6/6 Összegzés
Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. és 10.
6/6 Összegzés
VI. Bűnszervezet
Miután meggyőződésem szerint beigazolódott, hogy a Hagyó Miklóst terhelő vádak alaptalanok és emiatt az I. rendű vádlottat az ellene emelt vád alól fel kell menteni, nyilván a bűnszervezet megállapításának sem lehet helye. El nem követett bűncselekmény nem valósítható meg bűnszervezetben. Ezt a kérdést ezzel a megállapítással akár le is zárhatnám, de sajnos nem tehetem. Főleg azért nem, mert a vádbeszédnek ebben a részében is számos (vagy inkább számtalan) a vádban nem szereplő, tudatosan félreértelmezett, bizonyításra nem, legfeljebb homályos gyanúsítgatásokra alkalmas, sokat sejtető, viszont semmitmondó, esetenként kimondottan valótlan megállapítás található, melyek cáfolatot igényelnek. Ha a cáfolatban a teljesség igényére törekednék, még egy napot kellene kérnem a Tisztelt Törvényszéktől, mert annyi munícióm van. Ezért csak néhány tételmondat ellentmondásosságára és tarthatatlanságára fogok rámutatni, gondolom, a Tisztelt Törvényszék nem bánja, ha ezen a téren korlátokat szabok magamnak.
Vegyünk néhány példát:
1.) Ügyész úr szerint Hagyó Miklósnak a BKV felügyeletében nem volt hatásköre, illetőleg és most szó szerint idézem: „a főpolgármester-helyettes a közösségi közlekedés felügyelete során nem a tulajdonos képviselőjeként, hanem a BKV-val szerződő fél, a megrendelő szakterületi képviselőjeként járhatott el.” (Vb/32.)
Nonszensz. A Főváros egyszerre száz százalékos tulajdonosa, és a megrendelője is a BKV-nak. A tulajdonosi jogokat a Fővárosi Közgyűlés és annak gazdasági bizottsága is gyakorolta. Ezen fórumok BKV-t, illetve négyes metrót érintő döntéseinek végrehajtásáért dr. D.. Gábor volt a felelős. Minden évben a teljesítmény megrendelésekor dr. D.. Gábor, mint megrendelő írta alá az éves szolgáltatói szerződést. Minden más esetben a 100 százalékos tulajdonos képviselőjeként jár el a főpolgármester a közgyűlés illetve a bizottságok döntéseinek végrehajtásának felelőseként. Ezen jogosítványait az SZMSZ alapján származtatta tovább a helyetteseinek. Az így kapott feladatok végrehajtása során Hagyó Miklós a BKV száz százalékos tulajdonosának, a fővárosnak a képviselőjeként járt el. Ehhez mint a feladatok végrehajtásának előterjesztőjének koordinációs, egyeztetési és konzultációs jogosítványai voltak.
2.) Az ügyészség azt igyekszik elhitetni, hogy a BKV vezérigazgatójának megválasztása valójában a bűnszervezet létrehozatalának első részmozzanata, alattomos praktika következménye, rejtett, ám az éleslátó vádhatóság által feltárt célja az I. rendű vádlott bűnös befolyásának kiterjesztése volt az ország legnagyobb közlekedési vállalatára. Ahogy a vádbeszédben hallhattuk „A.. Attila valójában egyetlen személy kezdeményezéséhez köthette a vezetői megbízását, ez pedig joggal keltheti bárkiben azt a képzetet, hogy a vezető visszahívását is ugyanilyen módon el tudja érni.” (Vb/35.)
Hagyó Miklós szakmai javaslatot tett. A.. Attilát megválasztása előtt az összes fővárosi frakció képviselete megismerhette.. A közgyűlés 56 szavazattal választotta meg vezérigazgatónak, azaz a jelöltet a képviselők 83 százaléka támogatta. A reá szavazó 67 képviselő közül 34 tartozott az MSZP-SZDSZ koalícióhoz, 22 pedig az ellenzékhez. Miután az ellenzéki képviselők jelentős része is az új jelöltre adta le a szavazatát, ennél erősebb legitimációt nehéz elképzelni. Az ügyészi képzelgés arról, hogy A.. Attilában milyen, a megválasztásával összefüggő érzések keletkezhettek, messze kívül esik a büntetőjog fogalmi körén, mondhatnám öncélú pszichologizálásnak is, ha nem kapcsolódna hozzá krudélis büntetési indítvány.
