5/6 Az AAM vádpont 2.
Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. - 12.10.
5/6 Az AAM vádpont 2.
2.) D.. Zoltán:
a) A tanú nyomozati vallomásainak ügyészi értékelésére is az egyoldalúság a jellemző.
Ennek megvilágítására, elsőként rögzíteni kívánom a tanú BKV-ban betöltött pozíciójára vonatkozó tényeket:
D.. Zoltán 2007 januárjában a BKV Beruházási és Közbeszerzési Igazgatóság vezérigazgató-helyettese volt. A 2005. december 1. napján kelt és ekkor is hatályos munkaszerződése a BKV SZMSZ-ével összhangban rögzítette, hogy a feladatai közé tartozik:
- a „kiemelt projektekkel, mint beruházással összefüggő okmányok elkészítésével kapcsolatos feladatok végzése, valamint
- a „DBR projekt megvalósulásának figyelemmel kísérése.”
Munkaköréből adódó feladata volt az AAM által a szerződés szerint elvégzett munkáról készült, a munkaórákat és a megbízási díjat is tartalmazó teljesítésigazolások aláírása.
Ezen tények tükrében érthetetlen, hogy a nyomozás során kézenfekvő kérdéseket miért nem tettek fel a tanúnak. Például nem tudakozódtak sem az AAM és a BKV között 2007. január 24. napján létrejött szerződésről, melyet ő is aláírt, továbbá a C.C. Soft Kft. és a BKV között 2007. július 12-án létrejött megállapodásról, melyet K.. Imre mellett ő látott el a kézjegyével (39. kötet 25.751.-25.769. oldal)
Miről van ugyanis szó? D.. Zoltánt a Központi Nyomozó Főügyészség 2010. július 19. napján hallgatta ki tanúként. Hagyó Miklós ekkor már két hónapja előzetes letartóztatásban volt olyan gyanúsítással, amelyhez kapcsolódó dokumentumokon ott szerepelt D.. Zoltán neve.
Némi szakmai tapasztalat birtokában azt gondolhatnánk, hogy ezeknek a tényeknek a tükrében a Központi Nyomozó Főügyészség azért idézte be a tanúkihallgatásra D.. Zoltánt, hogy a nyomozás tárgyát képező szerződésekről kérdezze, illetve a szóban forgó iratokat, közöttük az AAM teljesítési igazolásait elébe tárja. A teljesítésigazolások keletkezésének körülményei fontosak lehettek az ügyészség számára, mert - amint erre korábban hivatkoztam - például A.. Attilának, annak ellenére megmutattak minden egyes ilyen jellegű dokumentumot, hogy azokon nyilvánvalóan nem az ő aláírása szerepelt.
Ezzel szemben, ha D.. Zoltán nyomozati vallomásairól felvett jegyzőkönyveket, így különösen a 2010. július 19. napján kelt jegyzőkönyvet nézzük meg, azt láthatjuk, hogy a kihallgatás fő témája egészen más, nevezetesen Hagyó Miklós személye volt.
Az I. rendű vádlott mind a nyomozás során, mind a tárgyaláson következetesen állította: ő a BKV részéről közvetlenül kizárólag a mindenkori vezérigazgatóval tartotta a kapcsolatot, amely tényt D.. Zoltán mindvégig megerősített. Hagyó Miklós a vezérigazgató-helyettesekkel, így a tanúval is csak akkor került kapcsolatba, ha valamelyikük, mint az adott témáért felelős szakterületi vezető a vezérigazgatót elkísérte. Ebből következően Hagyó Miklós D.. Zoltánnal közvetlen, személyes munkakapcsolatban soha nem állt, vele telefonon, vagy e-mailen kapcsolatot nem tartott. A tanú Hagyó Miklós személyére vonatkozó ismeretei ezért kizárólag származékosak lehettek.
Hangsúlyozom, D.. Zoltán szerepét a szóban forgó ügyletekben természetesen nem azért vetettem fel, hogy ezzel a tanú felelősségére utaljak, mivel meggyőződésem szerint sem a 2007. január 24. napi BKV és AAM közötti, sem a 2007. július 12. napi a BKV és C.C.Soft Kft. közötti szerződés esetében nem történt bűncselekmény.
A most jelzett nyomozati hiányosságra azért hívom fel a Tisztelt Törvényszék figyelmét, mert ezáltal jórészt igazolva látom egyes vádlottak és tanúk azon hivatkozását, hogy a kihallgatásaik során a nyomozó szervek érzékelhetően nem elsősorban a tények feltárására törekedtek, hanem meghatározott, kiválasztott személyekre nézve gyűjtöttek terhelő adatokat.
Mielőtt a tanúvallomás egyes részleteit külön elemzem, vallomásából kiemelem a következő kijelentését:
„Az én szervezeti egységemen belül közvetlen utasítás nem történt ilyen alapon tudomásom szerint, egyetlen kérést vagy utasítást sem láttak el olyan magyarázattal, hogy az Hagyó vagy más politikus kérése volna.” (39. kötet 25.757. oldal 5. bekezdés)
b) Hangsúlyozom, a tanú tárgyaláson tett vallomása (2013. szeptember 19.) teljes mértékben cáfolta, egyaránt a vádhatóság 2012. január 10. napi, és 2015. szeptember 16. napi koncepcióját. Ezt nyilván ügyész úr is észlelte, ezért a tanú tárgyaláson tett vallomását igen szűkszavúan, alig fél oldal terjedelemben értékelte, gondosan mellőzve belőle minden Hagyó Miklóst érintő és a vádnak egyértelműen ellentmondó megállapítást.
Különös érvelési technikára vall ugyanakkor a következő.
Ügyész úr a vádbeszédében egyfelől nem vitatta, hogy D.. Zoltán a BKV és az AAM, valamint a Fővárosi Önkormányzat és dr. B.. László metróbiztos viszonyát pontosan jellemezte, ami egyúttal a többi bizonyítékkal is egybevág, és – teszem hozzá – egyértelműen cáfolja a vádat, másfelől azonban arra jutott, hogy „ez a helyzet nem jogszerű, nem felel meg a metrószerződéseknek”, a BKV-val kötött szerződés pedig „azt a célt szolgálta, hogy az AAM megbízásának költségeit ne a fővárosnak kelljen kifizetnie, továbbá azok a projekt költségek között se jelenjenek meg, eltűnjenek a BKV százmilliárdos költségvetésében.” (vádbeszéd 80. oldal utolsó bekezdés)
Azt, hogy a vádhatóság ezt az utóbbi két megállapítását mire alapozta, rejtély. Amint az a tanú vallomásának hiteles ismertetéséből majd megállapítható, az ügyészi állítás D.. Zoltán tárgyalási vallomásából bizonyosan nem következik, a tanú ugyanis ezzel éppenséggel ellentétes tartalmú nyilatkozatot tett (2013. szeptember 19. napi tárgyalási jegyzőkönyv).
A) Általánosságban:
- Elmondta, hogy a főváros volt a tulajdonosa a BKV-nak, ezért ha a tulajdonos képviselője megtárgyalt egy kérdést a BKV menedzsmentjével, a BKV-nak akkor is az volt, és ma sem más a feladata, mint a projektre vonatkozó döntés megfelelő végrehajtása. Hozzátette, hogy a vádbeli időszakban ez a folyamat semmilyen módon nem tért el a főváros és a BKV között a korábbi időszakban folytatott gyakorlattól, továbbá olyan érzése sem volt, hogy a menedzsment felé direkt jogellenes befolyásolás történt volna.
- Arra az ügyészi kérdésre, hogy a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, vagyis Hagyó Miklós egyébként a tulajdonos képviselője volt-e, a tanú egyértelmű választ adott: azt mondta, hogy a fővárosi hierarchiában Hagyó Miklós, mint a városüzemeltetésért felelős, I..-Sz.. Imre, mint a gazdasági területért felelős főpolgármester-helyettes képviselte a tulajdonos álláspontját a BKV felé, így ha gazdasági kérdés merült fel, I..-Sz.. Imre, ha szakmai, akkor Hagyó Miklós járt el. A tanú leszögezte: egyértelmű volt, hogy a tárgyalások során a főpolgármester-helyettesek a főváros szempontjait, a BKV pedig az üzemeltetői szempontokat képviselte, és a kettő „vegyítésével” zajlottak az egyeztetések.
- D.. Zoltán a Hagyó Miklóst érintő nyomozati kijelentését értékelve elmondta, ha az egyeztetések keretében az I. rendű vádlott elvárást fogalmazott meg a BKV menedzsmentjével szemben, az idézem: „ilyen szempontból rendben is volt, hiszen neki, mint főpolgármester-helyettesnek feladata volt, hogy a tulajdonost képviselje ilyen egyeztetéseken”
B) A BKV és az AAM közötti szerződést érintően:
- D.. Zoltán megerősítette, hogy G.. László tevékenységével kapcsolatban mind Aba Botond idejében, mind A.. Attila idejében merültek fel kétségek. Arról is beszámolt, hogy a BKV és a DBR között a tájékoztatás és az együttműködés minősége mindig vitapont volt. A tanú szerint a G.. László működésével kapcsolatos aggályok a műszaki tartalmat, a projektköltséget és a határidőt, éppen a fő szempontokat érintették, majd leszögezte: „mind a háromnál probléma volt ennél a mega beruházásnál”, így jogosan merült fel a tulajdonos részéről, hogy változtatni kellene a projekt megvalósításán.
- Szakmai tapasztalatára hivatkozva annak az álláspontjának adott hangot, hogy helyes, ha a tulajdonos-beruházó egy nagy volumenű projektet független műszaki tanácsadó szervezet bevonásával átvilágít, és annak eredményét hasznosítja. Hozzátette, az ilyen átvilágítás költségeit az érintett szervezetnek kell viselnie, mert az ő érdekében áll a projekt továbbhaladásának biztosítása. A 2007. január 24. napi szerződés kapcsán elmondta, hogy dr. B.. László részéről fogalmazódott meg az igény, hogy a projekt átvilágítására szerződést kell kötni, és A.. Attila jelezte felé, hogy ezt az előminősítési rendszeren keresztül oldják meg. Erre irányuló konkrét kérdésre kijelentette: „Nem volt ilyen, hogy ez a szerződés Hagyó Miklós konkrét kérése lett volna”.
Jelentőséget tulajdonítok a tanúvallomásnak azért is, mert megtudtuk belőle, hogy az AAM által ellátott feladatokat szervezeten belüli erőforrások hiányában a BKV nem tudta volna elvégezni. A létrehozott új projektszervezet kettős irányítás alatt állt, dr. B.. László metróbiztos a főváros, A.. Attila pedig a beruházó BKV képviseletében járt el, a projektirányító bizottság heti üléseit is ketten vezették.
Ha a részletek kifejtése nélkül tömören összegezzük a tanú vallomását, megállapíthatjuk, hogy a volt beruházási és közbeszerzési vezérigazgató helyettes vallomása semmiben sem támasztotta alá a vádat, ellenkezőleg kifejezetten cáfolta az.
3.) B..Árpád:
a) Mielőtt B..Árpád tárgyaláson tett vallomására, illetve a vallomásának az ügyészségi értékelésére rátérek, szükségesnek tartom leszögezni a következőket.
B..Árpádot a nyomozás során 2011. június 20. napján hallgatták ki tanúként, amikor Hagyó Miklós 13 hónapja meg volt gyanúsítva a 2007. január 24. napján kelt szerződéssel. A kihallgatása során nem intézek hozzá egyetlen kérdést sem, mely a BKV és az AAM között 2007 évben létrejött szerződésekre vonatkoztak és ezért a szerződéses kapcsolat részleteiről érthetően nem tett vallomást.
A tanút, aki mint tudjuk, a kérdéses időszak jelentős részében a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatója volt, a BKV és az AAM szerződési viszonyáról annak ellenére nem kérdezte sem a rendőrség, sem az ügyészség, hogy:
- a 2007 évi nyolc szerződésből hármat, a 2007. július 12-én, az augusztus 1-jén, és a november 20-án kötött szerződéseket projektigazgatóként ő írta alá, és
- négyben, így a 2007. július 12-én, augusztus 1-jén, november 20-án és december 22-én kötött szerződésekben úgy van megjelölve, mint a szakmai kérdésekben, valamint az üzleti, elszámolási és a Megbízó teljesítését érintő kérdésekben kapcsolattartással meghatalmazott személy. (céges iratok melléklet 34. és 35. kötet)
Nem tudhatjuk, vajon ki és milyen szakmai szempontú megokolásból hozhatta azt a döntést, hogy B..Árpádtól, aki ezekről a szerződésekről, és így az AAM által ebben az időszakban elvégzett munkáról nyilvánvalóan hitelt érdemlő és a tényállás felderítése szempontjából fontos információval rendelkezik, a nyomozást végzők közül senki ne kérdezzen semmit?
b) B..Árpád tanú nyomozati és tárgyalási vallomásának a vádbeszédben elhangzott értékelése a bizonyítási anyaggal egybevetve részint kimondottan iratellenes, részint konfabulatív, mert a tanú által előadottaknak olyan jelentéstartalmat tulajdonít, amely azzal összeegyeztethetetlen.
A vádbeszédben, a tanú vallomása értékelésének kezdetén ügyész úr leszögezte, hogy B..Árpád a „legkevésbé elfogult tanúk között tartható számon, személye szakmai választás volt az EU pályázat előkészítésére, így tevékenysége is viszonylag mentes volt a politikai befolyástól”. (vb/86.)
Ezután pedig kijelentette: „B..Árpád kiválasztásának módjából is látható, hogy a projekt irányítása, vezető tisztségviselőinek kinevezése a Főpolgármesteri Hivatalhoz, ezen belül is Hagyó Miklós környezetéhez került.” Továbbá, bár formailag valóban betartották az alapszerződések rendelkezéseit, a Főváros és az Állam csak jóváhagyó szerepet töltött be, az a körülmény pedig, hogy dr. D.. Gábor, főpolgármester is behívta magához B..Árpádot, idézem: „nem alkalmas annak cáfolatára, hogy a projekt igazgató személyének megváltoztatása Hagyó Miklós személyes döntése volt és az új projekt igazgatót érdemben B.. László választotta ki.”
Az ügyészség állításai önellentmondóak és nem felelnek meg a tényeknek.
A vádhatóság ugyanis saját maga is elismeri B..Árpád tárgyilagosságát, majd ezzel ellentétesen a mindvégig következetes tanúvallomásból olyan konklúziót von le, amellyel viszont alapjaiban megkérdőjelezi a tanú által elmondottak valóság tartalmát.
A vádbeszédben elhangzottakra tekintettel nem tekinthetek el a B..Árpád kinevezésének folyamatát kísérő tények részletes ismertetésétől, ezekről a tanú, mint említettem, a 2011. június 20. napi, nyomozati vallomásában és a 2013. október 29. napi bírósági meghallgatásán is egyezőn számolt be (38.kötet 25.221.-25.229. oldal)
Fontos tudni, hogy B..Árpád szakmai alkalmasságát kinevezése előtt éppen úgy nem vitatta senki, ahogy később sem.
