M.. Ernő II.r. vádlott védője:

 

Tisztelt Kecskeméti Törvényszék! Tisztelt Tanácselnök Asszony!

 

A büntető eljárásnak sajnos olyan a struktúrája, hogy a védő akkor tud először hosszabban fölszólalni, különösen több, mint 100 tárgyalási nap lefolyása után, mikor sajnos nem alaptalan feltételezés, hogy a bíróságnak van már egyfajta elképzelése az ügyben és a döntés a bíróságban már körvonalazódik. Tisztában vagyok azzal is, hogy ilyenkor a bíróság abban a helyzetben van, hogy szívesebben hallja a védőtől azt a perbeszédet, ami kifejezetten a váddal és a vádbeli eseményekkel foglalkozik, mégis azt kell mondjam, hogy ebben az ügyben először van lehetőségem felszólalni, és ennek okán szóvá kell tegyek néhány körülményt, amely körülményt hívhatunk törvénysértésnek is. Ezeknek a törvénysértéseknek a száma olyan magas és olyan súlyú, amik azt gondolom, hogy az ügyben a bizonyítékok mérlegelésénél és az ügyben a végső döntés meghozatalakor igen is, hogy jelentőséggel kell, hogy bírjanak.

 

Az első, amiről szeretnék beszélni, maga a hűtlen kezelés, mint bűncselekmény. A hatóságok ezekben az elszámoltatási ügyekben ezt előszeretettel alkalmazták, ezek a hűtlen kezeléses ügyek ügyészségi szempontból súlyos vereségre állnak. Ezt nem csak azért mondom, mert ezen üggyel összefüggő más fővárosi cégvezetőkkel kapcsolatban indult büntetőeljárásokban sorozatosan születnek felmentő ítéletek, hanem azért is, mert az ügyészségnek az egyébként kiemelkedően eminens 90 % fölötti megdöbbentően magas váderedményessége a hűtlen kezeléses ügyekben az 50

%-ot nem éri el. Ez az alacsony váderedményesség hűtlen kezeléses ügyekben természetesen nem csak az elszámoltatási ügyeknek köszönhető, hanem annak ellenére, hogy hivatalos tudomásom van arról, hogy a Legfőbb Ügyészség ennek okáról saját belső vizsgálatot kezdeményezett, vannak olyan szempontok, amelyek ezeknek és természetesen ennek a BKV pernek is a fogyatékosságai. Elsődlegesen arra gondolok, hogy egy-egy ügylet gazdaságtalansága nem eredményezi a hűtlen kezelés megállapíthatóságát, magyarul a vagyonkezelés eredményességét nem ügyletenként, hanem a gazdasági tevékenység teljes folyamatában kell értékelni, egy-egy ügyletnek a gazdaságilag hátrányos volta nem eredményezi a bűncselekmény megállapíthatóságát, ez a 2009/3-as büntető határozatban szerepel. A másik, a hatóság folyamatosan figyelmen kívül hagyja és hagyta ebben az ügyben is azt az elvárást a hűtlen kezeléssel kapcsolatban, hogy kettős szándékosságról van szó, azaz a vagyonkezelési kötelezettségnek a szándékos megszegése, ami szándékosság ki kell terjedjen a vagyoni hátrány okozására is. A szándék mögött valamilyen emberi akarat van, a hatóság ezekben az ügyekben meg sem kísérli annak bizonyítását, hogy mi okozna olyat a cégvezetőknél, akik adott esetben évek vagy évtizedek óta a cégük élén állnak és a cégük érdekeit képviselik, hogy kifejezetten, szándékosan vagyoni hátrányt okozzanak a cégnek. Nem foglalkoznak a szakértőkkel kapcsolatos anomáliákkal, ennek része az, hogy a szakértők – remélem, hogy tévesen – valamilyen fals elvárásnak próbálnak megfelelni, és része az, hogy a szakértők között egyfajta negatív árverseny folyik, látjuk ebben az ügyben, különösen a takarítás kapcsán, hogy teljesen alkalmatlan, az ügy elbírálása szempontjából alkalmatlan szakértői vélemények készültek. Van egy negyedik érv, ami ennek az ügynek a specifikuma, bár más ügyekben is előfordul, ez a bizonyos közbeszerzési eljárás. Közbeszerzési eljárást az ügyész úr manipulatívnak nevezte ebben az ügyben anélkül, hogy egyetlen egy konkrétummal alátámasztotta volna, ezért a magam részéről ez egy érthetetlen megközelítés, de szeretnék arra rámutatni, hogy a közbeszerzési eljárás állami igazgatási és költségvetési szervek beszerzéseinek szigorú törvény szerint szabályozott eljárási rendje. Ebben az eljárási rendben jogorvoslati klauzulák vannak lépésről lépésre szabályozva, tehát a manipulatív közbeszerzési eljárás konkrétumok és tények megjelölése nélkül egész egyszerűen nem értelmezhető.

 

További specifikuma ennek az ügynek a kihallgatásoknak a törvénytelensége. Nem kívánok ezzel túlságosan hosszan foglalkozni, I.r. vádlott védői ezt aprólékos részletességgel megtették, de két körülményre szeretném felhívni a törvényszék figyelmét. Az egyik, nem csak számos vádlott, M.., A.. Attila, B.. Zsolt, R.. Miklós, csak hogy mondjuk a legpregnánsabbakat mondjam, hivatkozik ugyanarra a kihallgatási taktikára, amit egyfajta befolyásként és ráhatásként lehetett értékelni a nyomozó hatóság részéről, hanem van az ügyben három, de általam kettő kiemelt tanú, B.. Péter és Sz.. György, akik tanúként, tehát a hamis tanúzásra való figyelmeztetés következménye mellett is részletes aprólékossággal számoltak be arról, hogy a hatóság milyen módon próbálta őket presszionálni, hogy jobb belátásra bírják őket. B.. Pétert azóta az ellene emelt vád alól felmentették, és ezért ennek csak abból a szempontból lehet jelentősége, hogy B.. Péter ebben az ügyben tett 2010. február 12-i vallomását a Fővárosi Törvényszék pontosan az általa említett okból figyelmen kívül hagyta, a Fővárosi Törvényszék volt olyan bátor, hogy kirekesztette B.. Péternek eme vallomását pont azért, mert az általunk már ismert és majdan általam is ismertetendő körülmények között született. Sz.. György tanúkihallgatása Orwelli körülmények között született. Sz.. azt állította, hogy ha Hagyóra, D..re, M..ra terhelő vallomást tesz, akkor szabadon engedik. Azt kell mondjam, hogy a legsötétebb időket idézi Sz.. György tanúvallomása, aki azt mondta, hogy családját és kisgyerekét is említették neki, annak érdekében,hogy Hagyóra, D..re és M..ra terhelő vallomást tegyen. A vádlottak által említett kihallgatási körülményekkel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy ha még a büntetőeljárásban van valamennyi szerepe az életszerűségnek, márpedig azt gondolom, hogy van, akkor figyelembe kell venni, hogy ezek az emberek nem közönséges tolvajok, ezek az emberek diplomás, sok nyelvet beszélő, családos, büntetlen, decens életvitelt folytató emberek, ilyen történeteket ezek az emberek nem találnak ki maguktól. Ezeknek az embereknek szavahihetősége van, ezek egyenes emberként viselkedtek a hatóságok előtt, ilyen fenyegetéssel senki nem tud szembenézni és nem tud előre kiszámíthatóan reagálni. Mindez természetesen nem oldja meg ezt a teljes büntető ügyet, mégis azt kell mondjam, hogy hozzátartozik az igazság feltárásához, mint ahogy hozzátartozik a sokat emlegetett sajtó szerepe is. A sajtó szerepét illetően és az újságcikkek értékelését illetően I.r. vádlott védőjével maximálisan egyetértek, mégis fel kell hívjam a Kecskeméti Törvényszék figyelmét arra is, hogy különösnek tartom azt, hogy az újságok 2010-ban sok esetben előbb tudtak a büntetőeljárás tényéről, mint maguk az érintettek. Nagyon sok érintett az újságból tudta meg, hogy mi fog vele történni és mi lesz majd a büntetőeljárásban neki szánt szerep. Ezt az eljárást M.. Ernő vonatkozásában olyan események kísérték, amiről azt gondolom, hogy tisztességes jogállamban nem megengedhető, másrészt pedig következménye kell, hogy legyen. M.. Ernőt 2010. február 3-án 11 olyan bűncselekménnyel gyanúsították meg, ami 11 bűncselekménnyel kapcsolatban egyáltalán semmilyen nyomozás nem folyt addig. A nyomozás végén 11 bűncselekményből 10 esetében megszüntették vele szemben a büntetőeljárást. Sajnos  teljes mértékben igazat kell adjak R.. Miklósnak, aki azt állította, hogy először gyanúsítanak meg embereket és utána kezdenek el az ügyben nyomozni. Közel 20 éves védői működésem alatt nem találkoztam olyannal, hogy valakit egy több száz milliós hűtlen kezeléssel felbujtóként, részesként gyanúsítanak meg, úgy hogy másfél éven keresztül a vádemelésig ennek a bűncselekménynek nincsenek tettesei. Hogyan lehetséges az, hogy ügyész úr B.. Zsolt IV.r. vádlott szemére hányja, hogy szegényes volt a védekezése, az előadása a takarítási szerződéssel kapcsolatban a nyomozati szakban, amikor B.. Zsolt ezzel kapcsolatban meg sem volt gyanúsítva. Hogyan lehetséges, hogy a hatóság ennyire nem volt kíváncsi a gyanúsítottak védekezésére, hiszen a nyomozásnak éppen egyik feladata az lenne, hogy a gyanúsítottak védekezését ellenőrizze. Hogyha B.. Zsolt és A.. Attila gyanúsított lett volna, akkor tudtak volna ezzel szemben védekezni, akkor ezt a védekezést lehetett volna ellenőrizni és akkor elképzelhető, hogy a vádban lévő legsúlyosabb bűncselekmény miatt nem is került volna sor vádemelésre. I.r. vádlott védője említette, hogy a feltételezés nem a védő kenyere, mégis azt kell mondjam, hogy azt a feltételezést kell tegyem, hogy a három ember, illetve B.. Zsolt és A.. Attila a vádiratban tettesként való állítása kizárólag azt a célt szolgálta, hogy azt a bűnszervezeti elkövetést, amit már 2010. május 27-én, amikor ezt a gyanúsítást M.. Ernővel közölték, meg lehessen állapítani és fent lehessen tartani.