Azután, hogy A.. Attilát a képviselők jóval több, mint háromnegyede a feladatra alkalmasnak találta, a III. rendű vádlott aligha vonhatta le azt a következtetést, hogy a pozíciója és személyében ő maga egyetlen ember akaratától függ. Annál is kevésbé hihette, mert hiszen meg sem fordulhatott a fejében, ahogy józan gondolkodás mellett senkiében sem, hogy az ellenzéki frakciók, (Fidesz, MDF) vagy akár a koalíciós SZDSZ képviselői nem szakmai tapasztalatai alapján választották volna meg, hanem egy szocialista párti politikus ajánlása miatt.
3.) A vádbeszédben a bűnszervezet megteremtésének másik etapjaként jelenik meg a H..-Dóczi –Lehmann Ügyvédi Irodának a BKV ügyeibe történő bevonása, amire állítólagosan Hagyó Miklós „kérésére” (ezek a vádbeszéd szavai, tehát nem utasítására) került sor (Vb/36)
A.. Attila a vallomását a tárgyaláson visszavonta. A BKV a H..-D..-L.. Ügyvédi Iroda megbízása miatt feljelentést nem tett, a szerződéses kapcsolattal összefüggő gyanúsítást Hagyó Miklóssal nem közöltek, vele ilyen tartalmú vádat nem emeltek, bizonyítást erre nézve az ügyészség nem indítványozott és a bíróság nem folytatott le. Az ügyész tényként állít olyat, aminek bizonyítási alapja nincs, és ami a vádnak nem része. Mind Hagyó Miklós, mind pedig dr. H.. Iván azt állította, hogy nem az I. rendű vádlott mutatta be Antalnak dr. H.. Ivánt. Azt a személyt, akire dr. H.. Iván hivatkozott, soha nem hallgatták meg.
4.) Az ügyészség a BKV-nak a CEMI Kft. által történt átvilágítását is a bűnszervezet létrehozatala, illetőleg az ahhoz kapcsolódó jogellenes befolyásolás bizonyítékának tekinti (Vb/36.)
A CEMI Kft. átvilágítási projektjével összefüggő feljelentést a BKV nem tett, emiatt büntetőeljárás nem indult, ebben az ügyben nyomozás nem folyt, és vád hiányában a bíróság sem foganatosított bizonyítási cselekményeket. A.. Attila legelső, 2010. január 26-án tett vallomását, amelyben szó sem esett Hagyó Miklósról, egy fogdában töltött éjszaka után megváltoztatta, utóbb ezt a vallomását a tárgyaláson meggyőző megokolással vonta vissza.
5.) Kifejezetten valótlan a perbeszéd azon része, amelyben A.. Attila 2010. március 14-én adott interjújára történik hivatkozás, eszerint „gyakorlatilag nyomozati vallomását foglalta össze, név szerint kitérve Hagyó Miklós, M.. Ernő, R.. Miklós és M..-H.. Éva szerepére.” (Vb/36.)
Nem így van. Az interjúban a III. rendű vádlott a Hagyó Miklóst érintő vádponttal kapcsolatban azt mondja el, amit Kecskeméten a tárgyaláson, B.. László kéri meg, hogy kössön szerződést az AAM-el, és ők majd elkészítik a jelentést. A szerződéssel összefüggésben az interjúban Hagyó Miklós szóba sem kerül.
6.) A vádbeszéd a IV. rendű vádlott nyomozati vallomására hivatkozással azt is a bűnszervezet működésére utaló körülménynek tekinti, hogy Hagyó Miklós kabinetjének gazdasági szakembere annak ellenére gazdasági, pénzügyi információkat kért az akkor még beruházási osztályvezetői beosztásban dolgozó B.. Zsolttól, hogy a főpolgármester-helyettes és munkatársa erre – nem lévén a tulajdonos képviselője – nem volt jogosult. (Vb/36. és 45.)