A Fővárosi Közgyűlés 2007. június 28. napi ülésére készült „hozzájárulás a BKV Zrt. DBR Metró Projektigazgatósága új vezetőjének kinevezéséhez” tárgyú előterjesztésből a következők állapíthatóak meg:
1. A Finanszírozási Szerződés 3.4.3. pontja értelmében a DBR Metró Projekt Igazgatóság Igazgatójának kinevezéséhez az Állam jóváhagyása szükséges, ezért a Főváros eljuttatta B..Árpád Projekt Igazgatóvá történő kinevezésével kapcsolatos, jóváhagyást kérő levelét az ügyben az Államot képviselő pénzügyminiszternek, aki a kinevezést a 2007. május 22. napján kelt levelében jóváhagyta.
2. A 4-es metróvonal finanszírozásával kapcsolatban Budapest Főváros Önkormányzata az Európai Beruházási Bankkal 2005. július 18. napján hitelszerződést írt alá, amely a folyósítás feltételei között rögzítette, hogy a projekt kivitelezési struktúrája véglegesítésre kerül, beleértve, hogy a Bank számára kielégítő módon létrehozzák a BKV-n belül a projekt kivitelezési egységet, vagyis a Projekt Igazgatóságot, és kinevezik a Projekt Igazgatót. A hitelszerződés ezen túlmenően a 8.01(c) pontjában haladéktalan általános tájékoztatási kötelezettséget ír elő a Főváros részére bármely olyan tényről és eseményről, amelyről ésszerűen feltételezhető, hogy érdemben sértheti, vagy érintheti a Projekt kivitelezésének vagy működésének feltételeit.
A Főváros az előbbi rendelkezésekre tekintettel tájékoztatta a finanszírozó EIB-t a Projekt Igazgató személyében tervezett változásról, melyet a Bank tudomásul vett.
3. A Beruházási Szerződés 10.4.1. pontja értelmében, az új Projekt Igazgató kinevezéséhez a Fővárosi Önkormányzat jóváhagyása is szükséges Erről előterjesztés készült, amely azt a határozati javaslatot tartalmazta, hogy a Fővárosi Közgyűlés hagyja jóvá B..Árpádnak a BKV DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetőjévé történő kinevezését. Az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy mivel G.. László munkaviszonya nem szűnik meg, a munkakörének megváltozásához az Állam és a Főváros jóváhagyása szükségtelen. (Bírósági iratok 46/Vé/34. szám)
B..Árpád 2007. július 10. napján kelt munkaszerződésének preambuluma rögzíti, hogy a BKV és közte 2007. március 23. napján határozatlan időtartamra szóló munkaszerződés jött létre, a BKV DBR Metró Projekt Igazgatóságon igazgatói munkakörére. A felek ezt a munkaszerződést módosították 2007. július 10. napján az új megállapodás megkötésével, tekintettel arra, hogy a Beruházási Szerződés tartalmának megfelelően (4. sz. melléklet 10.4.1. pont) a Fővárosi Közgyűlés a 2007. június 28. napján tartott ülésén hozta meg 1003/2007.(VI.28.) számú határozatát, amellyel hozzájárult B..Árpád BKV DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetőjévé történő kinevezéséhez, és egyúttal felkérte a főpolgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa a BKV vezérigazgatóját.(6. kötet 3.159.-3.169. oldal)
A munkaszerződés az alkalmazás feltételei körében az 1.6. pont alatt azt is rögzíti, hogy B..Árpáddal szemben a munkáltatói jogokat a BKV SZMSZ-ének megfelelően a vezérigazgató gyakorolja, a közvetlen szakmai irányítója, utasítási joggal pedig a DBR Metró vezérigazgató-helyettese. A munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez a Beruházási Szerződés szerint (4. sz. melléklet 10.4.1.pont), a Főváros jóváhagyása szükséges.
4. B..Árpád a nyomozati vallomásával egyezően a tárgyaláson elmondta, hogy korábban a MÁV-nál, az EU programok projektigazgatóságának volt az egyik vezetője, és ennek kapcsán került kapcsolatban dr. B.. Lászlóval, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetőjével. Később dr. B.. László már mint metróbiztos éppen az EU-s munkában szerzett tapasztalatai miatt kereste meg, mivel ez az időszak volt a 4-es metróvonal EU támogatás elnyerése iránti eljárásnak a kezdete. A tanú vallomása szerint dr. B.. László megkeresését követően, 2007. február környékén dr. D.. Gábor főpolgármesternél személyes megbeszélésen vett részt, ahol jó benyomást keltett.
A főpolgármesterrel való találkozás után, A.. Attilával is beszélt, egyeztették a munkába állása feltételeit. 2007 márciusában került a DBR alkalmazásába, ahol mint jeleztem, 2007. július 10. napján lett projektigazgató. (38. kötet 25.221.-25.229. oldal, 2013. október 29. napi tárgyalási jegyzőkönyv)
B..Árpád a tárgyaláson határozottan kijelentette, a DBR-nél való alkalmazásával összefüggésben Hagyó Miklóssal nem folytatott megbeszélést.
Jól látható tehát, hogy B..Árpád kiválasztására a projekt igényeihez igazodva merőben szakmai okból került sor, előbb dr. B.. Lászlóval metróbiztossal beszélt, majd a főpolgármester egyeztetett vele. Tényleges kinevezése 4 hónapig tartó hivatalos eljárást vett igénybe, amelyhez az Európai Fejlesztési Bank mellett, a pénzügyminiszter és a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása is kellett.
Tényszerűen nem igaz tehát a vád azon állítása, hogy DBR az új projektigazgatójának személyéről, illetve kinevezéséről Hagyó Miklós döntött.
A vádhatóságnak az a kijelentése továbbá, amiben arra utal, hogy a tanú hat évvel a történtek után azért említette meg az őt telefonon felhívó lehetséges személyként Hagyó Miklós titkárnőjét, mert „már akkor is úgy tudta, hogy a 4-es metró projektet Hagyó Miklós vette kezébe” minden ténybeli alapot nélkülöző, semmivel sem igazolt feltételezés. A tanú nem állított olyat, melyből ez a következtetés levonható.
c) Ami B..Árpádnak a 2007. január 24-én megkötött szerződésekkel kapcsolatos ismereteit illeti, azokról tudni kell, hogy csak származékosak lehetnek, mivel B..Árpád ekkoriban még nem dolgozott a BKV-nál.
d) Mindemellett, a tanú a 2013. október 29. napi bírósági tárgyaláson tett vallomásában részletesen nyilatkozott a DBR Metró Projekt Igazgatóság működéséről, és az AAM által végzett tevékenységgel összefüggő tapasztalatairól. Vallomásából a következőket szükséges kiemelnem.
d/1.) A tanú tárgyaláson tett részletes beszámolójából az ügyészség azt a negatív következtetést vonta le, hogy egyrészt a projekt egyértelműen olyan szervezet kezébe került, amely az alapszerződések rendszerében sehol nem szerepel, másrészt „jól kirajzolódik”, hogyan került át a megvalósítás szakmai vezetése magasabb szintre. (Vb/86.)
Ezzel szemben valójában a tanú a következőkről beszélt:
Elmondta, hogy 2007 év elejére felállt a DBR-nél, - az A.. Attilától kapott információja szerint az AAM által kidolgozott - az a projektszervezet, ami az EU-s direktíváknak megfelelően alkalmassá tette a projektet az EU-s támogatási forrás megszerzésére. Ennek részeként alakult meg a BKV vezérigazgatója által vezetett Projekt Irányító Bizottság (PIB), és a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes vezette Projekt Felügyelő Bizottság (PFB). E két bizottság együttesen jelentette azt a menedzsmentszervezet, amellyel az EU támogatás iránti kérelmet benyújtották Brüsszelben.
A Projekt Irányító Bizottság hatásköre a BKV-ra és magának a beruházásnak a tényleges lebonyolítására terjedt ki, a Projekt Felügyelő Bizottságnak pedig azokat a döntéseket kellett meghoznia, amelyek a Projekt Irányító Bizottság kompetenciáján túlmutattak, mert például a Főváros, a kerületek, vagy valamely állami szervezet hatáskörét érintették.
A vádhatóság képviselője B..Árpád érdemi mondanivalójának lényegéről, nevezetesen arról, hogy a tanú szerint az új projektszervezet kialakítása az EU-támogatás elnyerésének feltétele volt, egész egyszerűen nem vett tudomást. Ügyész úr vádbeszéde azt a képtelen, a bizonyítékokkal össze nem egyeztethető állítást igyekezett sugallni, mintha egy obskúrus társaság – élén természetesen magával Belzebubbal, Hagyó Miklóssal – valamiféle rejtett, de nyilvánvalóan illegális motívumtól vezérelve kezébe akarta volna kaparintani a metró beruházás feletti irányítást és ennek a célnak a megvalósítása érdekében még attól sem riadt vissza, hogy a legalitás mezébe öltöztetett, formálisan jogszerű, valójában azonban „testidegen” organizációkat hozzon létre.
Ezzel szemben a tanú vallomásával alátámasztott tény, hogy az ügyészség által szuggeráltakkal ellentétben nem valamilyen törvényellenes titokzatos mozgalomról van szó, ami a 4-es metró beruházás tönkretételén fáradozott, hanem épp ellenkezőleg, egy olyan új projektszervezetről, amelynek eredményes működése nélkül a beruházásnak és így Magyarországnak esélye sem lett volna annak az 1 milliárd eurós támogatásnak az elnyerésére, amelyet utóbb - az új projektszervezetet kialakító és abban résztvevő személyeknek köszönhetőn - megkapott, és ami által a projekt megvalósítása is lehetővé vált.
d/2.) A tanú azt is leszögezte, hogy a tevékenysége felett a PIB és közvetlenül a BKV vezérigazgatójaként A.. Attila gyakorolta a felügyeletet. Hagyó Miklóssal kizárólag a Fővárosi Közgyűlés, vagy a Fővárosi Kabinet ülésein találkozott, tőle – leszámítva egy televíziós megnyilvánulásával kapcsolatos észrevételét – a projektmunkákkal összefüggő megkeresést soha nem kapott.
A vádhatóságnak az a megállapítása, amely szerint „B..Árpád vallomásából arra is következtetni lehet, hogy Hagyó Miklós közvetlenül is beavatkozott a projekt operatív irányításába” a tények elferdítése. (vádbeszéd 87. oldal)
A tanú vallomása szerint az történt ugyanis, hogy egy általa sem vitatottan sikerületlen televíziós szereplése után Hagyó Miklós felhívta és arra szólította fel, hogy a jövőben kerülje az ilyen típusú média-megjelenést. Amint arra már többször utaltam és a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok, valamint a tanúk és a vádlottak egybehangzó vallomása alapján is megállapítható, 2007-ben a BKV és a 4-es metró beruházás az országos nyomtatott és elektronikus sajtó szüntelen kereszttüzében állt. Miután nem kevesebb, mint egy milliárd euró összegű EU-támogatás volt a tét, egyáltalán nem volt közömbös, hogy a beruházásról milyen hírek jutnak el Brüsszelbe. Ha valamely ügy alkalmas annak bizonyítására, milyen közpolitikai és közvélemény-formáló hatalma van a médiának, a jelen ügy és Hagyó Miklós sorsa bizonyosan példa rá. Éppen ezért nem látok abban semmit, ha ilyen kiélezett körülmények között, egy szerencsétlen televíziós szereplés miatt a Főváros felelős főpolgármester-helyettese a nyilatkozattevőt a média-megjelenéstől való tartózkodásra szólítja fel.
Nem igényel részletes szemantikai elemzést, hogy Hagyó Miklós telefonja tényleges jelentéstartalmára tekintettel aligha tekinthető a projekt szakmai irányításába történő operatív beavatkozásnak.
d/3.) Az AAM által elvégzett munkát illetően a vádhatóság azt emelte ki a tanú vallomásából, hogy az „egyik kijelentéséből arra is lehet következtetni: az AAM Zrt. a Fővárosi Önkormányzat feladatainak ellátását (is) támogatta”. (Vb/87.)
Ezt követően az is kiderül, vagy legalábbis sejthető, hogy az ügyészség B..Árpádnak arra a kijelentésére gondol, amikor tárgyaláson a tanú ügyészi kérdésre azt mondta: nem tud arra a kérdésre válaszolni, hogy adott-e dr. B.. László is feladatot az AAM-nek, ő ezt nem tapasztalta.
Azt az ügyészi okfejtést, ami tanú egyértelműen nemleges válaszából ezt követően azt vezeti le, hogy B..Árpád nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ilyen történhetett, sőt az adott szövegkörnyezetben ez éppen arra utal, hogy ilyen megtörténhetett és „dr. B.. Lászlónak volt gyakorlati lehetősége arra, hogy a BKV szerződések terhére megbízást adjon az AAM-nek”, nem tagadom, képtelenségnek tartom. (Vb/88.)
Valamely bizonyíték hiányából, pontosabban a bizonyítékkal igazolni kívánt tény hiányából arra következtetni, hogy ami hiányzik, mivel lehetséges, hogy létezik, éppenséggel van is, a logika szabályaival aligha összeegyeztethető következtetés.
Ezzel szemben valójában a tanú a BKV és az AAM közötti szerződésekről a következőképp nyilatkozott:
Kijelentette, hogy amikor ő odakerült a DBR-hez, akkor az AAM munkatársai már ott voltak. H.. Editen és S.. Tamáson kívül, kezdetben 4-5 kolléga állandóan jelen volt, majd ez a szám a háttérszakértőket is beleszámítva, emlékei szerint nagyságrendileg 20-25 főre növekedhetett, és sokszor előfordult, hogy a projekt sikere érdekében éjjel-nappal együtt dolgoztak.
Leszögezte, hogy az Eurometró Kft. az AAM-hez képest teljesen más munkát végzett, így míg az Eurometró adta a műszaki hátteret, addig az egyéb projektmenedzseri és szakértői támogatást az AAM-től kapták meg. A DBR Projekt Igazgatóság jelentős erőforrás-hiányára tekintettel, tulajdonképpen az AAM látott el helyette minden, a projektmenedzsment különböző szintjein jelentkező feladatot: a kockázatkezelést, a döntést előkészítő tanulmányok elkészítését, és ezeken felül konkrét feladatot kapott az EU-s támogatás megszerzésében is. B..Árpád arról is beszámolt, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntéshozatalához szükséges szakmai anyagok előkészítését is jórészt ők végezték, és dr. B.. László volt az, aki azon dolgozott, hogy a határozati javaslat ténylegesen a Közgyűlés elé kerüljön.
Az AAM számára a feladatokat B..Árpád, illetve a PIB határozta meg, az EU-s támogatás iránti kérelem pedig dr. B.. László közreműködése útján bonyolódott, a tanú azonban hangsúlyozta, hogy bár a feladat meghatározás többrétegű volt, de idézem: „igazából minden tevékenység a 4-es metrónak az előrehaladásában történt.”
B..Árpád tehát teljes mértékben alátámasztja azt, hogy a 4-es metró beruházás megvalósítása szempontjából nem lehet egymástól élésen szeparálni a résztvevő feleket, így a DBR-t a BKV-tól, vagy mindkettőt a Fővárostól, mivel valamennyien egy közös célért dolgoztak, hogy az új metró határidőben és minden kívánalomnak eleget téve készüljön el. Ezt az összefüggést a tulajdonviszonyok is igazolják: a 4-es metró a BKV tulajdonába és üzemeltetésébe került, a BKV pedig a Fővárosi Önkormányzat tulajdona.
d/4.) Az ügyészségnek az a következtetése tehát, amely szerint a „projektigazgatóság létszámnövelését olyan új többletfeladatok tették szükségessé, amik nem a DBR feladatkörébe tartoztak volna” nem felel meg a valóságnak. (Vb/87.)