 

Szeretném néhány körülményre felhívni a Kecskeméti Törvényszék figyelmét, amire egészen egyszerűen nincs magyarázat. Nincsen magyarázat M.. Ernő teljesen törvénytelen és indokolatlan letartóztatására, de arra különösen nincs magyarázat, hogy M.. Ernő 60 napig kegyetlen és embertelen körülmények között rendőrségi fogdában volt, miközben a büntetőeljárási törvény szigorú kivételként említi azt, hogy valakit rendőrségi fogdában tartsanak fogva, és azt pontosan tudjuk, hogy a mai gyakorlat szerint ez legfeljebb az őrizet időtartamára szokott vonatkozni. M.. Ernő 60 napig, tehát a teljes időtartamig embertelen körülmények között volt a Gyorskocsi utcai fogdában. Nehéz arra magyarázatot találni, hogy a Fővárosi Főügyészség, aki 2010. május 20-ig a nyomozást felügyelte, indítványt tesz M.. Ernő előzetes letartóztatásának megszüntetésre és egyidejűleg a házi őrizet elrendelésére, a Központi Nyomozó Főügyészség néhány nap elteltével, miután az ügyet átveszi és aligha valószínű, hogy a több ezer oldalas nyomozati iratot tanulmányozza, arra a belátásra jut, hogy ezt az indítványt vissza kell vonni. Azt kell mondjam, hogy ez a maga nemében szintén egyedülálló. Szintén egyedülálló, hogy ebben a néhány napban eszébe jut több hónap után szintén a Főügyészségnek, hogy házkutatást tartson M.. Ernő ingatlanán, miközben az eljárási törvény akkor 178. §-ának hatályban lévő rendelkezése szerint a házkutatást lehetőleg kiskorúak távollétében, reggel 6 és éjfél között kell lefolytatni. Ehhez képest ez a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársait miben sem érdekelte, a házkutatást éjszaka, M.. Ernő három kiskorú gyermekének a jelenlétében folytatták le és szerezték be azokat a rendkívül súlyos bizonyítékokat, amikről majd később, a takarítási szerződés kapcsán szót fogok ejteni. Vajon a véletlen okozhatta-e A.. Attila 2010. február 4-i kihallgatását, hogy ha M.. Ernőt valóban alapos gyanú terhelte volna és vajon a véletlen okozta-e H.. László 2010. május 26-án 17 óra 13 perckor kezdődő kihallgatását, miközben másnap M.. Ernőt a szabadlábra helyezése helyett egy több száz milliós bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel gyanúsították meg, mert hogy a bizonyíték az ügyészség szerint H.. László vallomásából származik. Azt remélem, hogy ügyész úr a perbeszédében rossz viccnek szánta, hogy M.. Ernő másfél oldalas és 12 órán át tartó kihallgatása M.. Ernő beszédhibájának tudható be. Ha rossz vicc volt, akkor azt kell mondjam ügyész úr, hogy valakinek a fogyatékosságával nem illő dolog viccelődni, különösen nem a tárgyalóteremben. Ha pedig nem volt vicc, az még nagyobb baj, egyrészt azért, mert a közel 10 oldalas kihallgatási jegyzőkönyve M.. Ernőnek megfelelő időtartamú, és elkerülte ügyész úr figyelmét, hogy ezt a bizonyos 12 órán át tartó kihallgatási jegyzőkönyvet a BRFK munkatársai 13 óra 15 perckor megszakították és 20 óra 01 perckor folytatták, majd 20 óra 13 perckor lezárták, tehát aligha hiszem, hogy a köztes 7 óra szünet oka az lett volna, mert M.. Ernő beszédhibában szenved. Fel kell hívjam a törvényszék figyelmét arra is, hogy a nyomozó hatóságot miben sem érdekelte a gyanúsítottak védekezése, ennek egy részét alaposan elmondta I.r. vádlott védője, egy másik részével kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nyomozó hatóság fittyet hányt a védői indítványokra, hogy kit kell tanúként kihallgatni, fittyet hányt arra, hogy a takarítással kapcsolatos okirati bizonyítékokat, mondjuk a közbeszerzéssel kapcsolatos okiratokat beszerezze, hogy a közbeszerzési eljárásban részt vevő, abban döntő személyeket tanúként kihallgassa és fittyet hányt arra, hogy egy több száz milliós hűtlen kezelés esetén kihallgassa mondjuk K.. Istvánt, annak a szerződésnek  az aláíróját, ami a vádban szerepel, mert erre csak a nyomozást befejezését követően, védői indítványra került sor.

 

Sajnos szóvá kell tegyem én is azt, hogy a vádlottak nem a törvényes bíróság előtt álltak, és hozzá kell tegyem, hogy a Kecskeméti Törvényszék abszolút tisztességesen folytatta le ezt az eljárást. Hangsúlyozottan nem a törvényszék és nem a törvényszék tanácsa és nem a tanácselnök asszony ellen szól, de azokat a kételyeket, amik a vádlottakban és a védőkben megfogalmazódtak, azokat növelte az a körülmény, hogy a vádlottak budapesti illetőségűként nem a Fővárosi Törvényszék előtt állhattak és nem a Fővárosi Törvényszék bírálhatta el, folytathatta le az eljárást. Végül szóvá kell tegyem azt is, amiről I.r. vádlott védője az imént beszélt, hogy miközben a vádlottak hangsúlyossá tették, hogy őket presszió hatása alatt hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, az ügyészég az ezzel kapcsolatos eltérő álláspontját nem a tárgyalóteremben ismertette, akkor én ezt egyébként észrevétel formájában jeleztem is, hanem egy nyilvános sajtótájékoztatón mintegy üzent a még ki nem hallgatott vádlottaknak, hogy kire milyen sors várhat akkor, ha hasonló módon szóvá meri tenni azt, hogy őket milyen körülmények között hallgatták ki. Azt remélem Tisztelt Kecskeméti Törvényszék, hogy ennek ebben az ügyben még valamikor következménye lesz.

 

A bizonyítékok értékelésével kapcsolatban azt kérem, hogy M.. Ernő vallomását a Kecskeméti Törvényszék fogadja el. Ez a M.. Ernő-féle vallomás annak ellenére, hogy ez  a kihallgatás az ég világon semmilyen koncepciót nem tartalmazott, abszolút következetes, a terhére rótt bűncselekményt következetesen, ellentmondás mentesen tagadja. Koncepciótlannak meg azért nevezem, mert azzal a 11 különböző bűncselekménnyel, amivel 2010. február 3-án meggyanúsították, azzal kapcsolatban se kérdést, se elképzelést a kihallgatás nem tartalmazott, a nyomozó hatóság nem is volt kíváncsi ezekre a szerződésekre, minden másra igen, kíváncsi volt D.. Gáborra, kíváncsi volt a városháza struktúrájára, kíváncsi volt Hagyó Miklósra, de éppenséggel azzal a 11 szerződéssel, ami miatt egyébként 5 hónapon keresztül előzetes letartóztatásban tartották, arról a megannyi kihallgatás nem nagyon szólt.

 