Ez a megállapítás sem felel meg a tényeknek.
Először is, a már számos alkalommal idézett főpolgármesteri levél tartalma nyilvánvalóvá teszi, hogy Hagyó Miklós a főpolgármestertől kapott feladatok alapján járt el.
Másodszor, Mihály Józsefnek a főpolgármester-helyettesi iroda tagjának a vagyongazdálkodással és a gazdasági társaságokkal összefüggő megbízási szerződését és tevékenységét a rendőrség megvizsgálta és azt állapította meg, hogy Mihály József előbb köztisztviselőként, majd megbízási szerződés alapján a kötelezettségét kifogástalanul teljesítette és semmilyen jogszabályt nem sértett.
7.) Ügyész úr ebben a körben idézi a IV. rendű vádlott nyomozati vallomásának azt a részét is, amely a frissen kinevezett vezérigazgató helyettes B.. Zsolt Főpolgármesteri Hivatalban tett látogatásáról szól. (Vb/36) Ekkor hangzott el az a mondat, amelyet Hagyó Miklós mindig vitatott. Az eseménynek a IV. rendű vádlott nyomozati vallomása szerint volt egy fültanúja is, ám ezt a személyt, akinek az igazi nevét az ügyészség „elfelejtette”, a vád a bizonyítás során sohasem szólította meg.
8.) Nem akartam politikai vonatkozásokkal foglalkozni, de ügyész úr vádbeszéde rákényszerít. Az írásos anyag 38. oldalán – a bűnszervezet egyik bizonyítékaként – arra hivatkozik, hogy M.. Ernő nyomozati vallomása szerint a BKV ügyeire (értelemszerűen a koalíciós szabaddemokrata politikai partner vezetői) nem láttak rá.
Most eltekintve attól, hogy a Törvényszék előtt M.. Ernő hogyan jellemezte a vele szemben alkalmazott nyomozati pressziót és azt, hogy ez a hatósági nyomás milyen mondatokra kényszerítette őt, látni kell az állítás képtelenségét. A fővárosi SZMSZ, a hivatali munkarend, leginkább azonban a koalíciós partnerhez kötődő személyek munkamegosztásban betöltött helye mond ennek ellent. Hagyó Miklós egy szabaddemokrata főpolgármester-helyettessel közösen felügyelte a gazdaság társaságokat. A BKV Felügyelő Bizottságának az elnöke, aki egyúttal a Gazdasági Bizottság alelnöki tisztét is betöltötte, a BKV Igazgatóságának az elnöke is a párt tagja volt. A Fővárosi szabaddemokraták közlekedési tanácsnoka, Dancs Gábor is tagja volt a Felügyelő Bizottságnak. Szabaddemokrata elnök vezette továbbá a Városüzemeltetési Bizottságot. Ám ha még igaz is lenne az, amit ügyész úr mond, akkor sem lenne az állításnak az égvilágon semmilyen büntetőjogi relevanciája.
9.) Az ügyészség óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy a több tízezer oldalnyi nyomozati anyagban és a tengernyi e-mail között találjon olyat, amely a prekoncepcióját igazolni látszik. Ennek ellenére az egész eljárásban nem merült fel olyan hiteles, dokumentálható adat, amely alátámasztaná, hogy Hagyó Miklós konkrét elvárásokat fogalmazott meg. Miután ilyen dokumentumot az ügyészség nem lelt fel, azt a megoldást választotta, hogy a Hagyó Miklóssal munkakapcsolatban lévő személyek egy-egy megnyilvánulását a tanú idevágó vallomását figyelmen kívül hagyva közvetlenül Hagyó Miklós személyéhez kapcsolja. (ld. pl. C.. Gergő e-mailjét, Vb/45.).