Azt ugyanis még a vádhatóság sem vitathatja, hogy a Metrószerződések értelmében a DBR Metró Projekt Igazgatóság legfőbb feladata a 4-es metró projektet megvalósítása volt. Kétség sem férhet hozzá, hogy a beruházáshoz elengedhetetlenül szükséges 1 milliárd eurós összegű támogatás megszerzése, és az ahhoz szükséges új projektszervezet kialakítása - az ügyészség feltételezésével ellentétben - a DBR Metró Projekt Igazgatóság feladatkörébe is tartozott. A projekt finanszírozásának kérdése, ahogy az a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokból is kiviláglik, a beruházás valamennyi résztvevője, így az Állam, a Főváros és a BKV számára egyaránt az egyik legfontosabb elem volt, olyan komplex feladat, amelynek hatékony megvalósításán minden résztvevőnek közösen kellett dolgoznia.
A tanú a DBR Metró Projekt Igazgatóság mint szervezeti egység tevékenységéről a következőképpen nyilatkozott.
A DBR Metró Projekt Igazgatóság, így a G.. László által korábban végzett munkáról a tanú azt a kijelentést tette, hogy eléggé sok problémával találták magukat szembe 2007-ben, noha G.. László úgy adta át neki a projekt vezetését, hogy az állította, minden rendben van.
A Projekt Igazgatóság korábbi összetételét súlyos kritikával illette, rámutatva, hogy a 16-17 fő alkalmazotti létszám kétharmada adminisztratív tevékenységet végzett és az érdemi feladatok ellátására alig 5-6 szakember maradt, az ő energiájukat viszont felemésztette a munkaterületen a kivitelezőkkel vívott harc. A Projekt Igazgatóság így az adott létszám mellett alkalmatlanná vált az EU támogatás előkészítésére. Az igazgatóváltás a létszám feltöltését eredményezte, a Közgyűlés döntése nyomán rövidesen 40 fő dolgozott a Projekt Igazgatóságon, melynek költségvetése is a többszörösére nőtt.
d/5.) Az AAM által végzett munka szükségességét illetően B..Árpád rendkívül egyértelmű, azonban a vádhatóság koncepciójának nyilvánvalóan ellentmondó vallomást tett. Ez utóbbi körülmény lehet ugyanis az egyedüli oka annak, hogy abból, amit a tanú a tárgyaláson elmondott, a vádbeszédben semmi sem jelent meg.
B..Árpád szerint ugyanis az AAM által nyújtott projektmenedzseri támogatásnak köszönhető, hogy „nem dőlt be a projekt”, illetve nekik köszönhetően több olyan döntés előkészítő tanulmány is elkészült, amivel a beruházásban több tíz milliárdos megtakarítást értek el, így konkrétan például az állomások belső beépítési tenderénél 15 milliárd Ft-ot takarítottak meg. Összességében sok olyan intézkedés történt, aminek eredményeként hatékonyabb és jóval olcsóbb lett a beruházás, a legnagyobb érdem, azonban az, hogy az AAM-mel történő folyamatos közös munkának - a DBR PIB-ből és PFB-ből álló projektszervezete működtetésének - köszönhetően megszerezték a beruházáshoz az 1 milliárd eurós EU-támogatást.
Erősen bízom benne, hogy amikor majd a Tisztelt Törvényszéknek a mérlegelése során az AAM tevékenységének a szükségességéről, illetve hasznosságáról kell állást foglalnia, messzemenően figyelembe veszi B..Árpád személyes tapasztalatokon alapuló, hiteles, tartalmát tekintve az ügyész úr által sem vitatott vallomását.
d/6.) Az ügyészség a vádbeszédben arról sem számolt be, amit a tanú a BKV és az AAM közötti szerződéses viszony felmondásának előzményeiről és körülményeiről elmondott.
A tanú ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az adott időszakban a beruházás műszaki megvalósítását érintően rengeteg támadást kaptak, ömlesztve érkeztek hozzájuk a projekt egyes részleteire vonatkozó kifogások, és a médiában is többen támadni kezdték az AAM szerződésének szükségességét. Ők a tőlük telhető módon megpróbáltak valahogy védekezni, így a Fővárosi Közgyűlés 2008. február 28. napi ülésén B.. Zsolt megbízott vezérigazgató az AAM által elvégzett munka kapcsán bemutatta az AAM tevékenységének a könyvtárlistáját, ami egy több tíz oldalas leporellót tett ki.
B..Árpád kijelentette, hogy megítélése szerint a szerződés a média nyomás miatt szűnt meg. Személy szerint azt a feladatot kapta, úgy zárják le a szerződést, hogy minden addig elvégzett munka ki legyen fizetve. Hozzátette, a DBR által végzett munkát ő egyeztette le az AAM-mel, és ahogy korábban is folyamatosan ellenőrizték az AAM által végzett teljesítést, ekkor is tételesen megvizsgálták, ki mennyit dolgozott és az alapján zárták le a szerződést.
B..Árpád vallomása elfogulatlan, tárgyilagos, következetes és ellentmondásmentes. Alkalmas arra, hogy a Tisztelt Törvényszék tényállást alapozzon rá.
4.) 31. számú tanú:
A 31. számú tanú 2007. május 14. napjától lett vezérigazgató-helyettes, ezért a 2007. január 24. napján, tehát a munkába állása előtt 5 hónappal megkötött szerződés előzményeiről és körülményeiről hiteles információval nem rendelkezett. (57/37.093.-37.099.)
A tanút az eljárás során háromszor hallgatták meg. Először a Központi Nyomozó Főügyészségen, ahol – noha tevékenysége összefüggött az AAM-BKV szerződéscsomagjával –, kérdést ebben a körben nem intéztek hozzá. A tanú második, 2015. május 28-án történt tárgyalási meghallgatásakor már ismertek voltak az ügyészségen feltárt tartalmú e-mailek, melyek között szerepelt egy, a tanútól származó üzenet is. És bár a vádhatóságnak lehetősége lett volna a tanú tárgyalási meghallgatása során az e-mailt elébe tárnia, hogy tisztázza az üzenet rendeltetését és valós tartalmát, ezt a kézenfekvő lépést elmulasztotta. Mégis, a vádbeszédében erre az e-mailre úgy hivatkozott, mintha az a kérdéses cselekménnyel még csak meg sem gyanúsított I. rendű vádlott büntetőjogi felelősségének alátámasztására a legcsekélyebb mértékben alkalmas lenne. (Vb/45.)
Mindezeket előrebocsátva, röviden reagálok a 31. számú tanú vallomásának a vádbeszédben elhangzott értékelésére, illetve a tárgyaláson ténylegesen tett vallomására.
a) Bár a vádhatóság több mint két oldalon keresztül taglalja a tanú vallomását, azt már a legelején kijelenti, hogy abban jó néhány olyan elem található, amiket az eljárás már résztvevőinek vallomásai tényszerűen cáfolnak, „ezért a tanú vallomását egyes kérdésekben nehéz komolyan venni”.(vádbeszéd 89. oldal)
Noha az ügyészség komolytalannak tekinti a tanú vallomását, arra azonban mégis alkalmasnak, hogy a tanú vallomásához több olyan általános észrevételt fűzzön, amely nem a tanú vallomásából következik, hanem kizárólag az ügyészség feltételezésein alapszik, és a nem támasztja alá semmilyen bizonyíték, vagy egyenesen iratellenes.
a/1.) Ilyen ügyészi megállapítás például az a kijelentés, amely szerint abból, hogy a 31. számú tanú DBR Metró vezérigazgató-helyettesi kinevezése előtt nem beszélt A.. Attilával, azt igazolja, hogy a „4-es metró projekt vezetésében A.. Attila nem vett részt”(Vb/89.)
A tanú a tárgyaláson tett vallomásában kifejezetten mondta, hogy a főpolgármester megkeresését követően találkozott A.. Attilával azért, mert szükségesnek látta alkalmazása esetleges részleteinek a megbeszélését. Ehhez - éppen ügyészi kérdésre - azt is hozzátette, hogy ekkor még nem döntött elvállalja az állást, hanem csak meghallgatta a BKV vezérigazgatójának ajánlatát. Nem lényegtelen körülmény, hogy utóbb a tanú munkaszerződését is a BKV vezérigazgatója, A.. Attila írta alá. (2013. szeptember 10. napi tárgyalási jegyzőkönyv)
Okiratok sorával és egyebek között D.. Zoltán meggyőző vallomásával igazolt tény, hogy A.. Attila a Projekt Irányító Bizottságot a BKV vezérigazgatójaként vezette és mivel a DBR Metró Projekt Igazgatóság az általa irányított munkaszervezet része volt, a vezérigazgató folyamatosan részt vett a beruházás irányításában. Az ezzel ellentétes ügyészi állítás ezért nem igaz.
a/2.) Tetten érhető ebben a körben egy másik csúsztatás is. Ügyész úr szerint a 31. számú tanú pozíciója létrehozásának, valamint annak a ténynek, hogy a tanú munkájának elősegítése érdekében alkalmazott szakemberek foglalkoztatási költségei nem kerültek be a projekt költségvetésébe, „egyenes következménye” „a költségvetési számviteli fegyelem megszűnése”, továbbá konkrétan és általánosságban az, hogy „a projekt ilyen jellegű költségeit 2007-től elkezdték a BKV általános költségvetésében elrejteni.” (Vb/88-89)
A vádhatóságnak ezek a kijelentései kifejezetten iratellenesek.
Mielőtt, a tanú tárgyaláson tett vallomásának tényleges tartalmára rátérnék, felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy a BKV Igazgatósága 39/2007. számú határozatának megfelelően került kiadásra a BKV SZMSZ-ének 6. módosítása, amely a DBR Metró vezérigazgató-helyettesi pozíciót létrehozta. (14./9.291.)
Ennek előzményeként a BKV Igazgatósága 2007. április 17. napján ülést tartott, ahol a 11. napirend volt a „Javaslat az SZMSZ módosítására (DBR Metró Projekt Igazgatóság (35. sz. előterjesztés)”. Az Igazgatóság az SZMSZ módosítását 2007. április 17. napi hatállyal, egyhangúlag elfogadta. Az ülésen az Igazgatóság 10 tagja és a meghívottként a Felügyelő Bizottságának Elnöke is jelen volt. (adatszolgáltatás, Igazgatóság 2007. április 17. napi üléséről készült jegyzőkönyv)
A 31. számú tanú munkaszerződése, erre az SZMSZ módosításra figyelemmel jött létre 2007. április 25-én, azt követően, hogy a szervezeti változtatást az Igazgatóság szabályszerűen elfogadta. Szó sincs az ügyészség által állított rejtegetésről, vagy a költségvetési és számviteli fegyelem szándékos megszegéséről.
A hivatkozott vádbeszédbeli kijelentés másik jelentősége, a BKV és az AAM közötti 2007. január 24. napi szerződés szempontjából jóval konkrétabb.
Amint az a tanú vallomásából kiderült, a vezérigazgató-helyettesi munkaköréhez kapcsolódó költségek forrását a BKV teremtette elő, annak biztosítása a Finanszírozási Szerződés igen szigorú előírásai miatt a DBR Metró Projekt Igazgatóság költségvetéséből nem volt megoldható. Elmondta, hogy ez a saját fizetésén kívül, még a munkáját segítő és ugyancsak a BKV alkalmazásában álló 3-4 főnek a fizetését jelentette, akik között asszisztens, főállású jogász és egy, a projekttervezés informatikával támogatott módszertanában jártas szakértő is megtalálható volt.
A tanú vallomása teljes mértékben megerősíti mindazt, amit a rendelkezésre álló okirati és személyi bizonyítékokra alapozva elmondtam, vagyis, hogy minden beruházás esetében vannak olyan, a beruházás menetében szükségszerűen felmerülő költségek, amelyek a korábban megkötött finanszírozási szerződések szigorú rendelkezései miatt ugyan ”el nem elszámolható” költségnek minősülnek, de ettől még szükségesek, mert kétségkívül a beruházás előrehaladását segítő, jogszerűnek tekintendő, legális költségek. Mivel a megvalósulást követően a beruházás felelősének, azaz a BKV-nak tulajdonosként és leendő üzemeltetőként elemi érdeke volt, hogy a beruházás leggyorsabban és legköltséghatékonyabban jöjjön létre, ezért az e célt szolgáló indokolt ráfordításai ésszerűek és legitimek.
Nem az AAM 2007. január 24. napi szerződés teljesítésének ellenértéke volt az egyetlen, a DBR Metró Projekt Igazgatóság működését és tevékenységét érintő olyan költség, amely a BKV költségvetését terhelte. Nem akarok kellően alá nem támasztott feltételezésekbe bocsátkozni, de ha csak a 31. számú tanú alapbérét nézem, valószínűsíthető, hogy az ő és munkatársai részére történt munkabér-kifizetések a járulékokat is figyelembe véve elérhetik, sőt meghaladhatják a 2007. január 24-ei szerződéssel az AAM részére kifizetett megbízási díjak összegét.
Ez részint arra világít rá, hogy a projektre más forrásból is származhatnak legális ráfordítások, nemcsak a projekt-költségekből, valamint arra is, hogy az ügyészségnek a költségek elrejtésére vonatkozó alapfeltevése elhibázott, téves.
5.) F.. László:
A vádhatóság egyoldalúságának újabb példája a F.. László vallomására vonatkozó ügyészi mérlegelés.
A tanú vallomása értékelésének kezdetén az ügyészség előrebocsátotta, hogy F.. László a „szintén projekt menedzsment támogatásra is szerződött Eurometró Kft. műszaki vezetőjeként” a „projekt megvalósításának frontvonalában dolgozott”, majd, mintegy előminősítve a tanú vallomását leszögezte, „így nem mellékes, hogy az AAM szolgáltatásainak szükségességét vagy hasznosságát hogyan tapasztalta meg egy ilyen szakember.” Ezt követően a vádhatóság azt is kijelentette, hogy a tanú „személyes érintettségére az eljárás során nem merült fel adat”, és F.. László 2015. február 26-ai vallomását gyakorlatilag szó szerint beemelte a vádbeszédbe.
Az ügyészség célja ez esetben is egyértelműen tetten érhető: az igazság egy mozzanatának közlése mellett azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha F.. László szakmai rátermettsége és tapasztalata kompenzálná azt, hogy az AAM tevékenységére vonatkozó teljes körű ismeretekkel nem rendelkezik, és személyes érintettsége okán tőle elfogulatlan vallomás nem várható.
Lássuk a F.. László vallomását jellemző tényeket.