Azt kell mondjam, hogy a maga nemében mégiscsak egy különleges ügyről van szó. A politika szót a tárgyalóteremben a bíróság nem szokta szeretni, meg kell mondjam, én sem nagyon, és nem kívánok a politikáról sok szót ejteni, mégis azt kell mondjam, hogy ennek az ügynek vitathatatlanul masszív és kőkemény politikai háttere van. Politikai háttere van azért, mert a BKV, az ország talán legnagyobb vállalata, természetesen politikai kérdés. Politikai kérdés akár egy villamos beszerzés, politikai kérdés egy metróbeszerzés és ebben az ügyben olyan személyek ülnek, többek között Hagyó Miklós és M.. Ernő a vádlottak padján, akik politikával foglalkoztak és a politika révén váltak ismertté. Az, hogy ez az ügy, politikai ügy, arról szerintem kár vitatkozni, mint ahogy arról is szerintem, hogy aki ennek az ügynek a politikai összefüggéseit nem érti, az nem tud ebben az ügyben világosan gondolkodni. Természetesen hozzáteszem, hogy a bíróságot semmilyen politikai szempont nem vezérelheti akkor, amikor döntést fog hozni ebben az ügyben. A politikai kérdés jelentős azért is, mert aki a politikai összefüggéseket látja, akkor látja azt, hogy ez az egész bűnszervezet még jogvitára sem alkalmas. A bűnszervezettel kapcsolatban, miután M.. Ernő következetesen azzal védekezett, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, ezért azt gondoltam, hogy a bűnszervezettel kapcsolatban mélyebb elemzésbe nem kezdek. Mégis azt kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy a bűnszervezetnek a törvényben írt fogalma meglehetősen szűkszavú és az én felfogásom szerint igénytelen, ennek ellenére a szakirodalom, kezdve a büntetőjogi kommentártól, a magyarázattól egészen T.. Mihály professzor úr kiváló könyvéig viszont bőséges. Azt kell mondjam, hogy ügyész úr olyan fogalmakat honosított meg a bűnszervezettel kapcsolatban a perbeszédében, amivel sem a szakirodalomban, sem a törvényben még csak körülbelül sem találkoztam. A politika, ahogy M.. Ernő fogalmazott, a jövőt árazza be. Tényként kell azt is megállapítani, hogy ez a bizonyos MSZP-SZDSZ koalíció egy kényszerházasság volt, egy marakodás azért, hogy a következő választások idején kié legyen a főpolgármesteri szék. Csak néhány körülményt szeretnék kiemelni M.. Ernő vallomásából, amik utaltak arra, hogy ez a két politikai párt, két politikai centrum milyen éles versengésben volt. Ennek egy része volt a médiaháború, utalok itt H.. Éva folyamatos nyilatkozataira, ami az SZDSZ-ben nemtetszést váltott ki, D.. Gábor kérésére, hogy H.. Évát távolítsák el a 4-es metró kommunikációs munkájából, utalok a bizonyos személyi kérdésekre, amiből folyamatosan konfliktus keletkezett a két politikai párt között akár G.. László, akár O.. Ferenc, akár B.. Zsolt kinevezése, akár esetleg A.. Attila alkalmassága és eltávolítása kapcsán, a lényeg, hogy a két politikai párt között folyamatos politikai feszültség és politikai ellentét volt eme kérdések miatt. Mondhatnám azt a két esetet is, amire Hagyó Miklós reagált, hogy ő másképpen emlékszik, számomra nem az a lényeg, hogy ő hogy emlékszik és, hogy az valójában hogy történt, az egyik az Aba Botond egyeztetés nélküli visszahívása és az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztató, a másik az EU által támogatott fejlesztési projektek kezelésére az a bizonyos iroda létrehozása, egy dolog biztos, hogy a vádlottak és a pártok között ezen kérdések kapcsán is komoly vita és feszültség képződött. A bűnszervezet az egy olyan összehangolt, közös célokra létrehozott csoport, ami jól elkülönítve, vertikálisan tagolt szerepeket igényel. Ez a jogi meghatározás nagyon sokat változott az elmúlt időszakban  és  az  elmúlt  években,  találtam  egy  eseti  döntést,  amit  a  Kecskeméti Törvényszék B.268/2005. számú döntésében deklarált. Ebben azt mondta a Kecskeméti Törvényszék elvi éllel, hierarchikusan szervezett a résztvevők száma, áttekinthető alá-fölé rendeltségi viszonyok, feladatmegosztás, ahol elkülönülnek a különböző szerepek, irányítás, szervezés, végrehajtás. Ki szeretném emelni a következőket, a hierarchikusan szervezett, a feladatmegosztás és az áttekinthető alá-fölé rendeltségi viszonyok, illetve a közös célok. A vádbeszéd három tényt állított föl. Az egyik, rögzítette, hogy M.. egy másik hatalmi centrumot képviselt, azt is megállapította köztudomású tényként, hogy Hagyó Miklós és M.. Ernő két eltérő politikai erőhöz tartozott és azt is megállapította a vádbeszéd, hogy M.. nem illeszthető be a Hagyó Miklós által kialakított személyi láncba. Eme három érv önmagában kizárja azt, hogy ebben az ügyben M.. Ernőt bármilyen bűnszervezet tagjaként lehessen említeni. De említhetném R.. Miklósnak azt a vallomását is, amit ügyész úr említett, csakhogy ez a vallomásrészlet, nem a bűnszervezet mellett, hanem a bűnszervezet ellen szóló érv, nevezetesen R.. azt mondta egy nyomozati vallomásában, hogy az MSZP és az SZDSZ köröktől a BKV vonatkozásában A.. Attila eltérő utasításokat kapott. Ehhez párosul az a tény, hogy M.. Ernőnek a BKV szerződéseivel kapcsolatban nem volt se rálátása, se szerepe, M.. Ernőnek a városházán nem volt jogköre, nem volt hatásköre, M.. Ernő a főpolgármester politikai tanácsadójaként politikai tanácsokat adott és nem foglalkozott a BKV konkrét ügyeivel, ezt tényként kérem megállapítani.

 

A bűnszervezetben az ügyész úr által említett bűnszervezeti tagokkal való kapcsolata a következő probléma. Önmagában a bűnszervezeti tagokkal való kapcsolata nem határozza meg azt a kérdést, hogy bűnszervezetről beszélünk-e vagy nem, de azt gondolom, hogy értékelni kell. Hagyó és M.. kapcsolatát I..-Sz.. Imre úgy jellemezte, hogy vitatkozós, veszekedős kapcsolat, két erős személyiség. B.. Zsolt M.. Ernő számára ismeretlen személy volt, ahogy a nyomozati vallomása tartalmazza, aztán később néhány alkalommal találkozott vele több személy jelenlétében, ez azért is érdekes egyébként, mert B.. Zsolt volt az a személy, akit M.. Ernő a vád és általam ismeretlen körülmények között rábírt egy több száz millió forintos szerződés megkötésére, erről majd egy kicsit később. R..vel soha nem találkozott, R.. volt, aki a nyomozati vallomásában azt állította, hogy meg is nézte magának M.. Ernőt a bíróság folyosóján, mert soha nem találkoztak, A.. Attilával pedig néhány alkalommal találkozott több ember jelenlétében. L..-al, H.. Évával és H.. Ivánnal való kapcsolatáról nem hogy hír, de bizonyíték sincs. Ez azt jelenti, hogy a bűnszervezetben felsorolt személyek közül néhánnyal néhány alkalommal találkozott. I..-Sz.. Imre vallomását folytatva, Hagyó Miklóssal az érdekeik ellentétesek voltak, külön hatalmi csoport, akik folyamatos háborúban vannak. Hagyó és M.. között a személyi kérdéseken túl az EU források felhasználása miatt is ellentét volt. Konfliktus abból is volt – állította I..-Sz.. –, hogy sem információt, sem iratokat nem kaptak a BKV vezetésétől. Ehhez kapcsolódik még R.. Miklós vallomása, aki azt mondta, hogy a BKV- n belül kaotikusak voltak az állapotok, ez különösen A.. Attila távozása után volt jellemző. Ezek a tények, ezek a kaotikus viszonyok, a gazdasági és politikai érdekek ellentéte, az, hogy a Hagyó által kialakított személyi láncolatban, amit ügyész úr is elmondott, nem illeszthető bele, a gazdasági-politikai érdekeik különbözőek voltak. Ha nem volt egységes fellépés, és hogy ha minden szakirodalom egyöntetűen deklarálja azt, hogy a szervezet tagjai közös cél érdekében tevékenykednek, amiről mindannyiuk tud, a vádlott-társakkal nem volt semmiféle kapcsolata, sem személyes, sem üzleti, sem gazdasági, akkor mégis milyen fogalmi és ténybeli alapon veszi a bátorságot a vádhatóság, hogy M.. Ernőt egy bűnszervezetbe helyezi, egészen pontosan azt a kifejezést használja, amivel még soha életemben nem találkoztam, hogy M.. Ernő, mintegy rácsatlakozott a bűnszervezetre, az ügyészség által élősködőnek nevezett szervezetre, ahogy ügyész úr fogalmazott, alkalmanként megjelent a hierarchia tetején. Ezt én nem tudom értelmezni, megdöbbentőnek találnám, ha Magyarországon lenne olyan bíróság vagy hatóság, aki ezt a jogi érvelést tolerálná. A legmegdöbbentőbb érv mégis két ténybeli érv, amit ügyész úr ezzel kapcsolatban elmondott, ugyanis két érvre alapította, hogy M.. Ernő rácsatlakozott felülről az élősködőnek nevezett szervezetre. Az egyik, hogy M.. Ernő javasolta a P.. és B..Ügyvédi Iroda megbízását, a másik pedig, hogy megosztotta Hagyó Miklóssal ama elképzelését, hogy közbeszerzési ügyben hozzanak létre egy BKV tulajdonú céget, tehát egy külön cég létrehozására tett javaslatot. Először is a P.. és B..Ügyvédi Iroda tevékenysége a M.. Ernő terhére rótt egyetlen egy vádpontban nem jutott szerephez. A P.. és B..Ügyvédi Irodának semmilyen tevékenysége nem volt, a bizonyos közbeszerzésre javasolt cég pedig létrejött, tevékenységet soha az életében nem végzett. M..t úgy akarja a fő gonosznak kikiáltott Hagyó Miklóssal egy bűnszervezetbe tenni az ügyészség, hogy egyetlen egy közös vádpontjuk  nincs, tehát egyetlen egy cselekményt közösen a vádirat szerint el nem követtek. Hogy ha a szakirodalom, a jogi magyarázat, a büntető törvénykönyv kommentárja következetes abban, hogy egy vertikálisan tagolt szerepeket igénylő elkövetési struktúra és szervezet a bűnszervezet, akkor hogyan lehetséges M.. Ernőt takarítási ügyben bűnszervezeti elkövetéssel gyanúsítani egy olyan cselekmény miatt, ahol nincs tettes, ahol nincsenek elkövetők, és ugyanez vonatkozik erre a bizonyos Montana szerződésre, ahol összesen annyi szerepe volt a vád szerint, hogy megkérdezte  a

III.r. vádlottól, hogy a 31. számú tanúnak a szerződése hogy áll. Nyilvánvaló és egyértelmű Tisztelt Kecskeméti Törvényszék, hogy a bűnszervezet fogalom kizárólag az ügyészség fantáziájában jeleníthető meg M.. Ernő vonatkozásában, valószínűleg az ügyészség összekeveri a BKV- nak az erősen tagolt hierarchikus szervezetével, mert egyébként azt több vádlott és tanú is elmondta, hogy a BKV-nak valóban hagyományosan így épül fel a szervezete. És valószínűleg az összehangolt működést ugyancsak összekeveri a városházán egyébként erősen szabályozott munkakapcsolattal. Azt mondom, hogy bűnszervezet megállapítása M.. Ernő esetében fogalmilag kizárt, ennek indokául szolgáló ügyészi érvek merőben tévesek és alkalmatlanok ennek alátámasztására.