Máskor éppen a bizonyíték hiánya a bizonyíték – amint ezt láttuk már történetesen a II. vádpontnál. Ha valamely kívánság vagy kérés nem kapcsolható az I. rendű vádlott személyéhez, akkor a vádhatóság L.. O.. azon vallomása alapján látja igazoltnak Hagyó Miklós bűnszervezeti szerepét, hogy az I. rendű vádlott maga nemigen használt számítógépet. (Vb/44).
10.) A vádhatóság a bűnszervezet létének, illetve Hagyó Miklós benne játszott szerepének alátámasztása érdekében attól sem riadt vissza, hogy olyan kijelentéseket tegyen, amelyek nyilvánvalóan valótlanok. Ennek egyik jellemző példája az az állítás – amit az ügyészség a vádbeszédben többször is megismételt – amely szerint a BKV és a Csapó Bt. közötti szerződés eredményeként Hagyó Miklós úszóiskolája jutott támogatáshoz.
A tények mást mondanak. Az ügyészség nagyon jól tudja, hogy dr. Cs.. Gábor Hagyó Miklósnak nem szomszédja. Megmagyarázhatatlan, miért hangzik el olyan a vádbeszédben, amelyről ügyész úr pontosan tudja, hogy nem igaz!
11.) Előszeretettel alkalmazott vádhatósági módszer Hagyó Miklós gyanúba keveréséhez soha meg nem hallgatott, de politikailag negatív konnotációban is emlegethető személyek nevének, egy-egy megnyilvánulásának olyan vádlotthoz történő kapcsolása, aki Hagyó Miklós munkatársa volt. Ennek egyik szemléletes esetét a vádbeszéd írott változatának 41. oldalán találjuk. Itt Schmuck Andor és P.. László neve olvasható M..-H.. Éváéhoz társítva s noha ügyész úr megjegyzi, hogy „ezek olyan viszonyok, amiknek a vád tárgyává tett szerződések szempontjából nincs közvetlen szerepük, azt viszont jól mutatják, hogy M..-H.. Éva nem egyszerű sajtóreferens volt, hanem kapcsolódási pont politikai és gazdasági hatalommal rendelkező személyek és környezetük között…” (Vb/41.) Tessék mondani, ennek a kijelentésnek, azon kívül, hogy inszinuálja az érintetteket, a konkrét váddal összevetve mi az értelme?
12.) A vádbeszéd annak bizonyítására, hogy Hagyó Miklós a bűnszervezet élén állt, tanúkat is felsorakoztat. Ebben a bizonyításban jelentős szerepet szán például annak az egyébként nem jogász, hanem mérnök szakképzettségű T.. Péternek, aki ugyan egyetlen olyan szerződést sem tudott megjelölni, amelynek megkötésére a Főpolgármesteri Hivatalból jött volna utasítás, és aki életében nem találkozott Hagyó Miklóssal, de akinek abból az ügyész úr szerint téves feltételezéséből, hogy a BKV-t illetően a Főváros részéről az I. rendű vádlott volt a tulajdonosi jogok gyakorlója, azt a következtetést vonja le, hogy a kijelentés Hagyó Miklós bűnös szerepének igazolására alkalmas. (Vb/48.) Erre a logikára, őszintén mondom, nem találok szavakat!
A vádhatóság úgy látja, hogy a jogász szakképzettséggel nem rendelkező D.. Zoltán is azok közé tartozik, akik a vádat igazolták. Részint azért, mert ő is téved Hagyó Miklós jogköreinek megítélésében, részint azért, mert ő sem tudott semmit mondani a menedzsmentet ért befolyásolásról. (Vb/48.) Ügyész úr szerint a bizonyíték hiánya is a vád bizonyítéka!