Anélkül, hogy az ügyészség vonatkozó jogosultságát vitatnám, megállapítom, a vádhatóság a nyomozás 2011. októberi befejezése, valamint a 2012. január 10-ei vádemelés után, 2013. december 12. napján döntött úgy, hogy az I/A/21. vádpont kapcsán szükség van F.. Lászlónak, az Eurometró Kft. képviselőjének a tanúkénti kihallgatására, amire irányuló indítványában indokolásként arra hivatkozott, hogy az adott „cég a vádbeli időszakban az AAM Zrt. szerződésének tárgyához hasonló tárgykörben, a DBR metró projektet érintő, projektvezetési tanácsadásra szerződött”. (ügyészi indítvány felsorolásának első pontja)
Közbevetőleg annyit, az AAM munkatársaként meghallgatott H.. Edit tanú - akinek a vallomására a későbbiekben részletesen kitérek – a tárgyaláson az általa még a nyomozás során készített feladat meghatározási ábrának megfelelően (44/30.307.) ugyanis egyértelműen kifejtette, hogy: „Az Eurometró és az AAM tevékenysége a projekt irányításának két különböző szintjére vonatkozott.” Az AAM munkája „alapvetően a projekt irányításával kapcsolatos menedzsment fórumoknak és eszközöknek a létrehozásában, kitalálásában és működésében volt elsőrendű jelentőségű, míg az Eurometró a napi munka végzésének tetemes részében alapvetően az egyes szerződések mögött lévő kivitelezőknek a koordinálásában és monitorozásában volt érdekelt. Tehát ez két teljesen különböző szerepkör, az AAM feladatához hozzátartozott az is, hogy az Eurometronak a szerepkörét, felelősségi körét, döntési hatáskörét tisztázza és megfelelő módon bevonja őt az irányítással és a felügyelettel kapcsolatos feladatokba.”
Hozzáteszem, a H.. Edit által előadottakat a további tanúk, így S.. Tamás és K.. Gábor vallomásai mellett, amely személyek vallomására a későbbiekben ugyancsak kitérek, a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok is alátámasztják, így az AAM által készített 2007. január 26. napi dátummal ellátott „Helyzetfelmérési jelentés a 4-es metró projekt felső szintű vizsgálata” elnevezésű tanulmányban az Eurometró Kft. tevékenységének kimerítő bírálata olvasható. (11. oldal 3.2.2.3. „A Mérnök-Eurometro Projektvezetési Tanácsadó Kft.”)
F.. Lászlónak, mint az Eurómetro Kft. vezetőjének az írásbeli vallomását ezért annak figyelembe vételével lehet és kell értékelni, hogy az általa képviselt cég tevékenységét az AAM részéről erőteljes kritika érte és – ez a fontosabb – az általa képviselt szervezet a projekt más szintjén fejtette ki a tevékenységét, így az AAM munkájára teljes körű rálátással nem rendelkezett.
Miután a bíróság engedélyezte a tanú számára, hogy írásban tegyen vallomást, F.. László a vád tárgyát képező szerződés megkötését követően több mint 8 évvel, 2015. február 26. napján tette meg írásbeli nyilatkozatát. A tanú vallomása – szemben az ügyészi vádbeszédben hallottakkal – a védelem által most előadottakat támasztotta alá.
Az ügyészség érvelésével szemben ugyanis F.. László vallomásában kijelentette: „az Eurometro Kft-nek közvetlen kapcsolata az AAM Zrt-vel nem volt”, „az AAM Zrt. szerződése számukra nem volt ismert,” „Az AAM Zrt. szerződésével kapcsolatosan, annak részleteiről érdemi információja az Eurometro Kft-nek nem volt. „Az AAM Zrt tevékenysége feltehetően a BKV Vezérigazgatóság alaposabb tájékozottságát segíthette elő”(11., 12. 13. kérdésekre adott válaszok)
Mindennek tükrében a tanúnak a vád érdemére vonatkozó kérdésekre adott válaszaiból csakis arra a következtetésre juthatunk, hogy vallomása még közelítőleg sem tartalmaz az AAM szerződéskötés körülményeire, a szerződés tartalmára, és a szerződés szükségességére, vagy indokoltságára, az AAM tevékenységének hasznosságára vonatkozó érdemi információkat, azaz az I. rendű vádlott büntetőjogi felelősségével összefüggő tényeket illetően irreleváns.
6.) dr. B.. László:
a) Elöljáróban annyit, hogy mindazt, amit dr. B.. Lászlóról a III. rendű vádlott, illetve a tanúvallomások értékelése körében elmondtam, nem ismétlem meg.
Azt azonban látni kell, hogy a vádhatóság e vádpont módosításakor olyan személyt vont be a vádirati tényállásba és bizonyos értelemben a büntetőjogi felelősségi körbe, akit – noha kézjegye ott szerepelt számos releváns okiraton és országosan ismert metróbiztosi tevékenysége részben a vádidőszakra esett – korábban nem hallgattak meg
Mire utal mindez? Ezek szerint az ügyészség a dr. B.. László nevét meg sem említő eredeti vádirati tényállásban foglaltakat maga sem tartja már megalapozottnak? Mi lett volna akkor, ha dr. B.. László bírósági meghallgatására sor sem kerül? Akkor is őt helyezi az ügyészség e vádpont fókuszába, ha meghallgatása elmarad, vagy talán más személyhez kötve bizonygatta volna az I. rendű vádlott nem létező büntetőjogi felelősségét?
Tudom, hogy ezeknek a teoretikus kérdéseknek ma már nincs jelentőségük, de rávilágítanak az ügyészség jelen eljárásban kifejtett tevékenységének néhány megmagyarázhatatlan elemére.
Megjegyzésre érdemes, hogy az ügyészség eljárása nemcsak védencemmel, hanem dr. B.. Lászlóval szemben is roppant méltánytalan. A módosított vádirati tényállásban ötször szerepel dr. B.. László neve, és négyszer korábbi nem hivatalos címe, a metróbiztos kifejezés. A vádbeszéd első részében a tanú neve összesen 195-ször hangzott el, úgy, hogy az ügyészség súlyos állításokat fogalmazatott meg vele szemben. Azt állította például, hogy dr. B.. László valamiről „szándékosan, a vádlottak mentése érdekében” nyilatkozott tévesen. (vádbeszéd 74. oldal utolsó mondat)
Miután a vádhatóság a bizonyítási eljárás utolsó pillanataiban módosította a vádat és a tanú visszaidézésére nem került sor, dr. B.. Lászlónak nem volt, nem is lehetett lehetősége arra, hogy a vele szemben eljárási pozíciója ellenére felhozott ügyészi állításokra reagálhasson, sőt mi több, úgy lett belőle e vádpont központi szereplője, hogy ő maga erről vélhetően nem tud semmit.
b/1.) A vádbeszéd egészének jellemzője egy sajátos kommunikációs módszer, elfogadtatási technika, aminek lényege bizonyítatlan tételmondatok, jelzős szerkezetek, feltételezett, semmivel alá nem támasztott állítások folyamatos, visszatérő hangoztatása, mintegy sulykolása azzal a leplezetlen céllal, hogy a sokszoros ismétlés a bíróságot akkor is meg fogja győzni az ügyészi állítások valóságtartalmáról, ha az nincs neki.
Ilyen hamis ügyészi feltételezés, hogy Hagyó Miklóst és dr. B.. Lászlót valamilyen rejtelmes bűnös kötelék fűzte össze, dr. B.. Lászlót a főmérnöki/metróbiztosi pozícióba Hagyó Miklós juttatta be, és az I. rendű vádlott ennek leplezése érdekében nem vállalta fel, hogy 2007 januárjában dr. B.. László a kabinetének a tagja volt. Az ügyészség a vádbeszédében ezt a feltételezését konkrét bizonyítékok megjelölése helyett és nélkül, kizárólag egy kifejezés ismétlésével akarja igazolni, amikor azt állítja, hogy a 2007. január 24-én létrejött szerződés dr. B.. László „kívánságára” történt megkötése mögött „csakis politikai” természetű legitimáció lehetett, a tanú háta mögött „csakis a fővárosi vezetés új erős embere, Hagyó Miklós állhatott”, amit minden akkori érintett, különösen a BKV új vezetése tudott, mert „az ő kinevezésük is közvetlenül vagy közvetetten Hagyó Miklós érdeme volt.” (vádbeszéd 70. oldal első bekezdés)
b/2.) Amit a vádhatóság állít, nem igaz.
Bár dr. B.. László 2015. szeptember 16-ai vádmódosításhoz köthető igen markáns megjelentetése a vádban a védelem számára kétségtelenül meglepetéssel szolgált, ez azonban az alaphelyzeten semmit sem változtatott. Az I. rendű vádlott terhére rótt vádpont továbbra is a 2007.január 24-én létrejött, az ügyészség szerint szükségtelen és a BKV-nak vagyoni hátrányt okozó szerződés megkötése. E tény miatt annak, hogy dr. B.. László a Főpolgármesteri Hivatalban szervezetileg hová volt beosztva, az égvilágon semmi jelentősége sincs. Emiatt, az ügyészi feltételezéssel szemben, az I. rendű vádlottnak oka sem lett volna rá, hogy dr. B.. László kabinettagságát tagadja.
Annak, hogy Hagyó Miklós dr. B.. László 2007. januári szervezeti beosztására nem tudott egyértelműen nyilatkozni, a vádhatóság fantáziadús, azonban a valóság legcsekélyebb elemét is nélkülöző elképzeléséhez képest prózai magyarázata van. Az I. rendű vádlott városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettesként végzett több mint húsz közcéget érintő rendkívül összetett tevékenysége szempontjából ez a körülmény jelentőséggel nem bírt, másképp fogalmazva Hagyó Miklósnak nem volt se oka, se szüksége rá, hogy dr. B.. László munkaszervezetben betöltött helyét, vagy annak változását fejben tartsa.
Azt a vádhatóság sem vitathatja, hogy a bírósági eljárás során beszerzett hiteles okirat szerint dr. B.. László 2006. december 1. napjától 2011. március 13. napjáig köztisztviselőként, közszolgálati jogviszonyban dolgozott a Főpolgármesteri Hivatalban (Főpolgármesteri Hivatal 2013. július 29.) Általános feladatkörét a 4-es metró beruházás finanszírozási és feladat-ellátási struktúra optimális működtetéséhez szükséges döntés-előkészítő dokumentációk és tárgyalások előkészítésével, azok összehangolásával összefüggő feladatok képezték.
Igazolt tény az is, hogy dr. B.. László 2007. július 16. napjáig a Főjegyzői Irodán dolgozott, ezt követően a Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Iroda keretein belül, majd 2010. február 1. napjától a Főpolgármesteri Irodán látta el feladatát. (a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármestere által az Állami Számvevőszék 4-es metró beruházási folyamatának ellenőrzéséről készült V-2001-108/2010. számú jelentésre tett észrevétel).
Ezen az sem változtat, hogy egy 2007. július 3-án kelt, de hatályba csak 2007. október 3-án lépett városvezetői intézkedés a Főmérnökséget a Főpolgármester-helyettesi Iroda szervezetébe illesztette. (Budapest Főváros Főpolgármesterének és Főjegyzőjének 536/2007. számú 2007. július 3. napján kelt intézkedése, Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról, Ügyrendjéről szóló 525/2005. számú intézkedés módosítására 2.§ (1) bekezdése az Ügyrendnek a Főpolgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeit tartalmazó 14. §-a 7. pontja; (Főpolgármesteri Hivatal Iratai melléklet 1. kötet DVD 214-215. oldal)
Jól látható tehát, hogy a BKV és az AAM között 2007. január 24. napi szerződés megkötéséhez képest dr. B.. László, pontosabban a Főmérnökség csak fél évvel később került Hagyó Miklós munkaszervezetébe
Jelzem, az okirati bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható eseményeket Nyári Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának a 2013. december 5. napi tárgyaláson tett vallomása is alátámasztja. A tanú elmondta, hogy legalább fél éves vita tárgya volt, hogy milyen irányítási, felügyeleti jogai legyenek a metróbiztosnak. Ami egyúttal az is igazolja, hogy a vádhatóságnak az feltételezése, amely szerint dr. B.. László megjelent és a Főváros apparátusán túlnőve, a főpolgármester fölé tornyosulva átvette volna az irányítást a 4-es metró projekt felett, nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak.
c) Az ügyészség állításával szemben dr. B.. László elmondta, hogy elsőként a főpolgármester titkárságáról keresték meg, azután a főjegyző titkárságán járt, majd a megbízást és a konkrét feladatot ezt követően személyesen a főpolgármestertől kapta, az újonnan megválasztott főpolgármester-helyettessel, Hagyó Miklóssal pedig csak december utolsó, vagy január első napjaiban egyeztette a szakmai feladatokat.
Az ügyészség visszatérő állítása, hogy az 1990 óta főpolgármesteri tisztséget betöltő nagy tekintélyű dr. D.. Gáborral és a többi városvezetővel szemben, a frissen megválasztott Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, illetve a 2006. december 1. napjától a hivatalban köztisztviselőként dolgozó dr. B.. László hozta meg az ország legnagyobb beruházása, a 4-es metró projektre vonatkozó érdemi döntéseket.
Hagyó Miklós mindvégig azt vallotta, és állítását senki és semmi nem cáfolta meg, hogy dr. B.. Lászlót korábban nem ismerte, vele rokoni, baráti, üzleti, vagy más személyes viszonyban nem állt. Mivel a jelölt rendelkezett mindazzal a szaktudással, gyakorlattal, tapasztalattal és nyelvismerettel, amely a feladat ellátásához szükséges, a kinevezésére vonatkozó javaslat hátterében kizárólag szakmai indokok álltak, dr. D.. Gábor főpolgármester is ezért hozta meg a kinevezési döntést, melynek indokoltságát mi sem igazolja jobban, minthogy a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint, a kinevezése után pár nappal már Brüsszelben tárgyalt a beruházás Uniós finanszírozási lehetőségeiről.
A vádbeszéd dr. B.. László kinevezését Hagyó Miklósnak tulajdonítja. A vád megfogalmazása szerint a metróbiztost „ténylegesen Hagyó Miklós választotta ki erre a posztra…ilyen háttérrel érthető az az akkoriban nem cáfolt közvélekedés, hogy B.. Lászlót Hagyó Miklós nevezte ki…” (Vb/70.) Ügyészi értelmezésben az újonnan megválasztott, közigazgatási ismeretek és tapasztalatok híján lévő főpolgármester-helyettes már jóval megválasztása előtt uralta a Városházát, nehézség nélkül elérte, hogy a főpolgármester az általa kiválasztott személyt minden további nélkül elfogadja, majd azt is, hogy a 2006. december 22-én megválasztott BKV vezérigazgató az általuk megjelölt céggel kössön az átvilágításra vonatkozó megállapodást. Ebben a közelítésmódban dr. D.. Gábor nem más, mint egy akarattalan báb.
Az ügyészség azt állítja, semmivel sem igazolható, ráadásul a józan helyzetértékelésnek is ellentmond. Mint tudjuk, az AAM 2007. január 12-én adta be a pályázatát és szinte azonnal, jóval a szerződés megkötése előtt elkezdi a munkát. Dr. D.. Gábor 1990-től számítva főpolgármester, ötödik ciklusát kezdi meg. Hagyó Miklós 2006. december 14-én lesz a helyettese. Amikor 2007. január 12-én az AAM hozzálát a feladatához, Hagyó Miklós 17. munkanapját tölti, miközben dr. D.. Gábor tizenhetedik éve áll a főváros élén.