 

A két vádpont közül először a takarítás. A takarítással kapcsolatban ügyész úr azzal kezdte a perbeszédét, hogy a legkeményebb diónak tartja. A védő nincsen abban az eljárásjogi helyzetben, hogy visszakérdezzen az ügyésztől, hogy mégis miért tartja a legkeményebb diónak. Az én feltételezésem szerint ennek egyetlen egy oka lehet, az az, hogy a vád nem megalapozott. Ha a vád nem megalapozott, akkor az ügyész ilyet mondhat, mert a tanulmányaim szerint az ügyészből, főleg egy 103 tárgyalást követően meggyőződésnek kell jönnie, méghozzá egy olyan meggyőződésnek, ami azt sugallja, hogy a vádlottak a terhükre rótt bűncselekményt elkövették. Az, hogy a legkeményebb diónak tartja, az azt jelenti, hogy az ügyészség kvázi elismerte, hogy elemi bizonyítási nehézségekkel küzd ebben a vádpontban. Úgy folytatták le ebben az ügyben a nyomozást, hogy nem voltak elkövetők, nem voltak tettesek. Úgy közlik a gyanúsítást M.. Ernővel 2010. május 27-én, hogy az első szakvélemény az ügyben 2010. október 1-én készült el, tehát a gyanúsítás szerinti 162 millió Ft az nem lehet más, mint a fantázia szüleménye, légből kapott. A vádbeszédben hallottam először azt az ügyészi érvelést, amiből kiderül, hogy a vádiratban írt 746 millió Ft-nak megjelölt elkövetési érték, amit egyébként általam ismeretlen módon került a 162 millió Ft-ról felemelésre, mégis azt mondja az ügyészség, hogy nem a ténylegesen kifizetett összegről van szó, hanem ez egy lehívható keretösszeg, magyarul ez a bizonyos kifizetett összeg, ahogy ügyész úr fogalmazott, nem a tényleges vagyoni hátrány összegét mutatta. Ma annyival tart előrébb az ügyészség az elkövetési értékkel kapcsolatban, hogy itt a vádbeszédben azt állította ügyész úr, hogy nem tudja megállapítani az elkövetési érték összegét, csak azt tudja megállapítani, hogy 500 millió Ft feletti. Az rejtély és arra sose kaptunk magyarázatot, hogy ha az ügyészség a Renomé részére kifizetett összeget egyébként helyesnek, mértéktartónak és arányosnak tartja, akkor a Renomé részére kifizetett összeg az miért képezi egyébként az elkövetési érték részét, hiszen az ügyészség logikája az volt, hogy csak a PQS árai voltak magasak a Renomé áraihoz képest. Ez a kérdés az eljárás kezdete óta megválaszolatlan. Az sem lényegtelen – erről ügyész úr kevésbé ejtett szót a perbeszédében –, hogy ebben a szerződésben azért volt még tartalék. Hogyha ez valóban olyan hátrányos lett volna a BKV számára, akkor mégis mi indokolta azt, hogy ezt a szerződést még másfél évig életben tartották, teljesítették, ugyanis ez a szerződés 2012. január 1-jéig még a BKV létező szerződése volt. A takarítás, mint szolgáltatásnak a beszerzése egy olyan számtalan szolgáltatási területet érintő szerződés, amelyet egy nyílt közbeszerzési előminősítési rendszer működtet, ami a törvényi előírásoknak megfelelően nyilvános és amely rendszerbe bármely érdeklődő szabadon benyújthatja felvételi kérelmét. Ez a közbeszerzési eljárás tisztességes és törvényes volt. Az ügyész úr azt állította, hogy manipulált volt, ennek érveit, konkrétumait azonban nem árulta el. Talán nem véletlen az sem, hogy miután törvényes volt a közbeszerzési eljárás, jogorvoslattal egyetlen egy piaci, egyetlen egy gazdasági szereplő nem élt. Azt sem tartom véletlennek, hogy a közbeszerzési eljárás iratainak beszerzésére a nyomozati szakban nem került sor és azt sem tartom véletlennek, hogy az ügyészség nem tett indítványt egy újabb szakértői vélemény beszerzésére ebben a büntetőeljárásban.

 

Néhány szó azokról a bizonyítékokról, amiket ügyész úr terhelő bizonyítékként megjelölt, meg kell mondjam, valóban meglepetést okozott. Ügyész úr hivatkozott a M.. Ernőnél talált Future Clean névjegykártyájára, ügyész úr nem biztos, hogy tudta, a cégnek M.. Ernő 1992-től 2004-ig alapító tulajdonosa volt, ennél fogva a névjegykártya feltalálása a kiskorúak jelenlétében folytatott házkutatás során nem tudom, hogy milyen következtetés levonására alkalmas. Ugyanezt kell mondjam a BS Clean Kft. cégismertetőjére is, aminek a jelentőségét én sem tudom, valószínűleg ügyész úr sem, mert ügyész úr sem találta a perbeszédében magyarázatát annak, hogy milyen összefüggés lehet A.. Attila 2007. május 26-án kelt e-mailjével és milyen jelentőség kapcsolható ezek után ahhoz, hogy M.. Ernő lakásában vagy nyaralójában megtalálták a BS Clean Kft. cégismertetőjét, amely gazdasági társaság ebben az ügyben semmilyen módon nem szerepel. Az sem érthető, hogy M.. Ernő szempontjából mitől érdekes T.. Péter 2007. augusztus 27-i e-mailje A.. Attilának és D.. Zoltánnak, ahol T.. Péter tájékoztatta a vevőket a takarítás jelentkezés benyújtásáról.

 

A.. Attila nyomozati vallomása a következő bizonyíték. A.. Attila a tárgyalási szakban és a nyomozati szakban nem teljesen egyező vallomást tett, a tárgyalási szakban megváltoztatta indokoltan nyomozati vallomását és ennek részletesen okát adta. Az ügyészség A.. Attila nyomozati vallomásai közül a 2010. január 27-i, február 4-i és a február 18-i vallomására alapította a vádat, ezek közül a takarításról a február 4-iben esik szó. Ügyész úr azt állította, hogy M.. Ernő az árak növelését, ennek elutasítása esetén pedig a cég térnyerését, az összes takarításra vonatkozó közbeszerzési eljárás megnyerését kívánta elérni. Ezt A.. Attila vallomására alapította. Szeretném A.. Attila vallomásának ezen részét röviden ismertetni: M.. azt kérte tőlem, hogy a Plural korábbi vállalkozási díját 20 %-kal emeltessem meg, mondtam M..nak, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Közöltem vele, hogy majd az új közbeszerzési eljárással lehet nagyobb szolgáltatási területet biztosítani a Pluralnak, ez a megoldás viszont M..nak nem tetszett. Először is, ebből három dolog derül ki. Ezt a vallomást A.. Attila indokoltan megváltoztatta, kettő, egy korábbi takarítási szerződésről volt szó, amit egészen a perbeszédig az ügyészség nem volt hajlandó tudomásul venni, és tényszerűen nem igaz az ügyészségnek az az állítása, hogy M.. a közbeszerzési eljárás megnyerését kívánta elérni, ugyan A.. Attilának ez a szerintem el nem fogadható vallomása is arról szól, hogy ez a megoldás M..nak nem tetszett. Ez az ügyészi állítás, megint csak azt kell mondjam, hogy a fantázia szüleménye. Ráadásul 2010. február 4-ét írunk, ez az a dátum lehet, azt követően, hogy M.. Ernőt őrizetbe vették, amikor az ügyészségen és a BRFK-n feltehetően pánik hangulat uralkodhatott, mert hogy nyomozást nem folytattak azon gyanúsítási pontokkal kapcsolatban, ami miatt M.. Ernőt őrizetbe vették, következésképpen kérdezem, hogy miért volt olyan sürgős február 4-én A.. Attilát előállítani és a nyomozó hatóság elé citálni és őt kihallgatni, ha egyébként a M.. Ernővel szembeni gyanú megalapozott lett volna. 2012. szeptember 25-i tárgyaláson A.. Attila a következő magyarázatot adja a február 4-i vallomására, azt kell mondjam, hogy megrázó és a magyar judikatúrában talán egyedülálló. Folyamatosan Hagyó, M.., D.. nevek érdekelték őket, amennyiben nem tudok az elvárásoknak megfelelni, hosszú időre előzetes letartóztatásba kerülök, ha azt nyilatkozom, hogy nincs tudomásom guruló forintokról, az azt jelenti, hogy Hagyóékat védem, magamat menthetetlen helyzetbe hozom és évekre előzetes letartóztatásba kerülök, a javasolt szó helyett a hatóság kérésére az utasítás szó került jegyzőkönyvbe, a hatóság soronként nézte át a vallomásomat, folyamatosan küldték az ügyészségre. Hozzáteszem, ezt az ügyész úr a perbeszédében el is ismerte, egyébként elképzelésem sincs, hogy erre mi szükség lehetett. A tárgyaláson A.. Attila hozzátette, hogy kizárólag a hatóság elvárása volt, hogy M.. Ernőre vallomást tegyek, 2010. február 4- én a nyomozó hatóság váratlanul jött értem, mentünk a BRFK-ra kihallgatásra, közölték, hogy M.. Ernőre terhelő vallomást kell tennem. Nem felel meg a valóságnak egyébként, hogy a takarítással kapcsolatban M..val bármit közöltem volna, a vád tárgyává tett szerződéssel kapcsolatban nem beszéltem M..val és nem fogalmazott meg senki olyan kérést, hogy M.. kérését teljesítenem kell, M.. nem utasított, semmi köze nem volt a BKV-hoz, a BKV ügyeibe semmilyen módon nem avatkozott bele. A.. Attila védői meggyőződésem szerint a tárgyaláson merte és tudta elmondani az igazságot, már ahhoz is elképesztő bátorság kellett, hogy A.. Attila feltárta az igazságot és ahhoz is elképesztő bátorság kellett, hogy itt a tárgyaláson M.. Ernőtől bocsánatot kért.

 

Néhány tény A.. Attilával kapcsolatban, mert ez egy fontos adat azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán A.. Attilát vagyonkezelőnek lehet-e tekinteni. A.. Attila 2008. február 19-én kórházba került, és 2008. március 10-én felmondott, tehát megszűnt a munkaviszonya. A tenderfelhívást március 18-án tette közzé a BKV, 9 nappal azt követően, hogy A.. Attila munkaviszonya megszűnt. B.. Zsolt vallomásával nem nagyon tudok foglalkozni, mert a takarításról a nyomozati szakban nem volt lehetősége nyilatkozni, mert nem tudta, hogy a vádemelést követően ő majd egy 756 millió Ft-os hűtlen kezelésnek lesz a vádlottja. Tehát hacsak nem rendelkezik valamilyen különleges látnoki képességgel, akkor B.. Zsolttól nem várható el, hogy a takarításról beszéljen, a tárgyalási szakban pedig mi mást mondott volna, hogy az alatt a rövid idő alatt, amíg ő vezérigazgató volt, nem kapott jelzést semmiféle szabálytalanságról és nem tudott szabálytalanságról.