És természetesen, itt van G.. László, aki a vád szerint nemcsak bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a 4-es metró beruházással 2006-2007. fordulóján minden a legnagyobb rendben volt, hanem azt is teljes meggyőződéssel állította, hogy Hagyó Miklós távolíttatta őt el a projekt éléről. Miután hosszan elemeztem G.. László vallomását egy más összefüggésben, nyilván szükségtelen visszatérni arra, amit már egyszer elmondtam. G.. László minden szaván átsütött: vérig sértett ember, a vallomása is ennek megfelelően értékelendő. Annyi megjegyzésem mégis van, hogy még ha meg is felelne a valóságnak az, hogy Hagyó Miklós mozdította őt el a projekt éléről, amit mellesleg G.. László makacs hitén kívül semmi sem erősít meg, akkor sem érteném, miért alkalmas ez bárminek a bizonyítására.
Összefoglalva: mivel az ügyészi érvek egyenként, külön-külön sem állják meg a helyüket, összességükben sem alkalmasak annak a vádbeli alaptételnek a bizonyítására, hogy létezett bűnszervezet. Hagyó Miklós nem követte el azt, amivel vádolják. Nem bűnös a terhére rótt egyik bűncselekményben sem.
Felmentését kérem valamennyi vádpont alól.
VII. Összegzés
Ügyész úr vádbeszédének zárszavában az egész perbeszédet jellemző lendületes és színes stílusban arról elmélkedett, hogy a vádlottak „a kommunikációt mennyivel fontosabbnak tartották, mint a valóságot, vagy a bizonyítékokat, azt hitték és talán még most is azt hiszik, hogy sulykolással, jól hangzó szlogenekkel marketinggel, sikerpropagandával, manipulálással vagy éppen sajnáltatással el lehet fedni az igazságot.”
Amint az terjedelmes védőbeszédemből kiderült, nekem, aki történetesen Hagyó Miklós egyik védője is vagyok, igen markáns, véleményem van a manipulatív szándékú sulykolásról, a jól hangzó szlogenekről, a valóságot helyettesítő hamis látszatokról, és a nem fair meggyőzési technikákról, függetlenül attól, kitől is erednek. Olyanoktól, akiket megítélnek, vagy olyanoktól, akik fel vannak hatalmazva arra, hogy másokat megítéljenek.
Kommunikáció, média, propaganda.
Miközben ügyész úr szavait meglehetősen vegyes érzésekkel hallgattam, arra gondoltam, az emberekre milyen lenyűgöző, a szó minden értelmében vett lenyűgöző befolyással vannak a társadalomban elfoglalt helyüktől függetlenül a professzionális meggyőzési technikák.
Eszembe jutott a nyomozási bíró, akit a médiából hónapok óta hömpölygő kommunikációs áradat elragadott és az ülésen, feledve a kötelező tárgyilagosságot, éppen azok előtt és azok füle hallatára, akiknek a személyes szabadságáról határozott, disznóságnak nevezte az ügyet, amiben döntenie kellett. Vagy az előzetes letartóztatás ügyében másodfokon határozó Fővárosi Bíróság, amely elveszítve minden józanságát, úgy minősítette a vádlott tevékenységét, „a Magyar Köztársaság történetében példátlan mértékű vagyonvesztést eredményező bűnös tevékenység”-nek, hogy a vádlott terhére rótt vagyoni hátrány összege nem érte el egy közepes méretű, jobb helyen lévő fővárosi családi ház értékét.
Eszembe jutottak 2012. szeptember 27. eseményei is.
A.. Attila kihallgatásának második napján vagyunk, két nappal korábban a III. rendű vádlott a tárgyaláson jelen lévő ügyész hallgatag figyelmétől kisérve határozott és pontos szavakkal idézte fel, milyen „rábeszélési módszereket” alkalmaztak vele szemben a hatósági emberek, hogy másokat terhelő vallomást tegyen. Szeptember 27-én előbb M.. Ernő vallomását hallottuk, ő súlyos nyomozati ráhatást panaszolt fel.
Utána következett ismét A.. Attila, akinek megszólalásával egy időben, Budapesten a Központi Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője éppen sajtótájékoztatót tartott, nyilván mert úgy ítélte meg, hogy a tárgyalóteremben elhangzottakra nem a tárgyalóteremben, hanem a média útján, kommunikációval kell reagálni. Nem a tárgyalóteremben kell kifejteni a jogi érveket, hanem az ország közvéleménye számára kell nyilvánvalóvá tenni, hogy hamis vád miatti büntetőeljárásra számíthat az, aki nyomozati presszióról mer beszélni.