Amikor az ügyészség azt állítja, hogy dr. B.. László azért tudta elérni az AAM részére a szerződést, mert a mögötte álló Hagyó Miklós akaratát érvényesítette. Amint azt a médiából tudjuk, 2007. január 2-án a főpolgármester személyesen jelentette be az új metróbiztos kinevezését, s azt is, milyen faladatot kell teljesítenie. Szó sincs tehát arról, hogy dr. B.. Lászlónak Hagyó Miklós kölcsönözte a tekintélyt. Nem, ügyész úr, a metróbiztost nem Hagyó Miklós, hanem a 17 éve regnáló főpolgármester legitimálta.
e) A vádhatóság összeesküvés elméletével szemben dr. B.. László és az AAM kapcsolatában és a szerződéskötésben nincs egyetlen egy olyan körülmény sem, amely az I. rendű vádlott büntetőjogi felelősségét bármilyen szempontból is felvetné.
A tanú a tárgyaláson tett vallomásában - A.. Attila tárgyaláson tett vallomásával, K.. Gábor, H.. Edit, és S.. Tamás vallomásával egybehangzóan - állította, hogy ő javasolta a BKV vezérigazgatójának az AAM segítségének igénybe vételét. Elmondta, hogy az AAM-et a korábbi munkahelyén ismerte meg, így épp a 4-es metró projekt szempontjából is szükségesnek látszó szervezetfejlesztési kérdésekben többször kapcsolatba került velük minisztériumi főosztályvezető korában.
Dr. B.. László kijelentette, hogy a szerződést azért a BKV kötötte meg az AAM-mel, mert a BKV, konkrétan a BKV vezérigazgatója volt intézményileg felelős a projekt megvalósításáért. Azért külső céget vettek igénybe, mert egy átvilágítás módszertanilag csak akkor lehet releváns, ha olyanok végzik, akik kívülről látnak rá a projektre.
Ami pedig a munka eredményének felhasználását illeti, a tanú teljes mértékben az I. rendű vádlott vallomását támasztotta alá. Az AAM által végzett munka eredményének hasznosítását nem lehet leszűkítően értelmezni, az nem a BKV vezérigazgatóját, vagy menedzsmentjét szolgálta, hanem a Fővárosi Közgyűlésre benyújtásra került előterjesztés formájában a beruházás egészének megvalósítását segítette.
A bíróság a tanú elé tárta a Közgyűlés 2008. március 27-én tartott üléséről készült jegyzőkönyvet. Ebben az olvasható, hogy dr. B.. László arról beszél, hogy a 2007. decemberi keretszerződés nem a metró költségvetésében szerepel, a 2007. január 24. napi szerződés ellenértéke kifizetésének forráshelyére nézve ugyanakkor azt a nyilatkozatott tette, hogy, idézem: A metróbiztost segítő legelső AAM-szolgáltatási - amelynek eredményét önök negyedévenként látják, tudniillik a metróbiztosi jelentést - szerződés keretében kaptam ezt a segítséget és annak a projekt költségében szerepel az összege. (bírósági iratok 46/Vé/51. sorszám alatti, a védelem által csatolt melléklet 309. oldala)
Dr. B.. László a bíróság kérdésére a látszólagos ellentmondást egyértelműen feloldotta, és kijelentette, hogy azt a kijelentést, amely szerint a januári szerződés összege a projekt költségben szerepel, korábban annak alapján mondhatta, ami számára a korábbi szakmai tapasztalata alapján természetes volt, vagyis, hogy az átvilágítást mindig az fizeti, akit átvilágítanak, így ez a költség adott esetben a projekt költségben elszámolható. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kifizetés forráshelyéről nézve ennél több információval 2007 januárjában sem rendelkezett, az ugyanis nem az ő, hanem a pénzügyi főosztály felelőssége volt, hogy végül is az adott tételt hova helyezi el, vagy hol ismeri el. Utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy meglátása szerint egy ilyen átvilágítás költsége több helyen is elszámolható, így azt akár a DBR Metró Projekt Igazgatóság, akár a BKV vezérigazgatójának döntése alapján is költségkímélési szempontokra tekintettel, a BKV metróval kapcsolatos általános költségvetéséből is el lehet számolni.
A vádhatósággal szemben én nem az adott szakterületen jártas tanú vallomásában foglaltakat, hanem az ügyészségnek a tanú vallomására tett megállapításait tartom erősen kétségesnek. (vádbeszéd 74. oldal utolsó bekezdés)
Az I. rendű vádlott terhére rótt váddal szemben, a tanú vallomása alapján csakis az a következtetés vonható le, hogy dr. B.. László főmérnök/metróbiztoshoz képest Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesre még kevésbé tartozott az a kérdés, hogy a BKV és az AAM közötti 2007. januári szerződés milyen forráshelyből kerül kifizetésre, vagy hol kerül elszámolására, az I. rendű vádlottnak erről nem volt és nem is kellett, hogy tudomása legyen.
f) A bíróság a vádhatóság indítványára tárgyalás anyagává tette a Duna TV 2007. január 15-ei „Szorító” című hírműsorának anyagát, bizonyítandó Hagyó Miklós és dr. B.. László az ügyészség által kétesnek, homályosnak minősülő kapcsolatát, amire a vádhatóság állítása szerint bizonyítékul szolgál a 2006. decemberében szétküldött kérdőív is.
f/1.) Ami egy tévéinterjú bizonyítékként történő értékelését illeti, az ügyészség álláspontját jól ismerjük. Ügyész úr vádbeszéde második napján azt a kijelentést tette, hogy „a sajtónyilatkozat nem vallomás, mert hiszen a sajtónyilatkozat megtételekor más szempontok vezetik a nyilatkozattevőt, mint a rendőrség előtti vallomásban…ez a különbség lehetetlenné teszi, hogy a sajtónyilatkozat tartalmát aprólékosan összehasonlítsuk nyomozati vallomásokkal és az eltérésnek bármilyen jelentőséget tulajdonítsunk.” (Vb/40.)
Egy rendőrségi vagy bírósági vallomásban, a vallomástevő a megfelelő hatósági és bírósági kioktatás ismeretében tesz a jogkövetkezmények terhével nyilatkozatot és amennyiben a vallomástevő az eljárásban tanú, köteles az igazat is mondani. Egy tévéinterjút, tekintettel annak sajátos szerepére, funkciójára és céljára, kellő kritikával, fenntartással kell kezelnünk, más szóval a tartalmát nem kell készpénznek vennünk. Az ügyészség ennek a szemléletnek megfelelően a IV. rendű vádlott tévéinterjúit nem tartotta alkalmasnak a bizonyításra, mert pontosan észlelte, ha erre törekednék, a IV. rendű vádlott vallomásai és a tévényilatkozata között olyan éles ellentmondás keletkezne, ami az ügyészi álláspontot meggyengítené. Ezért jutott az ügyészség arra a megállapításra, hogy a tévényilatkozat a vád alátámasztására nem használható fel – mármint a nokiás doboz ügyében és B.. Zsolt hivatalos eljárásban és azon kívül keletkezett nyilatkozatainak egységes értékelése esetén.
Ám gyökeresen megváltozik az ügyészi szemléletmód akkor, ha valaki más ad tévéinterjút, mondjuk Hagyó Miklós! Mindjárt az ellentétébe fordul minden és kiderül, hogy a tévényilatkozat legalább olyan erejű bizonyíték, mint a törvényes figyelmeztetés mellett és törvényes következmények terhével tett rendőrségi vagy bírósági vallomás és messzemenően alkalmas arra, hogy megdönthetetlen igazolása legyen Hagyó Miklós és dr. B.. László kétesnek minősített kapcsolatának!
Arra kérem a Tisztelt Törvényszéket, hogy amikor abban a kérdésben foglal állást, hogy egy tévéinterjú alkalmas-e általában és a szóban forgó interjú konkréten arra, hogy a tartalmából bármilyen ténybeli következtetést lehessen levonni, a következőket fontolja meg.
Amint az interjú nyomtatott szövegében is olvasható, az I. rendű vádlott a megválasztását követően első alkalommal szerepelt a Duna Televízióban, ráadásul a műsor, amiben az interjú készült, - amint azt az elnevezése is mutatja „Szorító”- egy kora reggeli, éles hangvételű, élő egyenes adásban közvetítésre kerülő hírműsor volt, vagyis rövid kérdések, és válaszok sorozata 10 percben.
Az I. rendű vádlott az interjúra tett írásbeli észrevételében kifejtette, hogy a műsor szerkesztői a beszélgetés tárgyát - 4-es Metró előrehaladása és a HÉV tarifák -, ugyan előzetesen közölték vele, azonban az adott témakörökön belül felmerülő, egyes konkrét kérdések nem voltak leegyeztetve, ami - figyelemmel arra, hogy élő adásról volt szó - nem könnyítette meg a riportalany helyzetét. Ilyen nehezített körülmények között ezért csak arra volt módja, hogy megpróbálja a szóban forgó kérdésekre az érdemi, fő válaszokat úgy megadni, hogy közben közérthető maradjon, arra azonban már ez alatt a 10 perc alatt nem volt lehetősége, hogy a 4-es Metró rendkívül összetett beruházásának a teljes hátterét, jogviszonyait, illetve finanszírozási rendszerét megpróbálja bemutatni.
A frissen megválasztott főpolgármester-helyettes újévet követő 13. munkanapján adott rövid interjúja nem más, mint egy agilis, ambiciózus, a munkáját nagy energiával elkezdő főpolgármester-helyettes politikai nyilatkozata, így annak jellegéből adódóan, az abban foglaltak nem alkalmasak a védekezés megcáfolására, és annak a védelem érveit maradéktalanul alátámasztó bizonyítékhalmaznak a megdöntésére, amelyet a bíróság az általa lefolytatott bizonyítási eljárás több mint 3 éve alatt összegyűjtött.
f/2.) Mivel a vádhatóság szerint a kérdőív keletkezési körülményei is az I. rendű vádlott ellen szólnak, bár eredetileg nem állt szándékomban, foglalkoznom kell ezzel is. E-mailekről teszek majd említést, ezeket az I. rendű vádlott csatolta a bírósági eljárás során.
Az első e-mailt, melyhez a 4-es metró kérdőív volt csatolva, C.. Gergő 2006. december 3-án küldte A.. Attilának. Mint tudjuk, ez volt az a kérdőív, melyet a 4-es metró beruházásról a valószínűsíthetően legtöbb információval rendelkező személyeknek küldtek ki állapotfelmérés és értékelés céljából.
A kérdőívhez kapcsolódó kísérőlevél a következőképpen kezdődik: „A főpolgármester úr megbízásából önkormányzati képviselőként szólítom meg Önt…”, amely megszólítás önmagában és a levél tartalmával együtt is igazolja az I. rendű vádlott védekezését.
A szóban forgó kísérőlevél tárgyalási ismertetésekor a vádhatóság képviselője fontosnak tartotta kiemelni, hogy annak létrehozója a számítástechnikai adatok szerint dr. B.. László volt.
Ez a körülmény azonban két ok miatt sem támasztja alá az ügyészség változatát. Az egyik az, hogy dr. B.. László már két héttel Hagyó Miklós megválasztása előtt a Főpolgármesteri Hivatalban alkalmazásban állt, a másik pedig, hogy nincs olyan törvény, vagy más jogi norma, amelyet bármilyen módon sértene az, ha egy nagy horderejű faladat elvégzésére lelkiismeretesen és hivatástudattal készülő köztisztviselő-jelölt a majdani munka tisztességes elvégzéséhez szükséges munkaanyagot állít össze.
Az igazolt tényekre tekintettel nem megalapozott következtetésnek, sokkal inkább puszta találgatásnak tartom azt az ügyészi feltételezést (VB/70.), hogy dr. B.. László a kérdőívet kinek a felkérésére készítette el. Hozzáteszem, mindennek a vád szempontjából semmilyen jelentősége sincs.
A második e-mailt melléklettel együtt 2007. január 10-én dr. B.. László A.. Attilának és C.. Gergőnek küldte. Az e-mail a 2006. december 3. napján megküldött kérdőívekre adott válasz kiértékelését, valamint a beruházás aktuális helyzetének az összefoglaló elemzését tartalmazza, részletekbe menően feltárja a hiányosságokat, és a jövőre nézve is javaslatokat fogalmaz meg.
A harmadik 2007. január 10-én keletkezett e-mail küldője H.. Dénes, címzettjei dr. B.. László, G.. László, dr. T.. Zsolt, F.. Éva és dr. Gy.. András. Az e-mailt dr. B.. László továbbküldte Hagyó Miklósnak, A.. Attilának és C.. Gergőnek.
Az e-mailben a 2007. január 10-ei főpolgármesteri találkozóra készített felkészítő anyag található, többek között a metróbiztosnak, a projekt igazgatójának, a Főváros főjegyzőjének és a főpolgármester kabinetvezetőjének, majd ezt követően az I. rendű vádlottnak, a BKV vezérigazgatójának és az I. rendű vádlott kabinetvezetőjének címezve.
A felkészítő anyag tárgya: „Összefoglaló a 4-es Metró beruházás megvalósításával kapcsolatosan a 2007. január 10-én tervezett vezetői megbeszélésre. A dokumentumból két dolgot emelek ki, egyrészt azt, hogy a beruházásban már 2004-ben is igénybe vettek Projekt Vezetési Tanácsadót, másrészt azt, hogy „A Főváros és a BKV közötti szerződés” alcímet viselő pont Hagyó Miklós tárgyaláson tett vallomásával egyezően kiemeli a Projekt Igazgatóság szerződésben rögzített feladatait, így a beruházással kapcsolatos előterjesztések és jelentések elkészítésére vonatkozó és a tájékoztatási kötelezettséget.
A dokumentum tartalmából és a címzettek személyi köréből látható, a 4-es metró beruházás 2006-2007. fordulójára olyan nehézségekkel küzdött, és a Fővárosnak Hagyó Miklós személyétől függetlenül olyan akut problémákkal kellett szembenéznie, amelyek megoldása nem tűrt halasztást.
7.) K.. Gábor, H.. Edit, S.. Tamás:
A vádhatóság egyik alapfeltevése szerint az AAM a BKV-nál Hagyó Miklós kezdeményezése nyomán került képbe.
a) Mielőtt az AAM képviselőit érintő konkrétumokra rátérek, felhívom a figyelmet a bizonyítás anyagából megismerhető konkrét tényekre.
Az 1994-ben alapított AAM annak idején az ország legnagyobb közigazgatási tanácsadó cége volt. Ennek köszönhetően, az AAM 1996-tól kezdődően egészen 2008-ig, a nevezetes Index cikk megjelenéséig folyamatosan végzett munkát az ország legnagyobb közigazgatási szervei, minisztériumai, önkormányzatai részére, ideértve a Fővárost és a BKV-t is.
[Az AAM Zrt. által a Fővárosi Önkormányzat részére végzett munka kapcsán utalok arra a 2014. október 30. napi tárgyaláson védői indítványra ismertetett 16-os számú e-mailre, amely összefoglalóan felsorolja a korábbi években megkötött szerződéseket. (BKV Kiegészítő elemzések, Kiegészítés I., 1. kereső kifejezés: aam levelek 2008.02.18-2008.08.31. között, name: aam, file: aam.html)]
Az AAM a Fővárosi Önkormányzattal már évekkel Hagyó Miklós 2006. decemberi hivatalba lépése előtt szerződéses kapcsolatban állt, ugyanis az AAM 2004 és 2006. között öt különböző szerződést kötött a Főpolgármesteri Hivatallal, illetőleg annak különböző ügyosztályaival.