 

H.. Lászlóval kapcsolatban, akár mennyire furcsa, ügyész úr első megjegyzése az volt, amivel én messzemenőkig egyetértek, hogy H.. László elfogult. H.. László vallomását úgy kéri az ügyészség a bíróságtól elfogadni, hogy meg is indokolja, hogy miért elfogult, én ehhez csatlakozom, már ahhoz, hogy H.. László egyébként különböző politikai nézetei miatt, vagy esetleg a gazdasági versenyből kialakult helyzetet sérelmesként megélve nem volt képes elfogulatlan vallomás megtételére, az alább részletezettek szerint konkrétumok nélkül azt kell mondjam vagdalkozott és mellé beszélt. Először is M.. Ernő 2010. május 27-i kihallgatása előtti este hívják be, ami szokatlan, erre én nem tudok magyarázatot adni, legföljebb csak feltételezéseket tehetek. Ezen a kihallgatáson az alábbi megállapításokat tette úgy, hogy magát egyébként itt a tárgyalóteremben egy nagyon zárkózott személyként tünteti föl, aki azt mondta, hogy politikával sose foglalkozott és a politikától mindig távol tartotta magát. Ehhez képest bal-liberális diktatúra volt, ahol nem lehet kérdezni, mondja H.., úgy hallotta, hogy a Plural, későbbi PQS útját M..  egyengeti,  különböző  SZDSZ-hez  köthető  cégek  részesültek  előnyben,  a BKV-sok elmondták, hogy az SZDSZ felé pénzt kell leosztani, és azért nem tudott nyerni, mert nem volt megfelelő kapcsolata az SZDSZ-szel. Ügyész úr azt állította, hogy ezeket az értesüléseit H.. Lászlónak azért nem lehet megvizsgálni, mert folyosói pletykák voltak. Csak hogy nehogy fordítva üljünk a lovon, nem az a kérdés, hogy ezeket hogy lehet megvizsgálni, hanem az a kérdés, hogy ezeket hogy lehet bizonyítani, hogy lehet kétséget kizáróan hitelt adni ennek a vallomásnak, mert hogy egyébként soha semmilyen konkrétumot, soha semmilyen forrást nem nevezett meg, sőt, kínosan óvakodott attól, hogy bármiféle konkrétumot mondjon, illetőleg a kiváló H.. Lászlónak a magabiztossága itt a tárgyalóteremben a nyilvánosság, a vádlottak, a védők és a bíróság jelenlétében ugyancsak megcsappant. H.. László elegánsan mellébeszélt itt a tárgyalóteremben, ahogy mellébeszélt egyébként a 29. számú tanúval folytatott megbeszélésen, mikor ezt a konzorciumi szerződést áprilisban megkötötték, amikor elfelejtette említeni a cége súlyos adósságát, ugyanúgy elfelejtette említeni, hogy hamis tanúzásra felbujtás miatt a PKKB előtt büntetőeljárás folyik. Talán így egy picit jobban meg lehet érteni H.. Lászlónak a személyiségét. A tárgyalóteremben azt mondta, hogy amit M..ról hallott, azt egy éttermi beszélgetés során hallotta, nem tudja kitől, mert mindig távol tartotta magát a politikától. Ügyész úr megkérdezte, hogy honnan tudja, hogy M.. személyisége jelent meg a pályázatokban, a választ szó szerint szeretném idézni: lehet, hogy ez egy rossz mondatkörnyezet volt, gyakorlatilag én úgy értettem, hogy folyamatosan találkoztunk ebben az egész dologban, úgyhogy ennyit tudok ezzel kapcsolatban, de ezek olyan régen voltak, hogy mit tudom én, 15 évvel ezelőtti dolgok voltak ezek körülbelül, lehet, hogy még régebbiek, nem tudom, nem emlékszem már ezekre a dolgokra úgy. Na ezt kéri ügyész úr értékelni, ennek az embernek a vallomását kéri elfogadni. Szintén ügyész úr kérdezte meg H.. Lászlótól a 29. számú tanúval történt beszélgetésükkor, amikor állítólag a 29. számú tanú elmondta, hogy a PQS SZDSZ közeli cég, amit ügyész úr egyébként tényként kezel. Kétszeri ügyészi rákérdezés eredményeképpen sem tudott választ adni, azt mondta: most olyan dolgokat kérdez tőlem, hogy valakivel beszéltem valamiről 6 évvel ezelőtt és nem tudok erről bővebben. Az igaz, hogy 6 év után kopik az ember memóriája, ezt mindannyian tudjuk, de azért olyan ügyben H.. László valószínűleg ritkán jár tanúként, ahol a vádlottak fele hosszú hónapokat tölt előzetes letartóztatásban, ahol a sajtó minden másnap ezekről az ügyekről ír, aligha hiszem, hogy H.. László memóriája megkopik egy olyan ügyben, ahol ő az egyik legfontosabb tanú, és idejön és vállát vonogatva és azt mondja, hogy 6 meg 15 év után mit tudom én. A probléma az az, hogy ennek a forrását nyomozati szakban sem tudta megmondani, még úgy sem, hogy 17 óra 13 perckor május 26-án hirtelen a nyomozó hatóság előtt meg kellett jelennie. Nagyon fontos mondanivalója volt az ügyészség szerint H.. Lászlónak, hogy az árak a Renomé Kft. esetében lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a PQS Kft. esetében. Hogy ezt milyen bizonyossággal mondta H.., arra itt a válasz, azt mondta H.. László itt a tanácselnök asszony kérdésére, hogy az árakat nem lehet összehasonlítani maximum a Renomé áraival, annál magasabbak voltak. Itt kiderült, hogy a PQS árait nem objektíve tartotta magasabbnak, hanem a Renomé árainál tartotta magasabbnak. Védői kérdésre a vastagon fogott a ceruza állítással kapcsolatban pedig azt a választ adta – mert volt egy ilyen mondata a nyomozati szakban H..nak –, hogy azt a saját áraival hasonlította össze. M.. Ernő munkájáról, kapcsolatairól, vádlott-társaival való kapcsolatairól pedig egyáltalán semmilyen ismerete nem volt. Azonban a leghitelesebb cáfolata H.. Lászlónak a 29. számú tanú. A 29. számú tanú, aki állítólag egy SZDSZ-hez köthető céget vezetett, elmondta, hogy nem volt SZDSZ-es a cég, kifejezetten fontosnak tartotta a 29. számú tanú elmondani, hogy jobb oldali nevelést kaptam, számos hozzátartozóm még ma is ennek a kormánynak a tagja különböző tisztségekben, és azt is fontosnak tartotta elmondani, ami tény, hogy M.. Ernővel soha nem találkozott. Azt is állította, hogy egyedül képes lett volna a PQS ezt a vállalkozást megcsinálni, a kihallgatás időpontjában is egyébként éppen ez a cég folytatta a metró takarítást. Csak néhány adatot szeretnék mondani a PQS Kft.-vel kapcsolatban, ami a cég erejét jól jelzi, azt kell mondjam, hogy ügyész úr úgy állította, hogy a PQS és a Peronsziget önállóan nem volt képes ennek a szerződésnek a megvalósítására, hogy ezzel kapcsolatban az ég világon semmilyen bizonyítást a nyomozati szakban nem folytattak. A 29. számú tanú azt mondta, hogy ők az ország 3. legnagyobb kórház higiéniai cége, a MÁV-nak nagyon nagy területen dolgoztak, 0-24 órás diszpécserszolgálatot tartanak fönt, és egy olyan cégről beszélünk, aki dolgozik a Bíróképző Akadémián és a Terrorelhárítási Központnak. A 29. számú tanú vallomása megtételének idején a PQS a legnagyobb beszállítója volt a BKV-nak, egyébként csak hozzáteszem, hogy abban az időpontban, amikor M.. Ernőt a takarítási szerződéssel kapcsolatban gyanúsítottként kihallgatták, akkor PQS overál feliratú takarítók dolgoztak az ORFK épületében. A PQS egy komoly cég, aminek igen is lehetősége lett volna egyedül megvalósítani ezt a szolgáltatást. A konzorcium létrejöttének a 29. számú tanú azt az okát említette, hogy ne legyenek egyetlen ügyfélnek kiszolgáltatva, mert ez valószínűleg bedöntheti a gazdasági társaságot különösen úgy, hogy 2008-ban elérte a BKV-t egy válság és nem volt biztos az sem, hogy fizetnek és az sem volt biztos, hogy mikor fizetnek, következésképpen a cég biztonságát szolgálta, hogy egy másik, a piacon egyébként tapasztalt céggel konzorciumi szerződést kötnek. És végül a 29. számú tanú elég egyértelműen cáfolta, hogy miért nem igaz H.. vallomása, hogy a Renomé árai magasabbak voltak. Először is a villamosnál a munka 60 %-át H.. cége csinálta és az egységesítés az egész konzorciumra vonatkozott, a másik, hogy buszokat H.. cége, a Renomé takarított, tehát nincs is eleve lehetőség összehasonlítani az árakat, ugyanez vonatkozott a Libegőre és a Fogaskerekűre, ezért csak a megállók takarítása kerülhetett szóba, tehát a 29. számú tanú a szerződésekkel összhangban elmondta, hogy kizárólag a megállók takarításánál lehetett a két szerződést összehasonlítani. A megállókkal kapcsolatban pedig szintén logikusan levezette, hogy a HÉV megálló egy peronon van, oda nem hordanak fel annyi szemetet, mint egy buszmegállóba, ott ahol egyébként nem négyzetméterre határozta meg a szerződést, hanem annál 20 %-kal nagyobb területen. A buszmegállóban ki kellett takarítani a folyókákat, és benne volt a négyszeres árú jégmentesítés, mert a hagyományos sózás tilos volt. Változtak a műszaki tartalmak, új felületek jelentek meg, amik új technológiát igényeltek, említette például a Combino villamost. Magyarul ésszerű és logikus magyarázatát adta annak, ami egyébként az ügyészséget kezdettől fogva hidegen hagyta, hogy ezek az árak indokoltan voltak magasabbak, vagy nem voltak magasabbak, vagy eleve össze se lehetett őket hasonlítani, ez szintén a fantázia szüleménye volt. Két szempontot mond még az áremelkedéssel kapcsolatban a 29. számú tanú, az egyik, amit T.. Péter is elmondott, hogy minden olyan ár, ami 5 %-kal eltért a bázisártól, annak alapos, műszakilag alátámasztott magyarázatát kérték. A másik a kötbér feltételek, ez sem érdekelte soha az ügyészséget, a kötbér feltételek megváltoztak, ezt szemléletesen mondta el a 29. számú tanú, azt mondta, hogy ha egy vonalon rosszul takarítottak, akkor kb. 20 megállóban ingyen kellett takarítani. A korábbi munka kötbére 3.000 Ft volt, ez 20.000 Ft-ra ment fel vagy 30.000 Ft-ra, tehát olyan szerződéses jogi feltételekben bekövetkezett változás is jött, ami függetlenül a szerződés és a szolgáltatás egységesítésétől, indokolta az áraknak az emelkedését.

