Hiszünk Hagyó Miklós ártatlanságában. Ezzel együtt ennek a honlapnak nem az a célja, hogy bárkit is meggyőzzön. Hagyó Miklós ügye ugyanis rendkívül bonyolult: a bíróság több tízezer oldalnyi dokumentum áttekintése, több tucatnyi gyanúsított és tanú meghallgatása után jut majd el – feltehetően évek múlva – odáig, hogy döntést hozzon a Hagyó Miklós és volt kollegái ellen emelt vádakról. Ezen a honlapon addig is – magyar és angol nyelven – tájékoztatni kívánunk minden érdeklődőt, és eredeti forrásanyagokat bocsátani a sajtó rendelkezésére. Tájékoztatni fogunk, de nem úgy, ahogy azt a hazai médiában megszokhatták. Nem fogunk állást foglalni, következtetéseket levonni. Csak és kizárólag hivatalos dokumentumokat és fotókat teszünk közzé a maguk eredeti formájában, kommentár nélkül.

Lépjen velünk kapcsolatba! 

Honlapunk nem teljes, és folyamatos fejlesztés alatt áll. Amennyiben hibát, hiányosságot talál, kérjük, írjon nekünk. Javaslatokat, ötleteket, gondolatokat is szívesen fogadunk az üggyel kapcsolatban. Leveleiket a bal oldali Kapcsolat menüpont alatt küldhetik el. Beérkező leveleiket – amennyiben ezt jelzik – továbbítjuk Hagyó Miklósnak, aki – a perre való folyamatos felkészülés mellett – igyekszik majd válaszolni azokra. Sajtómegkeresésekre az ügy jelen szakaszában nem kívánunk válaszolni. Beszéljenek a tények! 

Fővárosi Ítélőtáblának

a Fővárosi Törvényszék útján                                        

 

 

Budapest

Markó utca 27. szám

 

1 0 5 5

 

 

Hivatkozási szám: 31.B.2542/2013.

 

 

Tisztelt Ítélőtábla!

 

Oldalak