A tanácsadó cég a BKV részére is folyamatosan végzett évi 5-15 milliós keretösszegű szerződéses munkát. A két cég között az üzleti kapcsolat 1998-ban indult, majd 2000 és 2006 között összesen 11 szerződés jött létre, közöttük olyan fajsúlyos megállapodásokkal, mint az SAP rendszer kidolgozása, vagy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével kapcsolatban megnyert 200 millió forint értékű közbeszerzési pályázat, ami alapján az AAM az E-ticketing két előkészítő projektjében is részt vett.
Az AAM-nél 2003. évtől dolgozó H.. Edit projektvezető a 2007 évi megbízásokat megelőzően személy szerint három BKV projektben is dolgozott. Ezek után, 2007. év elején, dr. B.. László a korábbi közös munkára tekintettel kereste meg őket. (nyomozati irat 44. kötet 30.301. oldal)
Az AAM a bevált üzleti együttműködés alapján már 2005 óta, tehát Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesi megválasztását megelőzően előminősítéssel rendelkezett a BKV-nál, amiről egyébként a IV. rendű vádlott, mint a BKV megbízott vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a Fővárosi Közgyűlés tagjait, amikor a 2008. február 28-én megtartott ülésen a 4-es metró projekt 2007. évi előrehaladásáról számolt be. (védelem által csatolt melléklet III. pont a 2008. február 28. napi Fővárosi Közgyűlési ülés 33. napirendi pontja: Összefoglaló jelentés a metró projekt 2007. évi előrehaladásáról, az ülésről készült jegyzőkönyv: 83-105. oldal)
A vádhatóságnak az a feltételezése tehát, hogy az AAM megjelenése a BKV-nál Hagyó Miklós személyéhez köthető, nem igaz.
b) A.. Attila III. rendű vádlott vallomására reflektálva már hivatkoztam az Állami Számvevőszék feljelentése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányságon indult és 2012. nyarán megszüntetéssel zárult nyomozásra, amely a BKV és az AAM szerződéses viszonyában „a 4-es metró projekt információs rendszereinek menedzsmentjére és tanácsadói támogatására” 2007. július 12-én megkötött megbízási szerződést is vizsgálta. Ezt a határozatot a bíróság beszerezte és az AAM képviselőjének S.. Tamásnak a tanúvallomásaival együtt tárgyalás anyagává tette.
Az ügyészség a vádbeszédében erről az eljárásról említést sem tett.
Tisztában vagyok vele, hogy az említett eljárásban olyan szerződés vizsgálatára került sor, amely a jelen ügynek nem tárgya, mégis a 2015. szeptember 16. napi vádmódosítás miatt a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot ebben az eljárásban sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Mire gondolok?
A módosított vádirati tényállást tartalmazó ügyészi feljegyzés 27. oldalának utolsó bekezdésében a vádhatóság azt rögzíti, hogy a 2007. január 24. napi szerződés alapján végzett munka befejezése után a DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007. évben további szerződéseket kötött az AAM-mel, „melyek alapján az AAM Zrt. ugyanazt a tevékenységet folytatta, amit megkezdett 2007. áprilisában: támogatta a Projekt Irányító Bizottság, ezen belül a DBR Projekt Igazgatóság munkáját, és közreműködött a Főpolgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó feladatok ellátásban.”
Az ügyészi álláspont szerint tehát az említett megállapodás éppoly jogellenes, mint az, ami a vádban Hagyó Miklós terhére szól. Ehhez képest van jelentősége az általam most említett nyomozásnak, amelyben egyebek között éppen azt vizsgálták, hogy a 2007. július 12-ei szerződés a BKV számára szükséges és indokolt volt-e.
A nyomozás során a rendőrség bekérte a jelen ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészségtől az AAM teljesítésének anyagát tartalmazó adathordozót, emellett az AAM munkájával, illetve annak szükségességével kapcsolatban tanukat hallgatott meg és további bizonyítást is lefolytatott. A rendőrség alapos nyomozás eredményeként végül is arra a következtetésre jutott, hogy az AAM a projekt keretében valóban végzett munkát, tevékenysége szükséges és indokolt volt. Ennek keretében a nyomozó hatóság több megállapítást is tett, például azt, hogy 2007-ben a DBR Metró Projekt Igazgatóság a meglévő létszámmal nem tudta ellátni a projekt kapcsán felmerülő mindennapi, valamint az Európai Uniós támogatással összefüggő feladatokat, ezért bővítésre volt szükség, és a 2007-ben hatályos öt megbízási szerződés teljesítésével az AAM éppen ezt a hiányzó létszámot pótolta. A költséghatékonysági vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy az AAM-mel kötött szerződések által biztosított folyamatos munkavégzés költségmegtakarítással járt, mert alacsonyabb költséggel volt finanszírozható, mint az ugyanezen feladatott ellátó DBR által alkalmazott 40 fő munkaerő foglalkoztatása.
Kérdésem, ha ugyanazon gazdasági társasággal ugyanarra a tevékenységre kötött egyazon tárgyú, célú, tartalmú és értékű szerződések egyike nem bűncselekmény, akkor a másik miért az? A nyomaték kedvéért hozzáteszem, hogy az érintett felek öt metrószerződése közül az augusztusit és a novemberit maga az ügyészség sem tekintette bűncselekménynek.
Értetlenségem teljes. Nem találok racionális magyarázatot arra, mi lehet az oka az ügyészség önkényes szelekciójának? Ki, miért, milyen személyi, tárgyi, vagy más megfontolás alapján döntött úgy, hogy éppen a 2007. január 24-én megkötött megállapodás alapján végzett munka volt szükségtelen a BKV számára? Őszinte érdeklődéssel hallgattuk volna a vádat képviselő ügyész okfejtését erről, mint ahogy arról is, mely okból maradt el a rendőrségi megszüntető határozat puszta említése is.
c) Az AAM részéről meghallgatott tanúk vallomásai:
Elöljáróban leszögezem, a vádhatóság álláspontjával szemben abból, hogy a BKV 2007–ben nyolc, ebből a metróberuházást érintőn öt szerződést kötött az AAM-mel, nem az AAM kivételezett helyzetére, hanem arra lehet következtetni, hogy az AAM jól dolgozott.
Az AAM részéről a nyomozás során K.. Gábort és H.. Editet hallgatták meg, a tárgyaláson rajtuk kívül S.. Tamást is. K.. Gábor elnök-vezérigazgatóként mindennapi operatív tevékenységet nem végzett. H.. Edit a projekt vezetőjeként a kezdetektől részt vett a munkában, amibe S.. Tamás később kapcsolódott be.
A tanúk vallomása a lényeget tekintve egybehangzó volt, mindenben cáfolták a vádat.
d/1.) H.. Edit elmondta, hogy a 4-es metró projekt felkészültségi fokának felmérése érdekében dr. B.. László kereste meg őket, majd A.. Attilával tárgyaltak. A vádbeszédben elhangzottakkal szemben a tanú arról számolt be, hogy a szerződés részleteit, illetve a beruházás állapotának felmérése érdekében szükséges tevékenységet ezt követően a BKV-val koordinálták, dr. B.. László pedig csak az általuk végzett munka legelején, a beruházás szereplőinek felmérésében nyújtott segítséget. A tanú elmondta, hogy a szerződés keretében végzett munka során nagyon sokat egyeztetett A.. Attilával.
Hangsúlyozom, a vád képviselőjének azon állítása, amely szerint az AAM megbízása idején dr. B.. László Hagyó Miklós kabinetjének volt a tagja, nem igaz. Tudvalévő, hogy dr. B.. László, pontosabban a főmérnökség szervezetileg csak a szerződéskötés után fél évvel vált Hagyó Miklós irodájának részévé. Jelzem, a megbízással összefüggésben a tanúk egyike sem említette Hagyó Miklós nevét.
Az ügyészségnek azt a semmivel sem igazolt feltételezését, amely szerint azért a BKV kötötte meg az AAM-mel a szerződést, mert a megbízási díj ellenértékét el akarták rejteni a BKV költségvetésében, a tanú egyértelműen megcáfolta, amikor kijelentette, azért lett a szerződés a BKV működési költségéből finanszírozva, mert a 4-es metró költségvetésében az ilyen típusú feladatokra nem állt rendelkezésre keret.
Ha az ügyészi logikát követjük, H.. Editnek nyilván tagadnia kellett volna a vádhatóság által feltételezett ”bűnös rejtegetést”. A tanú világosan közölte a finanszírozási forráshely pénzügyi okát igazolva, hogy ez ügyben senkinek sem volt titkolózásra oka.
A tanú G.. László vallomását határozottan cáfolta, kijelentve, hogy a DBR Metró Projekt Igazgatóságtól kevés dokumentációt kaptak. A tanú leszögezte, hogy mivel a cél a metró projekt szervezetének ésszerű átalakítása volt, és a munka a BKV vezetésének készült, a BKV irányítási és felügyeleti szintjeit vizsgálták. A metró projekt menedzsmentjére vonatkozó súlyos hiányosságokat feltáró jelentést a BKV és a Főváros különböző fórumain mutatták be. Ennek eredményeként kaptak felkérést arra, hogy a 4-es metró működését ésszerűvé és átláthatóvá tegyék.
A tanú arról is beszámolt, hogyan alakították ki a Projekt Irányító Bizottságot, illetve a Projekt Felügyelő Bizottságot, és egyértelműen tisztázta a BKV vezérigazgatójának, A.. Attilának a beruházásban játszott szerepét.
H.. Edit tárgyaláson tett vallomása a vádbeszéd azon megállapításának megcáfolására is szolgál, amely szerint az AAM a BKV helyett a Főpolgármesteri Hivatal részére teljesített volna. Kijelentette ugyanis, hogy a BKV számára készítették az anyagokat, azt pedig teljesen elképzelhetőnek és érthetőnek tartja, ha ezeket a szakmai anyagokat aztán a 4-es metró BKV-val kapcsolatban lévő bármely közreműködő vagy felügyeleti szerve is felhasználta.
Kitért vallomásában arra is, hogy az AAM tevékenysége mindig is két területen zajlott, így amennyire fontos volt a BKV-n belül A.. Attila vezérigazgató irányítása alatt zajló munka, ugyanolyan jelentősége volt annak is, hogy a munka és így a beruházás előrehaladásáról a megfelelő felügyeleti fórumok is tájékoztatást kapjanak. Ennek megfelelően az AAM egyfelől a BKV és a DBR munkatársaival, másfelől a főváros részéről dr. B.. Lászlóval állt munkakapcsolatban. Elmondta, hogy nem az AAM készítette a Fővárosi Közgyűlésre benyújtott előterjesztéseket, hanem inkább arról volt szó, hogy dr. B.. László az AAM által készített anyagokat és információkat változatás nélkül fel tudta használni.
H.. Edit vallomása is megerősítette, hogy a BKV és az AAM közötti szerződéses viszony felmondását a 2008 év elején az Index.hu internetes weboldalon megjelent cikk indukálta, a helyzet mindkét fél számára tarthatatlanná vált, ezért felmondták az együttműködést. A tanú vallomása szerint a felek között a szerződéses viszony felszámolása még sok vitával járt, főleg azért, mert ez elvégzett munkáról kiállított számlákat a BKV nem fizette ki. Az ügy megoldása érdekében fordultak tanácsért az I. rendű vádlotthoz, akinek irodájában egyeztetési céllal megbeszélést tartottak.
Bár a szóban forgó megbeszélésre az I. rendű vádlott nem emlékezett, a vádbeszédben elhangzott értékeléssel szemben felhívom a figyelmet arra, hogy H.. Edit vallomása nem támasztja alá a IV. rendű vádlott fenn nem tartott nyomozati vallomásának idevágó részletét. Nincs olyan jogszabály, más előírás vagy összeférhetetlenségi norma, amely a főpolgármester-helyettes számára megtiltaná, hogy a feladatkörével összefüggő nagy horderejű, vitás kérdések megoldása érdekében koordináló megbeszélésen mediátorként lépjen fel, még akkor sincs, ha az ügyészség egy ilyen részvételhez negatív következményeket kíván kapcsolni. Ha egy ilyen koordináló találkozóra Hagyó Miklós jelenlétében sor került a főpolgármester-helyettesi irodában, abból semmilyen következtetés sem vonható le arra nézve, hogy 13-15 hónappal korábban milyen körülmények között került sor az AAM megbízására.
A tanú szerint az általuk végzett munka a BKV szempontjából nagy haszonnal járt, és mivel a BKV vezetője egy személyben felelt a beruházás megvalósításáért, ezért az AAM által végzett munka elsőrendű haszonélvezője a BKV vezetése volt.
d/2.) K.. Gábor vallomása mindenben megerősítette H.. Editét. A vádat illetően kiemelésre az érdemes belőle, hogy a BKV egyes vezetői, pl. S.. László és a projektigazgatóságról többen, így G.. László is gyanakvással, sőt ellenségesen fogadták őket, munkájukat nem támogatták, nem állt érdekükben a bevezetni szándékozott transzparencia és a szervezet átalakítás sem. Az AAM által készített anyagok első számú címzettje a beruházás fő felelőse, a BKV vezérigazgatója volt. A tanú annak a határozott szakmai véleményének adott hangot, hogy a DBR Metró Projekt Igazgatóság tökéletesen alkalmatlannak mutatkozott a feladata végrehajtására, aminek hátterében súlyos kompetencia és kapacitás hiány állt.
d/3.) S.. Tamást a jelen ügy nyomozás során nem hallgatták meg. A tárgyaláson derült ki, hogy az AAM szerződéseivel összefüggő másik, már említett és megszüntetéssel zárult nyomozásban viszont kétszer is. A bíróság által beszerzett tanúvallomások alapján megállapítható, hogy S.. Tamás abban az ügyben tett, az AAM tevékenységének egészére vonatkozó vallomása alapjaiban cáfolja a vádat.
S.. Tamás az előtte meghallgatott H.. Edit és K.. Gábor vallomását több vonatkozásban megerősítette és kiegészítette. A tanú személyes vizsgálati tapasztalatai alapján a projekt korabeli állapotáról lesújtó megállapításokat tett. Hosszan és részletekbe menően taglalta a projektvezetésre vonatkozó súlyos megállapításait, melyeket most tételesen nem sorolok fel, de a 2013. október 24-ei jegyzőkönyvből pontosan felidézhetők. Összefoglalóan megállapította, ha egy már kivitelezési fázisban lévő beruházás auditálása során néhány hét alatt olyan alapvető hibákat tárnak fel, mint a jelen esetben, az azt jelenti, hogy a projektmenedzselés romokban hever.
S.. Tamás cáfolva G.. László vallomását, a korábbi helyzetre nézve összességében a következő megállapítást tette, idézem:
a 4-es metró projektre, „ami egyébként háromszor annyi pénzből fog megépülni, két és félszer annyi idő alatt, mint ahogy tervezték, erre azt mondani, hogy ez akkor jól volt menedzselve, 2006-2007-ben jó állapotban volt, ez elég nagy merészség, azt gondolom, hogy nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy ezt azért nagyon nagy bátorsággal ne lehessen állítani”.
A tanú arra is felhívta a figyelmet, hogy az AAM jelentése és a későbbi vizsgálatok, az Állami Számvevőszék, valamint a Nagy Értékű Beruházásokat Vizsgáló Bizottság 2010-es jelentéseiben foglaltak között szinte mondatszintű azonosságok vannak, ami az AAM vizsgálat szakszerűségét mutatja.
