiadás megtérítésére, amely jelen kérelem benyújtásával kapcsolatosan merült fel.
VI. - AUTRES INSTANCES INTERNATIONALES TRAINTANT OU AYANT TRAITÉ L’AFFAIRE
STATEMENT CONCERNING OTHER INTERNATIONAL PROCEEDINGS
EGYÉB NEMZETKÖZI ELJÁRÁSOKRA VONATKOZÓ NYILATKOZAT
(Voir chapitre VI de la note explicative)
(See Part VI of the Explanatory Note)
(Ld. az útmutató VI. részét!)
20. Avez-vous soumis á une autre instance internationale d’enquete ou de reglement les greifs énoncés dans la présente requete? Si oui, fournir des indications détaillées á ce sujet.
Have you submitted the above complaints to any other procedure of international investigation or settlement? If so, give full details.
Fenti panaszaival kapcsolatban igénybe vett-e más nemzetközi kivizsgálási ill. rendezési eljárást? Ha igen, részletezze!
A kérelmező fenti panaszaival kapcsolatban nem vett igénybe más nemzetközi eljárást.
VII. – PIECES ANNEXÉES
(PAS D’ORIGINAUX, UNIQUEMENT DES COPIES)
LIST OF DOCUMENTS
(NO ORGINAL DOCUMENTS, ONLY PHOTOCOPIES)
IRATOK LISTÁJA
(NE KÜLDJÖN EREDETI IRATOKAT, CSAK FÉNYMÁSOLATOKAT!)
(Voir chapitre VII de la note explicative. Joindre copie de toutes les décisions mentionnées sous ch. IV et VI ci-dessus. Se procurer, au besoin, les copies
nécessaires, et, en cas d’impossibilité, expliquer pourquoi celles-ci ne peuvent pas être obtenues. Ces documents ne vous seront pas retournés.)
(See Part VII of the Explanatory Note. Include copies of all decisions referred to in Parts IV and VI above. If you do not have copies, you should obtain them.
If you cannot obtain them, explain why not. No documents will be returned to you.)
(Ld. az útmutató VII. részét! Mellékelje a fenti IV. és VI. fejezetben hivatkozott valamennyi határozat egy-egy másolati példányát! A határozatok másolatait Önnek kell beszereznie; ha ez nem lehetséges, fejtse ki, hogy miért nem! Az iratokat nem küldjük vissza Önnek.)
F/1: meghatalmazás dr. Kádár András Kristóf részére
F/2: újságcikk, 2010. január 8.
F/3: újságcikk, 2010. január 12.
F/4: újságcikk, 2010. március 5.
F/5: újságcikk, 2010. március 6.
F/6: újságcikk, 2010. március 8.
F/7: újságcikk, 2010. március 11.
F/8: újságcikk, 2010. március 14.
F/9: a kérelmező védőjének átvetetett kérelme a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályhoz
F/10: a kérelmező védőjének faxon elküldött kérelme és a fax-napló
F/11: a Fővárosi Főügyészég 2010. május 17-én kelt KÜO.20793/2009/130. számú indítványa az előzetes letartóztatás elrendelése iránt
F/12: a Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. május 17-én hozott, 15. Bny. 1017/2010/2. számú végzése az előzetes letartóztatás elrendeléséről
F/13: a kérelmező védőjének 2010. május 18-án kelt fellebbezése
F/14: a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 26-án kelt 30. Bnf. 1355/2010/2. számú végzése
F/15: a védő 2010. június 8-án kelt kérelme az iránt, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bocsássa a védelem rendelkezésére azokat a bizonyítékokat, amelyek a hatóságok szerint a szökés veszélyét alátámasztják.
F/16: a védő 2010. június 9-én kelt szabadlábra helyezési indítványa
F/17: a Központi Nyomozó Ügyészség 2010. június 11-én kelt, Nyom. 477/2010/10. számú indítványa az előzetes letartóztatás meghosszabbítása iránt
F/18: a Központi Nyomozó Főügyészség 2010. június 14-én kelt elutasító döntése a szökésre vonatkozó bizonyítékok megismerésével kapcsolatban
F/19: a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9. Bny. 42853/2010/2. számú, 2010. június 15-én kelt végzése az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról
F/20: a védő 2010. június 19-én kelt panasza a Központi Nyomozó Főügyészség 2010. június 14-én kelt elutasító döntése ellen
F/21: a védő 2010. június 22-én kelt fellebbezése az előzetes letartóztatás meghosszabbítása ellen
F/22: a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 28. Bnf. 1850/2010/2. számú, 2010. július 8-án hozott határozata az előzetes letartóztatást meghosszabbító végzés helybenhagyásáról
F/23: a védő 2010. július 30-án kelt szabadlábra helyezési indítványa
F/24: a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. augusztus 27-én kelt, 1.Bny.43942/2010/2. számú végzése a szabadlábra helyezési indítvány elutasításáról
F/25: a védő 2010. július 30-án kelt fellebbezése a szabadlábra helyezési indítványt elutasító végzés ellen
VIII. - DÉCLARATION ET SIGNATURE
DECLARATION AND SIGNATURE
NYILATKOZAT ÉS ALÁÍRÁS
(Voir chapitre IX de la note explicative.)
(See Part IX of the Explanatory Note.)
(Ld. az útmutató VIII. részét!)
22. Je déclare en toute conscience et loyauté que les renseignements qui figurent sur la présente formule de requête sont exacts.
I hereby declare that, to the best of my knowledge and belief, the information I have given in the present application form is correct.
Tiszta lelkiismerettel kijelentem, hogy jelen kérelmemben leírtak – legjobb tudomásom szerint – megfelelnek a valóságnak.
Lieu/Place/Kelt: Budapest
Date/Date 2010. augusztus 13.
(Signature du/de la requérant(e) ou du/de la représentant(e))
(Signature of the applicant or of the representative)
(A kérelmező ill. a képviselő aláírása)