- Nem számított, hogy az A.. Attila vallomásában elhangzottakra nem az ügyész reflektált a tárgyaláson, noha ezt szeptember 25. napján megtehette volna, hanem a vallomás befejezése előtt a Központi Nyomozó Főügyészség olyan következményeket helyezett kilátásba, amit a már meghallgatott és a még meg nem hallgatott vádlottak nem érzékelhettek másként, mint védekezési jogukat korlátozó fenyegetésként.
- Nem számított az sem, hogy M.. Ernő és A.. Attila nem az ügyészség, hanem a rendőrség tevékenységét kifogásolta. Aki figyelmesen elolvassa a vallomásukat, annak számára nyilvánvaló, hogy a vádlottakat ért inzultusok olyan időszakra esnek, amikor a rendőrségi eljárás folyt és ők a rendőrség foglyai voltak. Miért vette az ügyészség mégis magára a kifogásokat?
- Az ügyészségi kommunikációt megelőzően úgy látszik, az ügyészség részéről senkiben sem vetődött fel, hogy megvizsgálják a panaszok jogosságát és csak utána nyilvánítsanak véleményt. Nincs tudomásunk róla, kezdeményezett-e valaki érdemleges vizsgálatot arról, történt-e jogellenes befolyásolás, és ha igen, kit terhel felelősség érte. Mivel evégett az érintettek egyikét sem kereste meg senki, ilyen nyilván nem volt és ezután sem várható. Az adott helyzetben nem a valóság feltárása, hanem annak országos sajtótájékoztató keretében történő kommunikálása volt a fontos, hogy minden addig meghallgatott és jövőben meghallgatandó személy az eszébe vésse, milyen következményekkel járhat, ha jogellenes befolyásolást sérelmez.
Hogy is mondta ügyész úr? „A kommunikációt mennyivel fontosabbnak tartották, mint az igazságot!”
Ügyész úr az ügy különlegességét hangsúlyozva zárta a legújabb kori magyar jogtörténet általam ismert leghosszabb vádbeszédét, hozzátéve, akárhogy dönt is a bíróság, annak üzenetértéke lesz. Ez a zárszó olyan súlyt kíván a Tisztelt Törvényszék vállára helyezni, amelyet adott ügyben bíróság felelősséggel aligha vállalhat fel.
A most elbírálásra váró ügy a terjedelmétől eltekintve nem különbözik más ügyektől, a bizonyítékforrások a szokásosak: terhelti és tanúvallomások, szembesítési jegyzőkönyvek, szakértői vélemények, elektronikus eszközökből származó információk, és egyéb dokumentumok. A bizonyítékok értékelésének szakmai normái sem térnek el a többi ügyben alkalmazandó szabályoktól.
Ezért azt kérjük a Tisztelt Törvényszéktől, ne üzenet értékű döntést hozzon, hanem szokásos határozatot. A döntéshozatalkor ne vezessék másmilyen szempontok, mint máskor. Ne tekintsen se a jövőbe, se a múltba, csakis az asztalán fekvő bizonyítékokra.
Mi védők és vádlottak nem üzenetet vagy üzenetértékű döntést kérünk, hanem a bírói hivatás szabta szabályok keretei között maradó, kiérlelt ítéletet. Olyat, amelynek megalkotásakor a bíróság gondolkodását nem hatja át más, mint az, amit úgy nevezünk, hogy a törvényes bizonyítékok szabad értékelésén alapuló bírói meggyőződés.
Olyat, amelynek forrása az, amiben a védelem a kezdetektől fogva rendületlenül és sziklaszilárdan bízik: a kikezdhetetlen bírói integritás!
Kecskemét, 2015. december 8.
dr. Kádár András dr. Németh Nóra
I. rendű vádlott védője I. rendű vádlott védője