A vádat képviselő ügyész egy külön pontban foglalkozott az AAM részéről meghallgatott tanúk vallomásaiban szereplő azon kijelentésekkel, amelyek a vádhatósági logika szerint a Főpolgármesteri Hivatal projektirányításban kifejtett befolyását támasztják alá (4.2.4. pont 77-79.)
Az ügyészség itt tett megállapításai nyilvánvalóan szemben állnak a tényekkel, a valós helyzet ugyanis a következő:
1. S.. Tamásnak az a kijelentése, amely szerint az AAM munkája szerepet játszott az EU támogatás elnyerésében, semmi mást nem igazol, csak azt, hogy az AAM tevékenysége a beruházás számára szükséges és hasznos volt. Az EU támogatást ugyanis - amint azt többször hangsúlyoztam - nem a Fővárosi Önkormányzat nyerte el a saját céljaira, hanem a 4-es metró beruházás, vagy másképpen fogalmazva, ennek köszönhetően utazhatunk ma a 4-es metróval.
2. Dr. O.. Ferenc DBR vezérigazgató-helyettes kinevezésében az I. rendű vádlott semmiféle szerepet nem játszott.
3. A tanúk egybehangzó vallomása alapján az AAM. által készített anyagokat elsődlegesen a BKV és a DBR használta fel. Az pedig semmiféle törvénysértést nem valósított meg, ha a 4-es metró projektet érintő közgyűlési előterjesztés az AAM által a 4-es metrót érintően készített szakmai anyagot, vagy azt is tartalmazott, ugyanis a beruházás eredményes megvalósításához a Fővárosi Közgyűlés kedvező döntése is szükséges volt, tehát az AAM az általa elvégzett munkával - a vádhatóság állításával szemben - nem a Főpolgármesteri Hivatalt támogatta, hanem a beruházás sikerét segítette.
4. Nincs Fővárosi vagy BKV, vagy AAM előterjesztés. Egy előterjesztés van, amelynek a 4-es metrót érintő szakmai anyagát minden esetben a BKV-nak és a DBR-nek volt a kötelezettsége összeállítani, ebben vett részt az AAM.
5. Tényszerűen nem igaz, hogy az AAM munkatársai helyettesítették a Főpolgármesteri Hivatal dolgozóit. A vádhatóság által festett kép hamis. A 4-es metrót érintő előterjesztések a hivatali rend szerint kerültek a Fővárosi Közgyűlés elé, senki, így az I. rendű vádlott sem akarta kikerülni az ügyészség által hivatkozott régi hivatali apparátust. Miért is tette volna? A Közgyűlés elé került előterjesztésekről a Közgyűlésen minden, megfelelő szakmai stábbal rendelkező önkormányzati frakció és képviselő szabadon véleményt nyilváníthat. Mi értelme lett volna a Főpolgármesteri Hivatal ügyészség által nem konkretizált „új vezetőinek”, idézem „a lojális, csak nekik felelős dolgozókkal elvégeztetni a munkát”, ha az előterjesztést a maga egészében és részleteiben is a Közgyűlés ítélte meg? A vádhatóság idézett kijelentésének egyszerűen semmi értelme sincs.
Összefoglalva: a tanúk vallomásai is egyértelművé tették, hogy a vádhatóság által az AAM által végzett tevékenységre tett megállapítások nem felelnek meg a valóságnak.
8.) I..-Sz.. Imre:
a) Az ügyészi vádbeszédből alapvetően hiányoltam I..-Sz.. Imre volt főpolgármester-helyettes tanúként tett vallomására való hivatkozást, amit azonban nem a körültekintés hiányából adódó mulasztásnak, hanem tudatos lépésnek gondolok.
A Hagyó Miklós terhére rótt vád, ahogy azt a vádbeszédből megismerhettük, arra az alaptalan ügyészi hipotézisre épül, hogy az I. rendű vádlott volt a Fővárosi Önkormányzat egyedüli vezetője, mondhatni tejhatalmú ura, aki mindent és mindenkit kénye-kedves szerint mozgatott.
Érthető tehát, ha az ügyészség ebből az alapvetésből kiindulva nem akar tudomást venni sem az 1990 óta, tehát az I. rendű vádlott megválasztásának idején a fővárost már 16 éve irányító dr. D.. Gábor főpolgármesterről, sem a 2007. február 15. napján ismételten megválasztott I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettesről.
A tény azonban az, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező gazdasági társaságok életében I..-Sz.. Imre, mint városfejlesztési, gazdálkodási és szociálpolitikai főpolgármester-helyettes semmivel sem játszott kisebb szerepet, mint az I. rendű vádlott.
Ismét utalok rá, hogy az 512/2007. számú főpolgármesteri intézkedés 1. pontjának b) és c) alpontjai szerint I..-Sz.. Imre főpolgármester-helyettes látja el:
- a Főváros tulajdonában lévő közüzemi cégek, egyszemélyes vagy többszemélyes gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatos - így különösen az éves üzleti tervek, éves beszámolók elfogadását, közszolgáltatási szerződésben meghatározott feladatok finanszírozását és a közüzemi díjak meghatározását érintő - főpolgármesteri feladatokat;
- továbbá szakmai területéhez tartozik a fővárosi tulajdonban lévő közüzemi vállalatok és gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatos feladatok tekintetében a Vállalkozási és Vagyonkezelési Ügyosztály szakmai tevékenységének felügyelete. (67/44.011-44.017)
Dr. D.. Gábor ismert, 2007 márciusában kelt, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes ütemezett feladatai 2007-2010 tárgyú leveléből, - amint arra már hivatkoztam - az is megállapítható volt, hogy a két főpolgármester-helyettesnek:
- a Főváros tulajdonában lévő gazdasági társaságok szakmai-pénzügyi átvilágításában, illetve az eredményesség növelése érdekében szükséges intézkedések foganatosításában,
- a fővárost érintő európai uniós feladatok és a regionális ügyek (központi régió, agglomeráció) ellátásában, valamint
- konkrétan a BKV-t érintő feladatokban, így a szerkezetátalakításának megkezdésében, a költséghatékony és fenntartható működés megalapozásában,
együttműködve kellett eljárniuk. (67/44.019.-44.031)
Szükséges ezért, hogy a Fővárosi Önkormányzat működését alapvetően érintő vádpont értékelése keretében I..-Sz.. Imre tanúvallomására is kitérjek.
b) Tudni kell, hogy I..-Sz.. Imre már a 2007. február 15. napi megválasztását megelőzően is részt vett a Főváros tevékenységében, frakcióvezetőként a Főpolgármesteri Kabinet állandó résztvevője volt és Hagyó Miklóstól eltérően már e megelőző ciklusban is főpolgármester-helyettesi tisztséget töltött be és ismételt megválasztását követően lényegében ugyanazt a területet vitte tovább.
Amíg Hagyó Miklós 2006. decemberi megválasztását megelőzően parlamenti képviselőként nem rendelkezett mélyreható helyi közigazgatási tapasztalatokkal, addig I..-Sz.. Imre, - aki saját elmondása szerint, köztisztviselőként 1995 óta a Főpolgármesteri Hivatal alkalmazásában állt - már jól ismerte mind a Fővárosi Önkormányzat, mind a tulajdonát képező gazdasági társaságok működési rendjét, szabályrendszerét és gyakorlatát. Mivel pedig a vádidőszakban a Főváros Hagyó Miklóssal egyenrangú tisztségviselőjeként közvetlen információi lehettek az eseményekről, okkal lett volna elvárható, hogy a rendőrség és az ügyészség tanúként bevonja őt az ügybe. Nem így történt, igen szűkre szabott meghallgatására az iratismertetés után kizárólag azért került sor, mert erre a II. rendű vádlott védője kifejezett indítványt tett.
c) A módosított vád egyik lényegi eleme, hogy a BKV és az AAM között 2007. január 24-én létrejött szerződés ellenértéke rossz költséghelyről lett kifizetve.
Ahogy erre már az okirati bizonyítékok értékelésekor kitértem, jelentőséget kell tulajdonítanunk a BKV-t érintő, és tulajdonosi hatáskörbe tartozó gazdasági kérdésékben való döntéshozatali folyamatnak, amelyből a tényleges helyzet és abban I..-Sz.. Imre valós szerepe megismerhető.
Kiinduló pontunk, hogy a BKV üzleti tervét a menedzsment elkészítette. Azt az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság megtárgyalta, majd a terv a Főváros illetékes bizottságai elé került. Az üzleti tervben meghatározott költségek felhasználását a BKV Szervezeti- és Működési Szabályzata határozta meg, melynek megalkotása szintén az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság feladatkörébe tartozott.
Jól látható, hogy a BKV gazdálkodásával kapcsolatos döntések, így a beszámoló és a költségvetés, tehát a 2007-as költségvetés is, minden esetben öt szervet jártak meg: a BKV-nál a Menedzsmentet, az Igazgatóságot, a Felügyelő Bizottságot, a Fővárosnál pedig az illetékes szakügyosztályt, valamint a Városüzemeltetési és a Gazdasági Bizottságot. Ezt a folyamatot az okirati bizonyítékok alapján jól nyomon tudjuk követni. Utalok itt a már említett a Gazdasági Bizottság részére készített Hagyó Miklós és I..–Sz.. Imre által együttesen aláírt előterjesztésre (2008. június 6.), melynek tárgya: „A BKV Zrt. 2007. évi beszámolója, valamint 2008. évi üzleti terve (67/44.155-44.289.)
A most említett szervek összetételét koalíciós megállapodások, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat határozták meg, említésre méltó tény azonban, hogy a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság, az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság elnökét egyaránt az a párt állította, amelynek frakciója élén I..-Sz.. Imre állt.
Bolla Tibor tanú, akkori gazdasági vezérigazgató-helyettes mindezt megerősítette. Elmondta, hogy az üzleti terv számonkérése a vezető testületek, a BKV Igazgatósága, Felügyelő Bizottsága, valamint a tulajdonos Főváros által az éves beszámoló elfogadásakor történt meg. Bolla Tibor arról is beszámolt, hogy negyedévente a BKV Igazgatósága, Felügyelő Bizottsága, majd azt követően a tulajdonos írásban tájékoztatást kapott az adott negyedévi gazdálkodásról, így mindenki folyamatosan figyelemme kísérte a BKV gazdálkodását. A Gazdasági Bizottság elé pedig a szóban forgó dokumentumokat éppen a felelős főpolgármester-helyettesek terjesztették elő, a tanút szó szerint idézem:
„ ezen ügyben a felelős főpolgármesterek Hagyó úr és I..-Sz.. úr voltak. Tehát ők terjesztették a Gazdasági Bizottság elé a negyedéves és éves BKV gazdálkodásával kapcsolatos terveket.” (66/42.833.)
Mindebből kiderül tehát, hogy a BKV gazdálkodását érintő ügyekben, mint például a beszámoló kiegészítő mellékletében rögzített szerződés ellenértékének adott forráshelyről történő vitatható kifizetésével kapcsolatos kiegyenlítése kérdésében nem Hagyó Miklós, hanem I..-Sz.. Imre volt az illetékes főpolgármester-helyettes.
Jól jellemzi a 2007. januári időszakra vonatkozó valós viszonyokat az a levél, melyet I..-Sz.. Imre 2007. január 4-én amúgy a saját főpolgármester-helyettesi megválasztását jóval megelőzően már „Budapest Főváros Főpolgármester-helyettese” fejléces és ugyanilyen bélyegző-lenyomattal ellátott papíron küldött az I. rendű vádlottnak és amelyben a már kinevezett főpolgármester-helyettessel azt közölte, hogy a BKV érintett projektjének finanszírozására mely megoldást támogatja, és az annak nem megfelelő tartalmú előterjesztést visszaküldi. (67/38421.)
d) I..-Sz.. Imre tárgyaláson tett vallomásából, az I/A/21. vádponttal kapcsolatban a következőket tartom kiemelésre érdemesnek.
d/1.) A tanú leszögezte, a főpolgármester-helyettesi feladatkör a főpolgármester helyettesítésére jött létre, ezért a főpolgármester kompetenciájába tartozott, hány helyettest jelöl. A főpolgármester a törvény által ráruházott hatásköröket, feladatokat osztotta meg a helyettesei között.
Az ügyészség által sugallt feltételezéssel szemben tehát Hagyó Miklós a többi főpolgármester-helyettessel egyetemben a főpolgármester jogszerű keretek között átruházott hatáskörében járt el és ennek keretében az ugyancsak a főpolgármester által részükre előírt feladatokat kellett elvégeznie. A főpolgármester irányította és határozta meg a rendszer működési feltételeit, a Főpolgármesteri Hivatalt pedig a főpolgármester és a jogi koordinációt végző főjegyző irányította.
A tanú a Főváros döntéshozatali mechanizmusát szabályozottnak, törvényesnek, az előírásokkal mindenben összhangban lévőnek írta le. A közgyűlési döntések meghozatalára minden esetben előterjesztések alapján került sor, amelyek belső hivatali egyeztetése megfelelt a törvényes hivatali rendnek, nem fordulhatott elő ezért olyan eset, hogy bárki, akár Hagyó Miklós egy személyben hozzon meg hatáskörébe nem tartozó érdemi döntéseket.
d/2.) I..-Sz.. Imre a tárgyaláson kijelentette, hogy a Főváros tulajdonát képező gazdasági társaságokkal kapcsolatos irányítási- és kontrollfeladatokat Hagyó Miklóssal közösen látták el, a szakmai vezetést az I. rendű vádlott végezte, a pénzügyi gazdálkodás és a költségvetés felügyelete pedig az ő feladatkörébe tartozott.
Sajnálatos, hogy ez utóbbi tényről, nevezetesen arról, hogy a közüzemi cégek gazdálkodása és költségvetése nem Hagyó Miklós feladata volt, az ügyészség sem a vádemeléskor, sem a vádbeszédben nem volt hajlandó tudomást venni, mint ahogy arról sem, nem Hagyó Miklós volt a Fővárosi Önkormányzat, vagy a Főpolgármesteri Hivatal egyetlen tisztségviselője, akinek a jelzett gazdasági társaságokra vonatkozó szakmai feladatai voltak.
Az ügyészség egyszerűen átlépett azon a tényen, hogy egy előterjesztés anyagának összeállítása a részletesen szabályozott hivatali eljárás rend szerint zajlott, amitől nem volt eltérés. A bizonyítási eljárás során beszerzett adatok sokasága igazolta, hogy az előterjesztések anyagát a megfelelő szakmai alapinformációkkal rendelkező gazdasági társaság, például a BKV állította össze és a hivatal ezt az alapanyagot a szükséges és kötelező, adott esetben több körű belső egyeztetések lefolytatása után véglegesítette és látta el az előírásoknak megfelelő formai és tartalmi kellékekkel.