 

A takarítással kapcsolatban hivatkozott ügyész úr T.. Péter tanúra. T.. Péter tanú vallomásából az alábbi mondatokat tartom fontosnak. Arról a tanúról beszélünk egyébként, aki több, mint 20 évet letöltött a BKV-nál közbeszerzéssel kapcsolatban, bár nem végig a közbeszerzési ügyosztály munkatársa volt. Először is azt mondja T.. Péter, hogy olyan nem fordult elő, hogy utasítottak volna bárkit, hogy kivel kell szerződést kötni. Miért van okunk kételkedni, hogy T.. Péter egyébként valótlanul állította volna. Nem volt olyan, hogy sürgették volna, illetve alkalmanként volt, hogy sürgették egy szerződés megkötést, de ezek nem parancsjellegűek voltak. A takarítással kapcsolatban elmondta feketén-fehéren, hogy a régi szerződést az új szerződéssel nem lehetett összehasonlítani, a takarításnak új ideológiája volt, az új ideológiának egyrészt az alapfeltétele  volt  a  költséghatékonyság  javítása,  másrészt  pedig  az  elvárások  egységesítése, ne legyen olyan különbség, mint korábban, ami szintén logikus, hogy az egyik garázsban 100 Ft-ért söprik a buszt, a másik garázsban meg 130 Ft-ért söprik a buszt. Folyamatosan változtak a műszaki tartalmak és igény volt egy magasabb színvonalra. Nagyon fontos volt T.. Péternek az a vallomása is, hogy a BKV-nál a legapróbb ügyekben is 4-en, 5-en vonulnak, ilyen komplex, bonyolult szerződés sok területet érintett, nagyon sok résztvevős volt és kétszintű bizottság volt. Ez pusztán azért érdekes, mert az ügyészség azt a minden alap nélküli állítást tette, hogy a  közbeszerzés kereteit A.. Attila határozata meg, miközben egy bonyolult, a BKV-nak  szinte összes szakterületét érintő, sok résztvevős, alapos és jól előkészített döntési folyamat eredménye volt a takarítási szerződés megkötése. T.. Péter világosan elmondta, hogy 2007-ben az előkészület A.. Attila idején történt meg, a konkrétumok pedig 2008-ban voltak. Amiért fontosnak tartja az ügyész úr A.. Attila szerepét 2007-ben, az az előminősítés volt, ami mindössze annyi volt és annyit jelentett, hogy egy levelet küldenek ki, hogy egyszerűen fogalmazzak, hogy mégis ez a takarítási szerződés kit érdekel, ki lehet alkalmas, utána kezdődik az érdemi rész 2008-ban, amikor konkrétan a pályázók jelentkeznek, amikor konkrétan árakról, feltételekről tárgyalnak és megkötik a szerződést. Egyébként T.. Péter itt a tárgyaláson elvégzett egy számítást, azt mondta, hogy ha saját maga végezné a BKV a takarítást, akkor kb. 4 millió Ft-os összköltséggel végezné / ember, ami 600-800 ember esetében 3,2 milliárd Ft, ami 1 milliárd Ft-tal több, mint a konzorciumnak az évi 2,1-2,2 milliárd Ft-os ára.

 

D.. Zoltán szerepét egy picit másként tartom fontosnak, mint I.r. vádlott védője, de ezen nincs mit csodálkozni, mert különböző okból közelítjük meg. Először is D.. Zoltán azt mondta, hogy a cél az volt, hogy újítsuk meg a szerződéseket, mert abból megtakarítást lehet elérni, a takarítási szerződés áthatotta a vállalat összes szakterületét, igénylőként az összes szakterületnek részt kellett venni a közbeszerzésben. Azt kell mondjam, hogy vele kapcsolatban itt a tárgyaláson érzékelhető volt az ügyészség az a mindent átható igyekezete, hogy hátha még a takarítási szerződésben tudunk valamit találni. Ennek a megnyilvánulása az volt, amikor ezeket a V.. Dóra által intézett e- maileket tárta a tanú elé. Először is V.. Dórával kapcsolatban jelzem, hogy sem a nyomozati szakban, sem a tárgyalási szakban nem tartotta az ügyészség fontosnak a kihallgatását, nem is teljesen érthető, ha ilyen vehemenciával hivatkozik a V.. Dóra 2007. május 31-i levelére, ugyanis D.. Zoltán itt a tárgyaláson világosan megmagyarázta az arra adott választ, amit T.. Péter és A.. Attila válaszoltak meg. T.. Péter 2007. június 1-jei e-mailjében választ adott erre, ez a folyamatos ügyészi számonkérés D.. Zoltán felé, minden alapot nélkülözött, mert ez az e-mail levelezés nem hogy nem bizonyítja a vádat, hanem éppen a vádlottak védekezését támasztotta alá, hogy a takarítási szerződés előkészítése során alapos szakmai érveket fogalmaztak meg. Az utolsó tanú a takarítással kapcsolatban K.. István. Hogy K.. Istvánt miért nem hallgatta ki a nyomozó hatóság, arra én nem tudok mást mondani, mint azt a feltételezésemet, hogy nem érdekelte őket a gyanúsítottak védekezése, mert K.. István egyébként azt mondta, hogy M.. Ernőnek a szerződés megkötésére befolyása nem lehetett. Sem A.. Attilával, sem B.. Zsolttal nem beszélt erről a szerződésről, közismert, hogy K.. István elég alapos vizsgálatot folytatott a BKV-nál és a legkisebb probléma esetén feljelentést tett minden szerződés miatt, kevés szerződés egyike, amiben nem talált kifogást, az a BKV-nak a takarítással kapcsolatos szerződése, ami a műszaki vezérigazgatósághoz tartozott K.. szerint.

 

A közbeszerzéssel kapcsolatban, ahogy mondtam, az ügyészség elemi tévedésben van. Először is ebből a versenyből senki nem volt kizárva, nemhogy nem volt kizárva, hanem az előminősítéses rendszernek pont az a lényege, hogy még több versenytárs tudjon csatlakozni, aki ebben a szakterületben próbálja magát kvalifikálni. Tényként kell megállapítani, hogy ezt a szerződést, ezt a közbeszerzési eljárást senki nem támadta meg, senki nem élt jogorvoslattal sem az előminősítés során, sem később, miközben erre a közbeszerzési törvény lehetőséget ad. Az, hogy 2007. május 31- én az előminősített cégeknek közvetlen részvételi felhívást küldtek ki, az semmiben nem cáfolja A.. Attila védekezését, miszerint neki semmi köze nem volt a takarítási tenderhez, ugyanis 2008. március 19-én, a tenderfelhívás közzétételekor, A.. Attila már nem volt a BKV vezérigazgatója. Honnan tudta volna A.. Attila, hogy kik fognak pályázni, milyen ajánlatot fognak tenni, ki fog konzorciumi szerződést kötni, ki és milyen feltételekkel lesz ennek a konzorciumnak a résztvevője, ki és milyen tartalommal és árajánlattal fog a BKV-val szerződést kötni. Ebből egyébként az következik, és ezt tényként kell megállapítani, hogy A.. Attila nem volt vagyonkezelő. Az sem igaz, hogy A.. Attila határozta meg a közbeszerzési eljárás kereteit, erre nemhogy nincs bizonyíték, hanem pont az ellenkezőjére van bizonyíték, ebben az összes létező szakterület a BKV- nál részt vett, nem csak V.. Dóra levelei, hanem az arra adott válaszok is ezt bizonyítják. Épp T.. Péter volt, aki elfogadta V.. Dóra észrevételét, ahogy azt ebből az e-mailből ki lehet olvasni, V.. Dóra ugyanis ebben a bizonyos 2007. május 31-i e-mailjében két dologra hivatkozott, az egyik javaslata, hogy hagyja el az eljárásból azokat a tevékenységeket, amik nem minősülnek takarításnak, erre T.. Péter azt válaszolta, ami meg is történt és elfogadta V.. Dóra észrevételét, hogy elhagyják ezeket a tevékenységeket. A másik az a bizonyos előminősítéses eljárásnak a hármas felosztása, erre 2007. június 1-jei levélben az alábbi választ adja T.. Péter: az eljárás részeinek meghatározását a társaság takarítási tevékenységének racionalizálása indokolja. Földrajzi, funkcionális és gazdasági szempontok magyarázzák azt, hogy az eljárás részei miért így kerülnek meghatározásra, miért tartalmaznak vegyesen jármű, irodaház és telephely takarítást. Tehát nem igaz az, hogy V.. Dóra levelét figyelmen kívül hagyták, V.. Dóra két észrevétele közül az egyiket elfogadták, a másikra pedig választ adtak, méghozzá alapos, racionális választ, egy olyan ember egyébként, aki kb. 20-szor annyi időt töltött el a BKV közbeszerzésével, mint V.. Dóra. D.. Zoltán is alátámasztotta ezt a vallomást, aki azt mondta, hogy beszerzési szempontból indokolt volt, hogy a közbeszerzés tárgya 3 részre legyen bontva. Ha igaz lenne ügyész úr, hogy a takarítási tevékenységnek ilyen felbontása sértette volna a verseny tisztaságát, akkor nem lett volna baj, hogy ha megjelölte volna, hogy hol vannak a sérelmet szenvedett cégek, hol vannak azok a piaci szereplők és azok a gazdasági társaságok, akik valamilyen módon sérelmesnek tartották a beszerzésnek ilyetén módját. A pályázaton egyébként nem 2, hanem 3 pályázó indult, ezt az ügyész úr a perbeszédében szintén tévesen állította. Az sem teljesen érthető az ügyészi érvelésből, hogy ügyész úr ugyan elfogadja, hogy 2007. év végén az előminősítéses rendszer lejár és 2007. novemberében azt határozott időtartammá alakítják, csak azt nem érti, hogy a BKV miért nem volt képes megtalálni ezeket az előminősítéses rendszer megújításával kapcsolatos iratokat. Nem  teljesen értem, hogy abban a büntetőeljárásban, ahol a BKV ellenérdekű fél, ez mitől támasztaná alá a vádat, ez egyszerű logikai képtelenség.