A tanú megerősítette azt a már több bizonyítékforrásból ismert és a hivatali életben elfogadott gyakorlatnak megfelelő tényt is, hogy kompetenciakörükben az ügyintézés és az előterjesztések előkészítésével összefüggésben a főpolgármester-helyettesek és munkatársaik a közműcégektől adatokat, információkat voltak jogosultak beszerezni és az ilyen igényeket a Főváros tulajdonában lévő közműcégeknek teljesíteniük kellett (lásd például a vádhatóság 2015. február 19. napi indítványában megjelölt 5. számú e-mail-váltást - bírósági iratok 70. sorszám alatti ügyészi indítvány.)
d/3.) A 4-es metró projekt kapcsán I..-Sz.. Imre elmondta, hogy mivel a beruházás az ő tevékenységét is érintette, így az EU finanszírozás kapcsán belső szakpolitikai egyeztetéseken vett részt.
A vádhatóság kérdést intézett a tanúhoz: a „Főpolgármesteri Hivatalnak volt-e olyan tevékenysége a 4-es metróval, illetve a DBR projekttel kapcsolatban, aminek a finanszírozását a BKV költségvetéséből látták el?”
I..-Sz.. Imre a hozzá intézett kérdésre részletes választ adott, amelynek azonban az ügyészi vádbeszédben annak ellenére nincs semmi nyoma, hogy a Hagyó Miklós terhére rótt vád alapvetését érinti. Ennek oka, meggyőződésem szerint, a tanú válaszában rejlik.
I..-Sz.. Imre ugyanis határozottan kijelentette: „nem volt ilyen, a BKV legtöbbször maga készítette el az iratait, a szakmai anyagait.” Arról is beszámolt, hogy a Metrószerződések alapján volt olyan eset, amikor a Városháza finanszírozta a BKV-val kapcsolatos tanulmánykészítést, de a BKV saját maga „számtalan olyan tanulmányt készített, amit átadott városházi használatra, hiszen úgy tudta elvégezni a feladatát, úgy tudott megfelelni a feladatának, hogy ilyen anyagokat készített.”
I..-Sz.. Imre ehhez azt is hozzátette, hogy mindezt semmiféle hatásköri szabályzat nem rögzítette, vagyis „nem tilalmazta azt, hogy a BKV nem készíttethet ilyen iratot és nem kötelezte az önkormányzatot, hogy neki pedig kell. Ezek mindig egy vezetői józan belátás, szükség, mérlegelés alapján készültek.”
Nincs kétség aziránt, hogy a tanú, az adott időszak gazdálkodási főpolgármester-helyetteseként a leginkább kompetens személy abban, hogy erre az ügyészi kérdésre választ adjon. Ahhoz sem férhet kétség, hogy I..-Sz.. Imre válasza teljes mértékben alkalmas arra, hogy a kérdező azt elfogadja és mérlegelési körébe vonja.
Egy kérdés marad csupán, hogy ügyész úr a vádbeszédében az adott kérdésben a szakembernek tekinthető tanútól kapott választ miért nem tartotta éppen úgy említésre sem méltónak, ahogy a tanú személyét sem említette meg. Nem jutott neki egyetlen mondatnyi hely sem az öt napon át tartó és írott változatában 420 oldalnyi terjedelmű vádbeszédben
Minderre egyetlen magyarázat lehet, éspedig az, hogy a tanú vallomása ellentmond az ügyészség meggyőződésének és koncepciójának.
d/4.) I..-Sz.. Imre azokra a kérdésekre is válaszolt, amelyek a Hagyó Miklóshoz való viszonyára irányultak. A tanú elmondta, hogy normális munkakapcsolatot tartottak fenn az I. rendű vádlottal, a BKV 2007 évben kezdődő szerkezetátalakítása kapcsán pedig leszögezte, hogy egy, a szükségessége miatt nagyon várt, vágyott átalakítási folyamat kezdődött el, s az I. rendű vádlott „nagy elánnal vágott bele a munkába”.
I..-Sz.. Imre kijelentette, olyanról, hogy:
- Hagyó Miklós vagy kabinetének tagjai közvetlenül beleszólnának a BKV irányításába, vagy
- valakit esetleg azért távolítottak el a munkahelyéről, mert nem jött ki Hagyó Miklóssal, a közös főpolgármester-helyettesi tevékenységük alatt nem értesült.
d/5.) A vád szerint a dr. D.. Gábor, főpolgármester által 2008. február 14. napján Hagyó Miklósnak, valamint a dr. D.. Gábor, I..-Sz.. Imre és Hagyó Miklós által A.. Attilának írt levelek is azt igazolják: az önkormányzati cégeknél és konkrétan a BKV-nál is megjelentek olyan személyek, akik a főpolgármester, illetve a főpolgármester-helyettesek nevében mindenféle felhatalmazás nélkül utasításokat kívántak adni a cégek vezetőinek. (Vb 7.4.1. pont, 43.) Ezzel szemben a vádhatóság sem vitatta azt a tényt, hogy a levelekből nem derül ki, a BKV-nál voltak-e ilyen utasítások, és ha igen, kire hivatkozva, kitől származtak. (melléklet Főpolgármesteri Hivatal iratai 2. kötet DVD 11-12. oldal, 67/44079.-44.087)
Ügyész úr vádbeszédében egészen különös fejtegetésekbe bocsátkozik. Arról elmélkedik, milyen események történhettek meg, milyen esetek juthattak a főpolgármester tudomására, kik és miről tájékoztathatták a főváros első emberét, mi válthatta ki dr. D.. reakcióját és mi érhette el az ingerküszöbét. Ez az újabb ügyészi gondolatkísérlet azért meggondolkodtató, mert olyan személy hét évvel ezelőtti feltételezett tudomását, gondolatait, cselekvési szándékát és motívumait elemzi, akit sem a rendőrség, sem a fokozott felügyeletet gyakorló Fővárosi Főügyészség, sem a Központi Nyomozó Főügyészség, sem pedig az ügy legfőbb felügyelője, a Legfőbb Ügyészség, végül pedig a jelen ügy tárgyalásán részt vevő négy ügyész egyike sem akart meghallgatni. Mi akadálya lett volna annak, hogy a vádbeszédben hallott feltételezések helyett attól szerezzünk a tényekre vonatkozó hiteles információt, akinek a vallomását az ügyészi spekuláció helyettesíti?
Ami viszont tény, hogy I..-Sz.. Imre, a 2013. szeptember 10-én tartott tárgyaláson nyilatkozott a szóban forgó levelekre és a következő kijelentéseket tette:
1. Ő maga is kapott ilyen levelet a főpolgármestertől nem csak Hagyó Miklós.
2. A levél megírásának előzménye az volt, hogy a főpolgármester elejét akarta venni az ellenzék soraiban ülő Felügyelő Bizottsági tagoktól érkező pletykáknak, és ennek érdekében a levéllel azt akarta demonstrálni, amit a jogszabály tilt, azt ők maguk is tiltani rendelik.
4. A főpolgármester javasolta hosszabb gondolkodás után, hogy mivel a két főpolgármester-helyettes a gazdasági társaságok feletti felügyeleti jogkört együtt látja el, a nekik küldött levelet is közösen írják meg úgy, hogy azt a nyomaték kedvéért a főpolgármester maga is ellenjegyzi.
3. A levelet - amely a BKV-val együtt összesen 28 fővárosi tulajdonú vagy érdekeltségű társaságnak lett megküldve - nyilvánosságra hozták, tehát annak léte senki előtt nem maradt titokban.
Nem csoda, hogy ügyész úr nemcsak a tanú vallomását, hanem lényegében magát a személyt is ignorálja, hiszen I..-Sz.. Imre vallomása az ügyészség okfejtését egyértelműen és minden részében megcáfolja.
9. Az I/A/21. vádpont megalapozatlansága a bizonyítékok tükrében:
A bizonyítás tükrében csakis azt a következtetést lehet levonni, hogy Hagyó Miklós nem követett el bűncselekményt.
Ezt az ügyészség is alátámasztja, a vád szerint ugyanis, idézem: Hagyó Miklós I. rendű vádlott kiemelt jelentőséget tulajdonított a Fővárosi Önkormányzat legnagyobb beruházásának, a 4-es metróprojekt sikerének. (feljegyzés 25. oldal utolsó bekezdés)
Tisztelt Törvényszék!
Ritka, sőt egyedüli pillanat, amikor azt mondhatom: egyetértek a vádhatósággal.
Ha a vád és a védelem egyetért, akkor miért volt szükség a bizonyítékok ilyen részletes bemutatására? Azért, mert a vádhatóság a helyes megállapításból azzal szöges ellentétben álló és alaptalan következtetést vont le.
Hagyó Miklósnak ugyan semmilyen szerepe nem volt abban, hogy a BKV és az AAM 2007. január 24. napján egymással szerződést kötött, ezen túlmenően azonban mint főpolgármester-helyettes minden tőle telhetőt megtett, vagyis minden törvényes eszközt és lehetőséget igénybe vett annak érdekében, hogy a 4-es metró beruházás hatékony megvalósulását elősegítse.
A tények összefoglalva a következők:
1. Nem Hagyó Miklós, hanem Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonított kiemelt jelentőséget a 4-es metró beruházásnak, amely akkor nemcsak a főváros, hanem az ország, sőt Közép-Európa legnagyobb beruházása volt. A Főpolgármesteri Hivatal, mint a főpolgármester munkáját segítő szervezet, nem tarthatta volna kiemelt jelentőségűnek a 4-es metró sikerét, ha az önkormányzat választott szerve, a Fővárosi Közgyűlés nem tartotta volna annak.
2. Nem Hagyó Miklós vonta szorosabb ellenőrzés alá a projektet, hanem dr. D.. Gábor főpolgármester írta elő számára a beruházás felügyeletét.
3. Nem Hagyó Miklós kívánt beleszólni a projekt operatív irányításába, hanem az újonnan kialakított és a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott projektirányítási rendszer szabályai határozták meg a felelős főpolgármester-helyettes projektben betöltött szerepét.
4. Nem felel meg a valóságnak a vádirati tényállás azon megállapítása sem, hogy a Metrószerződések finanszírozási rendszere alapján a projekt felmerülő költségeit más forrásból nem lehetett fedezni.
5. A beruházás finanszírozásának átalakítására nem a januári szerződés 2007 nyaráig terjedő hatálya alatt került sor. Az ügyészség a két eseményt tudatosan összemossa. Az ügyészségnek az a koncepciója, hogy az EU-támogatásra a Fővárosi Önkormányzatnak volt szüksége, ezért bármit is tett az AAM az EU-támogatás megszerzése érdekében, ez azt igazolja, hogy az AAM a BKV helyett a Főpolgármesteri Hivatalnak dolgozott. Szemben a vád állításával nem a Fővárosnak, hanem a beruházásnak volt szüksége az EU támogatásra. Ha nincs EU támogatás, ma nem jár a 4-es metró.
6. Nem Hagyó Miklós érte el A.. Attilánál, hogy az AAM-mel szerződést kössön,
Bizonyíték van az ellenkezőjére. Éspedig az I. rendű vádlott által A.. Attilának, mint a BKV új vezérigazgatójának 2007. január 11-én küldött levél. Ebben az I. rendű vádlott arra hívta fel A.. Attilát, figyelemmel arra, hogy a társaság 2007. évi üzleti és beruházási terve a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága által még nem került elfogadásra, tartózkodjon minden olyan kötelezettség vállalástól, amely a vállalatra nézve jelentős anyagi elkötelezettséggel jár. (nyomozati irat 60. kötetében a 38.371. oldal)
7. A 4-es metró projekt átvilágítása nem a Főpolgármesteri Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozott. A beruházást megvalósító BKV, illetőleg a vezérigazgató felelőssége volt, hogy a projekt határidőben és az adott költségkeret mellett befejeződjön, a felmerült problémák elhárításáról is neki kellett gondoskodnia.
8. A projektmenedzsment átalakítására azért volt szükség, mert a beruházás vontatottan és rosszul haladt, ráadásul működését a maga egészében senki sem látta át.
A projekt általános csúszását jól szemlélteti a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 42-129/13/2007. számú, „A budapesti 4-es metró központi költségvetési támogatása felhasználásának ellenőrzéséről” című jelentése, mely a 2006. július 1- és 2007. június 30. közötti időszakra vonatkozik. Hat állomásnál négy és kilenc hónap késedelmet mutat ki a kivitelezési szerződés megkötése és a jogerős hatósági engedély megszerzése között a vizsgált időtartamban. A kivitelező még fel sem vonulhatott az építési területre, illetve a késedelem miatt temérdek többletigényt támaszthatott, mint ahogy ez később a vállalkozói követelések (claimek) között meg is jelent. Mindezért a G.. László vezette projektszervezetet terhelte a felelősség.
Hagyó Miklós a projekt irányításában sem szervezeti, sem személyi változtatásokat nem vitt keresztül, az új projektirányítási rendszerről ugyanis a hivatali eljárásrend betartásával, vagyis a Bizottságok és a Főpolgármesteri Kabinet általi megtárgyalását követően a Fővárosi Közgyűlés döntött.
9. A BKV szervezetének vezetői a szükséges tájékoztatást nem Hagyó Miklós várható megválasztása tudatában adták meg. Erre is bizonyítékok vannak. Garadnai András a BKV Igazgatóságának elnöke, és Aba Botond akkori vezérigazgató 2006. december 15. napján kelt levele szerint a BKV-hoz intézett tájékoztatás kérésnek akkor is eleget tettek volna, ha azt Hagyó Miklós, mint egyszerű képviselő kéri.
10. Dr. B.. Lászlót dr. D.. Gábor főpolgármester bízta meg a főmérnöki feladatok és azon belül a metróbiztosi tevékenység ellátásával.
11. Az I. rendű vádlottnak G.. László leváltásában, valamint helyére B..Árpád kinevezésében nem volt szerepe.
12. A.. Attila a BKV vezérigazgatójaként a saját elhatározásából, és nem Hagyó Miklós kívánságára kötötte meg a januári szerződést.
13. Az AAM által 2007. január 31. napjáig összeállított dokumentum nem Hagyó Miklós feladatellátásának, hanem a beruházás további, az addigiaknál jóval hatékonyabb és sikeresebb megvalósításának lett az alapja.
14. Az AAM munkatársai nem láttak el a Főpolgármesteri Hivatal feladat- és hatásköreibe tartozó tevékenységet. A BKV, illetve a DBR Metró Projekt Igazgatóság az őket a Fővárossal szemben terhelő tájékoztatási kötelezettség keretében felhasználták az AAM által készített anyagokat. A 4-es metrót érintő előterjesztések előadója azért volt Hagyó Miklós, mert a főpolgármester a hivatkozott feladat-meghatározó levelében ezt írta elő.
15. Az AAM javaslatai alapján kidolgozott projekt irányítási és felügyeleti rendszer nagy hatékonysággal működött, a beruházásnak világos irányító és felügyelő struktúrája lett, aminek köszönhetően a beruházás megvalósítása lényegesen felgyorsult.
16. A BKV számára az AAM által elvégzett munka szükséges és hasznos volt, így a szerződés ellenértékének kifizetésével a BKV-t nem érte vagyoni hátrány.
A vádirat szerint metrót építeni csak a projektköltségben elszámolt költségekből, a finanszírozói szerződésnek megfelelő eljárásrendben lehet. Amit nem ilyen módon használtak fel, az „törvénytelen” és fölösleges. A vád állításával szemben metrót építeni bármilyen forrásból lehetett, de nem minden szerződést lehetett az Állam és Főváros közötti forrásmegosztás keretében elszámolni.
Hagyó Miklós nem követett el bűncselekményt, felmentését kérem.