 

A K..-féle szakértői véleményt a bíróság okirati bizonyítékként értékelte, de azt kell mondjam, hogy az én logikám szerint, amikor a bíróság N.. S.. Ildikó könyvszakértőnek kérdéseket tett fel, akkor azoknak a kérdéseknek a megfogalmazásából számomra az tűnt ki, hogy a bíróság nem csak a K..-féle szakértői véleményt veszi figyelembe, hanem a T.. Péter tanúvallomásában elhangzottakat is. Ugyanis T.. Péter azt állította, hogy ezt a két szerződést nem lehet összehasonlítani, a vád pedig abból a két szerződésnek a mechanikus összehasonlításából ered, amit egyébként N.. S.. Ildikó végzett el, aki egyébként azt mondta, hogy nem is volt feladata, hogy a műszaki paramétereket figyelembe vegye. Kezdjük azzal a legelső kérdéssel, hogy N.. S.. Ildikó könyvszakértőnek a kompetenciája sem volt teljes. K.. szakértő megtette azt a minimális elvárást, ami egy ilyen szakértői munka elvégzéséhez szükséges, bevont egy olyan eseti szakértőt, amely eseti szakértőnek a takarítási piacon komoly tapasztalata van, egy műszaki szakértőt, e nélkül a vélemény nélkül tulajdonképpen ezt a kérdést megszakérteni nem lehet. N.. 2014. november 10-i véleményében azt állapította meg, hogy az egységárak műszaki tartalmát nem volt lehetősége figyelembe venni, ez meghaladta a kompetenciáját. A létszámszükséglet változását nem vette figyelembe, amiről szintén T.. Péter beszélt, a szakértő szerint az általa alkalmazott módszer arra volt alkalmas, hogy az árváltozás hatását figyelembe véve összehasonlítható legyen a két időszak szerződéses végösszege, amiről az ügyészség is megállapította, hogy nem alkalmas módszer. Az összevetés eredményeként kimutatott összeg gazdaságossági indokoltságának vizsgálata nem volt feladata, mondta a szakértő, a magasabb ár pedig lehet műszakilag indokolt. Mindösszesen azt állítom, hogy a N.. S.. Ildikó által készített könyvszakértői véleményt figyelembe venni a vád bizonyításához nem lehet, mert olyan elemi kétségek merülnek fel ezzel kapcsolatban, aminek a forrása a K..-féle szakértői vélemény. A vád bizonyítása az ügyészség feladata, teljesen logikus, hogy a szakértői bizonyítás kérdésében a bíróság újabb szakértőt nem vont be, a K..-féle szakértői vélemény teljesen egyértelműen cáfolja, hogy a N..-féle szakvéleményre nem lehet ítéletet alapítani.

 

A jogi következtetésről röviden. A.. Attila nem volt vagyonkezelő, mert 2008. március 10-től nem volt a BKV alkalmazottja, február 19-étől nem is dolgozott a BKV-nál. A közbeszerzésnek és a szerződéskötésnek az összes lényeges pontja A.. Attila munkaviszonyának megszűnése után következik. Az ajánlatok közlése, konzorciumi szerződés, a tárgyalás, az ajánlat elfogadása és a szerződés megkötése. Semmilyen értelmes jogi magyarázata nincs, hogy A.. Attila, akinek a munkaviszonya megszűnt, akkor miként befolyásolta volna a PQS és a Renomé 2008. április 15-i konzorciumi szerződését, mi köze lett volna az ajánlatokhoz, a szerződés megkötéséhez, hogyan tudta volna a közbeszerzési eljárás lefolytatását ellenőrizni, amikor fizikailag sem tartózkodott a BKV élén. Más kérdés, hogy egyébként az, amit ügyész úr állít, hogy a közbeszerzés keretének meghatározása, az nem értelmezhető vagyonkezelői feladat, mert az nem egy emberhez kötődött és nem A.. Attilához, hanem ahogy az a BKV Szervezeti és Működési Szabályzatából és a tanúvallomásokból egyértelműen kiderül, az összes ügyosztályhoz tartozott, és ahogy K.. úr vallomása tartalmazza, a műszaki vezérigazgatósághoz. Magyarul a szerződést alapos, gondos és minden üzleti körülményt figyelembe vevő előkészítés előzte meg, és ugyanez vonatkozott a közbeszerzési eljárásra. Nem is nevesíti tulajdonképpen az ügyészség, hogy A.. Attila milyen vagyonkezelési kötelezettségét szegte meg. Ez hiányzik B.. Zsolt esetében is. Azt kell mondjam, hogy B.. Zsolt esetében két okot jelöl meg az ügyészség, és sajnos erről még értelmes jogi vitát sem lehet folytatni. Nevezetesen az ügyészség szerint B.. engedélyezte, hogy ajánlatot kérjenek a PQS – Renomé konzorciumtól, és előterjesztést tett K.. Istvánnak 2008. decemberében, hogy a konzorciumot hirdesse ki nyertesnek. Kezdve azzal, hogy ez nem vagyonkezelői kötelezettség, folytatva azzal, hogy amikor K.. Istvánnak előterjesztést  tesz, akkor már K.. István a vagyonkezelő és B.. Zsolt már nem vezérigazgató, folytatva azzal az érvvel, hogy állítólag B.. Zsolt azt állította H..nak, hogy nem jósol neki jövőt. Még egyszer mondom, ezzel kapcsolatban semmilyen értelmes jogi vitát nem lehet folytatni, mert ez nem vagyonkezelői kötelezettség, őszintén szólva sem a vádiratból, sem a perbeszédből nem derült ki, hogy B.. Zsolt milyen vagyonkezelői kötelezettségét sértette volna meg, amit ugye szándékosan kell megszegni és a vagyoni hátrányt is szándékosan kell előidézni. Rengeteg eseti döntés van ezzel kapcsolatban, én csak egyet írtam ki, a 98. évi 11523-as foglalkozik azzal, hogy egy vagyonkezelőnek mik a vagyonkezelési kötelezettségei, ami a vagyon rendeltetésszerű őrzését, felhasználását, állagának megóvását jelenti. Ezek a feltételek B.. Zsoltnál és A.. Attilánál minden esetben hiányoztak. Ami még csavar a dolgon egyet, hogy ők társtettesek az ügyészség szerint. Társtettesek, azok a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva közösen valósítják meg. Sem a vádiratból, sem a perbeszédből nem derül ki, hogy a kettejüknek milyen volt a viszonya, ez azt jelenti a jelenleg hatályos joggyakorlat szerint, hogy mind a kettő külön-külön valamilyen tényállási elemet valósít meg, és nem csak azt jelenti, hogy egymás tevékenységéről tudnak, hanem szándékegységben is vannak, a társtettes nem csak a maga, hanem a tettestársa magatartásáért is felel. Tessék nekem megmondani, hogy milyen logikai alapon lehetnek tettestársak, amikor az egyik már nem dolgozik ott, hogyan felelhetett A.. Attila B.. Zsolt magatartásáért, amikor nem is dolgozott ott. Ezek voltak azok a jogi érvek, amiket az ügyészség elmondott, ezek azok az érvek, amik a vádlottakban és néha már a védőkben is félelmet keltenek, mert ilyen alapon ennek a takarítási szerződése bárki, de értsük azt, bárki lehet a tettese és a felbujtója is.

 

A felbujtóval kapcsolatos jogi érvelés. Ha A.. Attila nem vagyonkezelő, akkor ezt a kérdést rögtön tisztáztuk, de ezzel kapcsolatban szintén nem hallottunk érveket, vagy amiket hallottunk, azokról  azt kell mondjam, hogy szintén nélkülözniük kell az értelmes jogi vitát. Először is M.. Ernőnek sem hatásköre, sem jogköre nem volt a városházán, tehát hivatalosan és nem hivatalosan utasítani sem A.. Attilát, sem B.. Zsoltot nem tudta. Az ügyészséget a vádbeszédig az a körülmény sem zavarta, hogy ha igaz lenne, amit A.. Attila 2010. február 3-án állított, akkor egy korábbi és nem a vádbeli szerződésről beszélgettek egymással. A rábírás megvalósulhat a szakirodalom szerint rábeszéléssel, meggyőzéssel, különféle előnyök kilátásba helyezésével. Meg se kísérelte az ügyészség annak a jogi érvnek a tisztázását, hogy ha ők társtettesek, akkor kit bírt rá jobban, A..t, vagy B..ot, vagy ha esetleg csak A..t bírta rá, akkor ez a rábírás hogy hatott volna át B..ra, aki erről egyébként nem is tudott, sőt, mint ahogy M.. elmondta, ő nem is nagyon tudott B..ról. A rábírásban megnyilvánuló magatartás a bűncselekmény oka, a rábírás nélkül a bűncselekmény létre sem jöhet. Ezek a jogi tények. Az ügyész úr 3 okot említett a vádbeszédben, de először is tévesen idézte A.. Attila szavait, a második „rendkívül nyomós érv”, hogy R.. A.. Attilára hivatkozik ügyész úr szerint, hogy a takarítás M.. érdekeltsége. Az a helyzet, hogy konkrétumok nélkül ezzel elég nehéz vitatkozni, de legyünk precízek, mert R.. 2010. február 3-án nem ezt mondta, hanem azt mondta forrásként, hogy vagy A.. mondta vagy más, tehát nem egyértelműen jelölte meg A.. Attilát, még a forrást sem tudta egyértelműen megjelölni. Azonkívül mit jelent az érdekeltség, milyen személyes, gazdasági összefüggés és milyen jogi tények alapján. Tehát önmagában az, hogy R.. azt mondja, hogy a takarítás M.. érdekeltsége, miközben tudjuk, hogy hosszú éveken keresztül ügyvezető tulajdonosa volt egy takarító cégnek, egész egyszerűen nem is értelmezhető ezzel a vádponttal kapcsolatban. Hozzáteszem egyébként, hogy ha még igaz is lenne, az sem teljesen világos, hogy ez mit bizonyítana. A harmadik ügyészi érv, hogy H.. szerint a takarítás az SZDSZ-nek jutott. Először is ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy H.. erre nem emlékezett, konkrétumokat sem tudott megjelölni. De kérdezem ügyész úr, hogy az az állítás, hogy takarítás az SZDSZ-hez jutott, az mennyiben vonatkozik M.. Ernőre? Ezt a fajta logikát én biztos, hogy nem tudom értelmezni. Egyáltalán azt kell mondjam, hogy az ügyészséget nem zavarta, hogy a felbujtás, a rábírás büntetőjogi kategória és ezekkel a számomra egyébként teljesen értelmezhetetlen 5 éve ismételt gondolatok köszönő viszonyban sincsenek. M.. Ernőnek ez az érvrendszer egyébként idáig 5 évébe és 5 hónap előzetes letartóztatásába került.

 

Néhány mondat röviden a másik vádpontról, a Montana-ról, ami a hűtlen kezeléses ügyek összes betegségét magán hordozza. Először is, ügyész úr a perbeszédében nem emlékezett meg arról, hogy jelenleg a Montana szerződésnek a vád szerinti felbujtója M.. Ernő, a tettese pedig A.. Attila. Először is ennek a szerződésnek 2010. február 3-án volt egy másik felbujtója is, úgy hívták, hogy T.. György, de aztán valamilyen rejtélyes oknál fogva megszüntették vele szemben az eljárást. Azt a szelektálást sem értem, hogy ha ez a vád igaz M.. Ernőre és A.. Attilára, akkor  hogy maradt  ki  ebből  az  ügyből  a  vádlottak  közül  a  31.  és  a  22.  számú  tanú,  ha igaz mindkettő állítás, hogy a 31. számú tanúnak volt fontos ez a szerződés. M.. Ernőt 2010. február 3-án gyanúsították meg ezzel a Montana-s szerződéssel, holott nem hogy bizonyíték nem volt, bizonyítási eljárást sem folytattak a BKV – Montana szerződés kapcsán. A szerződést az ügyész úr szükségtelennek tartja, bár hozzáteszem, hogy ha ezt hírfigyelésnek nevezhetjük és ebben meg tudunk állapodni, azt ma már minden nagyobb cég végez, nem csak ma, hanem 5 évvel ezelőtt is, megkockáztatom, hogy az ügyészségnek is van szofisztikáltabb hírkereső eszköze, mint a Google, mert ezzel számos ember munkáját lehet megkönnyíteni. Tehát az tényként kezelhető adat, hogy hírfigyelést minden nagyobb vállalat végez. Az ügyész úr azt állította, hogy a szerződés megkötését semmilyen versenyeztetési eljárás nem előzte meg, ezt gyorsan el lehet intézni azzal, hogy erre nem is volt szükség, mert semmi nem írta elő. Ügyész úr azt mondja, hogy a szerződés szükségtelen, akkor nem értem, hogy mi a jelentősége annak, hogy a találatok 94 %-a közlekedési  és vállalati információkra vonatkozik, a találatok 6 %-a pedig építéssel foglalkozó cég honlapjára mutat. Ha szükségtelen, akkor szerintem teljesen mindegy, hogy hány százalék mutat ide, és hány százalék mutat oda. De nekem más a felfogásom a szerződéssel kapcsolatban, ugyanis az, hogy   94

% nem építéssel foglalkozó cég honlapja, az a 94 % a sikeres találat, legfeljebb nem hasznosítható. Az, hogy valami negatív, nem azt jelenti, hogy szükségtelen szolgáltatás, hanem azt jelenti, hogy nem volt sikeres. Több ember, több napi munkáját spórolta meg ügyész úr, hogy 94 %-ba esetleg más találatot hozott be, mert ennek a szolgáltatásnak pont az volt a specifikuma, hogy nagyobb adat közül nagyobb sebességgel lehessen információt nyerni.

 

Nem értem az ügyészi érvelésből azt sem, hogy a BKV és a Vasúti Járműjavító közötti szerződésnek milyen jelentősége van ugyanezen szolgáltatásra, és azt sem teljesen értem, hogy ha 2007. augusztus 1-jei dátum szerepel a szerződésen és 2007. október 10-én aláírásra vár, az a szerződésnek a szükségességét és indokoltságát mennyiben érinti. M.. Ernő következetesen tagadta, hogy bármi köze lenne a szerződéshez, sőt, talán az sem elhanyagolható szempont, hogy a 31. számú tanú kinevezéséről kifejezetten lesújtó véleménnyel volt. Nyomozati vallomásában elmondta M.., hogy O.. kinevezése egy óriási baromság volt, D.. kinevezett egy embert a BKV vezérigazgató-helyettesének úgy, hogy ennek az embernek gyakorlatilag semmilyen jogköre nem volt.

 

I..-Sz.. Imre vallomását az ügyészség nem ismertette, azt I.r. vádlott védője kiválóan elemezte, hogy ennek mi lehetett az oka. De mit mondott I.. M..ról? Kizártnak tartotta, hogy M..nak olyan ereje, befolyása lett volna, amellyel rábírja a BKV vezetőit, hogy bármit is aláírjanak, úgy fogalmazott, hogy ember nem volt, aki erre rábírja őket. Gondolom nem  lehet kizárni I..-Sz.. Imre vallomását, nem is véletlen, hogy az ügyészség sem magától nem hallgatta meg őt a nyomozati szakban, sem pedig a perbeszédében nem hivatkozott rá, mert I..-Sz.. Imre önmagában cáfolja az ügyészség vádiratát.

 

Hivatkozni kell R.. Miklósnak a 2010. február 4-én és február 10-én tett vallomására, ahol egyértelművé tette, hogy a Montana szerződést O.. hozta. M.. Ernő nevét még azokban az úgynevezett rosszabb időkben, 2010. februárban sem említi meg R.. Miklós. Az ügyészség hivatkozott A.. Attila február 4-én tett vallomására, ami az ügyészség szerint a rábírást megalapozza, de ebben eleve csak az szerepel, hogy M.. Ernő A.. Attilát megkérdezte, hogy a 31. számú tanúnak hogy áll a szerződése. Ehhez a logikához kapcsolta még ügyész úr azt, hogy M.. Ernő A.. Attilától javaslatként kérte elfogadni, hogy egy önálló közbeszerzési céget hozzanak létre, és a P.. és B..Ügyvédi Iroda megbízását kapcsolta még ide. Logikai összefüggés nincs. A következő érv, amire a 22. számú tanú hivatkozott a szerződés felmondásával kapcsolatban, mert javaslatot tettek arra, hogy mondják föl a szerződést. Ezzel    kapcsolatban A..Attila viszont magyarázatot adott, hogy a szerződés már a távozása után szűnt meg, a kollégái jobbnak tartottak mindentől megszabadulni, ami a 4-es metróval volt kapcsolatos, jobb volt abban  az időszakban nem tudni semmit a metróról. Szintén nem értem, hogy a szerződés szükségességét mennyiben érintette az a körülmény, hogy a szerződést a BKV és a Montana megszüntette. A 22. számú és a 31. számú tanúk vallomásait nem akarom részletesen ismertetni, mind a két tanú – ahogy egyébként R.. Miklós is – úgy nyilatkozott, hogy a szerződésre szükség volt. A 22. számú tanú, aki a Montana vezérigazgatója volt, elmondta, hogy egy milliárdos forgalmú cégről van szó, aki az ORFK-val, a Műszaki Egyetemmel, az SZKI-val és az Országos Bűnügyi Hivatallal szerződéses kapcsolatban áll és sem a szerződés lebonyolításában, sem a havi díjazásban nem volt semmi eltérő. Megjegyzem egyébként, hogy azt, hogy a szolgáltatás nem volt szükségtelen, bizonyítja a 31. és 22. számú tanú korábbi üzleti kapcsolata, hiszen már a Raiffaisen Banknál ezt a szolgáltatást megismerték, tehát nem a semmiből jött elő. Hogy ha igaz lenne az az ügyészi állítás, hogy szükségtelen, akkor nem értem, hogy miért lett volna szükség A.. Attila, a 31. és 22. számú tanú tárgyalásaira, és nem értem, hogy akkor miért volt szükség a találatokra és miért volt szükség a szolgáltatásnak a folyamatos működtetésére. Ugyanis, ha ez szükségtelen lett volna, akkor ez a 3 tényező nem létezne. Olyan értékelést pedig Tisztelt Kecskeméti Törvényszék nem lehet elképzelni, hogy egy hatáskörrel nem rendelkező ember, egy állami vállalat vezérigazgatójától, akihez jogi szempontból semmi köze nincs, rákérdez, hogy hogy áll egy szerződés, akkor abból azt a következtetést kell levonni, hogy ő ennek a szerződés megkötésének a döntő motívuma. Az én jogi meggyőződésem szerint a Montana Zrt. és a BKV közötti szerződés nem veti fel a bűncselekmény gyanúját, egyrészt azért, mert a tanúvallomásokból és a vádlotti vallomásokból egyértelmű, hogy ez egy szükségszerű szerződés volt, amit a perbeszéd elején említettem. Az, hogy egyébként kellő körültekintéssel egy gazdaságilag esetleg hátrányos szerződést kötnek, az nem bűncselekmény. Egyébként azt, hogy ebből előnye vagy hátránya származott a BKV-nak, nem is lehet megítélni, ugyanis az, hogy ezek a találatok, amelyeknek ilyen hozadéka lett vagy lehetett, azt gondolom, nem szakkérdés, ez a szolgáltatás egy normális munkaüzemnek a velejárója volt. Más kérdés, hogy M.. Ernőnek az égvilágon semmi köze nem volt ehhez a szerződéshez. Hogy ha világosan látjuk M.. Ernő szerepét, mint politikai tanácsadó, akkor konkrét szerződésekkel nem foglalkozott és nem is foglalkozhatott.

 

Összességében azt állítom, hogy M.. Ernő vonatkozásában a hűtlen kezelés, illetőleg a rábírásnak az összes törvényi feltétele hiányzik, ezért azt indítványozom, hogy a Kecskeméti Törvényszék a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében M.. Ernőt az ellene emelt vád alól igazságot szolgáltatva mentse föl.